Új Nógrád, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-01 / 127. szám

MŰVÉSZET ÉS TÁRSADALOM 1991. JÚNIUS 1., SZOMBAT ALAPELLÁTÁSON KÍVÜL Hideg teremben tea gőze SALGÓTARJÁN KULTURÁLIS ÉLETÉRÖL Méretes óvszer Ha Boccaccio ezt megér­hette volna... Sóhajtott fel az egyik honatya a római parla­ment folyosóján, az április végi interpellációs vitára utalva. A téma — a legjobb, ha azt mondjuk—pikáns volt és ugyanakkor nehezen meg­fogható. Hubert Corsi ke­reszténydemokrata honatya az egészségügyi miniszter mellének szögezte a kérdést: Mivel magyarázza, hogy az olasz gyártmányú gumióv­szer mérete nem felel meg az európai szabványnak? Itt a turistaszezon, és fennáll a veszélye, hogy a Közös Piac más_ országainak gyártmá­nyait lesznek kénytelenek használni a vendégek, mivel az olasz portéka nem felel meg a szigorú előírásnak?! De Lorenzó miniszter úr—-a La Repubblica szerint — el­lentámadásba ment át. Kö­zölte, hogy az olasz koton tel­jes mértékben megegyezik az európai szabvánnyal. Mi több. a közvéleményt is meg­nyugtatta: „Az erre vonatko­zó előírásunkat tüzetesen megvizsgálták a közösség illetékes szervei, úgy ahogy ezt az 1983-as egyezmény leszögezi. Az egymilliméte- res különbség miatt támasz­tott közös piaci megjegyzést tudomásul vettük, melynek eredményeképpen az ezt kö­vetően kiadott dekrétum fel­hívta a figyelmet a közösség előírásaira, és az Európában forgalmazott óvszerkészít­mények méretkövetelmé­nyeinek betartására". A7, izgalmas vita hangja Brüsszelbe is elhallatszott, ezért tehát érthető, hogy a Közös Piac illetékese is megszólalt: „Az óvszerre vonatkozó közösségi normák még nem léteznek.” Kötetlen találkozót szervezett a minap Salgótarján Város Önkor­mányzatának kulturális és sport- bizottsága a múzeumban. A hideg tanácsteremben forró tea mellett a város kultúrájáért felelősséget érző emberek váltottak szót a je­lenlegi helyzetről és a várható jö­vőről. A fagyoskodás nem az in­tézményvezetés barátságtalansá- gának a következménye volt. ha­nem a kényszerű takarékoskodá­sé. Kicsit jelképesnek is éreztem a konkrét didergést, nincs pénz a melegre. Nem kívánt terhesség A kultúra jelen állapotáról szól­va, valaki meg is fogalmazta, a veszélyhelyzetet úgy hordozzuk, 'mint a nem kívánt terhességet. Mit jelent ez? Nyilvánvaló, hogy a kultúra tá­mogatásának régi rendszere hi­báival, kötöttségeivel és erényei­vel együtt a múlté, a viszonylagos védettség, a bölcsőszerű hangulat végképp elenyészett. Jámbor óhajnak tetszik annak hangoztatá­sa, hogy olyan komfortérzetet kell kialakítani a kultúra munká­saiban, is — alkotókban és kultú­raközvetítőkben —. amely egyál­talán lehetővé teszi számunkra a szolgálatot és a szolgáltatást. Jól­lehet mind az alkotók, mind a közvetítők megérdemelnék a demokrácia védelmét, az ország gazdasági állapota, az önkor­mányzatok tisztázatlan közjogi és anyagi helyzete egyelőre halvány reménnyel sem kecsegtet. Annál kevésbé, mert hiszen — törvény szerint — az önkormányzatok alapellátási kötelezettségei közé a többi között az oktatás egy részén kívül nem is tartozik semmi sem. ami kultúra. Sem kulturális intéz­mény vagy intézményhálózat, sem pedig tevékenység. A helyi önkormányzat felelősségérzetét jelenti, hogy ennek