Új Nógrád, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-16 / 88. szám
4 Hamm] LÁTÓHATÁR 1991. ÁPRILIS 16., KEDD vélemény A KÖLTŐ ÉL Gyökerek Nógrád megyében Orvoscsalád Karancslapuj töröl Úgy látszik, József Attila „túlélte” az idei április tizenegyedikét is. Hiába minden mesterkedés, ármánykodás, az igazán nagy költőt nem sikerül legyőzni, lejáratni, csak úgy félresöpörni az útból. Költészetének egyetemes értékeit nem lehet kalodába zárni, politikai kurzusok kénye-kedvének alárendelni. Az ő születésnapja ünnep: akár szentesíti hivatalos kinyilatkozás, akár nem. A versbarátok, az irodalomkedvelők, a „szép szóra” fogékony emberek akaratából van így, s marad is, amíg csak magyar beszéd hallatik e széles földtekén. Az elmúlt héten a televízió több programja is — mintha csak kárpótolni akarná a versműsorok száműzését — a líra jegyében fogant. A Stúdió ’91 köszöntötte a hetvenesz- tendős Somlyó Györgyöt, a Tv 2 Kovács József cigányköltőről mutatott be tanulságos portréfilmet. A direkt költészetnapi megemlékezésre a Híradó körkérdése, a háromfordulós irodalmi vetélkedő, majd a fő műsoridőben sugárzott Vers mindennap? című összeállítás volt hivatott. Ez utóbbi keretében kortárs híres emberek, ismert személyiségek szóltak az irodalomhoz, a versekhez fűződő viszonyukról. A bensőséges, személyes hangú vallomásokból kikerekedett kép — mint amilyen a világ egésze manapság — egyszerre volt reménykeltő és elszomorító, lehangoló és bizakodó. A megszólalók mindegyike úgy beszélt az irodalomról, az olvasásról, a versek okozta élményről, mint alapvető létszükségletről. Költészet nélkül megérthetetlen a világ — mondták többen is. Varga Imre szobrász- művész szép gondolata szerint azért érdemes magyarnak lenni, amit a huszadik századnak adni tudott a mi irodalmunk. András Ferenc filmrendező a Kisfaludy—Berzsenyi— Batsányi fémjelezte szellemi hagyaték emberformáló erejét elemezte. Habsburg Ottó a magyar irodalmi nyelvet éltető forrásként emlegette saját sorsa alakulása és Márai Sándor műveivel való találkozása ürügyén. Senki nem tudta úgy kifejezni a Kádár-korszak végének diagnózisát — mondta Lengyel László közgazdász —, mint Kálnoky László költő, amikor azt írta: „az élet egyre haldoklásgyanúsabb”. Nem lett volna hiteles a véleménycsokor, ha nem csendül ki belőle a mai valóság ezernyi aggasztó jele. Kosa Ferenc — a képviselővé avanzsált filmrendező — hangja volt a legkeserűbb, miként azt konstatálta, hogy „nem tudtunk élni Ady megszenvedett igazával”. Nem érvényesülnek a költők erkölcsi inOperettest Salgótarjánban Operettrajongók népesítették be vasárnap este a József Attila Művelődési Központ színháztermét. Nem volt ugyan telt ház, de a közönség nagy lelkesedéssel fogadta a két vendégművészt, Kovács Brigittát, aki a Fővárosi Operettszínház tagjaés Rozsos Istvánt, aki az Állami Operaház énekművésze, és az est folyamán a műsorvezető szerepét is magára vállalta. A két részből álló műsorban részleteket adtak elő a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, a Cigánybáró, a Víg özvegy, a Leányvásár és a , Cigány szemelem című nagyoperettekből. Közreműködött a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar, Deák András karnagy vezetésével. Fotó: Gyurián Tibor telmei, habzó szájú demagógok, arrogáns, bárgyú sorozatok veszik át az irodalom szerepét. Ezt