Új Nógrád, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)
1990-12-28 / 226. szám
4 ni'hiMU LÁTÓHATÁR 1990. DECEMBER 28.. PÉNTEK ^VVélemény A fényre, a hófehér ragyogásra vágyakozó lelkünk ismét csatlakozni kényszerült: a természet ezúttal is fakóra festette, szürkébe öltöztette a karácsonyt. így aztán még inkább behúzódtunk a meleg szobákba, egymástól remélve kisebb-nagyobb ajándékot, jó szót, emberi hangot, biztató pillantást. De mint évtizedek óta mindig, most is volt egy „közös vendégünk": a televízió bekéredzkedett, belopódzott otthonainkba, s vigyázva ugyan a békesség áhítatát, időnként mégiscsak magára vonta figyelmünket. A négy napon át — tucatnyi csatornán — hömpölygő műsorfolyamot a magyar nézők számára az esténként sugárzott biblikus história foglalta keretbe. Franco Zeffirelli A Názáreti Jézus című monumentális filmje felbecsülhetetlen értékű, mind művészi, mind vallástörténeti szempontból. Az emberiség legnagyobb kultürkincsét világsztárok közrfe- működésével megjelenítő angol-olasz képeskönyv nagy élménnyel, megannyi ismerettel gazdagította hívők és nem hívők ünnepét egyaránt. A televízióművészet egyik — másfél évtized távlatából máris — klasszikus alkotásának lehettünk immáron mi is tanúi. E remekműhöz képest a többi programnak lényegében csak kiegészítő szerep juthatott, pedig nem mondhatni, hogy akár igénytelenek, akár érdektelenek lettek volna. Sőt, a hazai műhelyekben forgatott—s délutánonként, illetve a kései órákon közvetített — műsorokban tudatos szerkesztői koncepciót, határozott profilt is felfedezni véltünk. A fiktív, kimódolt történetek helyett gondolkodó, véleményt formálni képes emberek sora jelent meg a képernyőn, érdekes, tanulságos sorsok elevenedtek meg, mintegy igazolva a jól megcsinált riport tévészerűségét. E műsortípus legjobbjának Tóth Erika Várakozás című filmje bizonyult. Két pár és három független személy vallomását gyűjtötte csokorba: munkáról, művészetről, találkozásról, szerelemről, szeretetről, vallásról, csodákról, leselkedő árnyakról, egyszóval az életről. A meghitt gyertyalángnál még nemesebbnek tetszett a reménnyel teli személyes küzdelmek, a hitet adó erőfeszítések értelme. A Sass Sylviáról készült filmből ugyancsak különös sors — egy üstökösszerű karrier és utóélete — tárulkozott fel. Egy másik portré kapcsán bepillanthattunk Dienes Gábor festőművész műtermébe is. A zenés tv- színház stábja Harangozó Gyulának, a magyar nemzeti balett megteremtőjének állított emléket, amikor felelevenítette életének fontosabb epizódjait. Még az egyébként más célzatú — az időseknek, magányosoknak szánt, úgynevezett pályázati — ajándékműsorokban is jelen volt az emlékezés, a múltidézés. Példa erre — az úttörőket felváltó — nyugdíjasok parlamenti karácsonya, amelynek keretében a könnyűzene ötvenes-hatvanas évekbéli sztárjai léptek fel s idézték vissza fiatalságukat, sikereiket, megpróbáltatásaikat. Bájos, kedves jelenetek sorjáztak a Mi leszünk az unokád! című összeállítás „bezzeg az én időmben másként volt” mottójú képsoraiban. Szívszorító érzés volt azonban látni, amint jó néhány megszólított felnőtt visszautasította a gyermekek szerény ajándékát. Ez az epizód is szimbolizálta, hogy a torzsalkodó világot még a szeretetnek szentelt órákban sem sikerül teljesen száműzni