Új Nógrád, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-26 / 48. szám
,v^! N Y/ -ÍS (tAPOZtAtó MIÉRT IS VAGYUNK PESSZIMISTÁK? - 4^ oldal II. ÉVF., 48. SZÁM ÁRA: 7 90 FORINT 1991. FEBRUÁR 26., KEDD SALGÓTARJÁN, BALASSAGYARMAT, PÁSZTÓ, SZÉCSÉNY, BÁTONYTERENYE, RÉTSÁG VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA Az önmegvalósítás reménye Szécsény és körzete- 5. oldal A finn kultúra hete .Salgótarján. Ezen a héten, országszerte a finn kultúra hetét ünnepeljük. Ennek jegyében, a Bolyai János Gimnázium finn szakköre, érdekes kiállítást rendezett az iskola aulájában. Ez alkalommal láthatók Kalevala-il- lusztrácidk, finn népviseleteket bemutató képeslapok, könyvek, folyóiratok, prospektusok. De szerepelnek olyan emléktárgyak is a tárlókban, amelyeket finn iskolások küldtek a bolyais gimnazistáknak. A kiállítást tegnap, hétfőn nyitották meg, 28-án, csütörtökön ugyancsak a finn kultúra hete alkalmával rövid ünnepséget tartanak, ahol Herold László, a gimnázium nyugdíjas igazgatója tart beszámolót Finnországról és a finn irodalomról. A szabin nők elrablása Salgótarján. A József Attila Művelődési Központ bérletes sorozatának következő előadása A szabin nők elrablása lesz, február 27-én, 19 órától, az egri Gárdonyi Géza Színház bemutatásában. Nem lesz helyi adó Romhány. Az önkormányzati testület megkapta a helyi adók kivetésének lehetőségeiről szóló tájékoztatást, minek ismeretében, a képviselők úgy döntöttek, hogy ebben az évben még nem terhelik újabb adóval a település lakosságát. Egyúttal a testület megbízta a polgár- mesteri hivatalt, hogy tegyen javaslatot, mely adófajta kivetése lenne a következő évben a leggazdaságosabb. Valószínűleg elsősorban a nem lakás céljára szolgáló épületek után kell majd fizetni. Morvái nem adja fel Budapest. A MEGAMORV Petőfi Bizottság küldöttsége, Morvái Ferenc vezetésével, tegnap, 470 példányban az országgyűlési képviselők rendelkezésére bocsátotta azt a 90 oldalas jelentést, amely dokumentumokat is tartalmaz Petőfi Sándor kutatásával kapcsolatban. Egyúttal hétpontos kérelemmel fordul a képviselőkhöz és a kormányhoz a további kutatás támogatása céljából. Mikszáthról a múzeumban Salgótarján. A Nógrádi Történeti Múzeum baráti köre, hétfőn délután, 17 órától tartotta meg, legutóbbi összejövetelét „Mikszáthról egy kiállítás ürügyén” címmel. Az előadó dr. Kovács Anna irodalomtörténészmuzeológus volt. Az Országgyűlés hétfői munkanapja Folytatódott a kárpótlási törvényjavaslat vitája I Volán javasolt, a testület döntött: Márciustól drágábban utasunk Salgótarján. A helyi autóbusz-közlekedés díjának megállapítása volt az önkormányzati ülés első napirendi pontja. Ez, hétfő délután is vihart kavart. Széli József elöljáróban közölte: — Kész szituációt kénytelen legitiTeljes árú menetjegy Egyvonalas havi bérlet összvonalas havi bérlet Tanuló, nyugdíjas havi bérlet Félhavi, egyvonalas bérlet Félhavi összvonalas bérlet Arckép nélküli havi bérlet A felszámolás szélén álló vállalat, a Nógrád Volán igazgatója kijelentette: — A díjemelésre március 1-jei hatállyal, mindenképpen szükség van! Eredetileg ők ezt már február 1-jétől tervezték, ezzel a késéssel, 3 málni a testület. Költői kérdésként merült fel, ki fizesse a többletköltséget? Az utas vagy az önkormányzat? Ez többé már nem is jelentett problémát, az előbbi variáció „nyert”. Mégpedig ezt nyerte: 14 Ft 330 Ft 475 Ft 115 Ft 215 Ft 310 Ft 1425 Ft millió 107 ezer forinttól estek el — mondta Horváth József. Azt is tőle