Új Nógrád, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-30 / 100. szám
1991. ÁPRILIS 30., KEDD TÖRTÉNELEM — VÉLEMÉNYEK lét-L-lV-ül Qrömünnepet politika nélkül mások örülök a május elsejének. Örülök, mert jön a nyár. Mindig is ünnepnek tartottam, de ilyen értelemben. A felvonulások feleslegesek. A családdal, baráti társaságban tegyük hangulatossá, emlékezetessé ezt a napot. Kovács Lászlóné, a mátra- mindszenti italbolt alkalmazottja: — Szeretném, ha lenne felvonulás, mert ez hozzátartozik május elsejéhez, csak így lehet tisztességesen, rangjához méltóan megünnepelni. Számomra ez nem kötődik a szocialista rendszerhez. Bistei István a Somosi Fogadó vezetője: — Én szinte gyerekkorom óta a vendéglátóiparban dolgozom, így szó szerint lehet értelmezni azt, hogy nekem a munka ünnepe mindig is munka volt. De soha nem berzenkedtem ezért, mert jólesett elnézni, hogy „munkánk gyümölcsét”, a sok-sok finomságot — persze megfelelő tálalásban — milyen jóízűen, felszabadultan fogyasztják el a majálisozók. Gondolom ez most sem lesz másként. — Kazáron kezdetben nem volt egyetértés abban, legyen-e ünneplés vagy sem. — mondta Rusz József, kazári lakos. — Az MSZMP helyi szervezete például a TESZ-t bízta meg a rendezéssel, melynek elnökségi tagjai hét-kettő arányban leszavazták azokat, akik a megtartás mellett voksoltak. így végül aláírásgyűjtéssel szentesítették: legyen majális! Pálinkás Gáborné, a palotási óvoda vezetője: — Természetesen meg kell ünnepelnünk május elsejét, felvonulás nélkül, de azért legyenek szervezett programok. Sajnos lassan már ott tartunk, mi falun élők, hogy örülünk ha nem vagyunk munka nélkül, így nem a munkát kell ünnepelnünk, hanem hogy jogunk legyen hozzá. Karancslapujtő körjegyzője, Varga Zoltánná, etesi lakos: — A tavasz, a fiatalság, a jókedv jut eszembe május elsejéről. Halász Judit, salgótarjáni szakácsnő: — Utoljára talán iskolás koromban voltam majálison úgy, hogy nem kellett dolgoznom. Hogy elmaradtak a felvonulások, ezt részint sajnálom, mert üde színfoltja volt május első napjának. Részint nem sajnálom, mert aminek kötelező jellege van, az nem annyira természetes. Egy biztos, most május elsején — ahogy a műszakbeosztásomat nézem — megint dolgozni fogok. Balta Ferenc, MÁV forgalmi szolgálattevő, rétsági lakos: — Hát hogyne lenne ez ünnep, a munkások ünnepe. Nálam persze mindig a szolgálat határozta meg, mikor dolgozom. így sokszor töltöttem munkával május elsejét. Most úgy alakul a beosztásom, hogy aznap reggel teszem le éppen az egyenruhát és az indító tárcsát. Három aranyos unokám van. Ezt a napot velük töltöm. Lehet, hogy elmegyek a gyerekekkel a tolmácsi kastélyparkban rendezett majálisra. Csak az idő legyen szép, napsütéses! Noszki László, Karancslapujtő: — Jólenne, ha együtt ünnepelne ez a kis ország és nem húznák szét a pártok. Jamrik István, a szécsényi erdészet vezetője: — Szerintem legyen bármilyen rendszer, illetve rendszerváltozás hazánkban, a dolgozóknak a munka ünnepe az mindig is a munka ünnepe marad. Az ünneplés formái változhatnak, de az ünnep ténye szerintem akkor is az marad, ami ezelőtt évtizedekkel is volt. Én személy szerint Szécsényben, a Ligetben töltöm a majális délelőttjét, és remélem az idő alakalmazkodik a kikapcsolódni vágyók hangulatához. Turóczi József, bujáki plébános: — Május elsejének nem politikai, hanem örömünnepnek kell