Új Nógrád, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-23 / 69. szám

1991. MÁRCIUS 23., SZOMBAT MŰVÉSZET ÉS TÁRSADALOM immun 7 Pornó vagy művészet Mi a sztriptíz? A szexlexikon magyar kiadása szerint: „Nők vetkőzőszáma éjszakai mulatóhelyen; ez a jó hasznot húzó mu­tatvány igen elterjedt a kap. országokban". Az Egyesült Álla­mokba nyilván még nem jutott el a kötet, mert New Yorkba a közelmúltban ült össze a legfelsőbb bíróság kilenc tagja, hogy további kilenc jogtudóssal együtt végül is eldöntse „az alkot, mányjogilag szorongató kérdést": mi is a sztriptíz? A gondo­lat szabad kifejezése? Vagy csak meztelenkedés? Ha az előbbi, akkor az alkotmány is védi. Ha az utóbbi akkor igazat kell ad­ni Indiana állam felháborodott közönségének. Például azoknak, akik a Kitty Kat Lounge mulató ellen indítottak keresztes had­járatot. A vád: a hölgyek oly közel táncolnak a whisky- és sörfogyasztó urakhoz, hogy azok a tetszésnyilvánító hálapénzt játszi könnyedséggel fűzhetik a művésznők egyetlen ruhada­rabjába, a harisnyakötőbe. Indiana állam jogászai szerint, ugyanis ez nem tánc, kiváltképpen nem művészet. A tulajdo­nos védekezését így idézi a Stampa: „Mondjátok meg, mitől művészet az, ha egy balerina meztelenül fejezi be a fátyoltán­cot, és mitől bűn, ha valaki ugyanígy keresi a kenyerét?" A bölcs jogászok tehát eldönthetik a nagy kérdést csakugyan mit közöl közönségével a sztriptíztáncosnő. . . Lőrinczy István márciusi halak (Szász Endre grafikái) i. március van ébred a táj nőhajú hal az égen száll 11. az oroszlánarcú napon hinta leng át a korokon 111. és a hintán nagy szakállal ember játszik a világgal IV. március van ébred a táj nőhajú Hal s a hinta száll. A színészet él és élni akar Jubilál a Füleld Zsákszínház (Tudósítónktól) Fazekas Mihály Ludas Matyija színpadra alkalma­zott, rockosított változatá­nak előadásával kezdte meg működését a füleki Amatőr Zsákszínház 1981-ben. A művet elsőként Móricz Zsig- mond alkalmazta színpad­ra, musical jellegűvé pedig a füleki bemutató rende­zője, Mázik István és a da­rab egyik vezetője, Zupkó Róbert írta át. Az előadás közönségsikert aratott, ami­ről a városi és a városkör­nyéki tizenhét előadás ta­núskodik. Az egyetemes magyar színjátszás első musicaljai közé sorolható füleki fel­dolgozás színpadra került még ugyanabban az évben Komáromban is, a csehszlo­vákiai magyar színjátszó csoportok országos feszti­válján (Jókai Napok), ahol a siker és a kedvező sajtó- visszhang ellenére az „óva­tos” zsűri az előadókat mindössze egy kelletlenül megírt köszönő levélben ré­szesítette. Teljes mértékű elismerés jutott azonban már az elkö­vetkező évben az együttes­nek (a sors iróniájaként?) Komáromban. Gyárfás Mik­lós „Kényszerleszállás” cí­mű vígjátékával a fülekiek a Jókai Napok négy legma­gasabb díját kapták meg: a fődíjat, a Kiváló Női Ala­kítás díját (Kovács Mária), a Szlovák Kulturális Mi­nisztérium fődíját és a Leg­jobb Női Alakítás díját (Danyi Irén). Térjünk most vissza a kezdethez, a színház meg­alakulásához. Anyagi tá­mogatás híján az induláskor nem jutott pénz díszletre, kosztümre, ezért minden Mede Gabriella és Nagy András a Zsákszinház Marc Ca- moletti: Leszállás Párizsban című komédiája januári, fii-' leki jubileumi premierjének egyik jelenetében. Mede Gabriella, Péter Ildikó és Nagy András. Antal Milan felvételei szereplő vitt magával egy- egy zsákot, amiből aztán el­készült a díszlet és a jel­mez is (innen a „becenév”, később a név: Zsákszinház.) A színház létrehozásában és tevékenységében orosz­lánrészt vállalt a Magyar Területi Színház Kassai Thália színpadától négy évi színészkedés után, 1980-ban Fülekre került Mázik Ist­ván, aki helyi hivatásps nép­művelőként, aktív színész­ként és rendezőként vette ki részét a csoport munkájá­ból, a kezdetektől napjain­kig. A füleki származású lelkes kultúrmunkás (az ot­tani városi művelődési köz­pont jelenlegi igazgatója) régi álma a füleki „nagy” hivatásos színház létrehozá­sa. Ennek a célnak az el­érésén munkálkodott —, társaival együtt — a város­ba való visszakerülése óta. Több mint kétszáz embert (színészeket, technikai sze­mélyzetet) mozgatott meg a színház körül az eltelt tíz év alatt. Nála játszotta an­nak idején a Gül Baba női főszerepét (a füleki szár­mazású) népművész, Szvo- rák Kati, és innen került ki több ismert hivatásos szí­nész is, mint például Má- kuska Róbert (a Miskolci Nemzeti Színház művésze), Varsányi Marika, Mák Il­dikó (Jókai Színház, Komá­rom), Danyi Irén, Farkas Barna (Kassai Thália Szín­ház)... Az együttes jelenlegi leg­sikeresebb tagjai közé tar­tozóik Nagy András, Mede Gabriella és Mázik István­A Füleki Zsákszinház fennállása óta a tehetségek iskolája volt. Kitartó, áldo­zatkész. kulturális értékein­ket hűen ápoló tevékenysé­gével, az anyagi nehézségek ellenére, a szlovákiai ma­gyar amatőr színjátszó moz­gatom egyik élenjáró együt­tesére nőtte ki magát. Elő­adásai között szerepeltek! Pilinszky, Brandon, Swark, Radnóti, Soloric és Váci Mi­hály művei eredeti formá­ban vagy feldolgozásban —, az 1990-es év kivételével évente — a Jókai Napok színpadán is. 1991 január elsejével a ju­biláló együttes az újonnan létrehozott Füleki Polgár- mester} Hivatal Városi Mű­velődési- Központjához ke­rült, amely vállalta további anyagi és művészeti irányí­tását. Reálisnak tűnik az együt­tesnek az az elképzelése, hogy a jövőben — lehetőleg minél előbb — professzio­nális (vagy legalábbis fél­professzionális) színházzá váljon. Csenlkey László ÚTONJARÓ I Egy sor nézsai kőkereszt Űjra a figyelem pászníájá- ba került valami, ami érték. A nézsai temetőben eddig elheverő, sőt helyenként már elsüllyedő múlt száza­di kőkeresztek például. Koj- nok Nándor megyei könyv­tári főmunkatárs jószívű, közvetítésével kerülök elő­ször Bánkra március idu­sán, éppen 15-én, hogy ott Laluja Andrástól, a helyben is élő (meg Pesten is) szob­rászművésztől halljam a jó hírt: két hét végén összeszed­te Nézsa tettrekész csapata a helybeli hegyes-lankás te­metőben a régi kőkereszte­ket. Mindet. Amit ma még meglelhettek. S nem „ csak összeszedték, fel is állítot­ták egy sorba, végig a ka­nyargó temetői utacska men­tén. Bánkról így később Né- zsára kell utazni, kisebb cso­dát nézni. Mert az, csoda, sőt a szakember vélemé­nye szerint — Fries Gyula, az ifjabb, a műemlékes — az egyedüli helyes is! Az Országos Műemléki Felügyelőség nyilvántartá­sában műemlékjelleggel ed­dig is szerepelt vagy nyolc nézsai kőkereszt, de ezekről Fries Gyula műemlékes ki­adványában nagyobbrészt az olvasható, hogy a fel­méréskor már helyben fel- lelhetetlenek voltak „való­színűleg új síremlék került a helyükre..." Arra persze nem vállalkozhat az ember, hogy egyetlen rövid „ráíu- tással” megállapítsa, mi ke­rült azokból a sorba, mi nem. Egy bizonyos így is, hogy ha csak néhány a mos­tanában felállított-rendbe- tett 18—19 közül azokból való, már az is nagyon nagy eredmény. Fries Gyula ugyanis így vélekedik a ma­ga szakember szigorúságá­val „nem helyes az a terv, ami szerint a szinte üres tereskei Huszár-féle temető legyen a megye kőkereszt múzeuma, hogy oda hord­ják mindenünnen a régi kö­veket... Mindent a maga he­lyén kell megőrizni”. Hát ez Nézsán megtörtént. S nem­csak Nézsán, megesett Szé- csényben is vagy két éve, amikor a helybeli honisme- retisek Galcsik Zsolt és má­sok szervezésében egy te­metői „sarkot” áldoztak az összegyűjtött régi köveknek. Éppen, hogy a tereskei Huszár-(família név, Ma- dáchékkal rokonok voltak) temető nemrég még a rossz példát adta. Ledöntött? fe­kete márvány kövei azon az úton voltak, amikor rö­videsen lábuk is kél egy sötét éjszaka. Nézsán viszont beérik valami. A helybeli egyház, amelynek filiái között a kö­zeli Keszeg, Alsópetény is ott van, ugyancsak a jó cse­lekedetek patrónusa, ami­ként személyek neveit is sorolják: Koncz Lászlóét például, aki Nézsa első új­kori polgármestere volt. Aki­nek megválasztásában vég­re a nézsai tisztelet kapott teret a már hetvenen túl lévő hiteles ember közfel­emelésében, de akit termé­szetes módon váltott nemrég egy fiatal, tetterős, vállal­kozó szellemű Surányi Já­nos. Vagy itt van a hunga­rológiával is foglalkozó szív­ember történelemtanár, Zentai József aki nézsai tár­saival most, hogy a kőke- resztmentésen olyan szépen túljutottak — helybeli honismereti alapítványt! ké­szül tenni. Van miért. Nézsa „tele” van történelemmel ma is és müemlékjellegű értékekkel. Számontartja a védelem, az országos, a Kálváriát a Szent Anna kápolnával, azt még a jóemlékű Szent-lvány Bo- naventura, helyhatósági ta­nácsos özvegye, Szirmay Apollónia építette 1826-ban. Az ott látható szobrok Du- naiszky Lőrinc munkái. A talán középkori eredetre épült római katolikus temp­lom többször is bővült, épí­tése 1711-ben fejeződött be. 1746-ban még nem volt ugyan tornya sem, de 1767- ben már két harangjáról is említés esik. S aztán valami, ami iga­zán megkapó. Egyik harang­ja 1924-ben elkerült a te­metői harangtoronyba, ké­szítése azonban ritka szép példája az „isteni számok” megjelenésének. 1777-ben öntötték! A Bibliában köz­ismerten három helyen is szerepel a rossz, a gonosz száma emberileg kifejezve: 666. Nem véletlen, hogy Nehémiás könyvében (7, 18) Adonikám utódait 667-tel jelöli, mert végül is Izrael fia volt. A 6-f-l=7, vagyis „az embernek Jézussal egyesülése adja az isteni számot, a 7-et." És Nézsán ennél a harangnál három­szor adta. 666 ellenében a 777! Intő jelnek is felfog­ható. Itt van azután a Nepomu- ki Szt. János szobor a maga 160 centiméteres magassá­gával, a tem plomkert ben, vagy, ahogy a helybeli szlo­vák népnyelv nevezi őt — Svaty Jankó. Vagy a gó­tikus mérmű maradványok, a régi templom részei ugyanott a középkorból. Vagy itt van (de ugyan ott van-e?) a temetői „külön dombocska”, a kolostor alap­jaival, ami körül még az ár­kot is látni véli a Nézsa- szeretetéről (itt élt fiatal le­gényként) ismert és most is kalauzoló bánki—pesti La­luja András. A hagyományt azonban minden kor feljegyezte: a temetőben is állt egykor templom, sőt pálos rendi kolostor is volt ott! Annak feltárását megyei segítség­gel, s nyilván a helybeli (tervezett) alapítvánnyal, a már kipróbált kőkeresztmen- tő erővel, leleménnyel mi­előbb meg is kezdik. Azt magam csak szeren­csés véletlennek tekintem, amire már itthon döbbe­nek ró, hogy ebben a moz­duló Nézsában most éppen százesztendős! maga a kas­télyiskola is. Szerencsés egybeesés ez is, hiszen ré­gi tapasztalat, hogy még a mozdulatlan helyek is moz­gásba tudnak jönni, ha va­lami értékük centenáriu­ma eljön. Hát, hogyne je­lentene különös többletet éppen' ez Nézsán?! Ahol jóideje érik a közös cselek­vés és már tettekben is. A kastélyt ugyanis az egykor itt birtokos két família, a Klobusitzky és Blaskovich építette, vagyis hát ezeknek egy-egy tagja 1891-ben. Ké­sőbb lett az Reviczky Tibor tulajdona, s jó régen isko­la. A három egykor itt ho­nos família története bő­velkedik jelentős esemény­ben — feldolgozni minden­képpen érdemes lenne ezt, s persze megismertetni is a maiakkal. Odafent a felemelt (sokuk már majd’ teljesen el­süllyedt) és megőrzött, szép sorba felállított kőkeresz­tek mellett a kis úton Tra­bant ácsorog. Idősebb há­zaspár gyomlálgatja a gazt a közeli síron „a temetőbe tilos gépkocsival behajtani, ezt mindenkinek tisztelni kell...” mondja kísérőm. Sza- badkozás a válasz, a férfi azonnal kocsiba ül és kihajt kerítésen túlra. A tettekkel párosult szónak tekintélye van. A szobrász maga is itt emelgette a köveket nemrég. Nézzük a kereszte­ket, feliratokat, betűzöm is, talán köztük van IS­TENBEN MEGBOLDO­GULT. .. GYÜRKI FELÍ- CIÁN... vagy Stephan Va- zula.. . Annáé Blasko sírkö­ve 1825-ből. Harang kondul a falu fe­lől. T. Pataki Láasló

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom