Új Nógrád, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-18 / 64. szám

BRAVÚROS DÖNTETLEN A DUNA PARTJÁN — 7. oldal II. ÉVF., 64. SZÁM ÁRA: 7,90 FORINT 1991. MÁRCIUS 18., HÉTFŐ SALGÓTARJÁN, BALASSAGYARMAT, PÁSZTÓ, SZÉCSÉNY, BÁTONYTERENYE, RÉTSÁG VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA Cáfol a vezérkar Zágráb. A horvát rádió va­sárnap többször közölte, hogy benyújtotta lemondását Bla- goje Adzsics vezérezredes, a fegyveres erők vezérkará­nak főnöke. A nemzetvédel­mi minisztérium a hírt rög­tön cáfolta. hangoztatva, hogy ..durva hazugságról és kitalálásról" van szó, ami ar­ra irányul, hogy kompromit­tálja a hadsereget, s bizal­matlanságot váltson ki a hadsereg vezetése iránt. Vagyonvédők Terény. Az utóbbi időben betörtek a boltba, a kocsmá­ba és egy magánlakásba. Ez is felgyorsította a vagyonvé­delmi egyesület létrehozásá­val foglalkozó bizottság tevé­kenységét. Húsz-harminc fős csapatot szerveznek, a min­den korosztályt felölelő, meg­bízható és vállalkozó kedvű férfiakból. Tevékenységüket szakmailag a körzeti rendőri megbízott segíti majd. Per Urban ellen Varsó. Miért olyan gusz­tustalan az újságja? Mértén ilyen gusztustalan vagyok — válaszolta egy találkozón egy egyetemista kérdésére vála­szolva Jerzy Urban, egykori kormányszóvivő, a Nie című hetilap alapítója és főszer­kesztője. Urbannak most bí­róság elé kell állnia, mert az ügyészség vádat emelt ellene, no nem kormány-, vagy klé- rusellenesség, hanem pornog­ráfia miatt. Vitafórum a lapterjesztésről Lehetséges-e a piac a lap- terjesztésben? címmel rende­zett vitafórumot vasárnap a Magyar Lapkiadók Egyesüle­te. A sajtófesztivál kereté­ben megtartott rendezvényen elhangzott, hogy ma minden lap. illetve kiadó pontos, megbízható terjesztőt szeret­ne találni, ám a sok tekin­tetben még túlsúlyban lévő posta ezeknek a kívánalmak­nak nem mindenben tud megfelelni. Tartozások elengedése Párizs. A legnagyobb nyu­gati hitelező országokat tö­mörítő Párizsi Klub pénte­ken úgy döntött, hogy elen­gedi Lengyelország több mint 33 milliárd dolláros kül­földi tartozásainak a felét — jelentették be pénteken a francia fővárosban a gazda­sági minisztérium részéről. A lengyel adósságok leírását két lépcsőben hajtják végre Az első, hároméves időszak elején harminc, majd a ne­gyedik évben húsz százalé­kot törölnek el. Március méltósága Sífutó OB, Galyatető Bereczki kétszeres, Továbbra is elégedetlenek a balassagyarmati pedagógusok újra megadatott! Megemlékezések megyénkben, országszerte és határainkon túl Géczy egyszeres bajnok! Galyatető. A hét végén rendezték meg Galyatetőn az országos sífutóbajnokságot, ahol a Salgótarjáni Petőfi DSE versenyzői a hagyomá­nyoknak megfelelően nagy­szerűen szerepeltek: az idén sem maradtak el a tarjáni aranyérmek! A nőknél Bereczki Brigitta — akit az előző év legjobb magyar síelőnőjének válasz­tottak — mind a rövid, mind a hosszú távon hazahoz­ta az aranyat: 10 kilométeren (szabad stílusú versenyen) 41:37-es, 5 kilométeren (klasszikus stílusú erőpró­bán) 18:32-es időeredményé­vel utasította maga mögé minden vetélytársát. A férfiak