ellenére kí­vánják fönntartani a kulturális életet. A szándék tiszteletre méltó, megvalósítása a jelen körülmé­nyek között csaknem lehetetlen. A salgótarjáni önkormányzat költségvetési hiánya pillanatnyi­lag 251) millió forint körül mozog, az energiaárak emelésével később elérheti a 300 milliót is. Bár indo­kolt lett volna, a város nem került be az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű települések közé. A második fél évhen elkerülhetet­lennek látszik bizonyos körben a helyi adókivetés, de ez sem fedezi a költségvetési hiányt. És ez a pénz is másra kell. hogy ne váljon működésképtelenné a város. Zár a kultúra, nyit a peep-show? A kérdés szándékosan kicsit bombasztikus, ám nem egészen indokolatlan. Tény. hogy több kérelem is érkezett az önkor­mányzathoz peep-show nyitására. Ne tessék fölháborodni, aki kuk- kolni akar, kukkoljon. Régen vol­tak piros lámpás házak is, rende­zett körülmények között, és nem ezekbe bukott bele a rendszer. A kultúra sem, már ami akkor volt. A kultúra mostoha helyzetét most sem a kukkolás iránti igény fel­színre törése okozza. A kettő nem függ össze egymással. Elsősorban a gazdaság és az önkormányzatok jelen állapota az ami a kultúra munkásainak fokozódó bizonyta­lanságát, cselekvési körük beszű­külését okozza. Jóllehet város és kultúra elválaszthatatlan egy­mástól, úgy tetszik, adott helyzet­ben ez is megkérdőjelezhető? Noha senki sem akarja megkérdő­jelezni. Mindenesetre elkerülhetetlen, líogy a kulturális tevékenységek szelekciója végbemenjen, s jó lenne, ha e tevékenységek és szol­gáltatások közül nem esne minden áldozatul, ami igényes és értékes az egyedül üdvözítőnek kikiáltott üzleti szempontnak. Ez egyéb­ként Európa boldogabbik felében sincs így, ahol jól tudják, a kultu­rális életnek vannak olyan szférái, amelyek sohasem lesznek önfenntartóak. Ezt a szemléletet és gyakorlatot is át lehetne venni a nyugattól. S amíg a támogatás új formái nem jönnek létre, igenis szükség van az állami támogatás­ra is. Miközben természetesen Ösztönözni kell a menedzselés és vállalkozás mind hatékonyabb formáit, ahol lehetséges. Salgótarjánban is előtte állunk még a privatizációs és intéz­ményátalakítási küzdelmeknek. Ügyelni kellene arra, hogy e fo- lyámatokban megjelenjen a kultu­rális érték- és érdekvédelem, ami egyébként' mind nyomasztóbban hiányzik a gazdasági és más társa­dalmi szférákból is, és a többi között a szakmaiság vészes hát­térbe szorulásával fenyeget. Egyelőre a város csaknem egy tucat peremkerületi művelődési házának úgynevezett tartós bér­letbe adása van soron, több fordu­lóban. Azok a kis intézmények kerülnek kalapács alá, amelyeket a húszas-harmincas években léte­sítettek az akkori kapitalisták dol­gozóik kulturális és szórakozási igényeinek kielégítésére. A vá­rosban működő, helyi és megyei igényeket egyaránt szolgáló „nagy'’ intézmények további sor­sa is bizonytalan, a helykeresés idejét éli. Program vagy katasztrófa-elhárí­tás Ilyen körülmények közepette joggal merül föl a kérdés, lehet-e akár az önkormányzatnak, akár az intézményeknek szakmai progra­mot kidolgozni, mégha válság­programnak nevezik is azt? Haj­lok a felé, hogy még az utóbbiban is jó adag eufémizmus van. Ezért helyesebb, ha