Új Nógrád, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)
1990-12-10 / 212. szám
1990. DECEMBER 10., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Azt beszéli már az egész város... Csődbe megy a Primo Válaszol: Vaszari András, a Springer Kft. ügyvezető igazgatója Készek a kívánságok teljesítésére A tárolóknál szükséges javításokra a soron következő időszakban kerül sor. Fotó: Rigó Tibor — Az elmúlt napokban ön több alkalmazottjától is megvált, köztük az áruház üzletvezetői hármasától. A szóbeszéd szerint ez a létszámleépítés is arra utal, hogy bajban van a Primo! — Erről szó sincs! Mindössze annyi történt, hogy a közelmúltban új, teljes hatáskörrel rendelkező, kereskedelmi vezetőt vettem fel az áruház irányítására. Ö megvizsgálta a helyzetet és arra a megállapításra jutott: indokolatlanul magas az áruházban dolgozók száma. Ezzel párhuzamosan új. úgvnevezett jutalékos bérrendszert vezettünk be. — Mit jelent ez? — Minden alkalmazott havi háromezer forintot, plusz a bevétel két százalékát (Folytatás az 1. oldalról) dapesti Metró- és nagy Skálában éppúgy, mint a hajókon, vagy a kisboltokban. Figyelembe véve, hogy megyénkben is megkezdődött az otthoni téli sertésvágások ideje, hogy a megrendelők négy-öt-hat szállító között választhatnak, a Karancshús már eddig is sikeres akcióval és új termékekkel rukkolt elő vevőkörének megtartása, bővítése érdekében. Az idei bányásznap alkalmából hódító útjára indította a bőrösfélsertés-akciót. A salgótarjáni és környéki vásárlókon kívül bekapcsolódtak a pécsiek, a budapesti külkereskedelmi bankok és vállalatok, a rádió, tévé és a Délker dolgozói. Ily módon nyolcvanezer kilogramm sertéshús került a fagyasztóládákba, 107 forintos kilónkénti áron. Mindazok, akiknek erre pénzük volt, megkedvelték az új termékeket: a Salgó kapja fizetésként. Dolgozóinkat ezáltal is kívánjuk ösztönözni a nagyobb forgalom, s így a magasabb bevétel elérésére. Az áruház három vezetője —*az üzletvezető és két helyettese — ezt a szerződést nem írta alá. így elváltak útjaink. Sajnos ők nem szakképzett kereskedők voltak. Hogy mást ne mondjak, nekem kellett ellenőrizni, volt-e takarítva az áruházban. . . — Tehát nem áll a csőd szélén a Primo? — Ismétlem: szó sincs erről! Az évre tervezett bevételt már három héttel ezelőtt elértük, vagyis várakozáson felüli első esztendőt zárunk. pároskolbászt, a Palóc csemegét és a Palóc csípőst. Bízva abban, hogy a karácsonyi ünnepek előtt valamelyest vastagabb lesz a vásárlók pénztárcája, vonzáskörzetükbe tartozó igények. valamint az exportkötelezettségük teljesítése érdekében a jelenlegi egy műszakról áttérnek a kettőre, és hét végeken is dolgoznak majd. Mindenből teljes és folyamatos ellátást garantálnak. Ebben a nyers húsok mellett benne foglaltatik a füstölt áruk széles választéka ugyanúgy, mint az előző években hiánycikknek számító kocsonyahús. Továbbra is naponta nyolc kocsi szállítja a kért árukat az üzletekbe, egy ügyeletes gépkocsi pedig a salgótarjáni kívánságok soron kívüli teljesítését szolgálja. Az ügyeleti szolgálat bevezetésével kizárják annak lehetőségét, hogy az üzletekben nemmel válaszoljanak a vásárlók kívánságaira. — Magyarnándor—Mohora. Szegényednek a mezőgazdasági nagyüzemek. Ez derül ki a társulásos alapon létrehozott Magyarnándori Állami Gazdaság mohorai, folyé- konvműtrágya-gyártó üzem megbízott vezetőjének, Ga- ramvölgvi Jenőnek szavaiból. Az alapító öt megyei termelőszövetkezet közül csupán az őrhalmiak kértek bizonyos mennyiséget az őszi vetések alá. A termelt mennyiség nagy részét a gesztorságot ellátó Magyarnándori Állami Gazdaság és az Alapi tangazdaság használta fel a termelés fokozása, a talaj kondíciójának megtartása céljából. Zsolnay-kerámia Balassagyarmaton Az 1897 decemberében felavatott balassagyarmati közkórház első épületei közé tartozott a szép oromdíszes felvételi épület és a tőle balra húzódó sebészeti, valamint jobbra épült belgyógyászati pavilon. Szinte teljes épségben, mindhárom épületen több mint egytucatnyi Zsolnay-kerámia- tetődísz látható. Valamennyi a tetőcsúcsok végződésein, ormain található, mintegy díszítésül tetőzve azokat. Legtöbbnek még a négy irányban !ofeié hajló fülrésze is épségben megmaradt. Valamennyi a Zsolnay csalód pécsi kefámiagyáróban készült. 1893-tól a gyár Wartha Vince kémikus, egyetemi tanár találmányával, a sajátos fémfényű, mázas, eozinos kerámiá-l val ért el rendkívül nagy sikereket. Az ezekből készült díszítések kerültek néhány év múlva a gyarmati kórház épületeinek ma is látható tetőire.-ReiterAz előbbiek egyúttal azt is- jelentik, hogy az évi tízezer tonna kapacitással létrehozott üzemből csupán 4700 tonna termék került ki, pedig a számítások egyértelműen bizonyítják, hogy harminc kilométeren belül, nyereségesen és gazdaságosan lehet hasznosítani, mert egyenletesen teríti a földbe a tápanyagot. A mára kialakult szegénységi állapotot tovább fokozza a bizonytalanságból fakadó várakozó álláspont, amely az új föld- és szövetkezeti törvény hiányához kötődik. November 22-én éjszaka a pásztói művelődési ház előtt parkoló Ladából rádiós magnót és kardánbokszot loptak el. A két elkövetőt — közülük az egyik fiatalkorú — a pásztói rendőrkapitányság •nyomozói rövid idő alatt elfogták. November 14-én B. A. jobbágyi központifűtés-szerelő családjával együtt vendégségbe ment. Ezt az időt használták ki az eddig ismeretlen rablók, amikor 25-re virradó éjszaka felfeszítették a ház ajtaját, és kirámolták a lakást. Videoberen- dezéssel és 3500 német márkával távoztak, mintegy 150—200 ezer forint értékben. Amennyiben a jelenlegi, nem sok optimizmusra okot adó helyzet az ellenkezőjére fordulna, és a tavaszi munkákat jellemző fejtrágyázás- hoz egyik napról a másikra jelentősen megnőnének az igények, az üzem vezetése és az itt dolgozó kollektíva akkor sem jönne zavarba, mert szabad kapacitásuk megléte egyúttal azt is jelenti — hogy katonai kifejezéssel élve — bármikor hadra foghatóak, a^az készek a kívánságok maradéktalan teljesítésére. Addig amíg ez az idő elérkezik, addig a téli hónapokban elvégzik a szükséges felújítási és javítási munkálatokat. November 28-ra virradó éjszaka a pásztói vasútállomáson egy tehervagon ajtaját ismeretlen tettesek feltörték, és onnan egy karton étolajat loptak. December 1-jén éjszaka a 21-es főút mentén elterülő Békasós nevű üdülőkörzetben egy időben három hétvégi házat törtek fel ismeretlen tettesek. Nem féltek attól, hogy megzavarják őkef. Erre vall az az aprólékos munka, ahogyan a kisbabától a lepedőig mindent elvittek, amit mozdítani lehetett. A pásztói rendőrkapitányság munkatársai nyomoznak a tettesek után. Már jegyző is van — Kazár. A napokban, a legutóbbi képviselő-testületi ülésen választották meg a község önkormányzatának jegyzőjét. A kazári pályázati kiírásra négyen adták be jelentkezésüket. A többség dr. Kardos Gyula pályázatát támogatta, így az állást ő tölti be január elsejétől. Késik a kotrógép — Szilaspogonyban már hetek óta hiába várják az Egri Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat kotrógépét, amellyel megkezdték a Szilas-patak kotrását. Két- háromszáz méteren elvégezték a munkát, aztán visszavitték a gépet Egerbe. Azóta csak ígérgetnek, dátumokat módosítanak, kotró sehol. Pedig a munka java még hátravan. lé ivóvíz Cereden — Cereden, a Béke úton az önkormányzatnak sikerüli megoldania, hogy az ott lakók nitrátmentes vizet fogyasszanak. Ugyanis a köz- intézményeket ellátó vízvezetékrendszerre kapcsolták rá a Béke utcában lakó tizenegy család vízvezetékét, így a csapokból egészséges víz folyik. Elkészült a gázcseretelep — Nádújfalu. Ma adják át a 96 palackos gázcseretelepet. ami a kisterenvei áfész égisze alatt működik. Nemcsak területileg, központilag is az élelmiszerbolthoz