Új Nógrád, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-31 / 26. szám
1991. JANUAR 31., CSÜTÖRTÖK SPORT hepunu 7 Csehszlovákiában edzőtáborozott a Pásztó Idénynyitó április régén Hát mégis lesz rali Tarjánban! Egyszer már lefújták — Nagyvonalú volt a MOGÜRT — Felajánlások a klub számlájára Labdarúgás. Az elmúlt hét végén érkezett haza Kassáról a Pásztó NB III-as labdarúgócsapata. A Toldi Miklós és Veres Mátyás irányításával készülő játékosok tíz napot töltöttek vendéglátóiknál, kitűnő körülmények között. A szakvezetők napi két edzést vezényeltek a játékosoknak, s két előkészületi találkozón is pályára lépett a csapat. A harmadosztályú Poprocs gárdáját 5:1 arányban győzték le a pásztóiak, míg az NB I. várományos kassai együttestől 6:l-re kikaptak. Újdonság a pásztóiak háza táján, hogy a szakvezetés nem tart igényt Havasi, Tamás és Ungi játékára. Sikerült viszont megegyezniük a nagybátonyiakkal, így a tavasszal már pásztói szíHó hiányában elmarad a február 9-ére, szombatra kiírt diákolimpia sí és szánkó megyei döntője. Ameny- nyiben a természet kegyes A Kishartyáni Egyesült Erő Mgtsz NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT HIRDET a Salgótarján-Kotyháza- puszta 8. sz. alatti magtárépület és a hozzá tartozó 13 253 négyzetméter területű szérűskert 1 240 000.— Ft indulási értékű ingatlana vállalkozásba adására vagy eladására. A pályázati ajánlások benyújtási határideje február 10. A pályázati tárgyalás február 18-án, 10'órakor lesz a szövetkezet tanácstermében. Kishartyán, Rákóczi út 72. sz. alatt. (98 SZ) f Foci. Befejeződött a Nehru- kupa. Az Indiában rendezett torna nem tartozik a nemzetközileg is márkásnak számitó viadalok közé, s mi magyarok talán ezért — is — vehettünk ezen részt. Noha Magyarország néven szerepeltek fiaink, tulajdonképpen második garnitúránk küzdött a jó helyezésért. Mit ne mondjak: a másik két európai együttes, a román és a szovjet sem legjobbjaival szerepelt. De így sem győztük le őket: két szerény döntetlenre futotta ellenük, s mint ismert, a románok a döntőben simán verték a mieinket. Diadalmaskodtunk viszont India, Kína és a zambiai ifiválogatott ellen. Végülis ez sem elhanyagolható. Ha Európában már nem is, Afrikában és Ázsiában még jó erőnek bizonyulna a magyar futball... Boksz. A Nemzeti Sport keddi - január 29-i — számában olvashattuk a tavalyi magyar ökölvívórangsorokat. A sportág helyzete elszomorító, nemzetközi eredményessége gyakorlatilag egyenlő a nullával. Ami viszont szűkebb pátriánkban okoz aggodalmat, az megyénk ökölvívóinak a rangsorokban elfoglalt helye. Nem is tudom, mikor volt utoljára olyan esztendő, amikor ne állt volna valamelyik súlycsoport képzeletOrosz: Bátonyból Pásztora. nekben lép pályára Orosz Zoltán és Nagy Péter. Februárban heti három edzőmérkőzéssel készülnek a tavaszi pontvadászatra. lesz a versenyzőkhöz, úgy kedvező hóviszonyok esetén február 23-án, 10 órai kezdettel rendezik meg a versenyt. II hét végén Salgótarjánban FÓKUSZ—CORAL teremlabdarúgó-torna A Salgótarjáni Kohász SE labdarúgó-szakosztálya, a salgó. tarjánj városi sportcsarnokban háromnapos teremfocitornát szervezett, melynek küzdelmeit a hét végén: pénteken, szombaton és vasárnap "'bonyolítják le. A tornára nyolc együttest hívtak meg. Az előcsatározások két négyes csoportban zajlanak, ezekre pénteken és szombaton kerül sor, a helyosztók és a döntők vasárnap délután lesznek. Az „A” csoportban a Salgótarjáni Síküveggyár SE, a Jászberényi SE, az SBTC és az SVT SC együttesei kerültek, a „B” csoport mezőnye a következő: SKSE, Bélapátfalva, Salgó öblös SC, Fülek. A nyolc „labdára éhes” csapat bizonyára látványos küzdelemmel szórakoztatja a közönséget, s tovább fog emelkedni a teremfoci népszerűségi indexe. TÉMÁK beli dobogóján nógrádi versenyző? Az utóbbi években Botos Tibor, Hranek Sándor és Szikora István vitték a prímet. De hol van már a tavalyi hó? Hranek ugyan most is első lett súlycsoportjában, igaz a Borsodi Bányász színeiben. Botos profinak szerződött. Szikora pedig abbahagyta. Az utánpótlás? Három tizedik helyezés illusztrálja a megyei ökölvívás jelen helyzetét. 54 kg-ban Magyar László (SBTC), 60 kg-ban Vidák Lajos (SBTC) és 81 kg-ban Szvitek József (Bgy. HVSE). Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy - bár óvatosan, de - megállapítsuk: jövőre talán erre, ilyen pozíciókra sem futja majd. Legalábbis a két szakosztály mai helyzetét ismerve!. . . Pingpong. Ilyenkor, év elején sokféle ranglista készül. Nyilvánosságra hozták már az asztaliteniszezők elitjének sorrendjét is Európában. Az egykor favoritnak számító magyar férfiak most oly távol vannak a csúcstól, mint Makó Jeruzsálemtől! Ám legalább a nők tartják a frontot, hisz Bá- torfi Csilla a listavezető, Wirth Gabriella pedig a második. S mi a helyzet kis megyénkben? Rangsorokat még Január közepén senki nem adott volna egy petákot azért, hogy idén megrendezhető Salgótarjánban a VIII. MOGÜRT—Salgó rali. Történt, hogy az utolsó (előtti) egyeztető megbeszélésen megközelítőleg egymillió forint hiányzott a verseny költségvetéséből. Honnan legyen ennyi pénz? Vajon a város és környéke képes-e kitermelni? Vagy magukra vállalják a szervezők a Magyar Autóklub salgótarjáni szervezete és a Salgó Rali Kft.? A kockázatot senki nem merte felvállalni, ezért az asztalnál ülők azzal álltak fel: idén sajnos elmarad e sportág szerelmeseinek randevúja Nógrádban. Köztudott, hogy Eger város évek óta szeretné „elhappolni” ralink rendezési jogát. A fenti tárgyalás után senkinek nem lett volna kétsége afelől, hogy jelentkezzenek a „törökverők”. Hál" istennek nem így történt. Mint Vajvoda Györgytől, a múlt évi rali felelős veze- jétől megtudtuk, a napokban zajlott le az évad értékelése. A MOGÜRT—Salgó ralit közepes versenynek értékelték, majd kihirdették a végeredményt. Eszerint a legjobb páros tavaly a Fer- jáncz—dr. Tandari duó volt, mögéjük zárkózott fel a Coe, a londoni főkortes London. A brit főváros immár hivatalosan is a 2000- ben esedékes nyári ötkarikás játékok megrendezésére pályázók közé tartozik. A londoni igényt abban a levélben fogalmazták meg, amelyet Sebastian Coe juttatott el Arthur Goidhoz, a szigetország olimpai bizottságának, pontos nevén a Brit Olimpiai Szövetségnek (BOA) az elnökéhez. nem ismerünk, jómagam azonban aggódom. Nevezetesen a Nagybátonyi Bányász NB l-es férfi asztali- tenisz csapatáért. A tavalyi nagy örömújjongás, az előre lépés után bizony a pofozógép szerepe jutott a fekete-fehéreknek, s minden bizonnyal egy osztállyal lejjebb csúsznak. De van még más kérdés is velük kapcsolatban: vajon miből tartják fel önmagukat? A sportegyesület ugyanis olyan szegény, mint a templom egere, a helyi polgármesteri hivataltól pedig — t pénzszűke világban — aligha remélhetnek támogatást... Sí. Néhány