Új Nógrád, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-21 / 67. szám

II. ÉVF., 67. SZÁM ÁRA: 7,90 FORINT oldal 1991. MÁRCIUS 21., CSÜTÖRTÖK SALGÓTARJÁN, BALASSAGYARMAT, PÁSZTÓ, SZÉCSÉNY, BÁTONYTERENYE, RÉTSÁG VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA' Reform •' az autó­javítónál Pásztó és körzete-5. oldal Munkásfórum Salgótarjánban Holland-magyar Icéplceretgyártá vegyes vállalat Itt az álarc — hol a piros ? Mindazok részvételére és érdeklődésére számíthat az a munkásfórum, amelyet az MDF salgótarjáni szerveze­te rendez Salgótarjánban, akik a bérből és fizetésből élők képviseletét a munkás- tanácsokban látják. A poli­tikai fórumot a megyei mű­velődési központban tartják március 22-én, délután öt­órai kezdettel, házigazda: Pál József képviselő, a fó­rum vendége Palkovics Im­re képviselő, a Munkásta­nácsok Országos Szövetsé­gének elnöke. Jeszenszky Szöulba látogat Szöul. Jeszenszky Géza külügyminiszter március 25 —28. között hivatalos láto­gatást tesz a Koreai Köztár­saságban — jelentette be szerdán a dél-koreai kül­ügyminisztérium. Jeszenszky Géza Li Szang Ok dél-ko­reai külügyminiszter meg­hívásának tesz eleget, és a tervek szerint fogadja majd őt Ro Te Vu elnök is. Wiesenthal segít Nicosia. Kuvaitban ked­den megerősítették, hogy az eredetileg a náci háborús bűnösök felkutatásával fog- ' lalkozó Simon Wiesenthal vezette bécsi központ szak­emberei segítenek összeállí­tani az iraki vezetés ellen háborús bűncselekményeik cí­mén benyújtandó keresetet. A bécsi székhelyű zsidó do­kumentációs központ a hét elején tudatta, hogy a Sza­bad Kuvait Bizottság nevű londoni csoport a múlt hé­ten kért segítséget a szer­vezettől. Kamionszállítás hajóval Kamionok vízi úton törté­nő szállítására hoz létre ve­gyes vállalatot a MAHART, a Hungarocamion és a né­met Bayerischer Lloyd. Az új vállalat Budapest és Pas- sau között, mintegy 800 ki­lométeres szakaszon szállít majd kamionokat hajóval, tehermentesítve ezzel Nyu- gat-Európa számos közútját. Kuvaiti kormánylemondás Kairó. Három héttel Ku­vait felszabadítása után az ország kormánya kedden benyújtotta lemondását — jelentette a MENA egyipto­mi hírügynökség. Dzsábir el-Ahmed esz-Szabah ku­vaiti emír ismét az eddigi kormányfőt, Szaad el-Ab- dullah esz-Szabah herce­get, a trónörököst bízta meg az új kormány megalakítá­sával. Rablás! kísérlet Salgótarjánban Képkeretgyártó vegyes vál­lalat létrehozására írt alá szándéklevelet a Salgótar­jáni Síküveggyár egy hol­land céggel. A tervek sze­rint jelentős holland több­ségi tőkerésszel létrejövő vállalkozás már ez év nya­rán munkához lát. Kezdet­ben évi csaknem egymillió darab képhez készül üvege­zett képkeret, melyhez a keretanyagot a holland part­ner szállítja, az üveggyár pedig saját húzott síküvegé­vel szereli készre. A közös vállalkozás a síküveggyár­ban kialakított vámszabad- területen rendezkedik be. s miután a nyugat-európai piacokon nagy keletje és jó ára van a csiszolt képüveg­nek, a kezdeti gyártókapa­citást mihamarabb megdup­lázzák. E héten, kedden este, 19.35 órakor a Salgótarján és Vidéke Áfész 57. Számú (az OTP melletti) boltjának két dolgozója a postára indult a napi bevétellel. Alig ér­tek azonban ki az üzlet hát­só kijáratán, hirtelen egy álarcos férfi termett előttük, és egy forgótáras pisztoly­nak látszó tárgyat feléjük tartva követelte a táska tar­talmát. A könnyű pénzszerzés azonban elmaradt. A pénz- szállító páros hölgytagja visszarohant a boltba (még csak alig néhány métert tet­tek meg!), s a boltvezető, Balázs Sándorné riasztotta a rendőrséget. A 18 éves sóshartyáni Sándor Csaba pedig kinn maradt a rabló­val — és a pénzzel. A fiatalember nem bizo­nyult ijedősnek. Még mindig nem derült ki, valódi volt-e a fegyver, vagy sem, de a második „Ide a pénzzel!” felszólításra is csak „Nem adom!” volt a válasz. S nem