tudjuk, a majd 100 százalékos emelésért változatlan színvonalat tudnak adni — nem is ígért semmit. (Folytatás a 2. oldalon) Hétfőn délután a 80 éves Vörös Vince köszöntésével, valamint napirend előtti felszólalásokkal kezdődött az Országgyűlés soros plenáris ülése. Szabad György házelnök méltatta az Országgyűlés alelnökét, a független kisgazdapárt tiszteletbeli elnökének életpályáját azt kívánva neki: „legyen tanúja demokratikus, alkotmányos életszakaszunk felívelésének”. Napirend előtt a megüresedett képviselői helyekre az SZDSZ soraiba ült Halda Aliz, míg az MSZP képviselői között dr. Jánosi György foglalt helyet. Ezt követően Barcza Imre kéi;t szót, aki bejelentette, hogy ezentúl független képviselőként kíván dolgozni, ezért elhagyja az SZDSZ sorait. A Tisztelt Ház ezután egyetértett a kormány , azon javaslatával, hogy a plénum a Magyar Köztársaság állami ünnepéről szóló törvény- javaslatról sürgősséggel tárgyaljon. A képviselőknek azt kell eldönteniük, hogy a nemzeti ünnepként tisztelt március 15-e, augusztus 20-a, valamint október 23-a közül melyik jeles napot nyilvánítják állami ünneppé. Szintén a sürgős tárgyalás mellett voksolt az Országgyűlés a kormány által benyújtott — az ideiglenes vagyonpolitikai irányelvekről szóló — országgyűlési határozat módosításának ügyében.. A képviselők ezután elfogadták a hétfői és keddi plenáris ülés napirendjét, amelyen 15 interpelláció és öt kérdés szerepel. Az Ország- gyűlés ma tárgyal a T. Ház december 18-i zárt ülésével kapcsolatos intézkedéséről szóló határozati javaslatról. A képviselők ezután kezdtek hozzá az elfogadott tárgysorozat szerinti munkához. Az Országgyűlés elsőként — 148 szavazattal 27 ellenében, és 49 tartózkodással — elfogadta a megyei (fővárosi) földművelésügyi hivatal létesítéséről és egyes hatáskört megállapító jogszabályi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslatot. A képviselők a szavazást követően folytatták a kárpótlásról szóló törvényjavaslat vitáját. Az Országgyűlés röviddel este 8 óra előtt, befejezte hétfői ülésnapját. A képviselők ma, 10 órakor, az egyes nyugdíjak felülvizsgálatáról, illetőleg egyes nyugdíjkiegészítések megszüntetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájával folytatják munkájukat. (MTI) A VSZ PTT soron kívüli ülése Aláírták a katonai struktúra felszámolását kimondó dokumentumot Az előzetes megállapodásnak megfelelően, 1991. február 25-én, Budapesten tartották meg a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé, soron kívüli ülését a tagállamok külügy- és honvédelmi minisztereinek szintjén. Az ülésen részt vett: a Bolgár Köztársaság részéről Viktor Valkov, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, külügyminiszter, Jordan Mutaf- csiev vezérezredes, honvédelmi miniszter, a Magyar Köztársaság részéről dr. Jeszenszky Géza külügyminiszter, dr. Für Lajos, honvédelmi miniszter, a Lengyel Köztársaság részéről Krzysztof Skubiszewski külügyminiszter, Piotr Kolodziejczyk altengernagy, nemzetvédelmi miniszter, Románia részéről Adrian Nastase külügyminiszter, Victor Stanculescu vezérezredes, nemzetvédelmi miniszter, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége részéről Alekszandr Besszmertnih külügyminiszter, Dmitrij Jazov, a Szovjetunió marsallja, honvédelmi miniszter, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság részéről Jirí Dienstbier, mi- miszterelnök-helyettes és külügyminiszter, Lubos Dobrovskv, honvédelmi miniszter. Az ülés munkájában részt vett továbbá, Zdenek Matej- ka, a PTT főtitkára, Pjotr Lusev hadseregtábornok, a Varsói Szerződés tagállamai Egyesített Fegyveres Erőinek főparancsnoka és Vlagyimir Lobov hadseregtábornok, az Egyesített Fegyveres Erők törzsfőnöke. Az ülésen egyhangúlag elfogadták és aláírták a Varsói Szerződés keretében kötött katonai megállapodások hatályának, 1991. március 31(Folytatás a 2. oldalon) W' r- " "StW9 WSL * . ’ * i Pl - s I ^, ' Megnyitották a junior sílövő-világbajnokságot Jeszenszky Géza külügyminiszter üdvözölte a vendégeket (M unkatársunktól) Galyatető, 1991. február 25. Akkora a nap, hogy azt hinné az ember, most egyszerre akarja bepótolni, amit — mondjuk — augusztus vége óta elmulasztott. Teljesen száraz az út, ahogy kapaszkodunk Pásztó felől, a Mátrába Répássy Lászlóval, a Magyar Síszövetség elnökségi tagjával. A hegy déli oldaláról — mintha sosem lett volna ott — eltűnt a fehér hólepel. Itt lesz a síelő-világbajnokság?! (Folytatás a 2. oldalon) Uj foglalkoztatási törvény Könnyebb vagy nehezebb lesz a munkanélkülieknek? Elhalasztották a KGST 46. ülésszakát A Miniszterelnöki Hivatal Sajtóirodája, az alábbi kormányközlemény közzétételé- . re kéri fel az MTI-t: A magyar kormány, mint a KGST soron következő 46. ülésszakának házigazdája megerősíti, hogy a tagállamok közös megállapodásával elhalasztották a tervezett kormányfői találkozót. A magas szintű találkozó sikeres megrendezése érdekében, további egyeztetésre van szükség, egyes tisztázásra váró kérdésben. Többszöri nekifutásra sikerült Üjra választottak Mátra- terenyén. Február 24-én végre gazdára találtak a polgármesteri székek, a végeredmény a következő: Mátranovákon Csikó István Béla nyert, Homokterenyén Szabó Nándort erősítették meg. Az eddig 11 tagú mátraterenyei testület 9 mátranováki illetőségű képviselője alkotja a nováki önkormányzatot, ketten maradtak Homokterenyén. Melléjük a 21 jelöltből még 7 képviselőt is választottak vasárnap: Puszta István gyógyszerészt, Czene Istváné tanárnőt, Szalai László magánkereskedőt, Gecse Ferenc bányai tisztviselőt, Pardi Béla nyugdíjas pedagógust, Kotroczó Zoltán buszvezetőt és Nádasdi János üzemvezetőt. (dudellai) Szomorú, de igaz, hogy a munkanélküliek száma szinte napról napra emelkedik Nógrád megyében. Egymás után érkeznek a munkaügyi központba a bejelentések a munkáltatóktól a tervezett létszámcsökkentésekről. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy pillanatnyilag a megyében már több mint ötezer a munkanélküliek száma. Ebből Salgótarjánban ezernyolcszázat tartanak nyilván, segélyre jogosult ezerötszáz ember. Ami pedig csöppet sem biztató, hogy' mindössze 174 dolgo( zót keres tizenhárom különféle vállalat, ebből is 110 varrónőre lenne igény. Segédmunkást kilencet, nem fizikai dolgozót összesen ötöt keresnek. A megye az országos rangsorban — a munka nélküli segélyezettek számát tekintve — a harmadikötödik. Kis megye lévén ez egyáltalán nem kitüntető rang. Az új foglalkoztatási törvény, amelyet a közelmúltban fogadott el a parlament, változásokat hoz e téren is. Garami Jánossal, a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ csoportvezetőjével beszélgettünk a várható módosításokról. — Mennyiben változik az eddigi gyakorlat? — Az új törvény várhatóan március elsején lép hatályba, és az eddiginél hatékonyabban támogatja a munkanélküliek képzését, illetve átképzését. A munkáltatói létszámleépítés szabályaiban ez — a dolgozók érdekvédelmét szolgálja — a változás, (Folytatás a 2. oldalon)