Új Nógrád, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-18 / 115. szám
SALGÓTARJÁN, BALASSAGYARMAT, PÁSZTÓ, SZÉCSÉNY, BÁTONYTERENYE, RÉTSÁG VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA Sony-bomba Tokió. A Sony japán elektronikai társaság bejelentette: „mi,nidisc”-magnóval jelenik meg a piacon. Az ismert diszkeknél jóval kisebbek az új lemezek és nem lemezjátszóban, hanem magnetofonban forgatják őket. A mindössze hat centi átmérőjű lemezek kiszoríthatják a magnetofonszalagot, hiszen — a szakértők szerint — tartósabbak, hangminőségük jobb. Anyakönyvvezetők képzése Mivel országszerte kevés az anyakönyvvezető. megyénkben is megkezdődött három településen, Tarján- ban, Gyarmaton és Pásztón a vállalkozó kedvű állampolgárok képzése. Konzultációkon sajátíthatják el a szükséges ismereteket a hallgatók, majd május végén tesznek vizsgát. Románia Roman ellen Bukarest. Komán szakszervezetek csütörtökön azzal fenyegetőztek, hogy általános sztrájkra szólítják fel tagjaikat, ha helyén marad Petre Roman kormányfő. A bányászok szakszervezete az ALFÁ-nál rövidebb időt hagyott Roman eltávolítására: követelésük szerint, ha hétfőig nem mozdítják el tisztéből a kormányfőt, akkor sztrájkba lépnek * / • / / / i/* uj ujsagirodíj A Hemingway-alapítvány Pethő Sáindor-díjat alapított. A 250 000 forintos díjat a kuratórium döntése alapján évente március tizenötödike alkalmából adják át. A kuratórium a nyomtatott sajtóban publikáló hírlapírók részére hirdet pályázatot. A kuratórium tagjai: George F. Hemingway, Kemény Gábor. Kosáry Domokos, Ne- meskürty István, Pethő Tibor (elnök), Ruffy Péter, Vásárhelyi Miklós. Rendkívüli kormányülés A kormány a becsi szavazás nyomán kialakult új helyzetre való tekintettel május 18-án. szombat délután soron kívüli ülésén ismét megtárgyalja a világ- kiállítás megrendezésének kérdését. Magyar borok Angliában London. Az Egyesült Királyság és Észak-lrország bor- és italszövetségének angol—magyar borbizottsága Londonban megegyezett a Magyar Borkereskedők Egyesülésével arról, hogy közösen fejlesztik a magyar borok piaci tekintélyét Nagy- Britanniában. öt éve két magyar kereskedelmi cég szállított bort egy exkluzív brit importőrnek, ma hét magyar cég szállít tíz brit kereskedőcégnek. Németországé a legnagyobb terület a BNV-n Emelkedő energiaárak Több mint 2300 céget várnak 28 országból és Mona- cóból a 93. alkalommal megrendezésre1 kerülő tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásárra. Mint azt Rózsa B. György sajtófőnök pénteken elmondta, első alkalommal jelentkezett önálló kiállítóként az Európai Közösség, Kína és Tajvan. Ugyancsak első ízben állít ki önálló pavilonban az Amerikai Egyesült Államok, s az elsőknél maradva, először lesz magyar igazgatója a román pavilonnak, egy hölgy személyében. Újdonság lesz az INVENCIÓ 91 kiállítás, ahol mintegy 400 találmányt mutatnak be a látogatóknak. (Folytatás a 2. oldalon) Június 1-jével több háztartási energiahordozó fogyasztói ára megemelkedik. A szénféleségek átlagosan 176 százalékkal, a vezetékes földgáz 50 százalékkal drágul, a távfűtés és távmeleg- vízszolgáltatás díja egységesen 70 százalékkal emelkedik — erről közleményt juttatott el a Magyar Távirati Irodához az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium. Az áremeléssel párhuzamosan a lakosság terheinek mérséklésére — a Népjóléti Minisztérium tájékoztatása szerint — növelik a szociális támogatásokat. Az 1991—92. évi fűtési szezonban mintegy 400 ezer család számára energiajegyeket bocsá- tanak ki. amelyekkel az áremelések 50 százalékát kompenzálják. (MTI) Világkiállítás kérdőjelekkel Megyénknek jól jönne Amikor csütörtökön későn este a holtfáradt, de elégedett Baráth Etele kormány- biztos meghozta a jó .hírt: tudniillik, hogy a kormány az EXPO mellett van, még senki sem gondolta, hogy a bécsi polgárok máshogy döntenek. Az APA osztrák hír- ügynökség tudósítója éppen olyan izgalommal várta a magyar fejleményeket a Minisztertanács üléstermének szomszédságában, mint a többi magyar tudósító. , ö sem gondolta, hogy bécsi honfitársai többsége a „nein” mellett dönt. Mint a kormánybiztos mondotta, a törvényjavaslat hétfőn sürgősséggel kerül a magyar Országgyűlés elé, hiszen június 5-ig végleges választ kell adni a világkiállítást illetően. Az EXPO feltételeinek biztosítására — folyó áron — 30 milliárd forint áll rendelkezésre. Erre az összegre a kormány garanciát vállalt. Az EXPO minimális szükséglete mintegy 500 millió dollár a három nagyobb beruházásra: egy kulturális, egy információs és egy kereskedelmi központ létrehozására. Az ehhez szükséges külföldi tőke biztosan megvan. (Folytatás a 2. oldalon) Ingyenjogosítvány az elsőnek Játsszon velünk ne az életével! Tízezer forint a legjobb gépkocsivezetőnek Az Axel Springer—Magyarország Kft. Nógrád Megyei Irodája, az Űj Nógrád szerkesztősége, a Hungária Biztosító, a megyei közlekedésbiztonsági tanács és a Palóc-Rutin Gépjármű-vezetői Kft. versenyt hirdet a KRESZ- és egyéb közlekedéssel kapcsolatos kérdésekben, valamint a máir személygépjármű-vezetői, vagy annál magasabb kategóriá1- jú jogosítvánnyal rendelkezők részére, ügyességi feladatok megoldására. A résztvevőknek az Üj Nógrád számaiban megjelenő KRESZ-totókat kell kitölteniük. A helyesen tippelők közül hetente az első három (Folytatás a 2. oldalon) Múzeumi világnap A múzeumi világnap alkalmából pénteken Salgótarjánban a Nógrádi Történeti Múzeumban gazdag program várta a látogatókat. A délelőtti filmvetítést különféle előadások követték, majd este a Balassagyarmati Kamaraegyüttes adott hangversenyt. Felvételünk a Nógrád megyei régészeti ásatásokat bemutató kiállításon készült, mely szintén látható volt az egész napos programsorozat keretében. —RT— Vesebetegek egyesülete alakult Salgótarjánban Pénteken a megyei kórház műveseosztályán ünnepélyes keretek között megalakult a Nógrád Megyei Vesebetegek Egyesülete. A jelenlévők háromtagú vezetőséget, ellenőrző bízott- ságot választottak, s kisebb módosítások után elfogadták az alapszabály-tervezetet. Az egyesület működéséhez több szervezetet sikerült megnyerni: a helyi TESZ-en kívül felajánlotta segítségét a természetgyógyászok Gyógyír Életreform Egyesülete, valamint a Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesülete. Dr. Reichard Jenő, a megyei kórház főigazgatója szintén támogatni kívánja a közösség munkáját. Rendezzék meg a vesebetegek napját! — nyilvánították ki szándékukat az összejövetel résztvevői. Megállapodtak abban, hogy ez eseményre június közepén kerül sor. — Mit vár az egyesülettől? — kérdeztük a salgótarjáni Herédi Kornéltól, aki müvesekezelésre szorul. — Azt, hogy egy vesebeteg különleges bánásmódban részesüljön, bizonyos kedvezményeket kapjon, egymaga nem tudja elérni, lehet, hozzá sem fog. Egy ilyen közösségnek jobban hisznek, több esélye van, ezért örülök, hogy megalakult — válaszolta a fiatalember. Mikola Pálnét először meglepte az ülésre invitáló meghívó: — Nem tudtam, kell-e egyáltalán ilyesmi nekünk, de a kíváncsiság