Új Nógrád, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-08 / 6. szám

1991. JANUAR 8.. KEDD MEGYEI KÖRKÉP íinrunu Áremelések a pul* túlsó oldaláról nézve Ki segít a kisegítő iskolának? Mi is fogyasztók vagyunk! De sokszor töltjük ki dü­hünket a bolti eladókon, pénztárosokon! Mintha ők tehetnének az áremelések­ről. Sokan tartják társadal­mi bajaink levezetése cél­táblájának a kasszánál ülő hölgyeket, pedig máshol kellene keresni a bajok okait és -okozóit! * — Nekünk, igazi kereske­dőknek udvariasaknak, ked­veseknek kell lennünk, hogy élményt nyújtsunk vásár­láskor a vevőinknek — hallom mindezt Csábi Im- rénétől, a salgótarjáni Pécs- kő Csemege igazgatójától. Meglep, amit mond, pe­dig mi tagadás, magam is ilyesféle választ vártam. Csodálkozásom csak fokozó­dik. amint elmélyedünk a beszélgetésben, pedig drága lehet az ideje, hisz előtte, csöppnyi irodája asztalán számlák, árjegyzékek töm­kelegé. Engem változatla­nul az érdekel, miként vi­selik el a kereskedelmi dol­gozók a rájuk zúduló ter­heket? — Ha komolyan arra kí­váncsi, miként éljük meg napjaink árváltozásait, mi akik a ..pult” másik olda­lán állunk, akkor azt kell mondjam, egyre nehezeb­ben. Pénztárosainknak szin­te lehetőségük sincs megta­nulni az egyre gyakrabban emelkedő árakat. Nem te­hetnek mást, mint nézik az árcédulát. A termelőüzemek, vállalatok ugyanis nem azo­nos időpontban emelnek. Jön az áru, s csak a szám­lán látjuk, ez vágy az á cikk néhány forinttal töb­be kerül. Ilyenkor még itt a raktárban minden darab­ra fel kell tüntetni az új árat, csak azután kerülhet az üzlettérbe. — A tejtermékek legutób­bi árváltozásából adódóan a fogyasztás mérsékeltebb volt. Ha tovább emelik az ára­kat, várhatóan ismét csök­ken a vásárlás. Mi a hely­zet a hússal? Ügy hallani, nőnek az eladatlan készle­tek, nem lehetne olcsóbban adni ? — Ez nem tőlünk függ. Szívesen tennénk, de mi nem tulajdonosai vagyunk az árunak, csak kezelői, akik erkölcsileg, anyagi­lag felelősek vagyunk érte. Az eladatlan árumennyiség­gel nem az üzletünkben le­het találkozni. — Gyakran hallani azt a vádat is, a boltosok vissza­tartják áremelés előtt a készleteket, hogy majd né­hány nap múlva magasabb áron értékesíthessék. — Mi élelmiszereket áru­sítunk. Legtöbbnek rövid a szavatossági ideje. Amint megtudják az emberek, hogy felmegy például a tejtermé­kek ára, felvásárolnak be­lőle. Ha mi visszatartanánk, nálunk romlana meg, ugyan­is az áremelést követő na­pokban érthetően visszaesik a vásárlási kedv. —- Térjünk vissza a be­szerzéshez. — Ma már valóban ke­reskednünk kell, persze a szűkös korlátok között. Azt is muszáj néznem, kitől ka­pom meg olcsóbban, s van-e nála abból elegendő áru? Ha nem, mégis a drágáb­ban szállítótól vagyok kény­telen venni, hisz az üzlet­ből hiányzik a termék, a vásárlók keresik. Egyre ne­hezebb felmérni a várható fogyasztást is, éppen a kü­lönböző és legváratlanabb időpontokban bejelentett ár­emelések miatt. Egyébként is akkor vagyunk jó keres­kedők, mind a 46-an itt' a Pécskőben. ha az utolsó pil­lanatban is ki tudjuk elé­gíteni a vásárlók igényét még az árváltozás előtti áron. — Nem bánom, marad­junk az áraknál. Valaha 1 kg kenyér 3 forintba ke­rült. Mennyi lesz most? — A Palóc kenyér 31, az Erzsébet kenyér 35 forint. Zsemle, kifli egységesen 2,50. A Borsodi sör 17-ről 20-ra, a Spaten 27-ről 32-re nőtt. — Arra még is csak kí­váncsi lennék, felhívja-e, és ha igen, mikor, dolgozói, különösen a pénztárosok fi­gyelmét, hogy változnak az árak. — Nyitás előtt munka- értekezletet tartunk. Az át­árazást előző