Új Nógrád, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-15 / 164. szám

WZFUZZ] HAZAI KÖRKÉP— KÜLFÖLD 1991. JÚLIUS 15., HÉTFŐ Üdvözlő távirat (MTI) Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke, a Francia Köztársaság nemzeti ünnepe al­kalmából táviratban üdvözölte Francois Mitterrand köztársasági elnököt. Tájfun Kínában Peking. (Új Kína) Heves tájfun söpört végig szombaton a dél­kínai Hajnan szigetén. Az órán­ként 120 kilométeres sebességgel száguldó szélroham következté­ben, öt megyében megszakadt az összeköttetés. Merényletkísérlet nem volt Róma. (MTI) „Nem történt semmiféle merényletkísérlet Francesco Cossiga köztársasági elnök ellen budapesti látogatása alkalmával” — közölte szomba­ton a római miniszterelnöki hiva­tal közleményben. Ugyanezt je­lentette ki újságíróknak Vincenzo Scotti belügyminiszter, miután a Budapestre küldött nyofnozócso- port megtette jelentését. Díszszemle Párizsban (MTI) Az Öböl-háborúban részt vett katonai alakulatok is megjelentek a francia nemzeti ünnep, július 14-e alkalmából vasárnap Párizsban megrendezett hagyományos díszszemlén. A különböző egységek, a sivatagi háborúban viselt egyenruhájuk­ban és homokszínűre festett jár­műveikkel haladtak el a több tízezres ünneplő közönség és a Concorde téren felállított dísze­melvényen helyet foglaló Fran­cois Mitterrand elnök előtt. A parlamenten múlik Moszkva. (MTI) Ha a szov­jet parlament is úgy akarja, hamarosan több volt magas beosztású vezetőt vonnak felelősségre állami vagyon hűtlen kezelése, illetve a nekik járó előjogok túllépése miatt. A parlament különbi­zottságának jelentéséből, a Kommerszant című liberális gazdasági hetilap hét végén megjelent száma közölt rész­leteket. Bősi tiltakozók Pozsony. (MTI) Szombaton a bősi vízierőmű körtvélyesi táro­zójához látogattak az Együttélés Politikai Mozgalom és a (szlová­kiai) Magyar Kereszténydemo­krata Mozgalom prágai parla­menti klubjának képviselői, köztük Duray Miklós, az Együtt­élés elnöke. A politikusok talál­koztak azokkal a tiltakozókkal, akik a tározó melletti vízműcsa- toma feltöltését igyekeznek megakadályozni. Duray és társai kifejezték azon meggyőződésü­ket: eredményhez vezet majd a helyi lakosok tiltakozása. Figyelmeztetés Iraknak New York. (AFP/Reuter) A Biztonsági Tanács öt állandó tagja pénteken arra figyelmeztet­te Irakot, hogy „súlyos következ­ményekkel” jár, ha Bagdad jú­lius 25-ig nem ad teljes és kime­rítő tájékoztatást valamennyi nukleáris létesítményéről, aho­gyan ezt a BT határozataiban elrendelte. Az Ötök képviselői hangoztatták, hogy nem ultimá­tumról van szó, ám — a források szel int -— a határidő kijelölése az Egyesült Államok, Nagy-Britan- nia és Franciaország fokozódó ingerültségét jelzi Bagdad maga­tartása miatt. Kápolna- és kilátószentelés (Folytatás az I. oldalról) Ezután dr. Lébényi Antal sal­gótarjáni főesperes megáldottá a kilátót. Ugyanilyen példás összefogás­sal, pénzadományokból és ke­mény munkával építették újjá a XIV. században emelt, s az utób­bi fél évszázadban már szinte ro­mokban heverő Szent Margit-ká- polnát. A fiatalok összehangolója és szervezője a Karancs Kápolna és Kilátó Helyreállító Bizottság volt. Itt már a kora délelőtti órákban fölcsendült a karancs-völgyi zarándokhívek köszöntő éneke. Ugyanúgy, mint ahogyan évtize­dekkel, évszázadokkal ezelőtt elődeik imája a romok felett egy- egy Mária-ünnepi zarándoklaton. Várták dr. Seregély István egri érseket, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökét, aki öröm­mel fogadta a kérést a kápolna újraszentelésére. A tizennégy órakor kezdődő koncelebrációs mise szentbeszé­dében az érsek hálát adott mind­azoknak, akik