magunktól. — csongrády — POSTÁNKBÓLj Képviselő-testületi állásfoglalás Bátonyterenyér'ól Tisztelt Szabó Ferenc Képviselő Úr! Megdöbbenéssel és aggodalommal olvastuk az Új Nógrád december 11-i számában megjelent véleményét, a lap egy korábbi (november 29-i) Bátonyterenye városi képviselő-testület üléséről szóló tudósítására reagálva. Nem a megnyilatkozás, a véleménykifejtés váltott ki bennünk érzéseket. Reagálásaival nem is vitatkozunk. Nem azért, mert nem lehet, hanem azért, mert az érveinket és az ellenérveinket a testületi ülésen fejtettük ki, és nem kívánjuk ebben a vitát néhány részkérdésre korlátozva az újság hasábjain folytatni. Véleményének elmondása önnek is módjában állt volna, hiszen ez az ülés azon ritka kivételek közé tartozott, amikor részt, vett a közös munkában. Kétségtelenül a könnyebb megoldást választotta! A papír, az arra írt szó, nem kételkedik, nem kérdez és nem érvel. Megingathatatlan maradhat a hit a saját igazában. Sokkal inkább aggasztanak azok az üzenetei, amelyek megfogalmazásához a cikkben szereplő témáit eszközül felhasználta. Tartalmát és kioktató stílusát visszautasítjuk. Felszólításra nem kívánunk fejet hajtani a leköszönt tanács gazdálkodása előtt, mert önnel ellentétben egy testület munkájában nemcsak a jót, a másikéban csak a rosszat vagyunk hajlandók felfedezni. Ellene vagyunk egy időszak sommás elítélésének, de a hibák feletti elvtelen szemethunyásoknak is. Bátonyterenye város új képviselő-testülete megbecsüli azokat az eredményeket, amelyeket a korábbi testületek és azok tagjai munkájának köszönhet a település. Azok után a változások után, amelyekben nem volt ilyen eredményes a testület tevékenysége, ne tartson igényt az elismerésre! Ne várjon tőlünk kritikátlan magatartást sem olyan kérdésekben, amit jobban vagy olcsóbban is meg lehetett volna oldani! A régi és az új erőltetett és mindennapos ütköztetése távolról megítélt vagy vélt jelenség az ön részéről. Ez a testület nem a múltra, hanem a jelenre koncentrál. Nem hirdeti, hogy minden rossz volt, mert más a felfogása, mivel nem egyszerűen változtatni szeretne, hanem jobbat akar csinálni képességeihez és lehetőségeihez mérten. Ha ehhez kellenek ma még hosszú ülések, megtesszük. Azért, hogy okulhassunk, információkat szerezhessünk, hogy ne „buták” és „hozzá nem értők” kezdeményezzenek kérdéseket és hozzanak döntéseket. Azt sem feledhetjük, hogy egy-egy téma kapcsán sok a felhalmozódott probléma, ami megtárgyalásra és megoldásra vár. Azt, hogy „sülve-főve” együtt van az önkormányzat a pártokkal, megítélés kérdése. A helyzet inkább az, hogy a képviselők túlnyomó többségét a pártok indították és a lakosság segítségével juttatták a testületbe. Működésétől kezdődően érződik, hogy itt nem önös pártérdekekért, hanem a település egészéért folyik a munka. Nem alakultak frakciók, nem is volt rá kezdeményezés, kivéve az önét, amikor a függetleneket kívánta egy csapatba vonni. Valóban igazi képviselet kell a településnek. Mi is ezt akarjuk, az itt élő emberek mindenféle kategorizálása nélkül. Lehet, hogy munkánkban nem a könnyebb célt tűztük magunk elé. Nem egyszerűen szót érteni, hanem eredményesen, közmegelégedésre tevékenykedni a célunk. Nyíltan, a település lakosságának szeme előtt. Reméljük ebben ön is társunk lesz! Tegye