este elvégez­zük. Ha csak néhány cikk ára változott, a kis cetlit a pénztárgép mellé kiragaszt­ják a lányok. Azonban, saj­nos. mind többször kell kollégáiktól, a gondolák kö­zött ténykedő munkatár­saiktól megkérdezni, meny­nyibe is kerül ez, vagy az? A vevők tájékoztatását is fontosnak tartjuk. Jól lát­ható helyen tüntetjük fel a termékek új árait. Ha még­sem ezt tapasztalják, szóljanak, s még a pénz­tár előtt kérdezzék meg, a kiválasztott termék meny­nyibe is kerül. * Azt hiszen az elkövetke­ző hetekben, hónapokban — s ezt már szinte írni sem merem —, években többet leszünk kénytelenek ily mó­don beszélgetni egymással mi vevők és a túloldalon álló eladók. A magam ré­széről szívesen teszem, de a csak árakra szorítkozó kér­dés-felelet helyett öröm­mel üdvözölném a szó iga­zi értelmében vett bolti csevegést. A következő lé­pés talán ez lesz. Addig vi­szont összeszorított fogak­kal garasoskodunk. Sánta János Négy évtized a gyermekvédelemben „Bizalmam sarkig kitárult kapu...” Finoman barázdált arcán szemvillanás alatt élni kezd a mosoly. Furcsa ez manapság, amikor hónapok óta összerán­colt homlokú emberek között járunk. Nemrég azt mondta egy öreg barátom (fiatal ti­tánokra utalva): nem elég az, ha valaki okos, bölcsnek is kell lennie. S most itt ül velem szemben egy kávé mellett dr. Ponyi Béla, a Nógrád Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő In­tézet nyugállományba vonuló igazgatója, az „öreg bölcs”. Luca napján volt 62 éves. Ja­nuár 3-án, amikor a kis kol­lektíva elköszönt tőle, egyik kolléganője mesébe formálta munkája történetét. Beszélge­tésünkben megelevenedik az elmúlt 41 év, amely Ponyi Bé­la életében egy korszak, tel­jes elkötelezettség a gyermek- védelmi munka mellett. — Rövid ideig nevelőként dolgoztam a „régi" Foton, majd 1950 augusztusában a szobi nevelőotthonba kerültem. Igaz­gatóhelyettes lettem 24 éve­sen. Csodálatos évek voltak. Nemcsak családot alapítottam és itt születtek gyermekeim, de ekkor kötöttem életre szóló „házasságot" a gyermekvéde­lemmel is. Melegséggel formált sza­vakkal, atyai büszkeséggel be­szél a szobi időszakról, a Szö- rényi-gyerekekről, akik mando­linzenekart alakítottak és sor­ra nyerték a seregszemléket. Szerényen említi „polihisztor- ságát": a zenélést, a sportót, a tanítást, a lelki gondosko­dást és még sok minden mást. Mégsem telepedett meg iga­zán Szobon, mert 1969-ben, barátai, kollégái hívására visz- szajött szülőföldjére. Ipolytar- nócon, ahol született, az idő­södő szülők is várták segítsé­gét.- Az intézet igazgatója let­tem Salgóbányón. Nagyon ne­héz körülmények közé, egy kó- cerájba kerültem. Egy dülede- ző épületben dolgoztunk. Ek­kor kezdtem a „küzdelmet” a méltó elhelyezésért, ami 1981- ben megvalósult. Salgótarjáni új bázisunkon a szakmai mun­ka megfelelő feltételeket ka­pott. Büszkén beszél munkatár­sairól, a ma is jól képzett és felkészült pedagógusgárdá­ról, e nehéz munkát végző „csapatról", a feltételeket nap mint nap biztosító technikai dolgozókról. — Természetesen, számtalan kudarc is ért, ezek viszont min­dig acéloztak. Súlyosan sérült gyermekek kerültek a kezünk­be, sok esetben szinte lehetet­lennek látszott a korrekció. Sikereink bizonyítják, hogy ér­demes volt küzdeni a gyer­meksorsokért. Ezek természe­tesen nem a személyemhez köthető sikerek, csapatmunka volt. Ma is rengeteg levelet kap. Bárhol jár az országban rá­köszönnek, sokszor szorongat­ják a kezét: „Köszönöm Béla bácsinak, hogy megmentette az életemet az elzülléstől, kö­szönöm, hogy én már család­ban nevelhetem a gyermekei- * met.”