Új Nógrád, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-22 / 145. szám
6 HEELTHU MŰVÉSZET ÉS TÁRSADALOM 1991. JUNIUS 22., SZOMBAT Mennyi adót fizettünk tavaly? (FEB) Az adót hajdanában arra találták ki, hogy a lakosság is bekapcsolódhasson a közteherviselésbe. Természetesen, ki-ki a maga erejéhez, vagyis jövedelméhez mérten! A mai magyar adózás azonban egyáltalán nem ezt a tendenciát tükrözi, sőt! Az APEH adatai szerint tavalyi jövedelme után az alkalmazotti réteg fizette a legtöbb adót, nevezetesen 106 213 millió forintot. Ennek nyilván az az oka, hogy ők azok, akik a legkevésbé tudják eltitkolni keresetüket, mivel az adóbevallásukat a munkahelyük készíti el. A rangsorban utánuk a nyugdíjasok következnek, akik úgy látszik egyrészt kénytelenek nyugdíjazásuk után továbbdolgozni, másrészt szerencsére olyan jó egészségi állapotban vannak, hogy képesek is erre. Ok 6698 millió forintot fizettek be az államkasszába összevont jövedelmük után. A várakozással ellentétben a vállakozók ugyannyi adót fizettek, mint tavaly, bár a létszámuk jelentősen növekedett. Az egyéni vállakozóktól 2746 millió, a tár- sasvállakozóktól 1001 . millió forint folyt be adó gyanánt. Ezek az összegek semmiképpen sem tükrözik a valódi jövedelmüket! Bevételeik pontosabb ellenőrzésére vezették be év elején a nyugtaadási kötelezettséget, de úgy látszik, nem elég körültekintően dolgozták ki a szabályozásnak ezt a módját, ugyanis jelenlegi formájában nem alkalmas arra, hogy csökkentse az adózatlan nyereséget. Az APEH július—augusztusban fokozott ellenőrzésnek veti alá a vállalkozókat. Hogy ezt miként képzeli el, az már csak azért is kérdéses, mert az adóhatóságnak igen kevés lehetősége és eszköze van a megfelelő ellenőrzésre. Ebből viszont az következik, hogy újra módosítani kell az adóeljárási törvényt! Az infláció tavalyi nagyarányú emelkedésével magyarázható az a tendencia, hogy mintegy 600 ezerre csökkent az adóhatárt el nem érők száma, a magasabb kategóriában szereplők köre viszont jelentősen megnőtt. Mivel a költségvetésnek igen nagy szüksége van az állampolgároktól származó adóbevételekre, a szakemberek szerint 2—3 évig biztosan nem számíthatunk adó- csökkentésre... Domi Ha támadnak a szabadlegények Az Altáj terület ifjúsági lapja villámkérdéseket tett fel jó néhány bamauli olvasójának azzal kapcsolatban, hogy miként viselkednek a-rrszabadlegények” fellépésekor. Köznapi nyelvre fordítva: utcai zaklatás, huligánkodás esetén hogyan szoktak védekezni. „Volt-e már áldozata erőszakos fellépésnek?” — kérdezték egyes lányoktól és asszonyoktól. Huszonöt százalékuk igennel válaszolt. A további kérdésekre felelve kiderült, hogy a megkérdezettek 83 százaléka semmiféle védekező-elhárító eszközt nem tart magánál, s igen érdekes volt az is, hogy miként reagálnak — elmondásuk szerint — a támadásra. Minden harmadikuk úgy szabadulna a helyzetből, hogy elszalad, ugyancsak egyharmad vallja be őszintén, hogy nem tudja, mit is cselekedne, egyötödüknek pedig a segélykiáltás jut eszébe azonnal. Nyolc százalék próbálkoznék azzal, hogy rábeszélik támadóit, ne kövessenek el bűntényt. (AN) Az ismeretlen kontinens Harmincéves az Antarktisz-szerződés Harminc éve, 1961. június 23- án ratifikálták az Antarktisz-szer- ződést, amelynek aláírói — eredetileg tizenkét ország — kötelezettséget vállaltak, hogy a fehér kontinens területét nem használják fel semmiféle katonai célra, és kísérleti atomrobbantásokat sem végeznek. Az egyezmény egyúttal a földrész tudományos kutatásához is kereteket adott. A szerződés jó egy évtizeddel ezelőtt még egy exkluzív klub benyomását keltette, mert a tagországok erősen korlátozták a belépők számát. Jelenleg 39 a tagországok száma. A szerződés eredeti változata mai szemmel nézve erősen hiányos. Nem rendelkezik például az antarktiszi ásványkincskészletek kutatásának, illetve feltárásának módjairól és lehetőségeiről, sőt magáról a környezet védelméről sem. Csupán az élővilágra vonatkozó kitétel szerepel a