Új Nógrád, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-20 / 143. szám
1991. JÚNIUS 20., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Luzerni] 3 Gyorsreaktorok és ioncserélők Kevesen tudjuk, hogy mit jelentenek a következő szak- kifejezések:* lemezes ülepítő, polimeroldó, gyorsreaktor, ioncserélő. A salgótarjáni önkormányzat polgármesteri hivatala és a Felületvédelmi Szolgáltató Gazdasági Munkaközösség környezetvédelmi bemutatót rendez ma, 10 órai kezdettel Salgótarjánban, a polgármesteri hivatal tanácstermében. Lambertus Zsolt cégvezető videofilm-vetítés keretében ismerteti a gmk. tevékenységi körét, majd Pap And- rásné okleveles vegyészmérnök szól a galvanizáló és szennyvíztisztító rendszerek, folyamatok, berendezések működéséről. Ezt követően Muth László, vegyésztechnikus ismerteti egyedi gyártmányaikat, többek között a szennyvízkezelő gyorsreaktort. A bemutató keretében üzemi, illetve labormodellek is láthatók lesznek. Nőtincs. A polgármesteri hivatal megbízta a Nógrádi Történeti Múzeum munkatársait, hogy végezzenek kutatásokat a község történetéről. A múzeum négy munkatársa most levéltárakban kutat, mert mint kiderült Nőtincsnek hajdanán külön címere és pecsétje is volt. Hoffmann úr hazatalált Műanyag ablakok Homokterenyéről Németországba Lassan járj, tovább érsz! Nógród megyében minden harmadik személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset a sebesség helytelen alkalmazása miatt következik be. Ez a korábbi években évente átlagban 120- 130 balesetet jelentett, az utóbbi két esztendőben azonban már csaknem 200-at. Három és fél évtizeddel ezelőtt az NSZK-ba emigrált egy mátranováki születésű, gépipari technikumot végzett fiatalember. Odakint mérnöki diplomát szerzett, s jelenleg a Stuttgarthoz közeli Mülackerben él és vezeti üzemét. A külhonban is magyarnak maradt Hoffmann Károly üzletemberként hazatalált, ide hozta a tőkéjét, s a nevével fémjelzett gazdasági társaság ma már termel. — Nagyjából egy hónapja kezdtük meg a műanyag ablakok gyártását — mondta az üzlettárs, Kreicsi László, a Nógrád Megyei Szolgáltatóipari Vállalat Videotechnikai Leányvállalatának igazgatója. — Mivel idehaza pang a beruházási piac, ezért Németországba szándékunk szállítani a termékeinket, mert ott virágzik az építőipar. A hamarosan befejeződő minőségi vizsgálatok részeredményei azt igazolják, hogy exportképesek a gyártmányaink. A gyártócsarnok Homok- terenyén üzemel: a Hoffmann Ajtótechnika Kft. meghatározatlan időre bérli a Zagyvavölgye Termelő- szövetkezettől. Eredetileg Salgótarjánban szerették volna létrehozni az üzemet, ám a tulajdonosok ireáli'san magas bérleti díjat kértek a számba jöhető épületekért. A gépsor a ma ismert legkorszerűbb, s a gyártáshoz szükséges műanyag profilokat, valamint az egyéb kellékeket a legismertebb német cégek szállítják. Az üveget a Salgótarjáni Síküveggyártól vásárolják. — Egyelőre csak hárman dolgoznak a munkacsarnokban — folytatta Kreicsi László. — Ketten már elvégezték a speciális szaktan- folyamot, harmadikuk most tanul Németországban. A későbbiekben is legfeljebb Szemre tetszetős, minőségre kiváló ablakok készülnek Ho- mokterenyén. tíz embert kívánunk alkalmazni: öten gyártanak, öten a helyszínen szerelik majd a nyílászárókat. Még az idén-elkészítjük'annak az*-» automataajtónak a prototípusát, amelyet magyar alapanyagból, de német technológiával akarunk gyártani. Elképzeléseinkben szerepel még üvegházak és különleges igényű alumíniumszerkezetek előállítása. Termékeink minőségét mutatja, hogy öt év garanciát adunk, szemben az idehaza szokásos kettővel. Teljes felfutáskor évi 30 millió forint lehet az üzem termelése. Hoffmann úr és társa azonban hisznek abban, hogy idővel ennek a többszörösét is elérhetik, mert rendíthetetlenül bíznak a magyar piac fellendülésében. Reméljük, nem kell csalatkozniuk... kolaj - gyurkó A nem megfelelő sebesség alkalmazása elsősorban nem a KRESZ-ben előírt sebesség túllépését jelenti: ez a balesetek mindössze 5—6 százalékának okozója. Sokkal inkább jellemző, hogy a járművezetők a sebesség megválasztásánál figyelmen kívül hagyják a közlekedési körülmények változását! Nincsenek tekintettel az út-, a forgalmi, az időjárási és a látási viszonyokra. Nedves, sőt, havas, jeges úton is olyan sebességgel közlekednek mint száraz úttesten. Ütkanyarban nem csökkentik a sebességet, éjszaka gyorsabban vezetnek mint nappal, s sorolhatnánk tovább. flz útkanyarulat veszélyei A helytelen sebességalkalmazásból adódó balesetek közel háromnegyed része a nem az útviszonyoknak megfelelő sebesség miatt következik be. A kedvezőtlen útviszonyok között első helyen kell. említeni az útkanyarulatot. A nem megfelelő sebesség alkalmazása miatti balesetek több mint fele útkanyarulatban történik, közel egyharmad részük teljesen normális út-, időjárási és látási viszonyok között. Egyetlen kedvezőtlen körülmény maga az út- kanyar, amit a járművezetők figyelmen kívül hagynak és kanyarban is olyan sebességgel közlekednek, mint egyenes útvonalon. A legutóbbi öt évben a balesetet okozó járművek átlagos sebessége ütkanyarban nagyobb volt, mint egyenes útvonalon. A 80 km/óránál nagyobb sebességgel okozott balesetek több mint kétharmada ütkanyarban történt, 100 km/óránál nagyobb sebességgel pedig csak ütkanyarban okoztak balesetet a járművezetők. Hasonló problémát jelent a normálistól eltérő (nedves, havas, jeges) útfelülethez való alkalmazkodás. A járművezetők egy része nem veszi figyelembe, hogy nedves úttesten a féktávolság növekszik, fékezés közben nagyobb a megcsúszás, a felborulás veszélye, különösen ütkanyarban. Gyakoriak a borulások A látást befolyásoló tényezők közül a sötétség az, amihez legkevésbé alkalmazkodnak a járművezetők. Nem veszik figyelembe, hogy éjszaka a látásélesség csökken. Ennek következtében a veszély csak később észlelhető, az alkalmazott nagyobb sebesség miatt ugyanakkor növekszik a féktávolság, így a baleset elkerülése sokszor mór lehetetlen. A kisebb éjszakai forgalom miatt sokan bátrabban közlekednek ’-nagyobb sebességgel. A helytelenül megválasztott sebesség miatti balesetek 43 százaléka az éjszakai órákra esik. A helytelenül megválasztott sebesség miatt leggyakoribbak a farolásos, felbo- rulásos balesetek, de meglehetősen sok a gyalogoselütés és a járművek ütközése is. Ez a balesetek kimenetelére is kedvezőtlenül hat, mintahogy ezeknél több a halálos, illetve a súlyos sérülés. Míg az utóbbi öt évben a megyében történt összes baleset 7,7 százaléka volt halálos kimenetelű, addig a nem megfelelő sebességalkalmazás miattiak 9,4 százaléka. A körülményeknek megfelelő sebesség helyes megválasztása 'elsősorban a fiatal, kezdő gépjárművezetőknek okoz problémát. Ök előszeretettel próbálgatják járművük teljesítőképességét, miközben saját képességeiket túlbecsülik. Jellemző rájuk a nagy sebességgel, veszélyes manőverekkel való közlekedés, ugyanakkor kellő gyakorlati tapasztalat hiányában nem tudják megítélni, hogy járművük a normálistól eltérő feltételek között, hogyan viselkedik? Tapasztalat szükséges A nyugati típusú gépkocsik növekvő behozatala a balesetek alakulásában is érezteti hatását. Bár 1990. évben az ilyen személygépkocsik által okozott balesetek az összes balesetnek csak az 5 százalékát tették ki, számuk már 2,5-szer nagyobb volt, mint egy évvel korábban. Ezeknél a gépkocsiknál azonban nem az abszolút értelemben vett nagy sebesség, hanem az útviszonyokhoz való alkalmazkodás jelenti a legfőbb problémát. Az utóbbi két évben mindössze egy nyugati gyártmányú személygépkocsi okozott balesete^ az előírt sebesség túllépése miatt, közel háromnegyed részüknél víszonT'az ..