lennie. A munkásság kifejezi egymás iránt érzett szolidaritását, egymás iránt érzett felelősségét, tud örülni a másiknak, s ez valóban piros betűt érdemel a naptárban. Összeállította: Ozsvárt Tamás Dísztribün a megyeszékhely központjában (1982) Mit jelent május elseje? Sört igyunk, vagy szolidárisak legyünk? Ünnepi körkérdésünk a pártok képviselőihez Május elseje a munka ünnepe... Úgy mondogatjuk ezt, mint egy verssort, anélkül, hogy a felszíni átélésen túl, bármit is jelentene a kifejezés. Mert éppenséggel az Ibolya ünnepének is keresztelhetnénk azt a napot, amikor embercsoportok a zászlós menet után sört isznak és virslit esznek. Mit jelent május elseje, a politikai pártok képviselőinek? —erről beszélnek körkérdésünkre adott válaszaikban. Ez az ünnep a munkásoké Fiatal Demokraták Szövetsége, Ponyi Zsolt: — Minden ember szuverén joga, hogy eldöntse, milyen tömegmegmozduláson vesz részt. A FIDESZ tagjai között sok a munkásfiatal, ennek ellenére a párt nem tartja magát munkásszervezetnek. A FIDESZ nem szervez központilag semmilyen rendezvényt május elsejére, de nem zárkózik el az elől, hogy tagjai mások által rendezett ünnepségen részt vegyenek, hiszen ez az ünnep a munkásoké. A munkást kell ünnepelni! Független Kisgazdapárt, Fe- nes László: — Május elseje természetesen a munka ünnepe, ezt mi a legnagyobb mértékben tiszteletben tartjuk. Pártoktól függetlennek nyilvánítom, és nem tartom szerencsésnek bármilyen párt Iskolás-köszöntő az ünnepen (1985) A munkát nem kell ünnepelni! Kereszténydemokrata Néppárt, dr. Marton Tibor: — Mi, ma sem vagyunk ellene a május elsejei ünnepségnek, de nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne sajátítsa ki senki! Ha visszagondolunk néhány évtizeddel ezelőttre, emlékezhetünk arra, hogy nem csak majális, — juniális is volt! Az embereknek mindig szükségük volt a „tavaszi zsongásra”. Mindenkinek joga van köszönteni a tavaszt, de ne legyen túlszervezett ennek a formája. Semmi szükség nincs a díszmarsra, a felvonulásra, a zászlóra. Én azt mondom, a munkát nem kell ünnepelni — dolgozni kell! Lejáratott ünnep... Magyar Demokrata Fórum, Eötvös Mihály: — Nem tartjuk május elsejét annak az ünnepnek, aminek a pártállam idején tartották. Megünneplését, különösen annak munkásmozgalmi hangsúlyozását, nem tartjuk fontosnak! A salgótarjáni MDF-szervezet kirándulást rendez elsején, de szó sincs arról, hogy bármilyen rendezvényt, felvonulást tartsunk! Annál is inkább, mert eléggé lejáratták ezt az ünnepet az elmúlt időkben. Nyugaton is ünnepük ezt a napot, de nem abban a formában, mint Magyarországon. Bízom benne, hogy a későbbiekben nemesebb formát kap, nem lesz felvonulás, beolvasás, vörös zászló, nem lesz „a munka hőse”, hanem ehelyett, majálisszerű ünneplést jelent majd. Le kell venni a díszzászlókat! Magyar Szocialista Munkáspárt, Szigetvári János: — A munkásszolidaritás jegyében kell megünnepelni május elsejét, de semmiképpen sem a pártok majálisát kell megrendezni! Május elseje a dolgozókért legyen! De nem felvonulásos ünnepségre gondolok, vissza kell térni a régi hagyományokhoz! Vissza kell adni azt a régi értelmét, amiért indult. Lé kell venni a díszzászlókat, és a dísztribünöket! Ezt érzem én május elsejének. Szolidaritási ünnep Magyar Szocialista Párt, Báli Péter: — Százöt éve a chicagói Haymarket téren lövések dördültek el. A halálos kimenetelű