nappal ezelőtt még a Nógrád megye legjobb sportolója díjátadáson vette át az első helyezettnek dukáló serleget, most pedig már szép eredményéről szólnak a jelentések! Bereczki Brigitta, a Petőfi DSE sífutója — vendégként — a szlovák biatlon bajnokságon megnyerte a 15 km- es és a 7,5 km-es versenyszámot is. Túl a megyei vonatkozású örömhíren, a sportoló sikere mindenképp biztató a Lahtiban sorra kerülő világbajnokság előtt. Leírni is furcsa: nógrádi versenyző világversenyen! Ritka dolog. Olyan, mint a természetben a fehér holló... Vaskor István Ranga—Dudás kettős. A harmadik helyet — nagy meglepetésre — a Lancia-verő Lajtai—Kiss team foglalhatta el, Lada VFTS-sel. Mikor a versenyzők meghallották, hogy a tarjáni rajtot pénz hiányábani lefújták, azonnal körbefogták Vajvoda Györgyöt. Lajtai Zsolt és Kiss Emő felajánlotta a Lada-kupáért kapott tízezer forintot, majd számosán csatlakoztak hozzájuk, így a tarjáni Keill József is. Egyértelmű voit ugyanis a véleményük: nem maradhat ki az idei országos bajnokságból hazánk legtechnikásabb pályája I Ezt követően újabb egyeztető tárgyalásra került sor Salgótarjánban. Lászlófi Dénesné, a MOGÜRT képviselője közölte: az eddig felajánlott, közel kétmillió támogatáshoz újabb jelentős összeget folyósít a vállalat. A szervezők mellett számíthatnak a nevezésekből befolyó összegre, valamint a tarjáni önkormányzat szerény támogatására is. Sajnos, így is hiányzik 500 ezer forint. Ennek előteremtését az autóklub kft. vállalta-, igen nagy kockázattal. Így hát Szamos Miklós, a MAMSZ autós titkára megnyomhatta a zöld gombot a Salgó rali előtt. Az idei futamról A hazai hóhiány miatt a Petőfi DSE versenyzői külföldi erőpróbákon vettek részt a múlt hét végén. , A válogatottak a junior VB tartalék helyszínét — a szlovákiai Osrblie-t — „lőtték be” a szlovák nemzetközi bajnokságon. További hét versenyző vett részt — az elmúlt évek jó kapcsolatának köszönhetően — az ausztriai Mariensee-ben rendezett sífutóversenyen. A Szlovák Biatlon Bajnokság kiválóan sikerült Bereczki Brigittának, aki a felnőtt női mezőnyben mind 7,5 mind 15 kilométeren csak a hátát mutatta a mezőnynek, s két újabb elsőséggel büszkélkedhet. A Petőfi DSE női versenyzői közül Horváth Ágnes a juniorok között 7,5 illetve tíz kilométeren ért el 5. valamint 6. helyezést. Géczi Tibor a felnőtt férfiak 20 kiaranyit sikerült megtudnunk, hogy április 19. és 21. között rendezik meg. Ez lesz az OB nyitóversenye. Pénteken gépátvételre került sor a közlekedési felügyelet állomásán. Szombaton délelőtt startolnak a gépek, s várhatóan teljesítik a bá- tonytenerayei körgyorsaságit, majd a Mátrába vezet az útjuk. (A mátrai’ utak használatáról a napokban kezdődnek tárgyalások a MEFAG és a szervezők között — a szerk.) A VIII. MOGÜRT—Salgó rali vasárnap délelőtt folytatódik, s a számítógépes eredményértékelés délutánra már lehetővé teszi a végső sorrend kihirdetését. A mezőnyben várhatóan több mint egy tucat külföldi páros is indul. A színvonalasnak ígérkező esemény előtt körülbelül két héttel ismét Salgótarjánból jelentkezik majd a rádió Csúcsforgalom című adása. Addigra mindenesetre kiderül, sikerült-e előteremteni a még hiányzó summát. Mivel telefonon többen is jelezték támogató szándékukat, elmondjuk, hogy pénz- beni felajánlásaikat az autóklub salgótarjáni műszaki állomásán tehetik meg. Bővebb információkkal a későbbiekben