között Géczy Ti­bor a 12 kilométeres, klasz- szikus stílusú versenyszám­ban 32:16-os idejével bajno­ki címet szerzett, 30 kilomé­teren (szabad stílusban) má­sodik helyen ért célba Pa- nyik János (Zalka SE) mö­gött. (Az országos bajnok­ságról szóló részletes, ké­pes beszámolónkaf holnapi számunkban közöljük.) Folytatódik a kötélhúzás Országszerte súlyos gondok, kemény viták, nemritkán hatalmi vil­longások közepette készül az önkormányzatok éves költségvetése, és közben szépen „kikészül” a felelős képviselő-testület. Mert megírt a mindenre kevésből kellene mindenkinek eleget juttatni! A régimódi szerint: kinek-kinek — a másik kárára. Aki ezzel foglalkozik, csak vesztes lehet, s az elégedetlenek áldozata. De a nagy osztozkodásban gondol-e azzal bárki is, hogy kik az igazi felelősök? Azok-e, akik kevés pénzt küldtek az ország költségvetéséből az önkormányzatoknak? Azok-e, akik ebből elsősorban a béreket emelnék, hogy amikor csődbe jutnak az intéz­mények, települések, hadd bukjon meg a kormány? Azok-e, akik megal­kuvás nélkül küzdenek az évtizedek óta szégyenletesen alacsony fizetésük jelentős emeléséért? Vagy, akik mind­ezek figyelembevételével szeretnék működtetni, az összeomlástól megóv­ni a várost? Netán azoké, akik miatt ilyen helyzetbe került az egész or­szág?! Könnyebb válaszolni, mint csele­kedni. Erre vallanak a bonyodalmak, az ártatlanok marakodása és már jő néhány polgármester lemondása! Balassagyarmat képviselö-testülete megpróbálkozott a lehetetlennel: be­biztosította a város alapszintű műkö­dését, nyolcszázalékos béremelést is megszavazott minden közalkalma­zottjának, és pályázat útján kéri a kor­mánytól a költségvetési hiány ki- egyenlítését. Viszont már a nyilvános ülésen történteknek, a városban folyta­tódó szervezkedéseknek, atrocitások­nak, sztrájkkal is fenyegető beadvá­nyoknak ismeretében látnivaló vök: az ügy mindezzel nem zárult le. Természetesen az e lap hasábjain (Folytatás a 3. oldalon) Hagyományőrző csoportok színes ünnepi kulturális műsora Salgótarjánban, az Arany János úti emléktáblánál. A Társadalmi Egyesülések Szövetsége partnerszervezetei­vel közösen rendezte meg pénteken délelőtt Salgótarjánban a március 15M ünnepséget az Arany János úton, a Madách Imre Gimnázium sarkán levő 1848-as forradalom és szabad­ságharc emlékét idéző emléktáblánál. Fél tízkor gazdag kulturális műsor kezdődött. Az állami zeneiskola fúvósai a Kodály Zoltán Általános Iskola énekkara, a Madách Imre Gimnázium diákjai, a kazári hagyományőrző együttes és a zagyvarónai asszonykórus köszöntötte nemzeti ünnepünkön idelátogató honfitársainkat. A kulturális műsor végén Nem- csák Károly mondta el Váci Mihály egyik, máig ható gom dolatoktól gazdag versét. Ezután Tolmácsi Ferenc, Salgótarján polgármestere mondott ünnepi beszédet. Az 1848-as polgári forradalom és szabadságharc — hangoz­tatta — népünk történelmé­nek egyik legkiemelkedőbb, jogos nemzeti büszkeségre okot adó küzdelmei közé tartozik. De bár szép a hő' si küzdelem tisztelete, a for­radalmi romantika megidé- zése, megindítóan szép a nemzetiszínű zászlók lobo- gása és a