Új Nógrád, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-27 / 49. szám
1991. FEBRUÁR 27., SZERDA RÉTSÁG ÉS KÖRZETE IZHJTMU 5 C ) A templombelső Az altemplom Tereske Európa-szerte ismert nevezetessége a római katolikus templom, melyet 1490-ben Mátyás király kedvelt diplomatájának, Bajoni István kanonoknak adományozott. Legnagyobb értéke az északi hajófalon látható gótikus falikép, amely Szt. László legendáját ábrázolja. Berkenye, a nemzetiségi falu Élnek az önállóság lehetőségeivel Berkenye, ez a hatszázas lélekszámú Nógrád megyei falucska nemrég lépett az önállóság útjára. Nem várták meg az önkormányzati választásokat, még 1990 tavaszán lebonyolították a „válópert” Nógrád községtől. Hogy jól tették-e mindezt? Valószínű. Ugyanis a tanácsrendszerben megválasztott községi vezetők az önkormányzatba is bekerültek, ami bizonyíték arra: jó úton járnak. Kultúrház és Jugendstrasse Nem szabad elfeledni: Berkenye nemzetiségi község is. A volt rétsági járás két német nemzetiségi községének egyike. Ez most már meg is látszik rajta. Elég csak végigtekinteni az épülő-szépülő Jugendstrassén. (Nem Ifjúság útja!) — Huszonnégy telket sajátítottunk ki eddig — tájékoztat Valyó József jegyző. — Kedvezményes árakon juthattak hozzá az építeni szándékozók, s közművesíteni sem kellett. Volt már víz, villany, út. A rendezési terv felülvizsgálata során arra az elhatározásra jutottunk, hogy 2000-ig hatvan telket sajátítottunk ki fokozatosan. Olyan ütemben, ahogy lesz rá fizetőképes kereslet. — Elég tevékenynek tűnnek a helyi emberek... — Persze. Összefogás nélkül megvalósíthatatlan lenne minden tervezgetés. Honnan is lett volna pénz például a kultúrház kialakítására, ami a segítséggel együtt is hatszázezer forintba került? A leromlott állagú párthelyiség a padozattól a tetőig átalakult, s vizesblokkal láttuk el. A sport sem szorul háttérbe, példa rá, hogy focistáink az élen végeztek a megyei II. osztály nyugati csoportjában. A sportpálya mellett pedig szabadtéri színpad kapott helyet, már az augusztus 20-i ünnepséget is ott tartottuk. Következő rétsági oldalunkon: Kétszer temette el gyermekét Németül tanulnak — már óvodától Nem kerülte el a fejlődés az óvodát sem. Saját erőből és a szülők közmunkájának segítségével felújították, s hűtőládával, korszerű gépekkel gazdagodott a konyhájuk is. A 3—6 éves gyerekek már németül tanulnak! Erre ugyan már a múltban is lett volna igény, csak nem jött össze. Az áprilisi különválás után gyorsultak fel az események. Dunabogdányból „importáltak” egy tanárnőt, Kláb Juditot — aki ugyan középiskolásokhoz volt szokva, ám kitűnően beilleszkedett a környezetbe. Megvan benne az a képesség, hogy a kicsikkel teljesen kötetlen formában szerettesse meg a nyelvet. Nem iskolás módszerekkel tanít, hanem étkezés, öltözködés, játék közben észrevétlenül rögzíti beléjük a már ismert szavak, kifejezések, mondatok — németül is. Palotai Józsefné vezető óvónő így vélekedik: A gyerekekkel nem csak azért kell megtanítani a németet, mert nemzetiségi faluban élnek. Sokkal fontosabb szempont azt tudatosítani bennük, hogy ez egy világnyelv. Hiszen leginkább mi, felnőttek látjuk kárát annak, milyen nagy hiba, ha leragadunk a magyar nyelvnél. Mihelyt átlépjük az államhatárt, kiderülnek hiányosságaink.” Vannak, akik még felnőtt korban sem tartják reménytelennek a tanulást. Az új tanárnő az óvodai és iskolai tanítás mellett két felnőtt csoportot is vállalt, kezdők is, haladók is igyekeznek csiszolni tudásukat. Az óvodásoknak még külön előny, hogy feljebb lépve, az iskolában ugyanaz a tanár folytatja képzésüket. Ez viszont csak az alsó tagozatban van így, ahol már 1969 óta tanulhatják a nemzetiségi nyelvet. A felelősök számára Nógrádon, az ottani iskolában biztosítják a német nyelvi képzést. A berkenyeiek 14-től 30 éves korig lehetnek tagjai a Magyarországi Ifjú Németek Közösségének, akik meghatározó szerepet töltenek be a községben. Főhadiszállásuk a klubhelyiség. Járt már náluk a magyarországi német nagykövet is látogatóban. A 7+1 fős önkormányzati képviselő-testületben is szerepet kaphattak, jelöltjük, az alig huszonéves Germán Zoltán viszonylag simán jutott be. További örömök, gondok Az élet azért itt sem fenékig tejfel. Még nincs helye á polgármesteri hivatalnak sem, az orvosi rendelőben kaptak ideiglenesen szállást. Vagy újat kell építeni — ami még összefogással sem könnyű —, vagy pedig bővíteni a mostanit. A nagy kérdés, miből? Gondként jelentkezik a munka- nélküliség is. Most még „csak” mintegy húsz főről van szó, de ez a szám növekedhet. Itt is gondolkodnak azon, hogyan vonják be a megélhetési nehézségekkel