meg ehhez az első lépést, vegyen részt az üléseinken és ne csupán külső szemlélőként, távolmaradó kritikusként legyen részese a munkánknak. Bátonyterenye Város Képviselő-testülete ezzel az ügyet lezártnak tekinti. Bátonyterenye Város Képviselő-testülete Hívás az égből Sanyarú telefonhelyzetünk megváltásának egyik ígéretes kezdeményezője lehet az amerikai Motorola cég, amely — persze, nem a mi kedvünkért — olyan műholdrendszer kialakításán dolgozik, amely lehetővé tenné, hogy a Föld bármely pontjáról bárki bárkit felhívhatna hordozható telefonon. A telefonhálózatba sok helyen már most is besegít a műhold, ám a tervezett rendszer földi állomások, központok kiiktatásával kívánja megvalósítani mindezt. Ehhez 77 műhold szükséges, amelyeknek mindegyike 665 km magasságban kering és 37, egyenként, 560 kilométer átmérőjű terület telefonbeszélgetéseit teszi lehetővé. Túl azon, hogy mindez a már ma is fejlett telefonrendszerrel bíró országokat még fejlettebbé tenné, segíthetne az e téren elmaradottaknak telekommunikációs hátrányaik behozásában. EDITH STRATEGY Az Edith Strategy főalakjának valójában nem Edith a neve, hanem Isabel. Isabel Davies. Szőke londoni hölgy, aki „szólóban” kezdte zenészi pályáját. Akkor még „csak” basszusgitározott zenekarának első fellépésén is. Végigcsinálta a műsort, de ideges volt, az ujját feisértették a hangszer húrjai. Annyira megharagudott a gitárra, hogy elhatározta: a második koncertsorozaton szaxofonozik, mert a szaxofont csak fújni kell, s ez egy kicsit olyan, mintha énekelne. — Engem a szaxi felszabadít — mondja nevetve, de azért komolyan — lefogadom, hogy a zenekar egyik tagja sem éfzi magát olyan szabadnak, mint én. Isabel (a volt fogadott gyerek) énekel — feszes torokhangja van — és komponál is. Szerzeményei mindenfélék. Semmilyen kategóriába, keretbe, vagy „dobozba” sem illenek igazán bele. Az első 33-as fordulatú lemeznek nincs címe. A kislemeznek igen. „Going up”. A szerző elmondja, hogy a refrént kell megérteni, mert ott a cím nyitja. Ugyanis: az ember meg akarja tudni, mi végre él a földön, ám ez olyan mindegy, mert végül „föl kell menni” (... going up), azaz meg kell halni. Nem pesszimista ez a szám. A zenéje könnyed, táncolni lehet rá, és éppen azért, hogy a szöveg suL Nem veszélyeztetjük a zsenge demokráciát! Tisztelt Szerkesztőség! Lapjukban 1990. december 12-én leközölt „Kié a gyarmati művelődési központ?" című Gyarmathy Stefánia aláírással megjelent olvasói levélre szeretnék válaszolni. Tekintettel arra. hogy a levélíró következtetései félreérthetők vagy félremagyarázhatók, ezért kérem, tegyék lehetővé alábbijsoraim megjelenését. Tisztelt Gyarmathy Stefánia! Olvasván méltatlankodó, valamint a balassagyarmati művelődési házért aggódó sorait, kérem olvassa el a másik fél véleményét is az Önnel történtekről. Úgy érzem, először tisztáznunk kell azt, hogy Önt a Balassagyarmati Oktatási Művelődési Központ és Könyvtár épületében, a művelődési ház bejáratánál érte az inzultus, amely levele megírására késztette. Amennyiben munkatársam, a szolgálatos portás modortalanul sértegette volna, ezennel nyilvánosan megkövetném és fogadkoznék, hogy soha többé ne forduljon elő hasonló eset. Ezzel az ügy — gondolom — a lovagiasság szabályai szerint el is lenne intézve. Mivel soraiból