Új Nógrád, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-06 / 31. szám
LAPOZGAT ft CSIKORGÓ HIDEGBEN A MAGAS-TÁTRA CSÚCSAIN 7-- oldal II. ÉVF., 31. SZÁM ÁRA: 7,90 FORINT 1991 • FEBRUÁR 6., SZERDA i >ÉP* SALGÓTARJÁN, BALASSAGYARMAT, PÁSZTÓ, SZÉCSÉNY, BÁTONYTERENYE, RÉTSÁG VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA Mindennapi kenyerünk (Rétság és körzete -5. oldal) Nem kell a föld Létszámelbocsátás nélküli siker Újabb fejlemény a bátonyterenyei bányakaszinó ügyében A felsőpetényi gazdák nem igényelnek vissza földet a termelőszövetkezettől. Nincs tőke a magángazdálkodáshoz szükséges mezőgazda- sági eszközök beszerzéséhez, az idősebbek már nem váí- lalják a földművelés kemény munkáját, a fiatalok pedig másfelé orientálódnak. A falu lakói megélhetést, kenyeret továbbra is a közöstől remélnek. Csoportos határsértés Visszatoloncolják Romániába azt a 37 határsértőt, akiket hétfőn este a magyar-szovjet határszakaszon. Kiszombor térségében fogtak el a román határőrök jelzése alapján az orosházi és a kiskunhalasi határőrkerület, valamint a rendőrség egységei — közölte az MTI-vel a határőrség illetékese. Elmondta, hogy 17 pakisztáni. 5 bangladesi, 8 török és 5 indiai állampolgárról van szó, zömében 20—30 év körüli férfiakról. Rajtuk kívül elfogtak 2 román állampolgárt is. Több jel arra utal, hogy szervezett embercsempészet történt. Csapatkivonási megbeszélések A szovjet csapatkivonással összefüggő gazdasági és pénzügyi kérdésekről folyt tárgyalás Budapesten a szovjet déli hadseregcsoport parancsnokságán. A megbeszéléseken megállapodás született egy közös magyar— Visszahelyezték állásukba a dolgozókat Perdöntő az ár... Nagy a tülekedés A három héttel ezelőtt megjelent cikkünkben azt írtuk az immár tengeri kígyóvá terebélyesedett bátonyterenyei bányakaszinó ügyében, hogy a bérlő, a salgótarjáni Typo-Te- am Kft. felmondott a szénbányáktól átvett tizennégy dolgozónak. A riportban az egyik érintett elmondta: nem nyugodnak bele a munkáltató szerződésszegő intézkedésébe, s akár bírósághoz is fordulnak a döntés megsemmisítése érdekében. Császár Ferenctől, a Balassagyarmati Kábelgyár szabadvezeték-gyártó üzemvezetőjétől kérdem: — Milyen érzést váltott ki, hogyan fogadták a hazai alumíniumgyártás jövőbeni megszűnéséről szóló miniszteri bejelentést? — A vállalat vezetése valószínű foglalkozik ennek feldolgozásával. A mi felség- területünket, a szabadvezeték-gyártó üzemet, amely az éves termelés 50—60 százalékát adja, az idén nem érinti Azt hiszem nekünk hosszabb távon mindegy lesz, kitől vesszük meg a szükséges alumínium alapanyagot. Csupán egy dologra koncentrálunk: olcsó és jó minőségű legyen — válaszolja, ugyanakkor jelzi, hogy most eny- nyit kíván a távlatokkal kapcsolatban elmondani. ' Kisvártatva azzal folytatja, ami egészen közel áll hozzá: a jelennel. — Elmúlt évünket sikeresnek ítélem meg, annak ellenére. hogy más jellegű volt, mint az azt megelőző esztendő. A nyugati partnereink követel(Folytatás a 3. oldalon) Az ígéretet tett követte. A bátonyterenyei munkaügyi döntőbizottság jogellenesnek minősítette a kft. határozatát, s visszahelyezte állásukba az elbocsátott dolgozókat. Tudniillik, valótlan volt a munkaviszony felbontásának indoka, nevezetesen az, hogy a társaság 1990. december 31-én bezárja a volt Bányász Művelődési Házat. Mivel a bezárásra nem került sor, így nincs miért megválni a tizennégy alkalmazottól sem. — Ügy végezzük a munkánkat, mintha semmi nem történt volna — tudtam meg a dolgozóktól. —- A kft.-nek természetesen egész havi bért kellett fizetnie januárra. Nagy bakos Istvánná könyvtárvezető megkért, tudassam az olvasókkal: a korábbi rendnek megfelelően tart nyitva a könyvtár. Várják az olvasókat. Mit szól a fejleményekhez a Typo-Team Kft. ügyvezető igazgatója, ifjú Kálovits Géza? — Elismerem, hibát követtünk el, amikor valótlan indokra hivatkozva mondtunk fel a dolgozóknak. A házat ugyanis nem zártuk bel A szerződésünk április végéig „él” a bányavállalattal, addig minden további nélkül fizetjük az alkalmazottakat. Azt viszont látom, hogy a befektetett milliókat (Folytatás a 2. oldalon) Az Országgyűlés keddi munkanapja Jelentős vasúti kár nincs Kistoronyén kisiklottak a vagonok Folytatódott a kárpótlási törvényjavaslat vitája Indulatos szóváltással kezdte keddi munkáját az Országgyűlés plenáris ülése. A napirend szerinti kárpótlási törvény tárgyalásának folytatása előtt Csurka István (MDF) kért szót. Mintaértékűnek minősítette, s erősen kifogásolta azt az esetet, hogy a Rádió politikai adásának helyettes vezetője, majd a Rádió elnöke pártsemlegességre, illetve egy régi hatályos rendeletre hivatkozva — miszerint a Rádiónak jogában áll megtagadni a szellemétől idegen hirdetéseket — visszautasította a Magyar Fórum című lap fizetett hirdetésének egy mondatát. Pontosabban a következőket: „Egy lap, amelyet nem volt kommunisták szerkesztenek.” Ezt az eljárást a demokrácia és a jogállamiság nevében éles szavakkal illette. Kijelentette, hogy a múlt rendszer urai továbbra is rettegésben tartják az embereket, s úgy vélte, az Országgyűlésnek el kell végre döntenie: ki mellett is áll. Hangoztatta továbbá: ha gátat szabnak a kommunisták jelenlegi orgazdaságának, lépéseiket a nagy tömegek is támogatni fogják. Elszabadultak az indulatok, amikor az ezután szót kérő Eörsi Mátyás (SZDSZ) képviselőtől az elnöklő Szabad György megkérdezte: személyes megtámadtatás cí(Folytatás a 2. oldalon) Tudósítónktól: Kisiklott a kisterenvei vasútállomás tolatóvágányán tegnap, a reggeli órákban egy tehervonati szerelvény utolsó négy, üres konténereket szállító kocsija. Kettő csak „lelépett” a sínről, de a másik kettő a szomszédos két sínpárra is „lefeküdt”, kizárva azokat a forgalmi tevékenységből. Mint Pogány János állomásfőnök a helyszínen elmondta, a helyreállítási munkálatok a baleseti készenléti daru segítségével rendkívül gyorsan megkezdődtek, és a helyszínelő bizottság is megkezdte munkáját. Személyi sérülés nem történt és jelentős anyagi kár nem keletkezett. Személyi mulasztásra utaló jelet eddig nem találtak, viszont a vasúti kocsik — és az érintett pályaszakasz — sérülést szenvedtek. Forgalmi kiesést a baleset nem eredményezett, viszont a helyreállítási munkálatok befejezéséig az állomási érintett szakaszon csak csökkentett sebességgel közlekedhetnek a személy- és te- hervonatck. Emiatt előfordult néhány személyszállító vonatnál némi késés, de a délutáni órákra a helyreállító munkabrigád a baleset helyszínét „visszaadta” a forgalmi dolgozóknak. Vaspál Gábor Lakáskamat és Alkotmánybíróság Az SKÜ kezdeményezése Olcsó áruk beszerzése és értékesítése — szakszervezeti segédlettel Érdekvédelmi szövetség alakul szovjet vegyes bizottság felállításáról, amely intézni fogja az összes szakmai, vagyonjogi, gazdasági, pénzügyi és elszámolási kérdést. Vitányi Iván Salgótarjánban A Magyar Szocialista Párt Országos Választmányának elnöke február 7-én, csütörtökön 16 óra 30-kor Salgótarjánban, a Rákóczi út 13. szám alatti irodaház harmadik emeleti tanácstermében tart előadást, „A válság — ahogyan a szocialisták látják” címmel. Az elmúlt évben 42-en haltak meg megyénk közútjain, Salgótarjánban 216 közlekedési baleset történt, 1988 óta tendenciózusan emelkedik a közúti szerencsétlenségek száma — mondta el bevezetőjében Gégény István alezredes, a Nógrád Megyei Közlekedésbiztonsági Nem csupán az érintett állampolgárokat érte „övön aluli ütésként” a parlament által is szentesített kormányzati döntés: az OTP-értéke- sítésű lakások kamatának emelése. Érzékenyen reagálva a lakosság ellenérzésére, idáig közel száz szervezet jelentette be tiltakozását írásban az Alkotmánybíróságnak, s egyben kérve a hosszú lejáratú hitelek kamatának emelésével kapcsolatos döntés mielőbbi