- Mi volt az „ars poeti- ca”-m? Szegény családban születtem, anyámtól egy életre szóló szeretetet örököltem. Ez a családi indíttatás tartott 41 évig a gyermekvédelemben. Soha nem jutott eszembe, hogy mást kellene csinálnom. Ma is itt kezdeném a pályát. Amikor arra kerül a szó, hogy mivel tölti a megérde­melt pihenés éveit, huncut mo­soly költözik a szeme sarká­ba.- Ez egy új időszaka lesz az életemnek, ezt is meg kell terveznem, mert nyugdíjas még nem voltam. Természetesen ko­moly terveim is vannak. Meg­fordult bennem, hogy írni kel­lene erről a négy évtizedről, segítve ezzel az utódaimat, akiknek egyre nehezebb fel­adata lesz. írni szeretnék az országos munkaközösségben végzett munkám tapasztalata­iról is. Előbb azonban pihen­ni szeretnék. Sok-sok időt a családra, az unokákra. Hogy „nagy szíve” volt-e dr. Ponyi Bélának a gyermekvédélemért — nem tudom. Azt viszont igen, hogy munkája, hite és bizalma olvan. mint a világra sarkig kitárult kapu. Demus Iván A salgótarjáni Néphadsereg úti kisegítő is­kola nemrégiben jótékonysági rendezvényt hirdetett az intézményben nevelkedő hátrá­nyos és veszélyeztetett gyermekek megsegíté­sére. Ez az akció is jelzi; nincsenek könnyű hely­zetben a fogyatékos tanulókkal foglalkozó is­kolák, több figyelemre és több segítségre len­ne szükségük ahhoz, hogy munkájukat ered­ményesen végezhessék. A kisegítő iskola és a hozzátartozó intéz­mények működéséről Murányi Sándor igazga­tóval beszélgettem: — A kisegítő iskola mellett — mondta Mu­rányi Sándor — van egy városi logopédia­ambulanciánk, ahová körülbelül százötven gyermek jár kezelésre, ök nem fogyatékosok, feladatunk itt a normál képességű tanulók beszédjavításának elvégzése. A gyógypedagógiai óvoda —, amely szintén hozzánk tartozik — két éve funkcionál, az Arany János úti módszertani bölcsődében. A csoportban nyolc gyermek egy gyógypedagó­gus óvónő és egy gondozónő segítségével igyekszik elsajátítani a mindennapi élethez szükséges legalapvetőbb ismereteket. Erre a gyógypedagógiai óvodára az egykori városi tanácstól, sajnos, dologi, bérleti, étkezési hoz­zájárulási költségvetést nem kaptunk. Ez na­gyon nagy problémát jelent nekünk, mert így a költségek nagy részét a szülőkre kell áthá­rítanunk. Márpedig óvodásaink egészségi ál­lapota rendkívül súlyos, közülük legfeljebb egy gyermek lesz alkalmas arra, hogy hoz­zánk, a kisegítő iskolába járjon. A fő intézményben, a kisegítő iskolában százegy tanulóval hét osztály működik — nincs ötödik osztály —, s a hét osztály közül az egyik összevont. Délutáni elfoglaltságot az alsósoknak ké' napközis csoportban, a felsősöknek egy ta­nulószobai csoportban és öt fakultációs cso­portban biztosítunk. A fakultációs munkacsoportokban a lányok főznek, varrnak, mosnak, a fiúk pedig vas- és faipari munkák alapfogásaival ismerkednek. Ezenkívül tanulnak néptáncot, és alkotás­ábrázolás címszó alatt manuális készségeket fejlesztő foglalkozásokat is tartunk. Nagy hangsúlyt fektetünk a munkára, hiszen ta­nulóink legkevésbé fizikálisán sérültek. — Miben különbözik az itt tanuló gyere­kek oktatása, a normál iskolásokétól? — Nagyon tragikus dolog volt a régi szisz­téma szerint oktatni, mert a tántervet az ál­talános iskola alapkövetelményének egy re­dukált szintjén állapították meg. Maga a meg­közelítés volt téves, hiszen az értelmileg sé­rült gyermekek elé nem állíthatjuk az egész­séges tanulók követelményszintjét, még redu­káltan sem. Nekünk a meglevő képességekre támasz­kodva, nem is igazán oktatnunk, hanem fej­lesztenünk kell a diákok úgynevezett vivő­funkcióit. Amiben jók, azt kell terhelnünk, amennyire csak lehet. — S mi az, amit eredménynek tekinthet­nek, fogyatékos gyermekek oktatásában? — Én azt mondom, hogy eredményesen mű­ködünk, ha ebből a játékosállományból né­hány százalékot eljuttatunk a speciális közép­fokra — tehát a speciális ipari szakmunkás- képzőbe —, s mind kevesebb lesz a lemaradó. — Mik a legégetőbb problémák, amiket többek között az előbb említett jótékonysági akció segítségével is meg kell oldani? — Ügy gondolom, a társadalom számára sem lehet közömbös, hogy a nálunk végzett tanulókból képzetlen, kilátástalan helyzetű, a bűnözők számát szaporító felnőttek vál­nak-e, vagy önálló életre képes, szakképzett dolgozó polgárok hagyják el az iskola padja­it. Ahhoz, hogy munkánkat sikeresen végez­hessük. meg kell teremteni az anyagi,feltéte­leket. Például hallásvizsgáló készülékre, au­diovizuális eszközökre, tornateremre lenne szükségünk, és az intézmény tatarozása is halaszthatatlanná vált. Ha nem kapunk segítséget az önkormány­zattól és a város polgáraitól a társadalom leg­elesettebb, legkiszolgáltatottabb rétege — a hátrányos és veszélyeztetett helyzetű fiatalok — remény nélkül néznek jövőjük elé és éle­tük újratermelheti azokat a problémákat, amelyeket ma nem sikerül megoldani. —ozsvárt— fl legmodernebb regionális vízmű színi, mesterséges víztározó; a vízmű- és a 25 kilométer hosszú i távvezetékrendszer. Pásztó, Bátonyterenye, Sal­gótarján és a közbeeső te­lepülések vízellátását bizto­sítják. A vízmű teljes vizsgá­latát naptfnta, a tározó vi­zét kéthetente, a védterületét havonta ellenőrzik. (Mikuska—Diulol Iái) Tóth János vízműgépész fi­gyeli a rendszer működését. Tízezer köbméter átlagka­pacitással dolgozik a Közép- Nógrád Mátravidéki Regio­nális Vízmű hasznosi telepe, ezzel 40 ezer lakos vízellá­tását képes biztosítani. Je­lenleg 50 százalékos kiterhe­léssel üzemelnek. A hasznosi a legújabb és egyben a leg­modernebb regionális vízmű az országban. Fő részei a kétmillió köbméteres fel­Balogh Zsuzsanna laboráns titrálást végez. RÁCSON INNEN RÁCSON TÚL Lopos keduü ffíotcilolc Alaposan megemelték a cukor árát, s jól tudta ezt három drégelypalánki fia­talkorú is. Ezért H. A., B. N. és P. J. úgy döntöttek, hogy kisegítik az otthoniakat és visznek haza egy-egy zsák­kal. No persze, pénz, azaz, fizetés nélküli akcióra gon­doltak, és ekként is csele­kedtek. Január 3-ára virradóra a három „cukros fiú” elindult a Drégelypalánk és Hont kö­zött levő, a pálánki tsz tu­lajdonát képező csitári cu­korraktárhoz. Közülük a leg­vékonyabb bemászott az ajtó alatt, a belső kallan­tyút elfordította, így társai­nak is szabad lett az út. Meg is markoltak egy-egy zsák kristálycukrot, elhelyez­ték kiskocsijukba, ám mi­előtt hazaértek volna, „meg­csípték” őket. * Január 4-én, este a banki kultúrházban igazán „dühön­gött a kultúra”. Egy öttagú, fiatalkorúakból álló csoport használta ki a játék adta le­hetőséget, hisz’ az ott levő pingpongasztal sokak ked­venc szórakozása. Aztán a könyvre" éhes fiúk — H. Z., V. A., Cs. V., V. V. és V. Gy. — gondoltak egyet, s nemes egyszerűséggel felfeszítették a könyvtárba vezető ajtót. A könyvek közelsége any- nyira meghatotta a nebuló­kat, hogy azonnal magukhoz vettek annyit, amennyit egyénenként elbírtak. Főleg szakkönyveket, így horgász­irodalmat, tanúsítva ezzel, hogy Bánk a pecások para­dicsoma. Utóbbit jól tudják a nyo­mozók is, ám a lopás után nem méltányolták a fiúk tet­tét, akiket gyorsan előállí­tottak. (sk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom