Új Nógrád, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-10 / 83. szám

1991. ÁPRILIS 10., SZERDA ■C RÉTSÁG ÉS KÖRZETE D LíBJTMU Filléres áru Nem elveszett falu Papírhegyekre, de lagalábbis bálákra számítottam, amikor egy hír hallatán betértünk a rétsági MÉH-telephelyre. Persze mehet­tünk volna máshová is! Lakonikus rövidséggel az információ ennyi: a vegyes papír kilónkénti átvételi ára—írd és mond—10 fillér! Ne­vetségesen alacsony egységár! Bár inkább siralmas és főleg el­gondolkodtató, miért van ez? Ilyen gazdagok vagyunk — kér­dem én is sokakkal együtt —, hogy hagyjuk a szemétbe dobni a valutát érő alapanyagot? Ha már a hazai papírgyárak nem tudnak, vele mit kezdeni, külföldön nem lenne esetleg rá vevő? Az óvodában (még) gondta­lan az élet. A gyerekek csak közvetetten érik meg a gazda­sági nehézségeket — amikor az apu, anyu egyre több bolt­ban teszi vissza a polcra a já­Lakossági fórumok Tolmácson lesz falugyűlés április 12-én, 19 órakor a községi művelődési házban. Hasonló la­kossági fórumra kerül sor Rétsá- gon április 17-én, este 19 órakora művelődési központban. Mindkét helyen az önkormányzatok beszá­molnak a választások óta végzett munkáról, az idei év pénzügyi le­hetőségeiről és a megoldásra váró feladatokról. Programok a házban Rétság. Április 19-én, Mórára várják a művelődési központba a gyerekeket. Az Állami Bábszín­ház előadásában Foltos és Füle- nagy című bábjátékát láthatják. Április 23-án, este hét órakor az Angyalbőrben című film őrmeste­re Usztics Mátyás és a Rádiókaba­ré Katája, Ihos József kabaréestjé­re válthatnak jegyet az érdeklő­dők. Ez az a papírféleség, amiből viszonylag sok van a háztartások­ban is. Olykor-olykor gyűjtöget­ték az iskolás gyerekek is. Ha hir­telen hiány keletkezett belőle, jöt­tek a begyűjtési kampányok. Új­ságot még érdemes olvasni. A na­pilapokat ugyanis szépen össze­kötözve, kilóját kettő forint ötven fillérért hajlandók átvenni a MEH-telepek. A hullámpapírért is fizetnek 1,70-et. Ó, boldog „békeidők”, csak az üzletekben is ehhez közelítő fillé­res árakkal találkozhatnánk! tékot és a csokoládét, hogy nincs rá pénz. A berkenyéi ovisok azon­ban nyugodtak. Mire felnő­nek, talán elmúlnak a bajok... Vannak, akik úgy érzik a koráb­ban köttetett kényszerházasság nem a legszerencsésebb döntés­nek bizonyult. Felerősödnek tehát azok a jelek, melyek Bánk önálló­ságát szeretnék. Jórészt ez volt a központi téma a bánki kultúrház- ban legutóbb (április 3-án) meg­tartott falugyűlésen. # Érdekek és ellenérdekek A szinte az éjszakába nyúló fórumon Bánszky György, Bánk, Rétság és Tolmács polgármestere mindenekelőtt ismertette a kasz- szát. Az elmúlt évi tényadatok után az idei költségvetés terveze­tét tárta a településrész sorsa iránt különösen érdeklődő megjelentek elé. A passzívnak egyáltalán nem mondható mintegy 150 bánki pol­Szirénázó mentőautó elől reb­bennek szét az emberek a legéndi főutcán: szokatlan dolog — hál- isten — az ilyesmi a faluban. Ki­kinéznek aztán még utána — lép­nek is mellé egyet-kettőt —, hol lassít, kinél van baj, s hogy az mindennek ellenére tovább ro­bog, megnyugodva húzódik visz- sza udvarába a nép, s csak a szomszédokkal tárgyalja ki a le­hetséges változatok valamelyikét. Hajszter Károly marad csak fél lábával a betonkerítés lábazatán támaszkodva. Metszőollót csat­togtat a kezében, miközben mesz- szire kinyúl a rakoncátlan