adta. Akkor sem, ami­kor a támadó dühében spray-t fújt a szemébe, ami pedig csípte-marta Sándor Csaba szemét. Végül is a rablójelölt dol- gavégezetlenül távozhatott. (Folytatás a 2. oldalon) Ne cselekedjünk hályogkovács módjára Tanácskozott a parlament Elfogadták az egyes nyugdíjak felülvizsgálatáról szóló törvényt A megyei önkormányzat elnöke a testület eddigi munkájáról Eredményes két hónapot zárt a Nógrád megyei köz­gyűlés. Ez derült ki azon a tájékoztató beszélgetésen, ame­lyet Korill Ferenc, a közgyűlés elnöke tartott újságíróknak tegnap délelőtt az önkormányzati hivatalban. A még mindig meglevő sok bizonytalansági tényező ellenére van költségvetése a megyének! Ez nagyon fon­tos, hiszen az önkormány­zat létalapja a vagyonnal való gazdálkodás. Az elfo-‘ gadott költségvetés lehetővé teszi újabb pénzalapok meg­pályázását. Továbbá a meg­levő és átalakításra váró intézmények működtetését. Ezzel elérhető lesz a koráb­ban elkezdett beruházások tisztességes befejezése. Fon­tos, mivel ezek félbehagyása nagyobb anyagi és erkölcsi veszteséget jelentene szá­munkia, mint az ügyek ha­tározott végigvitele — emel­te ki Korill Ferer\c. A megyei közgyűlés mű­ködéséről elmondta: sikerült nyugodt mederben tartani a testület munkáját. Szeren­csére kevés volt a pártcsa­tározás, amely megnehezí­tette volna az érdemi tevé­kenységet. Dolgoznak a mun­kabizottságok. Vezetőik és (Folytatás a 2. oldalon) Szabad György házelnök az Országgyűlés szerdai munkanapjának kezdetén be­jelentette: a képviselők ha­tározatot hoznak az egyes nyugdíjak felülvizsgálatá­ról és nyugdíj-kiegészítések megszüntetéséről szóló tör­vényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó országgyű­lési határozattervezet ügyé­ben; szavaznak az országos népegészségügyi és tisztior­vosi szolgálatról szóló tör­vényjavaslatról, továbbá a társadalmi szervezetek idei támogatásáról. A T. Ház ezután úgy dön­tött, hogy részletes vitára bocsátja a koncessziós tör­vény tervezetét, majd meg­kezdődött a határozathozatal az egyes nyugdíjak felül­vizsgálatáról, illetve egyes nyugdíj-kiegészítések meg­szüntetéséről szóló törvény- javaslatról. Az egyedi kivételes eljárá­sokkal, valamint a Magyar (Folytatás a 2. oldalon) Gyalog som rossz, csak tovább tart Hasznoson csak egy köz­lekedési lehetőség van, az autóbusz. A településen a Mátra Volán járművei köz­lekednek, egyre csökkenő számban. A közelmúltban három járatot is megszün­tettek, azokat, amikkel a hasznosiak a hajnali, az éj­szakai munkakezdéshez utaz­tak, illetve azt, amivel a délutános műszakból haza tudtak jönni. Hasznos képviselője (egy ember a húszfős pásztói testületben) még novemberi interpellációjában kérte, vagy állítsák vissza a járatokat, vagy vegye át a hasznosi közlekedést a Nógrád Vo­lán. Hónapokig nem történt semmi ez ügyben, majd a február 20-i testületi ülé­sen (ahol a Nógrád Volán képviselője is jelen volt) de­rült ki, hogy az önkormány­zat semmiféle intézkedést nem tett. Azon az ülésen a Volán írásban kérte a meg­keresést a Pásztói Polgár- mesteri Hivataltól. Ennek immár három hete. Ugye, nem erre mondjuk, hogy kicsire nem adunk?... (dudellai) „Nyitott kapuk '91" Budapest. Szerdán Buda­pesten az AGROKER Nyi­tott kapuk ’91 címmel gép- kiállítást és -vásárt rende­zett. A rendezvényt Sá- rossy László, a Földműve­lésügyi Minisztérium állam­titkára nyitotta meg. A ki­állításon bemutatott három­százféle gép, berendezés, eszköz között szerepel a szé- csényi NEWTEC—HUN­PACK Csomagológép-gyár­tó Kft. legújabb terméke: a Mini Boci tejadagoló be­rendezés. Húsvéti sonkavásár kezdődött a salgótarjáni vásárcsarnokban. A Karancshús Rt. ötféle sonkát és egyéb húsvétra való húskészítményeket kínál az újonnan felállított standján. — RT — HOLNAP 16 oldalon teljes heti radio- es tv-musor az uzFnzj -ban!

Next

/
Oldalképek
Tartalom