idehozott. S most már én is azon a véleményen vagyok, hogy a betegek egymás lelki erősítésén túl mást is tehetnek társaikért. Minél kevesebb minél több munkahelyet Pénteken, Salgótarjánban tartotta soros ülését a Nógrád Megyei Munkaügyi Tanács. Az önkormányzatok, a munkavállalók és munkaadókat képviselő testület, egyeztető fórum, megvitatta a munkahelyteremtő beruházások pályázatának kiírásával kapcsolatos feltételeket. A különböző vélemények egyeztetése után megegyeztek abban, hogy a pályázatban nem beruházásról, hanem munkahelyteremtő vállalkozásokról, vállalkozókról lesz szó, akik a részükre megítélt összeget kamatmentesen kapják meg. A vállalkozóknak nem határozzák meg, hány főt foglalkoztassanak. Alapkövetelmény viszont, hogy minél kevesebb pénzből, minél több munkahely jöjjön létre, a vállalkozás életképességével együtt. Közös állásfoglalás született abban is, hogy nem határolják be a vállalkozások területeit, illetve azok körét. Minden pályázatot viszont egyénileg bírálnak el. Előtte néhány fős szakemberekből álló csapat készíti elő a végleges döntés megalapozottságát. Egyetértés született arról is, hogy a pályázatban megjelölt célok teljesítését biztosító szükséges garanciákat, ugyancsak egyénre szabottan kell meghatározni, figyelembe véve az Állami Fejlesztési Intézet és a Munkaügyi Minisztérium ezzel kapcsolatos esetleges állásfoglalását. A résztvevők véleményezték az ez évi foglalkoztatási alap decentralizált részével kapcsolatos felosztási elveket. Ügy döntöttek, hogy kérik az előbbi módosítását. Amennyiben ezt elfogadják, akkor a foglalkoztatási alap decentralizált részét megyei szinten alapszerűen kezelhetik, azaz nagyobb rétegeket. tudnak majd támogatni. A munkaügyi tanács ügyrendjének módosítása után megtudtuk, hogy a megkötött szerződések alapián 25 (Folytatás a 2. oldalon) Kibővül és mérleget von a Pentagonále Róma. A Pentagonále kibővülése Lengyelországgal és a jugoszláviai helyzet szerepel legnagyobb súllyal a szervezet külügyminisztereinek ülésén, amely pénteken este kezdődött Bolognában. Az Olaszországot, Ausztriát, Magyarországot, Csehszlovákiát és Jugoszláviát tömörítő együttműködési szervezet külügyminiszterei a működés egyéves mérlegét vonják meg. Megfigyelőként — ezúttal először — jelen van Lengyelország képviselője is. Ami a Pentagonále kibővítését illeti, már valameny- nyi tagország hozzájárult Lengyelország felvételéhez, amire formálisan a júliusi csúcson születhet meg a döntés. A Visegrádon elindított hármas magyar—csehszlovák —lengyel együttműködés így a jövőben a hatos együttműködéssé bővülő „hexago- nále” keretébe illeszkedhet. A bolognai miniszteri ülésen megvizsgálják, hogyan áll a tavaly elhatározott mintegy 80 program megvalósulása közlekedési, távközlési, kulturális, környezetvédelmi és egyéb téren, amelyekre az együttműködés kiterjed. Kiemelkedő fontosságú ezek között a vasúti és autópálya-összeköttetés megvalósítása Trieszt, Bécs és Budapest között, valamint a korszerű üvegszálas távközlési hálózat (Cebin) kiépítése a térségben. Igen jelentős továbbá az energiaellátás terén tervezett együtműkö- dés: algériai földgáz eljuttatása csővezetéken Ausztriába, Csehszlovákiába és Magyarországra, valamint a villamossági rendszerek ösZ- szekapcsolása. A Pentagonále-tervek megvalósítását finanszírozhatja — más források mellett — a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amelynek egyik alelnöke Németh Miklós, volt magyar miniszterelnök szintén részt vesz a bolognai tanácskozáson.