túlélési, vagy ka- tasztrófa-elharító teendőkről esik szó. A gondokat csak tovább fokoz­za, hogy nem tudni, a kulturális kormányzat az oktatáson kívül milyen tevékenységek prioritását szándékozik elismerni. Az vilá­gos, hogy Salgótarjánban sem in­tézményekben, hanem tevékeny­ségekben káli gondolkodni. De még így sem látszik például az, hogy Magyarországon lesz-e és milyen? —- létjogosultsága a kö­zösségi művelődési formáknak, s az individuális érdek ehhez, ho­gyan kapcsolódik? A csúnya szó Hogy mire gondolok, talán job­ban megvilágítja egy példa. A művelődési és oktatási miniszter nemrég Pápán megjegyezte, hogy nem szereti a népművelő kifeje­zést. Tény, hogy ez a fogalom és szakma — sőt, esetenként hivatás — az előző rendszerben született, s az akkori művelődéspolitika igényeihez alkalmazkodott. Bizo­nyára sok nem kívánatos elem is rárakódott az idők és a gyakorlat során, ezt senki sem- tagadja. Viszont az is igaz, hogy egy egész értelmiségi réteg szellemi tőkéjét kár lenne veszni hagyni. És nem is célszerű. A társadalmi gyakorlat­ban ugyanis a jövőben sem pótol­ható mással — az egyházak ez irányú munkájával sem! — az a tevékenység, amelyet éppen ez a réteg is folytat, bármilyen elneve­zéssel illetik, a helyi társadalmak, egyáltalán, a civil társadalom for­málásában, az iskolák falain kí­vül. Persze lehet, hogy például, a művelődési otthoni,vagy egyéb kulturális intézményhálózat majd megszűnik. Valaminek azonban a helyébe kell lépnie. S ami a leg­fontosabb, az ezekben folyó kul­turális tevékenységek egy része semmiképpen sem szűnhet meg. Minderről azonban egyelőre sem­mit sem tudni meg — általánossá­gokon kívül — a kulturális kor­mányzat elképzeléseiről. Diszkó az ifjúságnak Az ifjúságnak Salgótarjánban kevés szerep és lehetőség jut. Kis túlzással, legföljebb az öldök­lő diszkó. S ha itt a péntek este, s nem nyitna ki a mozi, nem tudni, mi lenne? Sport és kultúra.össze­kapcsolására is ritka a példa. Ezek után beszélhetünk-e a kulturális szolgáltatások szelekciójáról? Egyelőre még igen. A lehetőségek arányában fontolóra kell venni, kell-e a városnak színház, tánc­ház. tudományos és művészeti élet. Kellenek-e azok a tudomá­nyos szakemberek, írók, zené­szek. képzőművészek, akiknek tevékenysége mindezt jelenti. |kell-e kultúraközvétítés, és mi­lyen arányban? Ezek súlyos kér­dések, de mérlegre kell tenni őket. S ha mindez kiesik az alapellátás­ból, ám legyen. A város falai még akkor is állnak majd egy darabig. r. E. NÉPI KALENDÁRIUM v Június — Szent Iván hava Június 8. Medárd Medárd napjához szerte Euró­pában időjárási jóslások fűződ­nek. Ha ezen a napon esik az eső, akkor negyven napig esni fog, el­lenkező esetben negyvennápos szárazság következik. A legenda szerint Medárd püs­pök haragját egy vígan mulatozó társaság magatartása váltotta ki. Büntetésből fohászkodott negy­vennapos esőért, amely végül is elmosta a szertelen gyülekezetét. Június 10. Margit A Margit név a Margaréta rövi­dített változata. jelentése: gyöngy, igazgyöngy. A magyar történelemben a Margitok között volt egy „igazgyöngy”, mégpedig Árpád-házi Szent Margit. IV. Béla királyunk lánya. Még a szíve alatt hordozta édes­anyja, mikor a tatárok betörtek Magyarországra. A király a Sajó­nál próbálta