tettek azért, hogy az Árpád-házi Szent Margit tisz­teletét és emlékét őrző kápolna ismét várhatja a zarándokokat a Karancs ormán. — Akik nem csak hitükről tettek tanúbizonyságot, hanem -— távol a lakott területtől, nehéz munkakörülmények között — életrevalóságukról is. Ez, s az ehhez hasonló szép példái az emberi összefogásnak erősíti bennünk a hitet, hogy az országot is fel tudjuk építeni — mondotta dr. Seregély István. A katolikus püspöki kar elnöke szentbeszédében hálát adott Istennek, hogy a jövőben bízó emberek élnek a Karancs völgyé­ben, akik kápolnaépítő munká­jukkal családjuk, s az ország, a magyar nép boldogulásához is hozzájárultak. Szabó (ív. Sándor Dr. Lébényi Antal salgótarjáni főesperes megáldja a felújított Karancs-kilátót. Fotó: Gyurkó Péter Antall nyilatkozata nyomán Bozovics bírál Vajdasági kormányfő nyilatkozata Belgrád. (MTI) A Vajdaság kor­mányfőjének véleménye szerint An­tall József magyar miniszterelnök sokat vitatott kijelentése közvetve annak lehetőségére utal, hogy az esetleges konföderatív Jugoszláviá­ban a Vajdaságnak nem kellene okvet­lenül Szerbiához tartoznia. Radoman Bozovics vajdasági kor­mányfő ezt szombaton a Tanjug jugo­szláv hírügynökségnek adott nyilatko­zatában jelentette ki Antall József mi­niszterelnöknek azzal a megjegyzésé­vel kapcsolatban, hogy a trianoni, majd a párizsi békeszerződésekkel a Vajdaságot nem Szerbiához, hanem a szerb—horvát—szlovén királyság­hoz, illetve Jugoszláviához csatolták. — Emlékeztetem Antall urat, hogy a történelmi tények mások — mondta Bozovics. Kifejtette, hogy a bánáti, a baranyai és a bácskai szervek, bunye- vácok és más szláv népek 1918. november 25-i gyűlésükön egyhangú­lag úgy döntöttek, hogy kiválnak a magyar királyságból, és csatlakoznak a szerb királysághoz. így döntöttek a szerémségi szerbek és horvátok is. A vajdasági kormányfő úgy véli, hogy a hivatalos budapesti álláspont­tal egybevág egyes pártoknak, első­sorban a Vajdasági Magyarok De­mokratikus Közösségének a tevé­kenysége. A vajdasági kormányfő szerint az ilyen tevékenység kedvezőtlenül hat a jugoszláv—magyar viszonyra, és veszélyezteti a jószomszédságot és a kölcsönös bizalmat. Bányatóba fulladt egy fiatalember Vízi tragédia történt vasárnap délután 15 óra 30 perckor Lu- dányhalásziban. A sóderbánya ta­vában fürdött Berki Sándor 30 éves segédmunkás, ságújfalui lakos. Fürdőzés közben a sze­rencsétlen fiatalember eddig még ismeretlen körülmények között elmerült. A mentésére igyekvők már csak Berki Sándor holttestét tudták partra vinni. A tragédia körülményeit a rendőrség szakér­tők bevonásával vizsgálja. * Ludányhaiásziban ez már nem az első szomorú eset, ámde a megtörtént baj is azt bizonyít­ja, hogy az elmúlt évek tragé­diáiból nem tanultunk. Mikor startol a Start-hitel? (Folytatás az 1. oldalról) A Budapest Bank Rt. tarjáni fiókja — az OTP-hez hasonlóan — még nem fogad el Start-hitel-kérelmeket. A Mezőbank Rt. sem — tudtuk meg Kerekes úrtól —, aki készségesen sorolta az adatokat: — Megközelítőleg 3,4—3,6 mil­liárd forintot osztanak, mely átlagos kölcsönösszeg esetén országosan 3400 kisvállalkozót érinthet majd. Várhatóan azonban a bankok nagy­ságrendjük szerint igazított hitelkere­tet kapnak. Július 25-én ez ügyben ors­zágos értekezletet tartanak a bankok, ahol talán tisztázódnak a részletkér­dések is. A Mezőbank fölött két emelettel dolgozik a Berente Tibor és Tsa. Bt., amely cég a Magyar Vállalkozásfej­lesztési Alapítvány tanácsadó-hálóza­tának tagja, és e minőségben kedvez­ményesen segítik a kisvállalkozókat például a Start-hitel-kérelmek összeál­lításában. Szőllősi Sándor üzemgaz­dász mesélte: volt olyan vállalkozó, aki