nem lehet büntetlenül tovább csinálni. Vajon, hányán hiszik el Kupa Mihály miniszternek, hogy az irodalom világa értékesebb a pénznél: más egységgel méretik. Az üzletember foglalkozzon az üzlettel — figyelmeztetett Morvái Ferenc (!) vállalkozó, de a műalkotás, a vers nem lehet piaci alku tárgya. Nem volt viszont meglepő Haraszti Miklós — a költőnek indult politikus — kijelentése, mely szerint a mostani bonyolult közszellemet az abszurd műfajában lehet leginkább kifejezni. Farkas Katalin szerkesztő és Ba- biczky László rendező a „kulturális hitvallásokat” jó érzékkel illusztrálta archív irodalmi műsorok részleteivel. Megszólalt Nagy László és Pilinszky János, míg a „tolmácsok” szerepkörében előadóművésznek is kiváló színészek sora — többek között Cserhalmi György, Jordán Tamás, Latinovits Zoltán, Szabó Sándor — működött közre. Bár mindössze egyetlen József Attila- vers — az Ars poetica — hangzott el, az ünnepi összeállítás gondolatvilága, „kivitele” méltó volt a költő halhatatlan szellemiségéhez. — csongrády — BBC Televíziós Világszolgálat London. BBC World Service Television (BBC Televíziós Világszolgálat) néven a BBC hétfőn hivatalosan is megindította műholdas televíziós adását, amelyet először Európában sugároznak, s később a rádiós világszolgálat mintájára az egész világra kiterjesztenek majd. A BBC World Service televíziós változata válogatást ad a BBC 1. és a BBC 2. csatorna adásaiból, játék- és dokumentumfilmeket, hírműsorokat (naponta félórás híradót magyar idő szerint 21.00 órakor), valamint nyelvi és ismeretterjesztő műsorokat sugároz. A faluvégen, a Karancsbe- rény felé vezető út mentén, jó levegőjű festői környezetben laknak. Lakásuk ablakából a Karancs hegy panorámája tárul elénk, mögöttük pedig lan- kás domboldal van. Estefelé csöngettem be hozzájuk, szívélyesen fogadtak. Dr. Hatházi Péter és dr. Deme Éva kisfiúkkal, az éppen két- esztendős Péterrel élnek itt. Hatházi doktor a falu önkormányzati testületének tagja, tőle családi múltjáról érdeklődtem. — Budapesten születtem, a belvárosban éltem. Gimnáziumi tanulmányaimat a Veres Pálné Gimnáziumban kezdtem meg és Toldy Ferenc Gimnáziumban fejeztem be. — Volt-e családi indíttatás ahhoz, hogy orvosi pályára lépjen? — Édesanyám orvos, ideg- gyógyász, tulajdonképpen az ő példája inspirált. 1979-ben Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végeztem. — Hogyan került Nógrád megyével kapcsolatba? — A nyári kötelező orvosi gyakorlatomat Salgótarjánban töltöttem el, majd dr. Fancsik János osztályvezető főorvos meghívására állásba kerültem a megyei kórház reumatológiai osztályán. Meg kell említenem, hogy feleségemet, dr. Deme Évát itt ismertem meg. Amikor úgy döntöttünk, hogy majd összeházasodunk, én megpályáztam a karancslapuj- tői körzeti orvosi állást, így kerültem Karancslapujtőre. Egy ideig szolgálati lakásban laktunk, mostani lakásunkat csak később vásároltuk meg. Ennek rendbehozatalában és bővítésében már karancslapuj- tői barátaink is segítségünkre voltak. Valóban, a lakás tágas, ízléses. Egyéni jellegét régi bútorok és tárgyak adják. A továbbiakban a feleség, dr. Deme Éva életútja felől faggatózom. — Én Makón születtem, de ezután Salgótarjánba kerültem. Nálunk édesapám testvére és annak férje orvosok, ők a keresztszüleim. Őket tekintettem példának, mivel gyermekkoromban — főleg nyaranta— sok időt töltöttünk együtt. — Tanulmányait hol végezte? — Az általános iskolát Salgótarjánban. A gimnáziumot Budapesten kezdtem el, majd Salgótarjánban fejeztem be, itt érettségiztem. Orvosi tanulmányokat Debrecenben folytattam, ott szereztem diplomát. — Hogyan összegezné körzeti orvosi munkáját? — kérdezem ismét dr. Hatházi Pétertől. — Szerettem ezt a munkát a sokrétűsége miatt. Habár a közel háromezres lélekszám, valamint a hatvan-nyolcvan fős rendelési átlag és a „kétla- ki” élet okozta idegi és fizikai elhasználtság miatt az itteni emberek több törődést, körültekintőbb orvosi ellátást igényelnek. Úgy vélem, hogy az emberek egyéb problémáit is meg kell hallgatni, hiszen a lelki megnyugvás, a bizalom már fél gyógyulás. — Mégis, miért döntött úgy, hogy abbahagyja a körzeti orvosi munkát? — Hosszú ideig küszködtem vesekővel, műtétekre szorultam. Ezenkívül úgy éreztem, hogy tudásomat is fejleszteni kell. Jelenleg a Madzsar József megyei kórház röntgenosztályán dr. Oláh József kandidátus és munkatársai vezetésével röntgenszakvizsgára készüJEAN MARAIS: Történetek az életemből 2. Kicsaptak az iskolából Mindig arról ábrándoztam, hogy bandavezér leszek, aki rettenthetetlen, csak nemes tulajdonságokkal rendelkezik és nem fél a fájdalomtól. Nos, a kollégiumban valóban az lettem. Igazi kis angyalarcú szörnyeteg. Hazudtam, loptam. Akárhol jártam, mindent elloptam, amit csak értem. Zsebből, iskolatáskából, fiókból, öltözőből. Még nagyanyám és nagynéném táskájából is. Anyáméból viszont sohasem loptam. Többnyire haszontalan tárgyak voltak ezek, amelyeket aztán eldobtam, hogy otthon ne vonjanak felelősségre miattuk. Egy ízben, miután loptam egy doboz festéket, ami nekem semmire se volt jó, hiszen nem szoktam festeni — festeni kezdtem. Bandákat szerveztem amelyeknek én voltam a főnöke. Zsoldosaimat cukorkában, karamellben és egyéb árucikkekben fizettem, amelyeket akollégiurngondnoká- nál lehetett vásárolni. Örült összegeket vertem el itt. A pénzt többnyire nagynénikém táskájából emeltem ki; fekete vászontáska volt, amely általában az ebédlőajtónál lógott a ruhafogason. Arra jártomban be-benyúltam a táskába és kihúztam egy bankjegyet. Sohasem tudtam előre, hogy mi kerül majd a kezembe. Afféle lottózás volt ez. Sajnos, amikor a táskában kevés pénz volt, a nénikém észrevette a hiányt. Mivel azonban tartott attól, hogy a bátyám volt a tolvaj, nem szólt egy szót sem. Időközben ugyanis Henri lett a kedvence, én pedig a nagyanyámé. Nénikém tehát megelégedett azzal, hogy eldugta a táskáját. De végül mindig megtaláltuk -— azért mondom többes számban, mert jól tudtam, hogy Henri ugyanazt a játékot űzi, mint én. Nénikém, aki már nem tudta hová dugni a táskáját, egyszer beletette a konyhai sütőbe; megfeledkezett róla és a táska a pénzzel együtt odaégett. Nénikém volt a „gazdag rokon”, a nagyanyám pedig a szegény. Tőkepénzes létére nénikém úgy dolgozott otthon, akár egy cseléd. „Üzleti útjai" során anyám is szerzett pénzt. Akár öltözékünket, játékainkat, akár anyám ruháit, bundáit, ékszereit tekintjük, látszólag semmiben sem láttunk hiányt. Ennek ellenére sohasem volt cselédünk, sohasem látogatott meg minket senki, kivéve azokat a régi barátokat, akikről már említést tettem. A kollégiumban rossz jegyeket kaptam. Kivettek hát a Saint-Ger- main-i iskolából