tartozik a telep; a bolt eladói felváltva dolgoznak a bolt mögötti területen kialakított gázcseretelepen. Ez a létesítmény még a tanácsi tervben szerepelt és átadásával (építésében jelentős volt a társadalmi munka is) régi probléma oldódik meg. Újabb rejtvény- fejtőbravúr — Pécs. A hét végén dr. Aczél László emlékére Pécsett megrendezett országos rejtvényíejtő csapatversenyen haladó fokon első helyezést ért el hibátlan fejtéssel a salgótarjáni Acéltörő Rejtvényfejtő Klub Salgó csapata. A csapat tagjai: Bodzsár Sándor, Horucziné Márton Ilona, dr. Mező Imre, Nemesik László. Karancshús Fülöp István és társai csontozzák a kiszállításra váró húst — kép: Rigó — RÁCSON TÚL Vendégségbe ment a gazda — kirámolták a lakását RÁCSON INNEN Egy írás ürügyén A helyi adók elkerülhetetlenek „A fenti vastagon szedett cím nem a képviselő- testület álláspontja, hanem a testület elé tett, a pénzügyi osztály által készített előterjesztésben szerepelt kiemelés. Az előterjesztést, annak színvonala miatt a testület ízekre szedte, és a határozati javaslatot csak módosítva fogadta el. Természetesen elképzelhető, hogy mégis elkerülhetetlen lesz helyi adó megállapítása, de az SZDSZ képviselői mindent el fognak követni, hogy erre ne kerüljön sor." Ez az SZDSZ salgótarjáni önkormányzati képviselőinek a űéleménye az Üj Nógrád december 3-i számában megjelent írással kapcsolatban. Nos, a közeli jövő valóban bizonytalannak látszik. Talán éppen a helyenként még jobbára mindig csak az önös érdekeket szolgáló pártcsatározások miatt. Pedig minden, ami ennek következménye, az mindannyiunk zsebére megy! Azt sem szabad felednie e testületnek, hogy a választók 30 százalékának bizalmából vannak ott, de az egész város lakosságát képviselik. A kapkodó, kellően át nem gondolt intézkedések, rendeletek, törvények, vagy azok hiánya (mint például az államháztartási, köz- szolgálati törvény, az ön- kormányzati tulajdon rendezetlensége, hatáskörök kidolgozatlansága) vitathatatlanul nehézzé, majdcsak lehetetlenné teszik a helyi önkormányzást. Az aláírás nélkül érkezett és fent szó szerint idézett helyreigazítási kérelem persze már nem tér ki arra a korántsem elhanyagolható tényre, hogy a kormány által elkészített jövő évi költségvetési tervezet eleve ezekre a helyi adókra (házadó, telekadó stb.) is épít. Lehet támadni ezt — megjegyzem, számomra sem szimpatikus megoldás —, de elvetni aligha fogják. Ha mégis, más néven, más módon fizetjük majd meg ugyanezt az összeget. Sőt, sietve hozzáteszem, a kormány mozgástere is szűk, a Nemzetközi Valutaalap diktálja a feltételeket. Ezek után nemcsak azt kérdezem, amit azon bizonyos cikk elején is feltettem, hogy meddig lehet sanyargatni egy népet, hanem megtoldanám azzal is: meddig lehet butítani a szenvedő milliókat? Meddig lehet elhallgatni előlük fontos információkat? Sánta János Hová tűntek az öregek Jobbágyiban? Tudósítónktól. Ma már csendesek a jobbágyi öregotthon falai. Eltűntek a régi hangulatos hétköznapok varázsai és velük együtt azok is, akiknek mindez talán sokat jelentene. Akiknek fontos lenne... Eltűntek, mert hiányoznak a történet szereplői. Az öregek. Arról, hogy mi okozta ezt a változást, Kovács Gyulánét, a2 idősek klubjának vezetőjét kérdeztem. — A klub 10 éve indult, és akkor sem nagy létszámmal. Később az öregek között belső vita, harag alakult ki. Többen lemaradtak, így 13 fős állandó csoporttal működünk tovább. De — sajnos — az idők folyamán megöregedtek, meghaltak és utánuk nem jött senki. — Nem próbáltak valamilyen megoldást keresni? — De igen. Pár éve, amikor a Bisztró megszüntette a főzést és az étkeztetést, azzal szerettük volna becsalogatni az embereket, hogy jöjjenek el hozzánk csak arra az időre, míg az ebédet elfogyasztják. De inkább nem jöttek... Így most nagy részük házi gondozásban részesül, amire sokaknak valóban nagy szüksége van. Jancsó Henriett