felülvizsgálatát. Annak ellenére, hogy az Alkotmánybíróság szoros munkarendben több problémakörrel is foglalkozik — éppen a lakossági kezdeményezésű téma jelentőségére és az érintettek rendkívül nagy számára tekintettel —, Tanács kedden tartott elnökségi ülésén, melyen Fekete Sándor, az OKBT megyei instruktora is részt vett. A statisztikai adatok bizonysága szerint e szervezet munkájára a jövőben is nagy szükség lesz. A szakemberek ebben az évben kiemelten szeretnének foglalkozni a soron kívül megkezdte az ügy elemzését és a tárgyalás előkészítését. E folyamat február végéig tart és várhatóan március elején döntésre is sor kerül. Addig viszont a jelenlegi rendelkezések szerint kell az érintetteknek — a pénzintézet által megküldött tájékoztató szellemében — eljárniuk. Az Alkotmánybíróság határozata azokat a személyeket érinti majd, akik annak meghozatalakor még mindig érvényes hosszú lejáratú hitelszerződéssel rendelkeznek; akik pedig időközben éltek a soron kívüli lehetőséggel és tartozásukat visszafizették, a jogviszonyból egyértelműen kikerülnek. G. Sz. L. biztonságos sebesség megválasztásának kérdésével, a látás és a láthatósággal kapcsolatos helyes magatartás- formák tudatosításával, a gyermekek és a fiatalok közlekedésbiztonságának erősítésével és az ittas vezetés problémájával. (Folytatát a 2. oldalon) Szilvával kezdték, s a 42 forintos ' piaci árral szemben mindössze 18 forintért mérték kilóját. Később értékesítettek a többi között almát, burgonyát, hagymát, tojást, rizst, zsírt, félsertést, baromfit, babot, vegyi árut, mosószert. A kivétel nélkül kiváló minőségű árut nagy tételben, közvetlenül a termelőtől vásárolták, kiiktatva a kereskedelem hasznát, s így azokat a bolti árnál akár 20 százalékkal is olcsóbban adhatták. A Salgótarjáni Kohászati (üzemek szakszervezetének tavalyi próbavállalkozásáról van szó. Mivel a vállalat nem tudott az ugrásszerű áremelésekkel arányos béremelést adni, ezért az érdek- védelmi szervezet javaslatára és aktivistáinak tevőleges közreműködésével ebben a formában járult hozzá dolgozói kiadásainak mérsékléséhez. Az olcsó vásárlásokkal ezer forintokat takarítottak meg a kohászcsaládok. Az SKÜ szakszervezetének vezetői gondoltak egy merészet, s eltervezték, hogy intézményesítik, illetve Salgótarján és vonzáskörzete valamennyi gazdálkodóegységére kiterjesztik a gyár termelési profiljába szorosan nem kapcsolódó kereskedelmi tevékenységet. Elképzeléseikről tegnap, az SZMT- székházban Buchinger György szb-titkár számolt be a cégek meghívott szakszervezeti képviselőinek. ) Mint elhangzott, bizonyos érdekvédelmi szövetség létrehozása a cél, melynek menedzselését a kohászat szak- szervezeti vezetése magára vállalja. Ha a szükséges termékekből ezer mázsákra adnak le megrendelést, akkor ezáltal irányíthatják az árakat. A minél nagyobb tétel érdekében kell összefogni, az igényeket koordinálni, s így érhető el a lehető legkedvezőbb felvásárlási ár. Csakis olyan áruk beszerzésével érdemes foglalkozni, amelyeket a bolti árnál legalább 10 százalékkal olcsóbban tudnak a dolgozók körében értékesíteni! Az SKÜ szakszervezeti vezetése az igények alapján végzi a termékek beszerzését. A szövetségbe belépő gazdálkodó szervezetek szak- szervezeti képviselői mindenkor jelezhetik kollektívájuknak, milyen áruból, menynyire volna szüksége. Ugyanakkor a kohászszakszervezettől körlevélben termékajánlatokat is kapnak, s azokból lehet rendelni, összeszedik a dolgozóktól a pénzt, eljuttatják az SKÜ szakszervezeti bizottságára, amely gondoskodik az árunak az illető cég telephelyére való fuvarozásáról. A szétosztást már helyben kell megszervezni. A járműveket, a személyzetet a kohász- vállalat biztosítja. A legkülönfélébb termék olcsó beszerzése és értékesítése szóba jöhet. (Folytatás a 2. oldalon) Ülésezett a megyei közlekedésbiztonsági tanács Folyamatosan szaporodó közlekedési tragédiák