és átírattak a Condorcet-be. Nap mint nap vonatra ültem és Párizsba utaztam. Itt találkoztam harmadik szerelmemmel. Most veszem csak észre, hogy elfeledtem megemlíteni a másodikat. Az első volt Fernande, a második egy gázgyár portásának a lánya. (Ez a gyár nem messze volt vésinet-i házunktól.) Két évvel volt idősebb, mint én, és Carmennek hívták. Harmadik — vasúti — szerelmemet szintén Carmennek nevezték. Én tizenkét éves voltam, ő tizenöt. A félénk és önnön érzelmeiktől megbénuló szerelmesek fajtájából való voltam. Mindössze ahhoz vettem a bátorságot, hogy szorosan melléje vergődjem a rengeteg utas között, elkísérjem és levélkéket írogáljak neki, amelyeket a táskájába csúsztattam. Égyszer aztán becsöngetett hozzánk a rendőrség. Carment a Clilök, mivel reumatológiából a szakorvosi képesítést már régebben megszereztem. Reumatológiai képesítésemet jelenleg a magánrendelés során használom, ahol régi és új betegeim gyógyításával foglalkozom. — Hogyan lett önkormányzati képviselő? — Független jelöltként indultam a választásokon, az SZDSZ, a kisgazdapárt és az egyháztanács támogatásával. Megválasztásom a lapujtői emberek bizalmát bizonyítja. Leginkább szociális jellegű gondokkal keresnek meg az emberek, habár e gondok megoldására igen szűkösek a költségvetési lehetőségeink. — A már elmondottakon kívül, mégis mik azok az okok, melyek itteni letelepedésüket magyarázzák? — Megkedveltük az itteni embereket, és ezt fordítva is tapasztaljuk. Sok barátunk van már a faluban. Már rokoni szálak is szövődnek, keresztszülők vagyunk. — Mi mindenképpen itt horgonyoztunk volna le, ha parcelláztak volna, itt vettünk volna telket — kapcsolódik be a feleség. Elmondja még, hogy szeretnek kirándulni, fontos a jó levegő, és ilyen egyedülállóan szép kilátás és természetes környezet Európában is alig található. — Mi tölti ki szabad idejüket? — A gyermeknevelés szinte minden percünket leköti. Ezenkívül, főleg hét végén, saját lakókörnyezetünk szépítésével, fejlesztésével és kertészkedéssel vagyunk elfoglalva. Esztétikus, kulturált környezetre vágyunk és ehhez a nyugalom, mely a harmonikus élet alapja, szintén adott. Telek Erzsébet chy bulváron letartóztatták. Keresték a stricijét és megtalálták nála az egyik levelemet a címemmel együtt. Azért jöttek, hogy engem is lefogjanak. Megmutattam nekik, hogy én vagyok az. Talán még ma is ezen nevetnek. Nekem viszont a Condorcet- ben sem ment jobban az iskola. Ezért az a zseniális ötletem támadt, hogy két ellenőrzőkönyvvel dolgozzam. Az egyikben voltak a valódi, vagyis igen rossz jegyek, amelyeket én írtam alá a szüleim helyett, a másikban viszont csupa 18-tól 20-ig terjedő osztályzat szerepelt, amelyeket a tanárok nevében szignáltam; ezt mutattam meg anyámnak. Minden jól is ment egészen addig, amíg egyszer rossz tanulásért szobafogságra nem ítéltek. Anyám fel volt háborodva és botrányt akart csinálni. A Condor- cetből tehát kicsaptak, s ezért nem iratkozhattam be egyetlen gimnáziumba sem—hamis nagybácsim, Jacques de Balensi készített egy okmányt, amelyen igazolta, hogy ő volt a házitanítóm és soha életemben nem jártam iskolába! így kerültem a Janson de Sailly- ba, bentlakó diákként — ezzel akartak megbüntetni. Voltaképpen azonban megjutalmaztak, annyira hízelgett a hiúságomnak ez az igazolás. (Következik: Az első siker — hideg zuhany)