az derül ki, hogy a „portás-féle" csak munkáját végezte, és ezért el nem marasztalható, megpróbálok magyarázatot adni a történtekre. Ön a házban lévő négy önálló és egyenjogú intézmény közül, tanítási idő alatt a Szántó Kovács János Gimnázium és Szakközépiskolát kereste fel. annak külön bejáratán keresztül, azzal a szándékkal, hogy ismerősével találkozzon. Ha az ajtón belépéskor nem nézett volna át az első útjába kerülő „portás-félén”, és ő nem tekinti Önt diáknak, az iskola házirendje garantálta volna azt, hogy nem kerül ilyen helyzetbe. Be sem jutott volna arra a területre a hátsó ajtón keresztül, ahol bosszúságát okozták. Szeretném emlékeztetni a családban és az iskolában tanultakra, miszerint: ha valahová belépek, köszöntőm az ott tartózkodót, és elmondom jövetelem célját. Ha ezt megtette volna, az első „portás- féle" az iskolatitkárhoz kísérte volna, aki igazán indokolt esetben lehívja a keresett személyt. Ón ehelyett feltételezem, lévén némi helyismerete, egyedül indult ismerőse keresésére. így került át a művelődési központ aulájába, azon az ajtón keresztül, amely csak tanítási idő alatt van nyitva és az intézmények szoros belső kapcsolatát biztosítja. Ezek után került sor az épület túlsó bejáratánál a „szúrós szemű portás-féle" butának, tolakodónak tűnő kérdéseire. Kérdezem: Ki idézte elő ezt a Helyzetet? Aki a hátsó bejáraton keresztül illegálisan érkezett, vagy ő, aki azért felel, hogy a tanítási idő alatt senki ne zavarhassa az iskola tanárait, hallgatóit, és védje értékeinket. Fentiek ismeretében — gondolom—az újság olvasói is másképp ítélik meg a történteket. Kérdése, hogy kié a művelődési ház és az, hogy ezt a kérdést ezen eset kapcsán teszi feí, kissé gyermekkoromat, az ötvenes évek szellemét idézi. Furcsa ezt egy 18 éves lánytól így olvasni. Valamikor a nagy történelmi kérdések is így kezdődtek: kié a gyár, kié a föld. elvtársak? Feltételezem, hogy ezekhez már megszokottan illő és stílusú demagóg válaszra nem kíváncsi. Mi, akik ebben az intézményben közalkalmazottként dolgozunk, szolgálatnak tekintjük ezt a munkát.'Több-kevesebb sikerrel kezeljük és védjük a ránk bízott köztulajdont. Nagyon jól tudjuk, hogy kiért és miért dolgozunk. Munkánk természeténél fogva igyekszünk a háttérben maradva, szinte láthatatlanul dolgozni. Higgye el nekünk, intézményünkben minden a tanulókért, vendégekért történik. A vendégjoggal viszont nem illik visszaélni. A hőn áhított igazi demokráciában sem tehet majd a „nyitott házból” átjáróházat csinálni! Bízunk abban, hogy haragja gyorsan elszáll, idővel majd visszanyerjük bizalmát és előítéleteket félretéve megtisztel minket látogatásával, de azon alkalommal már mindkettőnknek előnyösebb lenne, ha elfogadná érvényes házirendünket. Valójában gondolom, így tudnánk elősegíteni azt, hogy mindenki számára megnyugtatóan tudjuk városunk egyik legnagyobb közintézményét, az Oktatási Művelődési Központot és Könyvtárt üzemeltetni. Üdvözli: Molnár János gondnok •VÍSZ'TÁF’IígfL'T Morva Ildikó, Somoskőújfalu, Baross G. út 20. Születésnapodon jó egészséget, sok örömet és boldogságot kíván szeretettel: Zagyvái Mami! . \ wxw: Amerikai lakosság Az Egyesült Államok lakosainak száma hamarosan eléri a 250 milliót. Az idei népszámlálás szerdán közzétett első adatai szerint az Egyesült Államok lakosainak száma 249 632 692 fő volt a számbavételkor. Ez 10,2 százalékkal több mint a tíz évvel ezelőtti népszámláláskor. 