szerződésben. Közhelyszámba menő igazság, hogy az Antarktisz bolygónknak az utolsó szárazföldi területe, amelynek a felfedezése még hátravan. A kontinenst gyakran emlegetik a természet utolsó érintetlen laboratóriumaként. Bár már nyolc évtized telt el azóta, hogy Amundsen, majd Scott elérte a Déli-sarkot, úgy tűnhet, jóformán semmi sem változott ebben a távoli világban. Természetesen nem hagyható figyelmen kíyül, hogy az ember ma már közvetlenül is otthagyja a lába nyomát az Antarktisz jegén, hiszen 1990 telén például 48 különböző ország fennhatósága alá tartozó, áttelelésre is alkalmas kutatóállomás több száz főnyi személyzete dolgozott különféle tudományos programokon. Az Antarktisz kutatottsága egyébként igen kétarcú. Míg például a 80. szélességi körön belül csupán egyetlen kutatóállomás működik, az Antarktisz-fél- szigeten, közel a dél-amerikai Tűzföldhöz tizenhat állomáson dolgoznak a kutatók. További alapos elemzést igényel az egyre aggasztóbbá váló ózonpajzsritku- lás, amely legerőteljesebben — „lyuk” formájában — éppen az Antarktisz felett jelentkezik. Először 1986-ban észlelték, azóta minden tavasszal megjelenik. Az antarktiszi élővilág kutatása szinte valamennyi részt vevő ország kulcsfeladatai közé tartozik. Gyakorlatilag minden élőlény — leszámítva persze a növényzetet — az Antarktisz körüli vizekben élő krillből táplálkozik. Ezek a kb. 5 cm hosszúságú rákszerű állatkák algákkal táplálkoznak, őket viszont a bálnától a pingvinen át az emberig mindenki eszi. Eddig szerencsére az ember önmérsékletet tanúsított a krillfogásban, de előbb-utóbb nyilván szükség lesz valamiféle korlátozásra ebben a kérdésben is. A rendkívüli antarktiszi körülmények nagy kihívást jelentenek az építészmérnökök és járműtervezők számára is. Olyan lakó- és munkafeltételeket kell teremteniük az ott dolgozóknak, hogy képesek legyenek elviselni a téli fél évben különösen zord hideget és viharokat, amikor néhány perces szabadban való tartózkodás az ember számára felér egy űrséta viszontagságaival. Sajátos orvosi-pszichológiai probléma, hogyan viselik az átte- lelők a bezártságot, a féléves sötétséget, az ingerszegény környezetet. Gyakori köztük a depressziós, nemegyszer öngyilkosságok is előfordulnak. N. G. Múltra emlékeztek Tudományos konferenciát rendeztek Lvovban az ukrán és lengyel lakosság 1944 és 1953 közötti kitelepítésének és deportálásának problémáiról. A történelem körforgása sokszor sodorta egymás felé a két szláv népet. Változtak a határok, ártatlan emberek vérét ontották, minek következtében fájdalmas sebek keletkeztek az évszázadok óta együtt élő népek kapcsolatain. A konferencia megmutatta, hogy a totalitárius eszme dogmatikusaitól megszabadult közegben a lengyelek és ukránok ma élő nemzedéke szeretné letenni a múlt súlyos terhét. A LITKEI HEGEDŰKÉSZÍTÖ Oláh Ben jámin még gyermekkorában tanulta megahege- dííkészítés fortélyait. Az eltelt évtizedekben a cigányzenekarok tagjainak készítette a szépen megmunkált hangszereket. A litkei mesterember már a nyolcvanhatodik életévét tapossa, így már csak az unokáknak készít emlékbe hegedűket és nagybőgőt.-Fotó: Rigó TiborA nők okosabbak! ÚTKÖZBEN Megkésett kárpótlás Sötét csipke villan ki a fekete kendő alól. A sok ráncú szoknya szépen repül a széles csípőn. A gyász feketéjébe öltözötten is érdekes és figyelemre méltó jelenség az egyenes íartású idős asszony. Pirospozsgás, érett almát idéző arca dacol az elmúlással. Eletszeretetre, szorgalomra vallanak folyton mozgó ujjai is. Képtelen nyugodtan pihentetni ölében a tenyerét. Kinyújtja, ös'szeszorítja a markába vaskos, töredezett körmű ujjait. Kézfejéről nincs sikálás, ami eltüntetné a hosszú évek alatt beivódott porszemeket, a földdel bajlódás bélyegét. Ezekkel az erős kezekkel már 10 évesen markot hordott az édesapja nyomában. — Nem úgy, mint a mai fiatalok, akik 15 éves korukban még messziről sem látnak kapát! — mondja. Egyszerű világában a legfőbb érték mai is a munka. Ezt nem érzi elcsépelt szólamnak, ő még ebben a felfogásban nevelkedett. Kicsit kételkedik benne, hogy a tanulásnak több haszna lehet a szorgalomnál, de azért sokat változott a véleménye ilyen értelemben is, az eltelt évek alatt. Felsóhajt: — Bárcsak én is taníthattam volna a fiaim! A nagyobbiknak most nem kellene a súlyos gerincsérvével a bányában kínlódnia! Jóeszű gyermek volt, de hiába... Terhével, bánatával, rászakad a múlt minden baja. Talán azért is, mert arra kényszerül, hogy visszaidézze fiatal éveit. A rétsági önkormányzatnál kárpótlás ügyében jár a fekete kendős asszony Bánkról. Nagyon nehezen szánta rá magát erre az útra. — Az ismerősök biztattak: próbálja meg, ha már így döntött az állam! Mennyit szenvedett az uram a hadifogságban, megérdemelnénk a kárpótlást. A férjét tavaly vesztette el. Most visszaemlékezik a fiatalságukra, a 18. évére, amikor díszes pártában állott az oltár előtt. Rövidesen főkötőre cserélte a szép díszt. Fénykép? Ugyan már! Hol volt az akkor? De a boldogság órái így is állóképpé merevedtek a szívében. Nem sokáig örvendezhetett párja szeretetének. Behívták katonának, majd kivitték a frontra. Amikor a harcba indul: 1943 szeptemberét írtak. 1946 áprilisában tért vissza. Fiuk már ötéves. Nézi, nézi a borostás férfiarcot, és kicsit megretten: — Ez nem az én igazi apukám! Ez egy katona, mama! A háború. Egyedül, a félelmekkel. A rettegés, amikor bombáznak. A krumplisverem, ahol a piszkos krumplihegyekre borul a fiával, Takarja a testével. — Vesszünk együtt, ha már meg kel! halni! A szorongás nem felejthető ma sem. Csak vérontás ne lenne soha! Mégis, miképp boldogultak családfő nélkül? — Úgy, hogy a tehénnel szántottunk. Gyeplő nélkül. Boronával. Az ekét ketten se bírtuk volna felrakni a kocsira az apósommal. Az anyós beteg volt. Az állatainkat lassan lelőtték a falun átvonuló katonák: ők is éhesek voltak. Egy tehén valahogy megmaradt. De a tej? Ismét egy szörnyű élmény. A beszolgáltatás. Amikor a kicsinek kellene a meleg illatos tej, de el kell vinni, parancsolja a törvény. A fiát játszani küldi, úgy „lopja” el a beszolgáltatandó tejet. A gyerek jön haza, keresi az ennivalót. Édesanyám, hol a fejecském? A csarnokban fiam! Ma is felzokog, szíve is összeszorul az önvádtól. A férjet szilánk sebezte, a táborban csontsóvánnyá fogyott. Az utolsó pillanatban érkezett az amerikai katonák élelmiszer- segítsége. És a beteg ember nem kért felmentést, leszázalékolást. így dolgozta át, betegen a még hátralévő éveit. Gyomorbántal- makkal, keményen. Tavaly temették, s asszonya ma a katonakönyvét szorítja kezében. Dachau. Itt volt a lágerben az ő ura. Vajon jár-e havi 500 forint utána? Be tudja-e bizonyítani, hogy megilleti őt a kárpótlás? Egy félbetört életért, a megkeserített fiatalságért. Későn. Moldován Ibolya (Ferenczy—EUROPRESS.) Amit a nők az egyenjogúságra hivatkozva mindig is öntudatosan állítottak — azaz, hogy ők okosabbak mint a férfiak —, most tudományosan is beigazolódott. Ez a felismerés két genetikusnak, dr. Gulluian Tumemek (Prince of Wales Gyermekkórház, Sydney) és dr. John Mulleynek (Adelaide) köszönhető. A tudományos megállapítás abból indul ki, hogy az ún. gyengébb nem képviselői azért okosabbak, mert az intelligenciagénjét az X kromoszóma hordozza, amiből minden nőnek kettő van. A férfiak eggyel kénytelenek beérni, lévén, hogy a másik kromoszómájuk Y. A tudósok most jöttek rá, hogy az intelligenciahordozó génnek harmadik pozíciója is van — ugyancsak az X kromoszómában. Ez a megfigyelések szerint az agy működését javítja. A két ausztrál abból a tapasztalatból indult ki, hogy sokkal több a szellemileg visszamaradott fiú. mint leány. A vizsgálat 18 ilyen családra terjedt ki, s kiderült, hogy a nők esetében — mégha az egyik X kromoszóma esetleg meg is betegedett — mégis mindig marad egy egészséges és ez elegendő a maguk szellemi fejlődéséhez. De a nők fiainak már csak egy X kromoszómájuk lesz, és ha az éppen beteg, akkor a gyermekek szellemileg visszamaradottan születnek.