venyi­gék után. Nemigen veszi észre, vagy ha mégis, hát nem törődik vele, hogy nadrágjából az ing rég szabaddá tette magát, s mint vala­mi szoknya libeg most a dereka körül. Tavasz van, délután ötöt jelez órámon a mutató. Hajszter Károly itt született hat évtizeddel ezelőtt. Itt nevelkedett, s katonaidejének kivételével itt töltötte egész életét is. Saját maga épített házban lakik, s két éve ment nyugdíjba, a helyi téesz ál­lattenyésztési brigádvezetője- ként. — Nem sok lehetőség van a nyugdíj kiegészítésére — mond­ja, s rövidebbre vágja egy újabb szemmel az épp lemetszett csa­pot. — Jószágtartáshoz szokott itt a magamfajta parasztember: disz­nók és tehenek között éltük le a teljes életünket: mibe másba hát, ha nem ebbe fogtam volna jóma­gam is! Csakhogy a sors nem válogatós, kiváltképp, ha hátsó szándéka is van — miért kímélte volna hát a Cserhát dombjai közt megbúvó piciny Legéndet? Itt sem érdemes, ami máshol sem fizeti ki magát: a jószágtartók eleinte anyagi érde­keltségből, később azért, mert ez az életformájuk, még később meg azért hizlaltak, mert egyszerűen nem tudnak a jószág nélkül meg­lenni. Ma már azonban ez is ke­vésnek bizonyul. Mert a ráfizetést nem nyeli le, ha mégoly megátal­kodott is a parasztember. így az­tán csak a legoptimistábbak hisz­nek benne, hogy lesz még idő, mikor újfent megéri majd nekik disznóröfögést hallgatni a külső akolból... Legénd egyike Nógrád megye huszonnégy nemzetiségi telepü­lésének. Jó tíz éve még ezren, ma már csak 683-an lakják. Magya­rok, szlovákok és cigányok is ta­lán százan. Példás egyetértés van köztük — leszámítva az utóbbiak gár közül több mint harmincán szóltak hozzá, tettek fel közér­deklődésre is számot tartó kérdé­seket. így például többeket foglal­koztatott a tulajdonviszonyok rendezésével összefüggésben a meglévő házhelyek sorsa, a telkek értékesítése. Még a törvény meg­születése előtt nyilván többen sze­retnék már a maguk nevén látni a kritikus földterületeket. A Bánki-tó sorsa is hűen tükrözi a korábbi viszonyok fonákságából adódó gondokat. Mindenekelőtt fontos tudni, a tó nem az önkor­mányzat (Bánk) tulajdona, hanem a horgászegyesületé! A strand pe­dig a megyei Víz- és Csatornamű Vállalat kezelésében van. A két érdek aligha találkozik. A stran­dolok tiszta vizet szeretnének, a horgászoknak nagyon megfelel a mostani vízminőség, hisz állító­lag ez kedvező a benne lévő halak Legénd közül vagy két családot, a töb­biekkel összefogva azonban eze­ket is meg akarják, s meg is fogják regulázni. Nem sok éve még messzi híres volt a falu asszonykórusa. Rang­nak számított, ha tagja lehetett valaki, mert rangos volt maga az együttes is. — Kiöregedtünk, eljárt fejünk fölött az idő — mondja Szavlik Jánosné, akinek saját bevallása szerint is fülébe cseng még mind a mai napig a sok nóta. Tényleg vaknak kéne lennem, hogy ne lás­sam. mennyire belepirul az emlé­kezésbe. Nem is csoda. Rádió- és tv-felvételt csináltak ők tizenva- lahányan a fénykorban; megjárták az ország legeldugodtabb és leg­rangosabb versenyeit, s arattak, ahol csak megjelentek. Az előszo­ba díszhelyén azonban mára csak a fénykép maradt az egészből. Kár, még ha arannyal keretezték is. Később aztán fülest kapok: egy valamikori augusztus 20-i ünnep­ségen félvállról vették őket az ille­tékesek: nem jött értük a busz: ez keserítette meg csak igazán az embereket. Sántít is persze kicsit az idő múlásáról szóló mese, hisz Szavliknét, mikor melléje áll a lánya, inkább gondolnám őt barát­nőjének, mintsem édesanyjának. Nem vitatkozom azonban, hanem a lánynál próbálom a szondát: miért nem próbálják újraéleszteni a régi dicsőséget? A válasz lehangoló. Nincs ösz- szetartás a fiatalok közt. Ha pár fiú benne is lenne a dologban, a lá­nyok teljesen elzárkóznak előle. Pedig javára válna a falunak, hisz nincs kultúrház, nem olyan rég még a mozi is megszűnt; kihalt községet talál a fiatal, akár hét­közben, akár pedig szombat-va­sárnap támadna kedve a közösségi életre. Szavlik Anikó egyébként — a mindennapi életre tereljük a szót — tanult szakmája szerint keres­kedő. A szomszédos Galgagutára jár, az ottani ABC másodvezetője. Kétszáz forint körül fizet havonta az átjárásért, s a más falubéli munkahely ellenére is szerencsés ember, mert édesanyjával ellen­tétben ő dolgozhat. Az asszony ugyanis tavaly ősztől munkanél­küli. Sajnos nem egyedül a falu­ban. Nem találom a polgármestert, így csak az kerül róla jegyezetfü- zetbe, amit a falusiaktól megtu­dok sebtiben. Ötvenhatos el-, az­tán meg visszaszakadt hazánkfia. Azok egyike, akiket a táj varázsa számára. De mi lesz a bánkiakkal, nekik végképp nincs beleszólásuk a tó sorsába? Egy üde szín­folt A bajok, gondok közepette kel­lemes volt hallani Pintér János kőműves ajánlatát. Ő vállalta, hogy társadalmi munkában elvég­zi az óvoda és az iskola gázszere­lési munkálatait, melynek befeje­zése az idén várható. Ez akkor is dicséretes tett, ha a szerelvények, anyagok biztosítását a költségve­tési forintokból fedezik. A falugyűlés utolsó harmadá­ban kért és kapott szót a vendégek egy része. Érdeklődve figyelte az esti párbeszédet dr. Jakab Róbert- né országgyűlési képviselő, dr. Alt Gyula, a Magyarországi Szlo­vákok Demokratikus Szövetségé­igézett, s ragasztott meg a község­ben. Megkeresem hát a helyette­sét, s míg a faluszéli kis erdészlak felé megyek, régi ismerőst pillan­tok meg az egyik ház udvarán. Kollár János jó pár éve a méhekről mesélt nekem a rádió mikrofonjá­ba. Míg kezet szorítunk a viszont­látás örömére, megint csak felő­lük kérdezek, ám sokkal jobb hírt, mint Hajszter Károly, ő sem igen tud mondani: csak itt nagy atká­nak hívják az ellenséget. A mási­kat már, amelytől az ellene való füstcsíkot kapják, meg sem neve­zi: huszonhárom anyája pusztult el a télen; azokat ölte meg a csík, nem pedig az áldozatul szánt el­lenséget... Bállá Árpád kerületvezető erd­ész a Börzsönyből került haj danán Legéndre. Tavaly ő kapta a leg­több szavazatot az önkormányzati tagok közül. — Befogadtak, ennyi az egész — mondja, s bár nincs okom ké­telkedni a szavában, dokumen­tummal igazolja a választások eredményét. Legénden 1973 óta nem volt hivatal. Elköltözött a tanács, az iskola felső tagozata, s „férjhez ment” a község termelőszövetke­zete is. Mindazóta ötmillió forint­ból gazdálkodott évente a falu, ma tizenegymilliót tesznek ki az álla­mi támogatások. Igaz, ezek tekin­télyes részét átutalják Nógrádsáp- ra, ahová a gyerekek járnak isko­lába, de egyik fontos tervük, hogy visszatelepítsék az oktatási intéz­ményt. Sajnos, nincs hozzá peda­góguslakásuk. Szegény emberek lakják Le­géndet. A vidék — természeti adottságainál fogva — az állatte­nyésztésnek kedvezne, de azt meg most a piacgazdálkodás nem tűr­heti. Hiába, írva vagyon: Szegény embert az ág is... Éppen