1980-ban 226 504 825 lakost számoltak össze az Egyesült Államokban. A legnépesebb szövetségi állam továbbra is a majdnem . harmincmillió lakosú Kalifornia. NŐK Popsarok gallta megdöbbent és megdöbbentő érzés nehogy kétségbeesésbe forduljon. „Arról van csak szó, hogy ebben a dalban azt a dilemmámat próbálom megmagyarázni, hogy mire is alapozza az ember az életét. Az anyagi, vagy pedig a lelki, szellemi javakra? Ki mondja meg — például nekem —, mikor születik meg az eszményi egyensúly, és hogyan lehet megtartani? Istenem! Igaz: úgyis mindegy, végül föl kell menni. És vajon mindenkit megillet majd a „föl”? Hányán fognak „lemenni”? BETTY BOO A Beatmasters „Hey DJ” című sikerében tűnt fel Betty Boo, alias (illetve valódi nevén) Alison Clarkson. Első pillanatra azt hihet- né az ember, hogy azok közé a csil- lagocskák közé tartozik, akik mellett, ha interjút adnak, mindig ott a menedzserük, nehogy valami szamárságot mondjanak az újságíróknak. Ám aztán kellemes a meglepetés, mikor végre úgy sikerül elkapni és megbeszéltetni, hogy egyedül van — a stúdió ajtajában, hosszas, aprólékos, pepecselő munka után, de lehet, hogy csak a szünetében —, hisz minden szava komoly és érthető. Miért is lenne az butaság, hogy nem akar egyle- mezes „sztár” lenni és ezért felvette a „Doing the Do’ ’-t? Felrója-e majd neki valaki, hogy a dalt mindenféle segítség nélkül maga készítette el, csakúgy, mint „Boo mánia” című nagylemezét? Amikor a rap-ről kerül szó, megemlíti, hogy sajnos nem ért egyet a Public Enemy már hírhedt radikalizmusával és harciasságával. Mivel Londonban él, itt egyszerűen nem olyan a helyzet(e), hogy úgy érezhetné: mit is jelent a faji megkülönböztetés, ahogy azt a Public Enemy tagjai érzik! Igaz tisztelettel néz rájuk, mert volt velük egy színpadon, mikor a She Rockers tagja volt, és tudja jól, hogyan dolgoznak. A rövid beszélgetéskor még nem írta alá azt a szerződést, amit az amerikai Sire Records ajánlott neki. Itt jelennek meg például Madonna és Lou Reéd lemezei is. MARIA MCKEE Kezdettől fogva a Lone Justice tagja. Nem kívánt soha túl sokat a zenekartól, csak annyit: hadd tegye igazán azt, amit szeret! Két éve megjelent első albuma — címként csupán a neve áll rajta —, és úgy tűnik, elégedett volt vele; második LP-re tán nem is gondolt. Aztán egy nap csörgött a telefon, s azt kérdezték tőle, eljátszaná-e egy énekesnő szerepét Tony Scott filmjében? Miért ne? És a döntésnek köszönhető, hogy a „Show me Heaven” — legalábbis az Egyesült Államokban — valamennyi jelentős lista élére került. (Az Égiháború Napjai című film zenéjéből való.) Maria tizennyolc évesen kezdte karrierjét. Most huszonnégy esztendős és akaratereje nem tört meg. Még mindig olyan határozott, éppen úgy nem tűr semmi utasítást, éppen úgy ellenszegül a legtöbb parancsnak, mint régen. A második nagylemeze valamikor 91-ben jelenik majd meg Geffen finanszírozásában és gondozásában. Az énekesnő azonban előre kijelentette, hogy csak kevés koncerten lesz ott, mert szeretné, ha minél hamarabbi!) gye- rekei(!) születnének, ami persze koránt sem jelenti azt, hogy teljesen visszavonul .a zenei életből. Vass Imre Embersorsok