arra kérte őket, töltsék már ki az űrlapot, mert menne be a bankba fel­venni a pénzt. — Hát ettől nagyon messze van ma a Start-hitel — mondta —. Tudomá­som szerint van a Pénzügyminiszté­riumnak egy állásfoglalása, amely lehetővé tenné a bankok számára, hogy nemcsak egyéni, hanem társas vállalkozóknak is folyósíthassák a kölcsönt. Hangsúlyozom, hogy a fel­tételekről jelenleg mi is csak annyi információval rendelkezünk, amennyi az IPOSZ tájékoztató füzetében van, s valójában mi sem tudjuk, mi is az a Start-hitel. Szabó Márta Ildikó Kupa bizonyítani szeretne (Folytatás az 1. oldalról) Azt is kifogásolta, hogy Németh Miklós a gazdanapokon bábáskodott a pénzügyminiszter utódlása felett, nyíltan áldását adta Kupa Mihályra. Utasi fel­szólította a minisztert, vonja viss­za jelölését. Vádakra válaszolva a pénzügy­miniszter kifejtette: ha Németh Miklós meghív egy agrárrendez­vényre, akkor ő minden körülmé­nyek között ellátogat arra. A gazdanapokon pedig nyugodtan mondhatta, hogy van félretett pénz, mert 28 milliárd forint áll rendelkezésre a gabonával, a hússal és a szőlővel kapcsolatos problémák kezelésére. Eltávolítják a kétnyelvű táblákat? Nyugtalanság a csehszlovákiai magyarság körében Pozsony. (MTI) A Független Magyar Kezdeményezés két képviselője, Gémesi Károly és Világi Oszkár interpellációt in­téztek Jiri Dienstbier csehszlovák; szövetségi külügyminiszterhez. Ebben kifejtették, hogy a tavaly októberben elfogadott nyelvtör- vény rosszindulatú értelmezése nagy nyugtalanságot okoz a csehszlovákiai magyarság köré­ben, s fennáll a veszélye annak, hogy károkat okozhat a nemzeti­ségi viszony alakulásában. „Amennyiben információink helyesek, az Ön által irányított tárca illetékességi körébe tartozik annak felügyelete, hogy vajon a csehszlovák jogrend összhang­ban áll-e nemzetközi egyezmé­nyekkel és szerződésekkel. Ezért kérjük az Ön álláspontját a szlo­vákiai belügyminisztérium azon határozatáról, melynek értelmé­ben a köztársaság több mint 70 éves történetében először bünte­tés terhe alatt távol ítják el a kétnyelvű táblákat. Teszik ezt olyan helyeken is, ahol a kisebb­ségi lakosság számaránya eléri a törvény által megszabott 20 szá­zalékot” — hangoztatja a két képviselő interpellációjának szö­vege. Négyoldalú egyeztetés Amerika segít Gazdasági könnyítések Magyarországnak Washington. (MTI) Az amerikai kormány további vámkedvezménye­ket ad a közép-kelet-európai orszá­goknak és el kívánja kerülni, hogy szubvencionált agrárkivitelével kiszo­rítsa külföldi piacaikról ezeket az ál­lamokat. A Fehér Ház pénteken este jelentet­te be a döntéseket. A vámoknál a fejlődő országoknak nyújtott általános vámpreferencia-kedvezmények (GSP) kiszélesítéséről van szó. Ma­gyarország 1989 novembere óta kapja meg a GSP-kedvezményeket, ame­lyek segítségével az 1990-es mintegy 360 millió dolláros magyar exportból 150 millió dollár értékű áru vámmen­tesen került az amerikai piacra. Idén áprilisban további 12 magyar export­cikkre terjesztették ki a kedvezményt, amely így a térségből Magyarország számára a legszélesebb körű. A pénteki bejelentés szerint immár — „a lehetőségek szerint” — hajlan­dók eleget tenni annak a korábban elhárított magyar kérésnek, hogy a GSP-t terjesszék ki a textíliákra és az acéltermékekre is. A borokról, élel­miszerekről, amelyek ugyancsak fon­tos, de magas vámmal terhelt magyar exportcikkek, nem esett szó, de a közlemény szerint Washington kész felülvizsgálni a korábban elutasított kérelmeket. Könnyítések csak a saj­toknál várhatók — de a GATT-tárgya- lások függvényében. Készletkiárusítás a Rábában Győr. (MTI) Hétfőtől több mint 3 millárd forint értékű fe­lesleges készletét