incidensért, az ügyben ártatlan munkásokat vontak felelősségre, és végeztek ki. A II. intemacionálé 1889-es határozatának eredményeképpen rájuk emlékezünk ezen a napon. Május elseje, a bérből és fizetésből élők szolidaritási ünnepe azóta is. Az összefogás jegyében kezdeményeztük, hogy az idén is ünnepeljük meg május elsejét Salgótarjánban. Nagy örömünkre szolgált, hogy csatlakozott hozzánk a NODISZ városi szervezete is. Reméljük, hogy ezen a napon kellemes időtöltést tudunk biztosítani azoknak, akik kilátogatnak a Dolinkába. A sátor után valódi összefogás Szabad Demokraták Szövetsége, Kaszás Erika: — Nagyon örülünk, hogy megmaradt május elseje. Reméljük, hogy az eddig megszokott hagyományokon túl (munkaszüneti nap, sátor, virsli), több erős szakszervezeti tömörülés létrejöttével valódi munkásszolidaritási nappá növi ki magát. Dudellai Ildikó A politikai rendszerváltás nem akarta és úgy tűnik nem is tudná törölni május elsejét az ünnepek sorából. A munkásság összetartásának majálisa továbbra is társadalmi igény, csak a szokásos felvonulás, a szocializmus erődemonstrációja az, amit felesleges hivataloskodásnak tekint az állampolgárok többsége. Ez derül ki olvasóink válaszaiból, akiktől azt kérdeztük, mit jelet számúra ma május elseje? Májusfás felvonulók (1985) — Nem kerülhet le napirendről az olyan ünnep, melynek történelmi tartalma van — véli György István, a mátraterenyei Általános Művelődési Központ igazgatója. — Ezt tanúsítja az a tény, hogy jellegét máig megtartotta, bár az utóbbi időben a legtöbb helyen elsősorban a majális demonstrálta ezt a napot. így van ez községünkben is, s szeretném megjegyezni, a lakosok kezdeményezték az ünneplést. Fenes József, a Kisvállalkozók Oktatási Központja salgótarjáni kirendeltségének vezetője: Valamikor azt mondtuk, hogy ez a munkásosztály nagy ünnepe. Változik a világ, elmaradnak a felvonulások és örömmel látom, hogy a mostani programokban nem a protokolláris részt erőltetik, hanem kirándulásokat szerveznek, majálisokat tartanak — csakúgy mint régen —- és továbbra is jellemző marad a léggömb, a sör és a virsli, a bográcsgulyásfőzések. Úgy tűnik, az emberek jobban „egymás között” vannak. Ez ma számomra a május elseje. Zabar -polgármestere. Kovács Béla. — Nálunk függetlenül a pártok politikai álláspontjától, továbbra is hagyományosan zajlik minden. Délután megrendezzük a nősek és nőtlenek focimérkőzését, ezután egyfogásos vacsora lesz, majd szabadtéri bál. György István szerint az ilyen alkalmak lehetőséget teremtenek arra, amire a legkevesebb ideje marad manapság az embereknek: az oldott hangulatú találkozások, az egymásiránti közeledés fóruma lehet ma május első napja. Holló István, műszerész, rétsági lakos: — Már nyugdíjas vagyok. Én is, mint gondolom sokan e napon való megnyilvánulását. Azt gondolom, ez olyan nap, amikor a világon minden egyes munkást méltóképpen kell megünnepelni. Ez nem lehet a pártok napja! Ebben a gazdasági, politikai környezetben a munkásréteget kell előtérbe helyezni. Sajnálatosnak tartom, hogy ezt a réteget ez idáig egyetlen párt sem képviselte megfelelően. A jövő útját abban látom, hogy a munkások rangját, becsületét, értékét a megfelelő helyre soroljuk. A Független Kisgazdapárt egyik fő feladata az kell legyen, hogy kiálljon a gyárak, üzemek munkásai mellett. Hangsúlyozom, tulajdonossá kell tenni a munkást is!