kokárdák erdeje, mégis a mai napon köteles­ségünk szembenézni népünk és nemzetünk újra és újra aktuális kérdéseivel: Meg tudunk-e maradni Közép- Kelet-Európa nagy válságai közepette elbizonytalanodott elveinkkel és elszegényedett szellemünkkel? Fontos meg­tennünk mindent, hogy a szellem régi tekintélyét visz- szaállíthassuk a társadalom és a nemzet előtt. S legfő­képpen fontos, hogy a szárnypróbálgatásait élő de­mokrácia csapdáit elkerülve, egyesíteni tudjuk akaratun­kat az ezerfelé húzó egyéni, csoport- és pártérdekek kö­zepette a nemzet és a hala­dás mai szolgálatában. Olthatatlan bennünk az akarat — mondotta Tolmá- csi Ferenc —, hogy Európa népei, nemzetei közösségébe tartozzunk. Olthatatlan a vágyunk a nemzetek társa­ságára. az igazságra és a szabadságra. Határozott kormányszándék Hz adósságszolgálati kötelezettségek teljesítése Budapest. A kormány, a Magyar Nemzeti Bank, min­den magyarországi felelős tényező határozott álláspont­ja, hogy az országnak rend­ben teljesítenie kell a hite­lezőkkel szembeni fizetési kötelezettségeit. Ez ellent­mond a Magyarországon han­got kapott olyan nézeteknek, miszerint könnyebb lenne a társadalomnak, ha a kor­mány adósságkönnyítést, a fizetési feltételek megváltoz­tatását kérné a hitelezőktől. Olyan vélemények is napvi­lágot látnak, hogy az új ve­zetésnek nem kellene teljesí­tenie a régi rendszer által vállalt kötelezettségeket. A hitelezők a kölcsönt azonban Magyarországnak, a Magyar Nemzeti Banknak nyújtották. Nincs arra lehetőség, hogy a rendszerváltásra hivatkozva a kormány ne tegyen eleget öröklött kötelezettségeinek. De az ország érdeke is azt diktálja, hogy fennmaradjon a jó viszony a hitelezőkkel. Arra még nem volt példa, hogy a hitelnyújtók könnye­dén elengedtek volna vala­milyen tartozást. Ez érthető, hiszen ha kormányhiteiről van szó, a kormányoknak a (Folytatái a 2. oldali; ) Mesterbérlet — valódi mesterekkel Salgótarján. Nemzeti ünne­pünkön a zene barátai rend­kívüli „jutalomban” része­sültek. Ezen a napon került sor a Mesterbérlet-sorozat második rendezvényére. Az eseménynek különös jelentő­séget adott, hogy éppen most zajlik a megyeszékhelyen az orgona szakos növendékek III. országos találkozója. Ella István orgonaművész estjének az állami zeneisko­la adott méltó helyet. A Bach és Mozart műveiből készített válogatás közreadá­sában a váci Hortus Musicus kamarakórus és a nagybáto- nyi kamarazenekar — Tor- ják Vilmos karnagy vezény­letével — „segédkezett” a művésznek. Az előadás sikerét nem csupán a szó szerint zsúfo­lásig megtöltött nézőtér, ha­nem a hosszú-hosszú perce­kig tartó vastaps is bizonyí­totta. Mind Ella István, mind pedig a kórus és a zenekar „mestermunkával” érdemel­te ki a közönség nem min­dennapi elismerését. Fett: Gyurién Miért szűnik meg a kannás tej­begyűjtés? Bátonyterenye és körzete-5. oldal Dz ünnep tanulságai szavakkal, sorokkal, gesztu­sokkal ünnepelhettünk. Már­cius méltósága újra megada- (Folytatás a 2. oldalon) Más ez az ünnep, mint az előző években, évtizedekben volt. Amikor szorongva cen­zúrázott, vagy öncenzúrázott

Next

/
Oldalképek
Tartalom