küzdőket a falu szépítésébe, csinosításába — hogy mindenki jól járjon. Jó volna valamilyen munkahelyteremtő beruházás is. mert csak a nógrádi téeszbe és Vác vagy környékére járhatnak dolgozni — a helyi munkalehetőség elenyésző. És még valami jó: sikerült viszonylag olcsó térítési díjakkal megoldani az étkeztetést: iskolásoknak 44, óvodásoknak 37 forint a napi térítési díj. A nyugdíjasok közül mintegy húszán juthatnak meleg ételhez — 35 forintért naponta. * Ez ma a helyzet Berkenyén. Talán könnyebb, talán néhol nehezebb, mint másutt. De megpróbálkoznak minden lehetőséget megragadni, hogy elkerüljék a kis falvak nagy gondját: az elvándorlást. Ilyen gond egyelőre Berkenyén nincs... Balázs József Újdonsült hajszobrász Romhányban Pisti, a szelíd vaddisznó Meglehetősen speciális házőrzője van Berkenyén Kuris József portájának. Bár a kapura kitett táblán „Vigyázz! A kutya harap!” felirat szerepel, a messziről felismerhető vaddisznó, Pisti az igazi „vagyonőr”. A háromnapos korától anyja elhullása miatt háznál gondozott állat most tizenegy hónapos. Egészen szelídnek tűnik, fotósunk kívánságára éppen kockacukrot eszik a gazdi tenyeréből. Mi nem vállalkozunk hasonló kísérletre... Fotó: Mikuska István Három és fél hete már eggyel több lehetőségük van a romhány iaknak, ha frizurájuk rövidítésre, vagy fazonigazításra szorul. A sütőiparral átellenben, a patak túloldalán otthonában fogadja vendégeit a mindössze 18 esztendős Fodor Mariann, aki férfi- és női frizurákra egyaránt specializálódott. — Hogyan döntötte el, hogy fodrász lesz? — Meg kell mondanom, eredetileg nem erre a pályára készültem. Vácra szerettem volna felvételt nyerni a közgazdasági szakközépiskolába, de nem vettek fel. így Nagybátonyban, a szakmunkásképzőben ezt a szakmát tanultam meg, s menetközben egyre inkább megszerettem. Három évig Érsekvadkerten Körtvélyessy Istvánnénál sajátítottam el a „fogásokat”. Ez azonban csak a kezdet. — Miért, milyen céljai vannak még? — Szeretnék leérettségizni és mestervizsgát tenni, közben pedig dolgozni. Nekem még viszonylag könnyű, mert itthon dolgozhatok, amit a szüleimnek köszönhetek. Nem volt könnyű összehozni ezt a kis fodrászatot, mintegy százezer forint kellett az induláshoz. Az újdonsült romhányi hajszobrászlány tényleg szerencsésen kezdte apályát. Most már „csak” azon kell igyekeznie, hogy még szűk vendégköre mellé új megrendelőket toborozzon. Ez kemény feladat minden pályakezdő számára... RÉTSÁG ÉS KÖRZETE Megállapodás avagyonróT Nőtincs. A volt közös tanács települései között, megállapodás született, intézményeik fenntartásáról és a vagyonmegosztás elveiről. Eszerint azok az ingatlanok, melyek a közös tanács létrejötte előtt épültek és a helyi ön- kormányzatok állampolgárait szolgálják ki, teljes egészében az adott településhez tartoznak. Közös tulajdonúak azok, amelyek állami pénzből, több falu ellátására épültek, így a nőtincsi általános iskola, az ősagárdi kommunális hulladéklerakó, és a körjegyzőség lakosainak hozzájárulásával üzemeltetett intézmények. Ezek finanszírozása állampolgár-arányos rendszerben történik. Költségvetés még niiicsT Legénd. Mint oly ’ sok helyen az országban, itt is híján vannak még az elfogadott költségvetésnek, így nem tudni, mennyiből is gazdálkodhat az önkormányzat 1991-ben. Ez azonban csak időleges. Egy héten belül várhatóan elfogadják a helyi költségvetést. Nézsa polgármestert választ” Új polgármestere lesz rövidesen Nézsának. A nyugat-nógrádi kisközségben a korábbi első ember lemondott, s a március 3-i, vasárnapi választáson, négy jelölt pályázik a megüresedett székre: Koncz István, Surányi János, Zachar Gábor és dr. Zomborika Béla száll harcba a választópolgárok voksaiért. Béremelés Romhány. A helyi önkormányzat, az elsők között adta meg a pedagógusok 30 százalékos béremelését. Az oktatás területén dolgozók, január 1-jétől, visszamenőleg is megkapják a magasabb fizetést, sőt, a testület, az önkormányzat összes alkalmazottjának megszavazott 20 százalék béremelést. Természetgyógyászati szaErendeies Rétság. Az Asztalos, János Művelődési Házban, minden kedden, 9 órától 18 óráig, természet- gyógyászati szakrendelést tart, Ferenczy László budapesti természetgyógyász. A rendelések megkezdése előtt, már hallhattak előadást a természetgyógyászatról, a nagy érdé5 klődésre való tekintettel azonban a művelődési ház tanfolyam indítását tervezi, melynek során a résztvevők, elsajátíthatják a természetgyógyászat alapismereteit. Munkatársaink fogadóórái Ezen a csütörtökön is tartanak fogadóórát munkatársaink Rétságon, a polgármesteri hivatal 43-as szobájában, 14 és 16 óra között. M. I. —B. J.