Útviszon yoknak nem megfelelő sebesség vezetett balesethez. Figyelembe kell venni, hogy ezek a gépkocsik — bár nagyobb sebességre képesek — nem a mi útviszonyainkhoz készültek. A gépjárművezetői vizsgára való felkészülés során megszerzett elméleti tudás nem elegendő a biztonságos közlekedéshez. Ehhez nélkülözhetetlen a vezetési gyakorlat, a hosszabb idő alatt felgyülemlett tapasztalat. Addig is míg erre szert tesznek, gondoljanak az alábbi közmondásra: „Lassan járj, tovább érsz!” Kerényi Kózmér KSH Nógrád Megyei Igazgatósága Koalíciós kezdeményezés Mátraterenye. A Demokrata Koalíció helyi szervezete kezdeményezte: az iskola udvarán levő melléképületet alakítsák át gyakorlati műhellyé. A koalíció tagsága felvállalta a belső közfalak, szerelvények lebontását, az építkezés társadalmi munkával való segítését. Felajánlásukhoz csatlakozott a szülői munkaközösség és az önkormányzat is: a képviselő- testület 150 ezer forintot szavazott meg az átalakítás költségeire. Vita a kulturális programról Salgótarján. A Szabad Demokraták Szövetsége salgótarjáni csoportjának szervezésében, pénteken délután 5 órakor, a József Attila Művelődési Központ klubjában tartják azt az összejövetelt, amelyen Fodor Tamás országgyűlési képviselő vitára bocsátja a párt kulturális programját. A rendezők minden érdeklődőt szeretettel várnak tiltakozik a POFOSZ Bátonyterenye. A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Nógrád Megyei Szervezetének minap megtartott nagygyűlésén a jelenlevők tiltakoztak az ellen, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt október 12-én. Salgótarjánban tartsa XV. kongresz- szusát. Tejutalványok szétosztása Luciáivá-*-Sámsonháza. Harmincöt tejutalványt osztottak szét a közeli napokban a községekben: Lucfal- ván négy hadigondozott, öt szociális és huszonegy rendszeres nevelési segélyben részesülő kapta meg ezeket. A szomszédos Sámsonházán öten részesültek ebben a kedvezményben. Vizsga Szécsény. A Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet tizenöt tanulója vizsgázott szerdán az iskola tanműhelyében hegesztőszakmából. A fiatalok ezt a szakmát nappali tagozatos tanulmányaik mellett tanfolyam keretén belül sajátították el. Helyet a kisebbségnek is Szószólójuk az önkormányzatban Gyöngybaglyok és denevérek nyomában Sóshartyán önkormányzata az elmúlt héten az etnikai kisebbségi lakosság részére községpolitikai fórumot tartott. Részt vett a találkozón a Belügyminisztérium önkormányzati főosztályának képviseletében Kozákné dr., a köztársasági megbízott budapesti hivatalának kisebbségi referense, dr. Kollár József, valamint a hivatal megyei vezetője, dr. Várkonyi József is. Sirkó Ferenc polgármester tájékoztatta a kisebbségi fórum résztvevőit a településpolitika napi és távlati kérdéseiről. Ismertette az önkormányzat költségvetését, ezen belül is kiemelten arról szólt, milyen bevételi forrásokkal számolnak, s ezek miként bővíthetők a település lakosságának ösz- szefogásával. Őszintén bemutatta a bajokat, a napi gondokat is. Különösen a létminimum határán élők igazságos segélyezésének eldöntése okoz az önkormányzatnak lelkiismereti problémákat — a lakosság összetétele miatt —, hiszen a településen jóval magasabb a támogatásra szorulók száma, mint amennyire a segélykeret elegendő. A polgármester sajnálkozását fejezte ki azért, hogy a képviselő-testületből hiányzik a nagyszámú cigánylakosság képviselete. Bár a helyhatósági választásokon a különböző cigányszervezetek és a pártok is indítottak cigányjelölteket, valószínűleg az összefogás hiánya miatt, közülük egyetlen sem jutott be a 7 tagú önkormányzati testületbe. „Mindenképpen helyet és véleményalkotási lehetőséget kell biztosítani a cigány etnikai kisebbség szószólójának a sóshartyáni önkormányzatban” — fogalmazódott meg az önkormányzati testület korábbi ülésen, s ennek az igénynek a gyakorlati megvalósítását is szolgálta ez a településpolitikai fórum: A fórumon részt vevő országos és megyei vezetők valamennyien támogatták a sóshartyáni önkormányzat javaslatát. Sirkó Ferenc ezért azt ajánlotta; az a személy legyen a cigányság szószólója aki a volt képviselő-jelöltek közül a legtöbb szavazatot érte el. E szerint Bada Sándor nyugdíjas sínszegkovács, a KDNP volt jelöltje kapta azt a megbízatást, hogy a jövőben minden önkormányzati ülésen tanácskozási joggal közvetítse és képviselje a cigánylakosság érdekeit. S hogy ne csak egyedül a saját véleményét legyen kénytelen tolmácsolni-, a helyi önkormányzat szervezési és működési szabályzata alapján — és a fórum résztvevőinek személyi javaslatait figyelembe véve — megalakították a kisebbségi ügyekkel foglalkozó 5 tagú önkormányzati bizottságot is. (Szabó F ) Két lelkes fiatalember áll a nemti templom tövében a torony ablakait fürkésziK. kezükben kis műszer. Aztán lemondóan legyintenek, ti- vábbállni készülnek. Nem az épület, mégcsak nem is a szépen szóló hantig érdekelte őket. Élőlényeket, pontosabban védettnek nyilvánított állatokat kerestek, de látva a hálóval bevont nyílásokat, reményük szertefoszlott. A salgótarjáni Drexler Szilárd, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület nógrádi csoportja, Paulovics Péter, a Szegedi József Attila Tudományegyetem hallgatója pedig a denevérkutatók baráti köre megbízásából vállalkozott arra a különleges feladatra, hogy Nógrádban gyöngybagoly- és denevérállomány- felmérést végeznek. Templomtornyokban, kápolnákban, elhagyott kastélyokban — tehát viszonyáig háborítatlan környezetben található ezeknek a fajoknak a túlnyomó része. Védettek, mert sajnos, kipusztulóban vannak — mondja Szilárd. Barátja örömmel teszi hozzá: — Bár itt semmit nem találhattunk már, de az első állomáson, Kisterenyén, a templom padlásán felfedeztünk egy denevérkolóniát. S még jó néhány faluba ellátogatunk az elkövetkező pár napon. Néhány helyen esetleg költőládákat helyezünk ki, s elvégezzük a tornyok, padlások tisztítását is. Megteszik ezt mások is előttünk a mostanában reneszánszát élő templomfelújítások során, csakhogy kíméletlenül kiűzik ezeket az állatokat is. A további hasonló „tisztogatásnak” szeretnénk elejét venni m. j. Lakossági fárum Balassagyarmat. Ma. délután öt órai kezdettel, második alkalommal kerül sor lakossági fórumra a művelődési központban. Az érdeklődők hallhatják dr. Németh György polgármester és dr. Kiss Tamás alpolgármester beszámolóját a város helyzetéről, a polgár- mesteri hivatal tevékenységéről, majd kérdéseket tehetnek fel. A fórumot egyenes adásban közvetíti a városi televízió. Elnéptelenedő üzletek Magyarnándor. A Galga- menti Áfész bolthálózatában, a tervezetthez képest csaknem hat százalékkal csökkent a forgalom. Növeli a gondokat, hogy a térségben működő cégek is problémákkal küszködnek, fizetési gondjaik vannak. Az előbbiek kedvezőtlenül hatnak a vásárlási kedvre és képességre. Előkeresik azokat a régi iratokat is, amelyek a -községben élő tevékenységét regisztrálják. Amint a munkával végeznek a kutatók, az önkormányzati testület azt tervezi, hogy az eddig fellelt adatokat könyv alakban is megjelentetik. Történeti kutatások