Új Nógrád, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-29 / 151. szám

AZ EGYHÁZ VILÁGI LELKIPÁSZTORA — 5. old. II. ÉVF., 151. SZÁM ÁRA: 7,90 FORINT 1991. JÚNIUS 29., SZOMBAT .SALGÓTARJÁN, BALASSAGYARMAT, PÁSZTÓ, SZÉGSÉNY, BÁTONYTERENYE, RÉTSÁG VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA IGAZGATÓ VÁRJA VENDÉGEIT Ételek, italok kedvező áron Salgótarján, Vörös Hadsereg út 199. Beszterce-lakótelep Tel.: 11-009 Egészségügyi dolgozók elismerése Salgótarján. Semmelweis Ignácra, az „anyák megmentőjére”, az orvostudomány egyik legna­gyobb alakjára emlékeztek tegnap délután a város­házán és a megyei kórházban, születésének 173. évfordulóján. Ez alkalomból a városi egészségügyi alapellátás­ban dolgozók közül heten 10, tízen 20, hatan 30 év után járó törzsgárdajutalomban részesültek. A Perliczki-díjat az idén dr. Kovács Katalin csoport- vezető gyermekgyógyász érdemelte ki. A kórházban tizennégyen kaptak 30, illetve 40 munkában eltöltött évért törzsgárdajutalmat, öt főorvos vette át a kinevezési okmányát. Bejelentették: dr. Laczkó Lászlóné, a kórházi gyógyszertár vezetőhelyettese július elsején, á minisztériumban veszi át a Kiváló Gyógyszerész kitüntetést. Miénk a kert! A szabadság vonzásában Játszósarok a rendelőben A salgótarjáni Arany János úti gyermekrendelőbe szívesen járnak a beteg apróságok, hiszen „meseország” várja őket. „Az együtt a gyermekekért” Alapítvány is az ő érdekükben született. Képes riportunk az 5. oldalon. Új magyar—osztrák határátkelők Főidényi menetrend A Mahart Balatoni Hajózási Kft. június 29-étől, szombattól a főidé- nyű menetrend szerint közlekedte­ti személy- és komphajóit a tavon. Ugyancsak szombattól közleked­nek az esti zenés sétahajók is. János­ünnepség Budapest. Június 29-én, azaz ma rendezi meg a nyomdászok szak- szervezete a Gutenberg Jánosról el­nevezett „János-ünnepség”-et az Építők Népligeti pályáján, illetve annak környékén. A Globus Nyom­da rétsági gyáregységéből mikro- busszal utaznak föl nyomdászok az egész napos, tarka műsorokkal gazdagított rendezvényre. Japán berendezés a víztározóban Salgótarján. Az Észak-magyar­országi Regionális Vízmű igazga­tójának meghívására pénteken Sal­gótarjánba látogatott a Hitachi japán világcég hat üzletembere. A vízmű a mihálygergei víztározóba mélylevegőztető berendezést tele­pít, amelyet a japánok szállítanak. A berendezés lehetővé teszi a víz­minőség nagyfokú javulását. A vendégek ellátogattak Mihályger- gére, ahol a helyszínen tanulmá­nyozták a körülményeket. A megál­lapodás értelmében októberben megérkezik a levegőztető, amely november közepére már üzemel. Lottószámok A lottó 26. játékhetének nyerő­számai a következők: 23, 44, 60, 83, 90 Református hitoktatóképzés Debrecen. A tanító—hitoktató szakos képzés szeptemberi beveze­tésére írt alá megállapodást Debre­cenben a helyi Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskola és a Reformá­tus Teológiai Akadémia. Az 1991/ 92-es tanévre felvett diákoknak felajánlják a hitoktatói szak válasz­tását. Jelentkezésük elfogadásáról a teológiai akadémia dönt. A hallga­tók tanulmányaik befejezése után két egyenértékű diplomát kapnak majd az oktatási intézményektől. Vége a kezdeti vajúdásnak! — mondja Király Róbert, az újonnan megnyílt, de máris nagy érdeklő­désre számító salgótarjáni Peep- show vezetője. Nehezen telt a várakozás, de meghozta gyümöl­csét. Nem csak a három lány érke­zett meg, hogy napi 16 órában, délután 2-től reggel 6-ig férfiúi érzelmeket felkorbácsoló mozgásá­val elkápráztassa a látványra kiéhe­zett vendégsereget, de mától kezdve minden pénteken és szombaton a A hihetetlen bekövetkezett: hazánk földjén immáron nincs egyetlen idegen ha­talom megszálló katonája sem. Szárazabban: Magyarország