kedvezmé­nyesen kínálja a győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyár. A készlet jelentős része alapa­nyag, de eladni kívánják a felfüggesztett beruházásokból megmaradt épületgépészeti berendezéseket éppúgy, mint a fogyóeszközöket. Várhatóan a félkész termékek és a pótal­katrészek mellett a tavalyi áron kínált R—15-ös kistrak- tornak lesz legnagyobb keres­lete. A Rába telephelyein válla­latokat, magáncégeket és ma­gánembereket egyaránt ki­szolgálnak. Az engedmény mértéke esetenként eléri az 50 százalékot is. Róma. (MTI) A jugoszláv helyzet megvitatására adott al­kalmat az ország déli szomszé­daival az Anconában rendezett négyoldalú külügyminiszteri ta­lálkozó, amelyen Olaszország, Görögország, Jugoszlávia és Albánia aláírta a dél-adriai együttműködési megállapodást. A fő témát a külügyminiszterek között azonban Jugoszlávia je­lentette. A megbeszélés mintegy kiegészítette a budapestit, ahol Olaszország, Ausztria és Ma­gyarország (a többi szomszéd) között folyt egyeztetés és véle­ménycsere a múlt héten. Gianni de Michelis olasz kül­ügyminiszter bejelentette, hogy Olaszország konzulátust nyit az összes jugoszláv tagköztársaság­ban, keresve a közvetlen párbe­széd lehetőségét. — Ez azonban nem jelent változást a Jugoszlá­viával kapcsolatos politikánkban, amely azonos az Európai Közös­ségével, és a jugoszláv egység fenntartását szorgalmazza konfö­derációs formában. Nem úgy értékelendő tehát, mint a szlovén és horvát függetlenség elismeré­se felé tett lépés, hanem ellenke­zőleg, annak jele, hogy vala­mennyi jugoszláv tagköztársasá­got azonos módon kívánjuk kezelni — jelentette ki. Ploiesti (MTI) A Romániában egyre nyíltabban elszabaduló, nacionalista, soviniszta, szélső­séges erők a héten újabb botrányt provokáltak. Szerdán került sor a Bukarest közelében levő Ploiesti- ben arra a perre, amelyet Come- liu Vadim Tudor, a hírhedt fasisz­ta lap, a Romania Mare, valamint a hasonló nevű és beállítottságú párt főszerkesztője, illetve elnö­ke ellen indított Gheorghe Robu, aki a decemberi eseményeket követően több hónapon át volt Románia főügyésze, s aki a sze­mélyét a lapban ért rágalmak miatt 2 millió lei összegű kárté­rítést követelt az alperestől. Corneliu Vadim Tudor a Romania Mare legutóbbi számá­ban „híveitől” védelmet kért, arra Botrány a bíróságon szólította föl — pontosabban uszította — olvasóit, hogy sze­mélyes jelenlétükkel biztosítsa­nak védelmet számára. így a tárgyalás napján több száz fanatikus jelent meg a tör­vényszék előtt. A már ismert módon, bérelt autóbuszokon érkeztek többek között Brailából, Galatiból, Pitestiből, Nagyvárad­ról, Szatmárról, Gyulafehérvár­ról és Bukarestből. A többnyire ittas egyénekből álló csőcselék a volt főügyész halálát követelte, nemzeti zászlókat lobogtatott és valósággal megszállta az épüle­tet, a bevonuló bírói testületet pedig a Romania Mare számaival dobálta meg. A vádlott minde­közben a tárgyalóteremből ki­kirohanva uszító szavakkal hec- celte a tömeget. A déli megyék­ből, mindenekelőtt Bukarestből érkezett vatrásokat egy idő után felbőszítette az erdélyi románok mérsékeltebb magatartása, s ezért rájuk támadtak. A kirobbant tömegverekedés láttán mintegy száz főből álló csendőrosztag érkezett a helyszínre és szabályos közelharc után szétválasztotta a két tábort. A torzsalkodások, a szórványos összecsapások azon­ban így is az esti órákig tartottak. Ilyen körülmények között a tárgyalás természetesen elma­radt. A felperest, Gheorghe Robut a hátsó kijáraton, rendőri fedezet mellett csempészték ki és ugyancsak rendőri erők kísérték egészen a város határáig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom