Új Nógrád, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-17 / 140. szám
1991. JÚNIUS 17., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP inZFUZBJ 3 Iparűzési adó Pásztón A frekvenciamoratórium (Foli/tatds a* 1. oldalról) összeget elsősorban nem a magánvállalkozások, hanem a nagyobb volumenű vállalatok, Intézmények fizetnek majd a közös kasszába. Több módosító javaslat után a képviselők arról is határoztak, kik kaphatnak adómentességet, vagy adó- kedvezményt. Eszerint többek között adómentes az egészségügyi, szociális, kulturális és közigazgatási szolgáltatás, a gyógyszer-kiskereskedelem, a cipőipari termékek javítása, valamint minden olyan iparűzési tevékenység, amelynek éves nettó árbevétele nem haladja meg az ötszázezer forintot. Ezen kívül adómentességet élvez Mátrakeresz- tes és Hasznos közigazgatási területén az élelmiszer-, ruházati és vegyiáru-kisikeres- kedelem. A kezdő vállalkozások támogatása érdekében az induló vállalkozó felmentést kap az adó fizetése alól a tevékenység megkezdésének évét követő egy esztendőben. Ezt a kedvezményt csak egy alkalommal veheti igénybe az adóalany. Az iparűzési adóból befolyó összeget kizárólag a helyi önkormányzat használja fel — tehát nem a központi költségvetést gyarapítja —, s felhasználásáról évenkét tájékoztatják a lakosságot. A rendelet július elsején lép -hatályba, az 1991. évre szóló adóelőleget pedig szeptember 15-ig kell befizetni. — Ozsvárt — Munkájukhoz vizsgalehetőség Vállalkozók az élelmiszer-feldolgozásban Június 1-jével alakult meg Salgótarjánban a megyei földművelésügyi hivatal. Első kezdeményezései közé tartozik az élelmiszer-higiéniai minimumvizsga lehetőségeinek megteremtése, egyéni vállalkozók és kistermelők részére. Az élelmiszertörvény szerint a szakirányú végzettséggel nem rendelkezők ugyanis csak az úgynevezett élelmiszer-hi- géniai vizsga letétele után foglalkozhatnak saját ter- melvényeik feldolgozásával. Ez az egyik feltétele az élelmiszer-ipari termékek (savanyúságok, aszalványok, szörpök, méhészeti termékek, ' húsok, húskészítmények, tej és tejtermékek, sütőipari áruk és tésztaféleségek stb.) gyártásának. A szükséges ismeretek elsajátításához a Nógrád megyei tisztiorvosi hálózat, valamit az állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás közreműködésével tankönyvet és a vizsga letétele előtt félnapos konzultációs lehetőséget biztosítanak. A jelentkezők a megyei földművelésügyi hivataltól részletes információt kérhetnek a 32-10-710-es telefonszámon Salgótarjánban, a megyeházán. betett a Videotechnikának Salgótarján. Teljes a tanácstalanság a Nógrád Megyei Szolgáltatóipari Vállalat Videotechnika leányválla' laténál. Nincs megrendelés, ezért emberek tucatjait kellett elküldeni, s a még maradók is csak félgőzzel dolgozhatnak. További leépítések várhatók, — Példátlan és felháborító, hogy az Országgyűlés tavaly ősz óta képtelen megalkotni a frekvenciatörvényt — mondta indulatosan Krei- csi László igazgátó. — A moratórium miatt gazdálkodó egységek sodródtak végveszélybe, s a mi célunk is a puszta létéért küzd. Azért nincs munkánk, mert tilos belföldre tévéadókat gyártani. Márpedig túlnyomórészben mi ebből éltünk. A Videotechnika éveken át tv-átjátszó adókat állított elő, s tavalyelőttől városi tv- adókat is készített. A 75 dolgozó éves termelési értéke 30 millió forintot tett ki. A jól képzett munkásgárda termelőkapacitásának egyharmad- egynegyed részét külföldi megrendelések teljesítésére hasznosította, főleg csehszlovák partnerekkel állt üzleti kapcsolatban. A rendszerváltások körüli zűrzavar miatt azonban ez a csatorna is bedugult. — Gondjaink a múlt év végén kezdődtek és az idén tetőztek — folytatta a nekikeseredett igazgató. — Eddig 43 ember kezébe kellett adnunk a munkakönyvét, s a folyamatnak még nincs vége. Űjabb irányítók elbocsátása vált elkerülhetetlenné. De mindenkinek mégsem mondhatunk fel, hiszen később, miután feloldják a frekvenciamoratóriumot, s termelhetnénk, nem lesznek speciális szakembereink. Akkor pedig véglegesen bezárhatjuk a kaput. Az előzetes bejelentések alapján két évre elegendő megrendelése lenne a Videotechnikának, ha gyárthatná a tv-adókat. Miután ezt nem teheti, így kénytelen tv- adók rekonstrukciós és átalakítási munkálataival beérni. Márpedig ezek a megbízatások vékonyan fizetnek: az első öt hónapban legfeljebb 5 millió forint volt az árbevétel. Az emberek bérük 80 százalékát kapják az állásidőre, fizetésemelésről szó sem lehetett, így igazán nem veti fel őket a pénz. (kolaj)—(gyurkó) Aktiv nyugdijasklub Karancsalja. Harminc tagja van az öt éve működő községi nyugdíjasklubnak. Szponzoruk, támogatójuk nemigen akad; működésüket a helyi önkormányzat biztosítja. A déli étkezés és a délutáni együttlétek mellett hagyománya -van már az évenkénti kirándulásoknak és a többszöri színházlátogatásnak is. A tavaszi bográcsolásokról sem feledkeznek meg soha. Jó a kapcsolatuk a salgótarjáni Gorkij-telepi idősek háza lakóival és a jászladányi nyugdíjasklubbal- Nyáron részt vesznek Egerben a nyugdíjasklubok országos találkozóján. Közhasznú munka Ecseg—Kozárd. Jól bevált a községekben a közhasznú munka. Kilenc főre kötött szerződést az önkormányzat a megyei munkaügyi hivatallal. Az eddigi munkanélküliek havi nyolcezer forintért végzik a vízfolyások, árkok tisztítását, a kaszálást és más olyan munkákat, amire eddig nem volt pénze a hivatalnak. Telkek bérletben Szanda. Az újtelepen húsz otthon építésére alkalmas területet alakított ki az ön- kormányzat. Az úttal és a villanyhálózattal ellátott új házhelyek birtokbavételére eddig még nem jelentkezett senki, ezért a telkeket bérbe adták. Nemcsak a pénz a fontos Elkészült a sóshartyáni rendelő Befejeződött az orvosi rendelő bővítése, korszerűsítése és teljes felújítása Sóshar- tyánban. A végszámla ugyan megközelíti a háromszázötvenezer forintot, ám az elvégzett munka valóságos értéke ennél jóval több, gyakorlati értéke pedig a lakosság egészségügyi ellátásában szinte felbecsülhetetlen. Tökéletesen egyetértek a lengyel államfővel, aki minap fölszólította a varsói parlamentet, adjon különleges jogkört a kormánynak, hogy egy évig törvények helyett rendeletekkel kormányozzon. A javaslat nemcsak megejtő, de logikus is, habár nem egészen új. Ez azonban nem baj, nem kell mindenben föltétlenül a Nyugatot utánozni, amint azt szintén nemrég a pápa is megmondta. A szekularizáltabbak pedig emlékezhetnek arra, milyen átláthatóan egyszerűvé tették az életet a még nem is olyan messzi múltban egész Kelet-Kö- zép-Európában azok a bizonyos törvényerejű rendeletek, időnként egy-egy rendkívüli állapot röpke bevezetésével itt-ott. De nem erről akarok beszélni. Még kevésbé arról, hogy vajon milyen A korszerűsítési munkálatok során, szinte csak az épület külső falai maradtak meg a helyükön. Átterveznék csaknem a teljes belső lészt és a korábbinál célszerűbben alakították ki a helvisé- geket. Várakozót, vizsgálót, kezelőt, terhestanácsadásra alkalmas helyiséget, orvosi szobát, továbbá belső vizesblokkot hoztak létre. választ ad erre a lengyel parlament, ez az ő szuverén joga. Amiért egyáltalán szóba hozom a javaslatot, az a benne foglaltak általánosabb érvénye miatt történik. Hiszen például vitathatatlan, hogy bár a budapesti „veszekedős parlament” korántsem olyan veszekedős, amint azt első látásra gondolnánk, lám, a ' paktumot kötő, hatpárti beszélgetéseket javasló ellenzék is mindent megtett, hogy minél erősebb kormányunk legyen, az eredmény még korántsem megnyugtató. A kormány ugyan egyre erősebb, de sajnos, vannak jelei annak is, hogy a gazdasági, társadalmi és ideológiai élet még mindig nem koncentrálódik egy kézben. Egy ilyen különleges jogkör bizony üdvös hatással lenne a folyamatokra. MindenAz építkezés költségeit az önkormányzat saját erőből oldotta meg. Részben takarékos létszámgazdálkodás bevezetésével, az intézményi létszámok ésszerű csökkentésével, valamint a legolcsóbban és lelkiismeretesen dolgozó vállalkozó megkeresésével teremtette elő a szükséges anyagi fedezetet. esetre meggyorsítaná őket, mint az emésztést az a bizonyos hashajtó, amit a második világháború előtt így reklámoztak: Amíg ön alszik, a Darmol dolgozik. Ez esetben nemcsak a parlamenti ellenzék, az Alkotmánybíróság, az érdekvédelem megannyi szervezete pihenhetne, hanem a parlamenti többség is, érdekei ugyanis képviselve lennének a kormány rendeletéiben. Ráadásul, rendeletéiért a kormány vállalná a felelősséget, a lakosságra csak a következmények vállalása maradna. Így a lakosság is édes álomra hajthatná a fejét, érdekeinek védelmét ugyanis egészen biztos kézben tudhatná, s ezt a végre önmaga felelősségére ébredő sajtó is megírná neki, ha esetleg álmából időnként fölébredne. De szép is lenne. Igaz, mindez kicsit hasonlítana a régire, mielőtt még kitört ez az egész fránya demokrácia, ami ugyan szép szép, csak ne lenne olyan fárasztó. (bte) Érvényes Sárgán villogtak vasárnap a salgótarjáni Arany János út és a Rákóczi út kereszteződésénél nemrégiben felszerelt közlekedési irányító lámpák. Aki nagyvárosokban autózik, az tudja, ilyen esetekben a közlekedési táblák a mérvadóak, az elsőbbségadást is a táblák szerint kell megadni. No, de Salgótarjánban? Eddig is fölösleges rossznak, forgalmi akadálynak tekintették a lámparendszert. Kanyarodnak a megszokás szerint, és sokan a pirosat se veszik figyelembe. Csak a jó Istennek és a a tábla! szerencsének köszönhető, hogy a sárgán villogó lámpák miatt nem történt a városban tömegszerencsétlenség. Mert a Rákóczi úton közlekedők egyáltalán nem vették figyelembe a nekik szóló háromszögű — igaz magasan elhelyezett —, elsőbbségadás kötelező táblát, s száguldoztak ész nélkül, ahogyan régebben megszokták. így a főútvonalnak számító új 21-es útról, a Kossuth utca felől érkezők belátásának és óvatosságának volt csak köszönhető, hogy megúsztok baj nélkül! Egyelőre... —s—n— Testületi ülés Szátok. A tanácsrendeletek felülvizsgálata, valamint az oktatási létesítmények személyi-tárgyi feltételeinek biztosítása, illetve a soron • következő feladatok meghatározása a két fő napirendi pontja a szátoki önkormányzati testület mai, június 17-i ülésének. Vfzvizsgálat Kalló. A falu szélén lévő forráskút vizének vizsgálatára kérte fel a népegészségügyi tisztiorvosi szolgálatot a helyi önkormányzat. Amennyiben a szakértők ivásra alkalmasnak találják a mintát, hozzákezdhetnek a kút felújításához. A tervek szerint terméskővel szeretnék kirakni a forrás környékét. Juhgond Kishartyán. Veszteségessé vált a juhászat, ezért az Egyesült Erő Termelőszövetkezetben, a jelenlegi 1200- ról 500-ra csökkentik az anyajuhok számát. Az elképzelések között szerepel az is, hogy vállalkozóknak bérbe adják ki az állatokat. Kutyavásár, madár főszereplőkkel A dalmaták voltak a gyere' kék kedvencei. (Folytatás az 1. oldalról) s szerinte nem is drágán. — Eddig két hullámos papagájt adtam el, darabját kétszázért — felelte érdeklődésemre az egykori galambász, aki legalább 70 díszmadarat tart odahaza. Nem is tagadta, kissé sokba kerül ez a hobbi, hiszen drága a mag. Odébb két chincilla apróság lapult a ketrecben. A ki- lenchetes macskákat egyenként 10 darab ezresre taksálta a tulajdonos, s nem átallotta hozzáfűzni; még szerény is volt. Varga Annamária egy perzsacicát szándékozott eladni, potom ötezer forintért. Érdeklődők voltak, üzletre nem került sor. A balassagyarmati K hu szár Gáborné csíkos mókusát és jandája papagáját sokan megbámulták. Utóbbi felettébb hangos volt, tette- vette magát, mintha csak tudta volna: a gazdaasszony hatezer forintot kér érte. Aztán déli 12-kor elérkezett a rendezvény fénypontja: megválasztották a legszebb kutyát. A büszke címet a 3 éves kan, a Gyulafalvi Bobby névre hallgató berni pásztor érdemelte ki, s méltán. A gazdit, a salgótarjáni Jedlicska Andreát sokan irigyelhetik az állatbarátok közül. Berecz Imre, a TESZ ka- zári szervezetének elnöke sikeresnek ítélte az első ilyen rendezvényüket. Folytatás lesz, ígérte, hiszen aki a kutyákat, macskákat, díszmadarakat szereti, rossz ember nem lehet. (kolaj)—(r. tóth) , Csak as idd telik... De szép is lenne! NÉZŐPONT