visszanyerte állami szuverenitá­sát. Lenne ok tehát az örömre. Az örömhöz viszont ünnep társul. Ünnepelni pedig igazán tudunk. Ha kedvünk tartja. Ha nem rontjuk el mi magunk magunknak. Hetek óta érzékelhe­tő, hogy nemzetünkből nem fog felszakadni a világ népei számára is jól hallhatóan a megkönnyeb­bülés erőt adó sóhaja: „Ezt is megéltük — szabadok va­gyunk!” Miért alakult, alakítottuk így? A válasz többet megérne, mint bizonytalan találgatást. Ehelyt szolgáljunk inkább ellenpéldá­val, amelyben az ünnep tagolat­lan öröme, lelket röptető elragad- tatottsága és a mérlegelés, a józan A közlekedés és a sport veszé­lyei mindenkit egyaránt fenye­getnek. Nincs ezzel másként dr. Rafael Károly alezredes, megyei főkapitány sem, aki jelenleg gipszelt lábbal fekszik otthoná­ban. Ismerve a Nógrád megyei te­lefonviszonyokat, azóta jóval többet dolgozik otthon, mint hivatalában. Dr. Barta Ferenc alezredes, főkapitányhelyettes köszöntötte tegnap délelőtt 10 órakor Salgó­tarjánban a Nógrád Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács szabad ég alatt — ötvenforintos be­lépőjegy ellenében bárki megmoz­gathatja tagjait B. Tóth J. és Richi diszkózenéjére. A dáridó este 8-kor kezdődik, s a kifulladásig, de legalábbis reggel 4-ig tart. A gyönyör teljessé a minden este nyitva tartó bárban válhat a jobbnál jobb italok révén. Ha tetszik a buli, mindennap megis­mételhető és miért ne tetszene; hisz a diszkót erotikus táncprogram is színesíti. gyakorlatiasság példaadóan tár­sul egymáshoz. A történet itt a szomszédban esett még, még 1955-ben. A helyszín Bécs, Bel- vedere-palota, előtte a műremek barokk park. A palota erkélyéről ünnepélyesen kihirdetik az oszt­rák államszerződést. Ez azt jelen­tette, hogy a Vörös Hadsereg kiürítette Ausztriát. Az állam- szerződés utolsó szavaira a kedé­lyes bécsiek vérmérsékletüket meghazudtolóan, egetverő ujjon­gásbán törnek ki. Zene harsan, ismeretlenek kapaszkodnak ösz- sze a táncban. Túláradó a viga­lom, egészen reggelig. Virradatra legázolva a kertművészet reme­ke, megtépázva a korábban ámulatba ejtő park. Ám láss csodát! Kora délelőtt a kialvat­lanságtól mámoros bécsi polgá­rok újra megjelennek a nemzeti örömünnep helyszínén. Ezúttal kerti szerszámokkal. Estére vi­tagjait. Elsőként Gégény István rendőr alezredes az MKBT titká­ra szólt a megye úthálózatáról, annak kihasználtságáról, a közle­kedési járőrök tevékenységéről, majd részletesen ismertette az elmúlt évek baleseti statisztikájá­nak alakulását. Szólt a forgalom, és a balesetek emelkedésének összefüggéseiről, a friss jogosít­vánnyal rendelkező — és főként fiatalok — felelőtlen közlekedési moráljáról. Szükségesnek tartja a gépjárművezető-képzés hatéko- (Folytatás a 2. oldalon) Rendőrtiszteket avattak A fennállásának 20. évforduló­ját ünneplő rendőrtiszti főiskolá­nak Boross Péter belügyminiszter pénteken, ünnepélyes keretek kö­zött új csapatzászlót adományo­zott. A csapatzászló átadását kö­vetően, a főiskola nappali tagoza­tán most végzett 164 fiatal rendőr vette át a főiskolai diplomáját. Új rendőrtisztek közül 32-en rendőri múlt nélkül, a polgári életből je­lentkezve kezdték meg tanulmá­nyaikat a főiskolán. rágágyások és murvával felszórt utak megszokott rendjükben pompáznak. Ilyen ünnepnek képzelem a mi június harmincunkat is. Azt a sok igét, amit a szabadságról megta­nultunk, ezen a napon mind-mind szent igeként felidézhetnénk. Jó, jó — vetheti ellen valaki —, de azt sem tudtuk, hogy szabadsá­gunk talmi, törékeny üveg­gyöngy. Neki, a kételkedőnek, e napon talán elegendő ha felidéz­zük Kádár János kétségbeesett könyörgését Dubceknek. A Prágai Tavasz vezető politi­kusainak, miután már kifogyott minden érvből, s ők tántoríthatat­lanok maradtak eredeti reform­gondolataik mellett, Kádár várat­lanul azt találta mondani: „Önök nem tudják, kikkel van dolguk!” Felvilágosító erejű mondat! (Folytatás a 2. oldalon) 1191-ben III. Béla alapította a pásztói cisztercita apátságot. Ennek 800 éves jubileumát ünne­pelték pénteken. A Szent Lőrinc- plébániatemplomban több százan vettek részt a koncelebrációs szentmisén, köztük osztrák, német, amerikai, francia, lengyel vendégek, dr. Kovács Endre Salgótaíjd. ./v Köztársasági Megbízott Nógrád Megyei Terü­leti Hivatalánál pénteken értékel­ték az eltelt fél esztendő munká­ját. Mint ismeretes, a hivatal felállítását egyes politikai erők kifogásolták, és úgy foglaltak állást, hogy a kormány előre nyújtott keze, vagyis tetszés szerint felhasználható, engedel­mes eszköz. A munkaértekezleten dr. Vár- konyi József hivatalvezető ada­tokkal és tényekkel bizonyította, hogy a feltételezések alaptala­nok. Az önkormányzatok — 121 van belőlük a megyében — a közös célok és érdekek felisme­résével és tudatában igénylik a Június 29-én adják át, a Bozsok— Rechnitz és a Szentpéterfa—Eberau közötti határátkelőket. Mindkét állo­mást a magyar és az osztrák állampol­gárok vehetik igénybe egész évben segédpüspök, dr. Kerekes Károly zirci apát, az egri és budafoki cserkészek, az egri ciszterci diákszövetség. A Benedek-rendből kivált szerzetesrend 1098-ban jött létre Franciaországban. A puritán, gazdaságot elvető rend —, mely (Folytatás a 2. oldalon) segítséget, és megfelelő eligazí­tást is kapnak a törvények és rendelkezések útvesztőiben. Pest, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megye köztársasági megbízottja, dr. Skultéty Sándor címzetes államtitkár elismeréssel összegezte a nógrádiak féléves tevékenységét. A második vonal emberei kerültek hivatalba — utalt egy kezdeti elmarasztalásra —, de nem másod- hanem első osztályú színvonalon látták el feladatukat. Az önkormányzatok munkatársai már tudják, hogy a hivatallal összefogva kell dol­gozniuk, mert az állampolgárok érdekében végzett munkájuk egymásra utalja őket. reggel 6 órától 22 óráig. A július I-jen megnyíló. Fertőd—Pamhagen határ- állomás nemzetközi közúti átkelő­hely lesz és 6 órától éjfélig tart majd nyitva. TESZ-tervek A nyári időszak terveiről tárgyalt pénteken a Társadalmi Egyesülések Szövetségének megyei ügyvivői testületé. Megyei érdekegyeztető kamara létrehozásán munkálkodik nyáron a Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szerveze­te. Kétnapos dianctikai tanfolyamot, minden szerdán délután pedig gyó­gyító-tanácsadó szolgálatot szervez a salgótarjáni TESZ-székházban a Gyógyír Életreform Egyesület. A nagycsaládosok buszkirándulásokat, táborozást készítenek elő a családok számára. Ugyancsak táboroznak a vá­rosvédő szervezetek és honismereti körök aktivistái is. A kertbarátszövetség — miután sem országos, sem megyei kiállítás nem lesz az idén — helyi termékbe­mutatókat rendez. Az első ilyen bemutatót augusztus 20-án Kistere- nyén nyitják meg. A nemzetiségi szervezetek az idén 25. alkalommal rendezik augusztus elején a bánki nemzetiségi találkozót. Készülnek a kisebbségekről szóló tör­vénytervezet vitáira is. Az önálló egyesületi programokon túlmenően nyári közös megmozdulás, hollókői nemzedéki találkozó meg­rendezésében foglalt állást az ügyvi­vői testület. A hollókői önkormányzat­tal közösen július 28-án, vasárnap egész napos színes programot biztosí­tanak a Világörökséget meglátogató családok számára. Az unokától a nagyszülőkig minden korosztály ré­szére lesz vonzó, ingyenes, szórakoz­tató program. Sz. F. Peep-show — most már lányokkal Nagy sebesség kis rutinnal A ciszterciek 800 éves jubileuma Életcéljuk a hit és a munka Első osztályú színvonalon ékelt a hivatal

Next

/
Oldalképek
Tartalom