ezért nem is tervez az önkormányzat helyi adókat. Más megoldást keres, s ezt a mást könnyen hívják falusi turizmusnak. Polgármesterük holland kapcsolatai révén lovar­dát, lovaspályát akarnak; egészsé­ges, tiszta ivóvizet, s fizetőven­dég-szolgálatot. Jól fizetőt. Ezzel, meg némi ipartelepítéssel meg­oldhatnák az oly nyomasztó fog­lalkoztatási gondokat is, hátha visszanyerné Legénd község azt a rangját, amit inár kivívott egyszer magának sok-sok évszázaddal ezelőtt középkori alapításának idején. Merthogy nem elveszett embe­rek lakják Legéndet... Hubai Grúber Miklós nek a főtitkára, valamint dr. Egyedné Baránek Ruzsenka nem­zetiségi előadó. A két hölgy hoz­zászólásával is színesebbé tette a bánki falugyűlést. A válóper előtt Az önállósági törekvések — a gyűlésen — felerősödtek. Ter­mészetesen, kérdéseikre választ kaptak a téma iránt érdeklődők. A különváláshoz elengedhetetlen népszavazás dönti majd el, ez egy szűkebb csoport óhaja, szándéka, vagy a falu többségének akarata?! A kedélyek, ha fel is korbácsolód- tak néha-néha, a döntéshez hig­gadt fejre van szükség. Bármint legyen is, a bánkiak ebbéli dönté­sét minden érintett tiszteletben kell, hogy tartsa. Addig is együtt élik a házasság nem könnyű hét­köznapjait és ünnepeit. (sánta) r RÉTSÁG ÉS KÖRZETE / Engedély nélküli automaták Egyre több vendéglátóhelyen tűnnek fel a különféle játékauto­maták Rétság környékén is. For­galmuk van, a gyerekek számolat- lanul dobolják beléjük a fémhú­szasokat. A dolgok szépséghibá­ja, hogy a szemre tetszetős beren­dezések egy részéhez nincs műkö­dési engedély. A húszasokkal mű­ködnek ugyan—de mi t szól ehhez a hatóság? Az ígéret Földje Bánk. „Nincs járda a főút mel­lett! Korszerűtlen az óvoda fűté­se! Színvonaltalan a kereskedelmi ellátás!” — erre panaszkodtak még a helyiek a közelmúltban, a falugyűlésen. A polgármester, Bánszky György nehéz helyzet­ben van, hiszen az önkormányzat­nak nincs pénze. De Jakab Róbert- né, országgyűlési képviselő megí­gérte, az Országgyűlés majd segít gondjaikon. A bánkiaknak lega­lább már ígéretük van... Vádemelési javaslat A rendőrség vádemelési javas­lattal átadta az ügyészségnek Pin­tér József ügyét. A borsosberényi postás ellen a vád hétrendbeli oki­rathamisítás és sikkasztás, mivel a fővárosi szakértői vizsgálatok is azt támasztják alá, hogy nem a címzettek vették át a kérdéses összegeket, összesen 24 ezer fo­rintot. Telkek Tereskén Tizenkét építési telket alakítot­tak ki Tereske központjában. A mintegy 200 négyszögölnyi „bir­tokokból” még. nem sokan igé­nyeltek, de ez elsősorban az itt is jelentősen lecsökkent fizetőképes kereslet számlájára írható. Nem sikerült még minden he­lyet eladni a szolgáltatóházban sem, a fodrászat már működik — az egyik üres helyre vegyeskeres­kedést terveznek. Négy és fél millió alapellátásra Egészen pontosan 4 miiló 400 ezer forintot fordíthatnak az egészségügyi alapellátás biztosí­tására Nőtincs térségében. Ez las­san már magánembernek sem sok — főleg ha figyelmbe vesszük, hogy a szendehelyi, ősagárdi, fel­sőpetényi és nőtincsi orvosi ren­delő fenntartásán kívül az önkor­mányzatoknak kell finanszíroz­niuk olyan dolgokat is, mint a mozgáskorlátozottak benzintérí­tése stb. Még nem tudják, hogy a körülbelül 700 ezret, amennyivel többre volna szükség, mi módon szerzik meg. (sánta) Berkenyéi gondtalanok Bánk válni akar?

Next

/
Oldalképek
Tartalom