feltartóztatni őket, de muhi pusztánál borzalmas veresé­get szenvedett és Dalmáciába kel­lett menekülnie családjával. A szülők végső szükségükben Isten­hez fordultak: szabadítsa meg mielőbb a magyar népet az ázsiai hordáktól. Fogadalmat tettek, hogy ha kérésük meghallgatásra talál, születendő gyermeküket kolostorba viszik. És a csoda megtörtént: a messzi Mongóliá­ban meghalt a nagy kán. A hódítók visszavonultak Európából, Ma­gyarország is megszabadult a „kutyafejű” tatároktól. IV. Béla hozzáláthatott országa újjászer­vezéséhez. Nem feledkezett meg fogadalmáról sem. lányát kolos­torba vitte. A szép leánnnyá ser­dült Margit a nyulak szigetén (ma Margitsziget) töltötte rövid életét. Otthagyhatta volna a szigorú in­tézményt, királynője lehetett vol­na akár Lengyelországnak, akár Csehországnak, de kérőit határo­zottan visszautasította, hiszen ő már Jézus Krisztus jegyese volt. A kolostorban önsanyargató, aszké­ta életet élt. Nővértársait csakha­mar leszoktatta arról, hogy benne a király lányát tiszteljék. Egy szol­gáló a szentté avatási akták szerint így nyilatkozott rólaí „Margit jó és szent volt, mindnyájunk példa­képe. Alázatosabb volt, mint mi, szolgálólányok." Életéről Gárdo­nyi Géza írt megrendítően szép regényt Isten rabjai címmel. A néphit szerint, ha Margit napon esik az eső, akkor a legjobb kilátásokkal vethetjük a retket, de rossz termést várhatunk dióból és mogyoróból. Június 24. Iván Szent Iván napja a nyári napfor­duló ünnepe. Ezen a napon leg­hosszabb a nappal és a legrövi­debb az éjszaka. Az ősi pogány ünnepre tette az egyház Kereszte­lő Szent János napját. Szent Iván éjszakáján Palócföl­dön még ma is föllobognak a tüzek a falvak melletti dombtetőkön. Itt-ott illatos növényeket — ökör­farkkórót, orgonát, bodzát, ürmöt — dobnak a lángok közé. A tűz­ugrás hajdani szép szokása azon­ban ma már — nem tudni milyen okból — elmarad. Manga János néprajzkutató szerint a húszas években Őrhalomban még voltak tűzugrások. „A lányok Szent Iván napjának estéjén, amikor besöté­tedett, ünneplő ruhában gyülekez­tek. Karéjba álltak, s kezüket ösz- szefogva vagy sorban az országúi­nak arra a részére mentek, ahová a csitári út betorkollik. Előttük mentek a legények szalmával, amit hazulról vittek... A lányok több csoportban voltak, külön a kisebbek, külön a nagyobbak. Mikorra kiértek, a legények már meggyújtották a szalmát... Az idősebb asszonyok távolabbról figyelték, ki ugrik nagyobbat, arra ilyeneket mondtak: No, ez ügyes lány, az lesz a menyem, aki most ugrott... Némelyik lány ügyetlen volt, arra a legények tettek meg­jegyzést: Mért gyött ide ez a mátuha, hogy szétverje a tüzet? A lányok a tűzugrás közben nagyo­kat sikoltottak. A tűzugrás előtt és után általá­ban párosítókat énekeltek, mellyel összeboronálták a leányo­kat és a legényeket. Június 27. László Legnépszerűbb szentünk Lász­ló király (1046—1095), aki ural­kodása idején kivezette népünket a belső viszálykodások örvényé­ből, és megmentette hazánkat a külső támadók pusztításaitól. Vallásos lelkületét anyjától, vité­zi hajlamát atyjától örökölte. O lett a katonák védőszentje. Népünk számtalan legendát költött nevéhez. A mondák szerint forrásvíz fakadt lova patkójának helyén, szomjas katonái számára vizet fakasztott a sziklából, töb­bek között a Nógrád megyei Mát- raverebélyen. Az egyik legszebb mondát Erdélyben költötték róla: a Tordai hasadék keletkezését neki tulajdonítják. László királyt Erdélyben a ku­nok elleni harcban — Torda mel­lett — nagy vereség érte. Futott a magyar sereg, futott maga a király is. Ott vágtattak a Torda feletti hegyélen elől a magyarok, nyo­mukban mindenütt a vérszomjas kunok. Hátrapillantott Szent László, hát látta, hogy a kunok annyira nyomába értek, hogy fej­széjükkel csaknem levághatták. Ekkor felsóhajtott: — Szabadíts meg. Uram, hi­szen éretted harcoltam! És íme Isten meghallgatta imá­ját, csodát tett. Ahogy hajdan Mózesnak a Vörös-tengert ketté­választotta, úgy repesztette ketté a hegyet Szent Lászlónak. A király lova patkójának helyét még évszázadok múltán is látni vélték a környékbeliek. Ha már Erdélyben járunk. Nagyváradon tegyük tiszteletün­ket a dicső királynak, aki 1093- ban alapította a várost és püspök­ségét. Holtteste ma is a várban emelt székesegyházbarvnyugszik. A patinás falak között dicsőítő énekek zengenek róla: Üdvözlégy, kegyelmes Szent László Király. Magyarországnak ékes oltal­ma. Szent királyok között drágála- tos gyöngy, Csillagok közt fényességes csillag. Nevét kis hazánkban az alábbi helységek őrzik: Bakonyszent- lászló, Bükkszentlászló, Jász- szentlászló, Pilisszentlászló, Pusztaskentlászló, Vácszentlász- ló, Zalaszentlászló. Június 29. Péter, Pál Jézus Krisztus két apostola egy napon halt meg, azért került nevük egymás mellé a naptárban. Pétert sötét börtönbe vetették kivégzése előtt. Mikor társai éjjel tompa álomba merültek, ő imád­kozott, majd hallotta Mestere hangját: — Amikor fiatal voltál, fel­övezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De megöregedve kiterjeszted karod és más fog fel­övezni. aztán oda visz. ahová nem akarod. Péter megrendültén sut­togta maga elé: — Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek. Aztán megvirradván kihurcol­ták egy dombra. Kezét lábát már szegezni akarták a kemény ke­resztre, mikor az apostol így szólt: — Barátaim, tegyétek meg nekem a kedvességet, hogy fejjel lefelé feszítsetek a keresztre. Úgy szögezték, ahogy kívánta ő alázatosságban nem akart oly módon meghalni, mint a Mester. Pál a hit terjesztője így tekintett vissza életére: „Módfelett sok verésben volt részem, sokszor forogtam életveszélyben. Öt íz­ben kaptam egy híján negyvenet, háromszor megbotoztak, egyszer megköveztek: Háromszor szen­vedtem hajótörést, egy nap és egy éjjel a nyílt tengeren hányódtam... Fáradtam, gyötrődtem, sokat vir- rasztottam, éheztem és szomjaz­tam, sőt koplaltam, fagyoskodtam és nem volt mit felvennem." Egy régi legenda arról szólt, hogy azon a helyen, ahol a szent feje a földre hullt, három fon ás fakadt. Jelképe ez annak az életfolyamnak, amely Pálon át« világba áradt. A gazdasági életben Péter Pál napja mezei dologtiltó nap volt: a jó termés érdekében. Ekkor sza­kad meg a búza töve, és kezdi sár- gulását. Az aratás kezdőnapja. E napon van legjobb íze az epernek, ezért tartják Péter Pálkor az eper­szüretet. Századokon keresztül ezen a napon fejezték be a tanítást az iskolákban. , Nagy Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom