Új Nógrád, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-21 / 67. szám
CSÜTÖRTÖKI PíUTKfll Csütörtököt mondtunk Rabvallomások A „nagy család” tizenhárom éve Negyvenhétmillió forint volt a zsákmány Ma csütörtök van. Kiváló alkalom e nap arra, hogy egy új rovatot (rovatocskát) vezessünk he, mégpedig épp a csütörtök okán. Hiszen ez a legnépszerűbb napunk! Gondoljanak bele: nem imádták egykoron a bevásárló csütörtököket? Amikor minden tovább tartott nyitva? Így még talán az is tudott vásárolni ezt- azt, aki nem találtatott bűnösnek a munkaidőalap terhére elkövetett folytatólagos naplopás vétségében! Ez csak azért volt vétség, mert amennyiben bűncselekményként szankcionálta volna a szocialista jog, talán az egész országra rá lehetett volna ereszteni valami gigantikus rácsot. Erre pedig nem volt pénz. Elég volt rozsdamentesen tartani a vasfüggönyt. Szóval, a bevásárló csütörtök már a múlté. Csütörtököt mondott. Miként oly sok minden. így az ember már azon se csodálkozna, ha azt látná-hallaná a reklámokban, hogy ,,Ha kedd van, akkor csütörök!' ’ Ebből automatikusan következne, hogy ha szerda van, akkor is csütörtök, nem beszélve a hét többi napjáról—hétfőtől vasárnapig. Lelki szemeimmel, már látom a közeljövő új naptárát, melyben valahogy így áll az aktuális hét: „Hiszek a szerelmek vidám parkjában, hiszek azokban a varázslatos helyekben, ahol minden tabutól mentes lányok szeretetet és szerelmet nyújtanak bárkinek. Hiszek az érzelmek zöld oázisában. A nyugalomban, a békében. A napjainkban is zajló háború kegyetlen valóságával szembeszegülő béka szerelmi nirvánájáSzabóné Erdős Gyöngyi pszichológus jelenleg második gyermekével tartózkodik otthon gyeden. így hát lakásán kértük fel egy beszélgetésre. — Úgy emlékszem, alföldi születésű. Hogy került Salgótarjánba? — A férjemmel —, aki matematikus és rendszerszervező — az országnak ebben a szegletében kaptunk egyszerre munkát és szolgálati lakást, így hát idejöttünk. De igazán a hegyek, a természet vonzott. Nekem, az alföldinek Salgó vára egy Mount’Everestnek számít. — Ezek szerint szereti a természetet? — Igen, megpróbálom a családomban megvalósítani a rousseau-i gondolatokat. Igyekszem mindinkább elmélyíteni a viszonyunkat az ember és a természet között. Hétvégeken egész nap bogarakat kergetek, gilisztát ások a gyermekeimmel, lessük, hogyan nőnek a növények, nyáron hogyan zsonganak a méhecskék. — Erre manapság már egyre kevesebb idejük jut a szülőknek. — Pedig a gyermeki személyiség ebből gazdagodhat igazán. március 18., 19., 20., 21., 22., 23., 24., — valamint CSÜTÖRTÖK. Ezzel megspórolhatnánk hat szót az értelmező szótárban, mert a továbbiakban teljesen értelmüket vesztenék a hétfő, kedd, szerda, péntek, szombat és vasárnap szavunk. Így is változatos nyelv maradna a magyar. Legfeljebb a hétvégi napokat kissé átkeresztelnénk, némi rég- múltas beütéssel. A szombat lenne azon túl szabadcsütörtök, a vasárnap pedig munkaszüneti csütörtök, népies nevén pihenő-, vagy csücsülőcsütörtök. Csütörtököt mondani pedig ezután is lehetne mindennap. Hiszen akkor is ülésezne a hét első két napján az Országgyűlés, ugyanúgy lennének kormányülések, melyeket szerintem a demokrácia hajnalán sem időzítettek szimpla véletlenségből csütörtökre. Ez minden magyarázat nélkül máris mentségül szolgált a Magyar Köztársaság vezetőinek, mert volt miért csütörtököt mondani. De a hét többi napja is számtalan hibalehetőséget kínál. Elünk is vele. Mi kérem, már teljesen magunkévá tettük a Murpholó- gia hibázni nem csak lehet,' hanem kell is” életszemléletét. S ha már egyszer hibáztunk, Szűzbeszéd ban.” A Corriere della Sera egyenesen költőinek nevezte az olasz parlament egyik illusztris képviselőjének felszólalását. Már-már cicerói fordulatokkal felépített beszéd szárnyaló retorikája a felszólaló nagy szakmai hozzáérté— Akkor ön is innen táplálkozott érzelmileg ? — Úgy gondolom, nehéz lenne elviselnie egy munkapszichológusnak a gyárak világát. Mert hát ezzel foglalkozik. A munka termelékenységét növelő tényezőkkel, a munkások jobb időkihasználásával. — Nem egészen. A Nógrádi Szénbányáktól jöttem gyedre. Ott aktív dolgozóként a bányamentők pályaalkalmasságát vizsgáltam. Azt, hogy milyen munkakörnek, milyen pszichológiai feltételei vannak. Figyelemvizsgálatokat végeztem, pszichológiai tanácsadást tartottam. De, nem csupán a természetből „táplálkozom", hanem a családomból, a gyermekeimből, a könyveimből, a szakmámból. — Miért, talán az önök élete nem csupa rohanás? — A miénk is az lenne, ha hagynánk. Nálunk minden étkezés — főleg a vacsora, mert akkorra jön össze mindenki — egy-egy családi ünnep. Legalább másfél óráig tart. Szere- tetátadó szerepe van. Ilyenkor beszéljük meg a gondjainkat, mindent. Különben teljesen elidegenednénk egymástól. — Akkor otthonukban nincsenek is konfliktusok, veszekedések? jobb, ha annyiba is hagyjuk az egészet, hiszen murphológiai tétel az is, hogy „ha egyszer összekutyulódott valami, a kijavítására tett minden kísérlet csak rontani fog rajta.’ ’ E rovat—mely az elvarázsolt kastélyét megszégyenítő görbe tükör lesz — egyetlen feladatot tart szentnek: rajta tartani ujjait a társadalom gyében verdeső ütőerén. Ha már ma startolna a rovat, most sem maradnánk munka nélkül: hiszen fegyver nélkül kétszer annyit zsákmányoltak a riasztó nélküli sztereoboltból, mint a pásztói benzinkúttól, névnapjára leváltották a Vidék Józsiját, megint nem volt kenyerünk március idusán (tejünk se), biztos helyre távozott a vállalati biztos a síküveggyárból — vagy, hogy a jövőbe is nézzünk, megjelenés előtt az ideiglenesen legnagyobb magyar, Széchenyi bankósított arcmása stb. (Állítólag Rodin Gondolkodóját bízták meg a legeslegnagyobb magyar megtalálásával —; naná, majd Morváit!) Szóval, mától: ha csütörtök, akkor csütörtököt mondtunk! És ez nem ránk vonatkozik! sét is tükrözte, ez tény. Senki sem vonhatta kétségbe, hogy az ügy érdekében vállalt honanyai szerep őszinte, megalapozott; a szavak fedezetét a szónok munkás hétköznapjai adják. Cicciolina, vagyis Staller Ilona beszélt a római parlamentben, és a bordélyházak azonnali megnyitását követelte. — Hogyne lennének! Csak legfeljebb nem megyünk egymásnak. — Egy pszichológus talán mentes mindenféle érzelmi túlfűtöttségtől, és minden körülmények között józan és megfontolt tud lenni? — Erről szó sincs. A matematikus férjem hideg, józan, reális értelme jól ellensúlyozza az én érzelemvezérelt gondolkodásomat. — Pedig azt hittem, egy pszichológus otthon is a hivatását gyakorolja. — Valamennyire biztosan. Elsősorban a gyereknevelésben. Az én életemben is természetesen akadnak problémák, amelyeket úgy próbálok megoldani, hogy talán többször, és mélyebben próbálom átélni, megérteni mások érzelmeit, tetteit. — Mi az élete célja, értelme ? Mert annyian kérdezik meg ezt önmaguktól, és olyan nehéz erre válaszolni. Mit felel erre egy pszichológus ? — Egyetlen célom: minden tekintetben, testiekben, lelkiekben, egyaránt egészséges gyermekeket felnevelni. Fel kell vérteznem őket az élet kihívásaira. És ehhez az anyai szeretetből három év igazán nem sok. P. T. Börtön, fegyház. Büntetésvégrehajtási intézetek. Hideg ramegés fut végig rajtunk, libabőrös lesz a karunk, borsódzik a hátunk vagy éppen semmilyen hatást nem váltanak ki belőlünk ezek a szavak. Nem vagyunk egyformák. Zárt világ. Más szabályok, más levegő. Semmi máshoz nem hasonlítható élet. Filmekből, könyvekből ismerjük. Azt hisszük nem lehet rá felkészülni. Igaz, minek? Ki akar bekerülni? Napról napra növekszik a bűnözés. Az elítéltek lassan megtöltik az intézeteket. Kik ők? Milyen az életük? Hogyan gondolkodnak? Mi van a rács mögött? Induló sorozatunkban megyénk büntetés-végrehajtási intézetének, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön elítéltjei közül nyilatkoznpk lapunknak. Elmondják véleményüket, tapasztalataikat, életüket — s mindazt, ami a szívüket nyomja. Nem tartom magam bűnözőnek Schiff Attila harminchat esztendős, budapesti lakos. Nőtlen. Azonnal, másodpercnyi habozás nélkül beleegyezik az interjúba. Meglepően kellemes beszélgető partner. Mondandóját választékos kifejezésekkel önti végső formába, s korántsem harapófogóval kell kihúzni belőle a szavakat. Szeret beszélni. Azt talán mégsem lehet rámondani, hogy pesti vagány. — Miért került börtönbe? — Többrendbeli, folytatólagosan elkövetett, különösen nagy értékre szervezett formában történő, betöréses lopásban társtettesként elkövetett bűncselekményekért. — Nagyon hivatalosan fejezte ki magát... — Higgye el, volt rá időm megtanulni... — Hogyan kezdődött azon,, története”? — Kereskedelmi szakközépiskolát végeztem, majd huszonegy éves koromtól Kispesten, a Kossuth téri piacon dolgoztam apám mellett, aki zöldség-gyümölcs kiskereskedőként kereste meg a kenyerét. Árultam az öregemnek és én utaztam az áruért is. —Nem élhettek rosszul, hiszen a maszek zöldségesek közismerten nem a legszegényebbek. Mégis bűnöző lett. Miért? — Nézze, ón nem tartom magamat bűnözőnek! Elkövettem bűncselekményeket, de a bűnöző szerintem egy teljesen más kategória, mint az én esetem. Miért léptem a bűn mezejére? Azt szokták mondani: vagy a kényszer vitte rá, vagy a családi háttere, esetleg a veleszületett hajlama az embernek. Nálam egyik eset sem áll fenn. Jól éltünk, apámat úgy ismerték a piacon, mint „becsületes Karcsit”, a génekből szóló mesét pedig nem hiszem. Bármilyen meglepő is, gyakorlatilag a balhé, a buli kedvéért mentem bele az akcióba. Komolyan mondom, nem a pénz érdekelt, sohasem érdekelt a nagylábon élés. Csak azt mondhatom: a kaland, a szórakozás vonzott a betörésekhez. Szinte már sportként űztem. Van aki focizik, van aki lóversenyezik. Én széfeket és ajtókat feszítettem fel. — Milyen bandában dolgozott? — Az egyik nagy pesti társaság tagja voltam. A XIII. kerületben, a Vörös Hadsereg úti Lőrinc étteremben volt a törzshelyünk. Ez a szórakozóhely akkoriban a fővárosi bandák törzshelyének számított. Nappal, este, éjszaka odajártunk. Olyan volt ez a hely, mint egy nagy családi fészek. Mindenki ismerte a másikat, itt mutatkoztak be az új tagok, itt cseréltünk híreket egymással. A Lőrincben beszéltük meg a legközelebbi célpontot, s innen indultunk akcióba. — Mi történt a megbeszéléseken? — A főnökünk, aki sohasem vett részt a betörésekben, minden héten a Dagály fürdőben találkozott a többi banda góréjával, s ott egyeztették a célpontokat Szegedtől, Debrecenig. „Itt van egy maszek tapétázó, ezt már mi megcsináltuk, ti ne menjetek ide! Itt lakik viszont egy butikos, ezt nektek hagytuk” — valahogyan így hangzottak a megbeszélések. Nem véletlen, hogy az egész országot ismertük, sok helyre betörtünk. Nem szanatórium, de nem is rossz — Mennyi idő után kapták el önt? — Meg fog lepődni: tizenhárom évig dolgoztunk minden gond nélkül. Az időpontot sem felejtem el soha: 1987. március 11 -én reggel tartóztattak le a rendőrök, s mint később kiderült, nem csak engem, hanem mind a huszonhét bűntársamat. Felszámolták az egész bandát. — Hogyan sikerült ennyi éven keresztül űzni tevékenységüket? — Rendőrök is voltak a bandában. Persze ők csak a tippeket adták többnyire, a munkát mi „civilek” végeztük el. — A tárgyalások során milyen összeget bizonyítottak a bandára és személy szerint önre? — Mi csak készpénzt és ékszert zsákmányoltunk. Összesen negyvenhétmillió forintot bizonyítottak ránk. Tőlem ötmilliót foglaltak le. Elvitték a Volkswagen Golfomat és az 1 í500-as Ladámat, valamint ékszereket. — Hány évet kapott? — Hatévi szabadságvesztésre ítéltek. Előzetes letartóztatásban huszonöt hónapot töltöttem, és pontosan 1989. február 16-án kerültem a gyarmati börtönbe. A banda rendőrtagjait egyébként nem csukták le. Megromlott egészségi állapotuk miatt leszerelték őket. Úgy hallottam, infarktust kaptak... — Milyen híre volt a balassagyarmati börtönnek az elítéltek körében? — Mindenki mondta, hogy nem jó hely. Még az előzetes letartóztatás alatt tanácsolta azt a pesti nevelőm, próbáljam meg elintézni, hogy ne Gyarmatra hozzanak. De én nem törődtem vele, nem foglalkoztatott a dolog. És bármennyire is hihetetlen, nem bántam meg! Nem mondom, hogy szanatórium, de nem is olyan rossz, amilyennek mások lefestették. Nem olyan szigorúak az őrök, nincsen vasfegyeiem. Ebben nagy szerepe van a parancsnok úrnak! De erre nem érdemes több szót vesztegetni, hiszen börtön. Bezárva kell élni és kész. — Beszélgetésünk során most éreztem először, hogy az udvariasság mondatja önnel a szavakat... — Szó sincs erről! Nézze, a parancsnok elfogadja az elítéltek észrevételeit, s megvizsgálja azokat. Nem zárkózik el a változtatástól. Jó néhány dolgot említhetnék, amit a fegyencek javaslatára vezettek be. Ez mind a parancsnok érdeme. Parancsnok úr, maga egy remek ember Szinte zárszóra belép a helyiségbe Palotás Imre, az intézet parancsnoka. Kezet fog Schiffel majd letelepszik mellénk. Bekapcsolódik a beszélgetésbe. Schiff Attila nem lepődik meg, parányi illetődöttség sem látszik rajta. Közel félórán keresztül jól eltársalog parancsnokával. Szóba kerül az ellátás, a mindennapi élet a munka. Az elítélt nem panaszkodik. A búcsúzkodáskor Schiff az ajtóban fordul Palotás Imréhez: — Nézze parancsnok úr! Én egy hét múlva szabadulok. Most már megmondom önnek, mert nem tűnik udvarlásnak. Maga egy remek ember, akire, higgye el, hogy felnéznek az elítéltek! Míg a parancsnok jót mosolyog a megállapításon, beszélgető partneremhez fordulok: — Az esetek többségében hamar visszakerülnek a rács mögé az elítéltek. Ön hogyan látja ezt? — Biztos, hogy én többet nem állok bíróság előtt! Átveszem apám zöldségesüzletét — szegény öregem már meghalt —, s a Lőrinc presszót nagy ívben elkerülöm. Minden csak elhatározás kérdése. Aki dolgozni akar, és szabadon élni, az nem kerül visz- sza. Nem hiszek a kényszerben, hogy nincs esély az életben egy börtönviselt ember számára! Csak akarni kell a rendes életet. Szilágyi Norbert Balázs József Egy nem hétköznapi ember hétköznapjai Beszélgetés Szabóné Erdős Gyöngyi pszichológussal EMBEREK — ESETEK — VÉLEMÉNYEK _______________________________________________________________________ . _________________/ v