jelentkezünk. (németh) lométeres számában 6., a 10 kilométeres sprintszámban 7. helyen végzett. A junior korú férfiak között Horváth Péter két 11. helye érdemel említést, 10 és 15 kilométeres távokon. Mariensee-ben a Petőfi- sek először vettek részt az új sífutó rendszerben. Délelőtt a klasszikus, délután pelig a szabadstílusban indultak a versenyzők. A végeredményt a két szám ösz- szesítése alapján állapították meg. Eredmények: Ifjúsági l. női 3+3 km: 1. Vadas Mária 26:53.7. Ifjúsági II. női 3+3 km: 1. Barna Márta 28:09, Serdülő I. fiú 3+3 km: 4. Czene Csaba 25:03,9, Serdülő II. fiú 3+3 km: 6. Szabó Krisztián 31:05,5, 8. Gyöngyösi Róbert 32:57,4. Serdülő I. leány 3+3 km: 2. Bekecs Zsuzsanna 28:02,0, 3. Lengyel Ágota 28:11,6. Sax veresége Sakk. A hollandiai Wijk aan Zee a színhelye a sakkozók világbajnoki páros mérkőzései közül annak is, amelyen Sax Gyula a svájci színekben induló Viktor Korcsnoj ellen igyekszik kiharcolni a továbbjutást. A két nagymester ötödik játszmájában Sax a sötét bábukat vezette, és a 44. lépésben vesztett. Ezzel Korcsnoj 3:2 arányban vezet. Proszinecski marad Belgrad. Semmi pénzért nem eladó Proszinecski! — jelentették be a Jugoszláv Labdarúgó Szövetség képvi* selői. A hír szinte kisebb szenzációt keltett a nemzetközi futballpiacon, ahol a Crvena Zvezda kiválóan irányító, gólerős középpályásának az árfolyama az elmúlt hónapokban milliós tételekben emelkedett. Proszinecski azonban csak 26 éves kora után szerződhet külföldre, vagyis még négy esztendőt kell várnia ahhoz, hogy megkapja az engedélyt. Miljan Miljanics, a válogatott menedzsere elmondta, hogy a játékos iránt valóban- hatalmas volt az érdeklődés, az utóbbi hetekben óriási tételekben licitáltak egymásra a Reál Madrid, az AC Milan, az SSC Napoli, valamint a Paris SG képviselői — mindhiába. Amatőr teniszbajnokság, Salgótarján A IV. forduló eredményei: Juhász I.—Dr. Csiszár 9—2, Jávori B.—Balog J. 7—9, Dr Dömsödy—Dr. Farkas I. 9— 5, Dr. Berente—Fábián L 9—7, Dr. Várkonyi—Dr. Dömsödy 9—8. Manusek B —Németh P. 9—6, Dr. Bő- viz—Pintér A. 3—9. Papp Z.—Fekete Gy. 3—9. Kiss I.—Rozgondi P. 8—9, Balogh J.—Bíró T. —, Seregi A.—Varga P. 9—2, Talon A.—Varga F. 9—5. Décsey P.—Ponyi I. 4—9, Czitor A.—Ispán L. 9—5, Dr. Szabó L.—Dr. Farkas I. 9—2, Virág A.—Dr. Halmos P. 6— 9. Farkas Sz.—Básti I. 6—9, Bölcső P.—Angyal I. 9—1, Végvári—Bene F. 0—9, Dr. Berente—Dr. Balogh M. 6—9. Dr. Gál S.—Fábián L. 9—8, Marsiczki G.—Dr. Szabó S. 5—9. Kolozsvári—Csuberda 5—9, Pászti—Marsiczki I. 2—9. Oláh S.—Sági S. 9—4. Sainz győzött Monte-Carlóban MONTE-CARLO: A nagy esélyes, spanyol világbajnok Carlos Sainz győzelmével ért véget az egyik legrangosabb aut'ós viadal, a Monte-Carló rali -59. ,,kiadása”. A szinte végig élen álló Sainz az utolsó előtti szakaszban Francois Delecour mögé szorult ugyan. de a ralin először részt vett francia pilóta az utolsó etapon gyengén szerepelt. így végül csak 3. lett. Érdekesség, hogy Sainz ötéves Lancia Delta „uralom” után vezette győzelemre a márkák versenyében istállóját, a Toyotát. A Monte-Carlo rali végeredménye: 1. Carlos Sainz (spanyol, Toyota Celica) 6:57:21 ó. 2. Massimo Biasion (olasz. Lan. cia Delta) 4:59 perc hátrány. 3. Francois Delecour * (francia, Ford Sierra) 5:12 p h. Nincs hó — nincs verseny Petöfis MflflonsiNerek Aranyak Szlovákiából és Ausztriából „Aranyos” leányok: Vadas Mária, Barna Márta.