Új Nógrád, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-02 / 52. szám
lapozgató TÁLJÁN TARJÁN - NÉGYFORDULÓS ORSZÁGOS VETÉLKEDŐ - 3. oldal II. ÉVF., 52. SZÁM ÁRA: 7,90 FORINT 1991. MÁRCIUS 2., SZOMBAT SALGÓTARJÁN, BALASSAGYARMAT, PÁSZTÓ, SZÉCSÉNY, BÁTONYTERENYE, RÉTSÁG VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA „Nekem ebből sitt lesz, az biztos!” Salgótarján és körzete-5. oldal Fizetik a lakbérkiegészítést Salgótarján. Azoknak a családoknak, akiket anyagi helyzetük révén a még tavaly meghatározott labérki- egészítés megillet, az önkormányzat ez évben is kifizeti a különbözeiét. A lakbérkiegészítés havonta — a lakásoktól és a lakbérektől függően — százhetventől háromszázhatvan forintig terjed. Az összeget az év első három hónapjára egyben küldik. Az értesítést már megkapták az érintettek, a postás pedig folyamatosan viszi a pénzt. A lakbérkiegészítés Salgótarjánban mintegy nyolcszáz, kilencszáz családot érint. Gazdasági fórum a városházán • Salgótarján, Az elmaradott térségek helyzetével, a privatizációval foglalkoztak az MDF saigótarjáni szervezete, gazdasági fórumán, melyet pénteken a városházán tartottak meg. A mégjelentek között volt Szabó Iván, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke és Her- czeg Júlia főtanácsos, parlamenti titkár. A miniszter leállíttatta a pécsi lombikbébiprogramot A nép.jóléti miniszter a lombikbébiprogram felfüggesztését kérte a Pécsi Orvos- tudományi Egyetem rektorától, mert egy állampolgári bejelentés nyomán indított vizsgálat jogi és etikai hiányosságokat tárt fel. Négyzetméterenként tíz fillérért Nagybárkány. A Kis Zagyvavölgye Mgtsz jelképes áron, négyzetméterenként 10 fillérért korlátlan időre ad bérbe földet a saját célra növényt termeszteni szándékozóknak. Egyelőre csak kisebb területekről van szó, a későbbiekben azonban 10— 20 hold bérbeadása is lehetséges. Ehhez viszont meg kell várni a kárpótlási törvényt, hogy tisztázódjon, ki igényelheti vissza a földjét. A nagyobb területen gazdálkodni akarók természetesen már nem 10 fillért fizetnek majd a föld négyzetméteréért. Drágult a bécsi tömegközlekedés A pénteki nappal megdrágult Bécsben a tömegközlekedés. díjtételei átlagosan 6 százalékkal emelkedtek. A valamennyi tömegközlekedési eszközre érvényes előreváltott vonaljegyek 14 helyett mostantól 15 schillingbe kerülnek, a járműveken viszont továbbra is húsz schil- lingért lehet vonaljegyet váltani. A havi bérlet ára 410- ról 440, az évű bérleté pedig 4100-ról 4400 schillingre nőtt. Bérczy Károlyra emlékeztek Körzetszám: 32 Crossbaron hívható Bátonyterenye Végre bekövetkezett a várva várt pillanat, s tegnap délután 3 órától Bátonyterenye 560 előfizetéses telefonkészülékét és a meglévő 12 nyilvános telefonfülkét bekapcsolták az országos és nemzetközi távhívóhálózatba. Az eseményről, a telefonszámok változásáról, az igénybe vehető szolgáltatásokról a Nógrád Megyei Távközlési Üzem időben tájékoztatta az érdekelteket. A körzetszám megegyezik a salgótarjánival, tehát: 32, s, az ötjegyű számok 53-mal kezdődnek. Így például a polgármesteri hivatal az 53-877-en, az orvosi ügyelet az 53-344-en hívható. Salgótarján. Ünnepi közgyűlését tartotta pénteken a Nógrádi Történeti Múzeumban a Magyar Irodalomtörténeti Társaság nógrádi tagozata. Ennek keretében a költő, író, műfordító Bérczy Károlyra emlékeztek,> aki 170 éve Balassagyarmaton született. Az esemény kapcsán délelőtt megkoszorúzták Bérczy Károly síremlékét Jobbágyiban, a helyi általános iskola tanulóinak közreműködésével. A közgyűlésen dr. Kerényi Ferenc irodalomtörténész mondott emlékbeszédet. A megemlékezés után dr. M. Kovács Anna irodalom- történész rövid tájékoztatást adott az Irodalomtörténeti Társaság nógrádi tagozatának múlt évi munkájáról, majd az „Irodalmi em- lékeink” pályázat nyerteseinek átadták *a díjakat. A pályázaton harmincegyen vettek részt, a pályámun- káknak csaknem a felét díjazták. Az első 'kategóriában Merczel Krisztina, a balassagyarmati Szántó Kovács János Gimnázium és Szakközépiskola tanulója nyerte az első díjat. Két harmadik díjat adtak ki, az egyiket Pataki Zoltán, a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanulója, a másikat Cserhalmi Erzsébet, a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium diákja kapta. önálló, eredeti szépiro- dalrpi alkotások szerepeltek a második kategóriá- (Folylaíás a 2. oldalon) Utol]ára fotóztunk tíz forintért Sokan nem játszanak tovább... Hiába tagadták az illetékesek először körmük szakadtáig, csak meglépték azt, amit elterveztek. Utoljára totóztunk a hét végén tíz forintért. A jövő heti szelvényeket már dupla pénzért vásárolhatjuk meg. Ez valószínűleg nem jelenti majd azt, hogy kétszer any- nyit költünk szerencsejátékokra, így jó ideig illúzióként hat az áremelés azon indokai, miszerint dupla összegeket nyerhetnek a szerencsések a közeljövőben. Ez igaz ugyan — de csak változatlan szelvényforgalPiláth Károly, a 200. számú tarjáni totózó vezetője is pesszimista:-r A havi lottónál már érezhető a csökkenés. Vannak, ugyan, akik változatlan hévvel kísértik Fortunát, de legtöbben a szokásos szelvényszám felét veszik, s új variációk után néznek. A heti szelvényekből most több fogyott, de nem sokkal. A tómat feltételezve. Egyesek ugyan fantasztikus összegeket vágnak majd zsebre, például, egy lottó ötössel, mert bevezetik (végre) a teljes Jackpot-rendszert, ami után többmilliós halmozódás várható, hetente, ha nincs találat. így valaki százmilliót is kasszírozhat... tózók is érzik az „utolsó lehetőséget” a tízforintos játékra, őket meg az veti visz- sza, hogy sok a megállapított eredmény. Ne is kérdezze, mikor lesz a forgalmunk ismét hasonló a mostanihoz, mert nem tudhatom. *Egy biztos, hogy soká... Abban azonban bízik a totózó vezetője, hogy előbb- utóbb felkúszik a szelvényszám ismét. „Játékos kedvű a magyar!” — mondja a végén, de nem tudom, menynyire bízik ebben ilyen árak mellett... Öngólt lőtt a Szerencsejáték Rt. — Egy fixszel kevesebbet játszunk ezentúl — kesereg Toldi Tamás. — Én futballozok is, játszunk a csapatban, s munkahelyi kollektívában, de a tétet nem növelhetjük. Miből is tudnánk? Egy másik játékos, Szakái Lajos: ha nem emelnék az árai, akkor is meggondolná az ember. Az utóbbi három hétben nem a csapatok döntöttek az eredményről. Nem tudom, így érdemes-e kísérteni a szerencsét. Ez sok ismerősöm véleménye is! Az SBTC-totózóban nyugdíjas néni fogadkozik, hogy a lottózást abbahagyja. Meg(Folytatás a 2. oldalon) Nagyot zuhan a szelvényforgalom Igazolják magukat! A demokratikus magyar állam meggyanúsítja polgárainak egy részét azzal, hogy az átkos közelmúltban jogtalan előnyöket élvezett. Valamennyien tudjuk; a gyanú alapos; a kiváltságokat valóban meg kell szüntetni. Nincs is semmi gond, amig a pufajkások kedvezményeinek a megvonásáról, vagy a „Grósz-rendelet" eltörléséről van szó, (bár lustitia kormánya kissé „túlhordta" e törvénygyermeket: akár kilenc hónappal korábban is megszülhette volna. ..). Ám azzal az elképzeléssel, hogy a különböző kitüntetések tulajdonosai igazolják vétlenségüket, aligha lehet egyetérteni. Nemcsak az a baj, hogy minden általánosítás - kivéve éppen ezt az egyet - szükségképpen hamis (a „mozgalmi munkáért” kitüntetettek között is különböző emberek vannak). S nem is csak az a gond, az egész procedúra arra is jó, hogy megteremje a kiváltságosok új rétegét, hanem az, s főképpen az: ebben a tervben a szemet szemért, fogat fogért indulatán kívül kísért a „cél szentesíti az eszközt” elve is! Igazságot! — mennydörgi lustitia szolgahada -, igazságot bármi áron! Pedig észben kellerfe tartanunk, hogy éppenséggel az eszköz minősíti a célt, s ha az eszköz nemtelen. . . Nem szép látvány, amint az Igazság istenasszonya kocsmai lotyó módjára köp egyet, ha az ártatlanság vélelmének demokratikus alapelvére hivatkozunk... Persze, lehet, hogy e jogelvekre és erkölcsre finnyás eszmefuttatás téves; s ha már perspektívát nyitni nem tudunk - hisz nem is oly könnyül - nézzünk hátrafelé: talán sokaknak ez is jobb, mint a tespedt unalom, mely mint köztudott, csak bajt hozna ránk. Mégis: mielőtt új idők új igazolóbizottságai megkezdenék áldásos tevékenységüket, talán meg kellene tenni azt, amit 1945- ben nem lehetett. Talán rájuk kellene kiáltani: Állj! Mielőtt bárkit is igazoltatnátok, előbb igazoljátok ti - magatokat! Gusztos István Közeleg a határidő Az APEH Nógrád Megyei Adófelügyelőségének ügyfélszolgálati irodájában ezekben a napokban emberek százai fordulnak meg. Az egyéni vállalkozók és a magánszemélyek személyi jövedelemadó -bevallásukat készítik el. Az 'adóbevallások határidejének közeledtével naponta már 500—600 ember ostromolja kérdéseivel az itt dolgozókat személyesen és telefonon. Felvételeink az ügyfélszolgálati iroda délelőtti csúcsforgalmában készültek. —Rigó Tibor felvételei—