Új Nógrád, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)
1990-12-23 / 224. szám
8 Luz-nz MAGAZIN 1990. DECEMBER 23., VASÁRNAP Mátyás Ferenc: KARÁCSONYVÁRÓK A téli hófellegek meszelik már az eget, vén a tanya, szíve fáj, kerülgeti a halál. A búboskemence itt az éden, azt ölelik, melegíti a házat, a véneket, ha fáznak. Kinn a dűlőn székér sír, bebúj a szél a résin, majd letépi a lőcsit, nagy a hideg, velőt csíp. Minden lyukat befödnek, öregesen böfögnek, várnak, nem tudják mire, nincs semminek itt híre. Bút húz a bivaly alva, éjszakát visz a szarva, havat hoz a borús ég, s gondot rá a szegénység, mint az ég, kedvük borús, messze még a március. Álmodoznak a vének, fára száll föl az ének, unja magát e világ, mint beteg a patikát, s ha a pince borral telt, vidámítja az embert, jól esik egy pohár bor jósolják a pohárból a régen várt változást, s ellebegnek egy fohászt. Sóhajtoznak, az adó nő, s kopog a foglaló, jégcsapos a tanyaszáj, dehát élni csak muszáj, zsebrevágják a váltót, úgy várják a Megváltót - szalmatetős házukba. Szüld meg nékik, Mária! GYERMEKÁLMOK Mesél a téli erdő Hófehér takaró borítja az erdőket. Örülnek ennek az erdő lakói, a szarvasok, őzek, vaddisznók, nyulak és a természet megszállottjai, ám őket könnyen meg lehet kérdezni állításunk igazáról. Az igazi erdőlakók, a vadak már kevésbé bőbeszédűek. Van, akinek jól jön a hó, van, aki — ha tehetné — kitöröltetné a naptárból a tél című fejezetet. A vaddisznók népes nemzetségének teljesen közömbös, hogy a naptár mit ír. Ők egy harckocsi szívósságával törnek utat maguknak és rokonságuknak sárban, hóban, esőben, vagy fagyban. Az őzek már más véleményem vannak, az ő érzékeny lábuk már nem repes annyira a fagyos hóban való „téli közlekedésért”, a nyulakról, madarakról már nem is beszélve. Amikor a múltba néz az erdész A Kalapatról az Őserdő felé jó másfél óra az űt. Az erdész—idén ment nyugdíjba — lassan ballag, állandóan fölfelé a hegyek irányába. Minden nyiladék, minden erdőrész személyes ismerőse. Itt, ebben az erdőségben töltötte gyermekkorát, itt volt erdészgyakornok, majd amint az oklevelet a kezébe kapta, természetes, hogy itt folytatta életét. Nem is tudná másfelé elképzelni sorsát, mint itt, ahol minden borókabokor, minden hegyi juhar, minden tiszteletet parancsoló idősebb bükk, a kevés, ám annál értékesebb vörösfenyő szinte személyes barátja. Sétál, és a múltba tekint. A szó jó értelmében véve kettős életet élt. Ölt és teremtett. Irányította a fakitermelő brigádokat, ezzel irtotta az erdőt. De ezzel a fával meleget teremtett az otthonokba, bölcsőnek való fát vágatott, és koporsónak alkalmas rönköket szabatott a cseres erdőkben. Majd ezek után csemetét ültetett, hogy a végső kort megért fák helyén újak nőjenek, adjanak árnyat, nyújtsanak fészekrakásra alkalmas gallykat a visszatérő madaraknak. Goldol- kodik az erdész. Emlékezik. A múltba tekint, és a jelenbe néz. Az egykor aprócska bokrok, ahol a menyasszonyával kézenfogva sétált, már kétméteres fákká serdültek. A menyasszonyból azóta asszony lett, a szöszke kislány pedig háromévesre cseperedett. Későn nősült —, gondolkodott el és levette fejéről a zöld vadászkalapot —, de megérte, hiszen aranyhajú lányában, feleségében megtalálta azt, amiért érdemes volt élni. Zöld csizmája ropogtatja a havat, és az örökzöld tűleveleken ülő hópamacsokra nézve arra gondol, hogy valóban érdemes volt élnie... Utazik az apró fenyő Három éve születtem. Ezen a déli hegyoldalon. Akkor még arra gondoltam társaimmal együtt, hogy egykor az erdő legszebb fenyőfája leszek. Már tudom, hogy ez a vágyam soha nem válhat valóra. De nem vagyok szomorú, mert igaz, hogy nem évekre, hanem csak napokra és éjszakákra, de én leszek kedvence egy családnak, ahol a világról még mit sem tudó apró csecsemőktől a szülőkön keresztül a tisztes kort megért nagypapákig, nagymamákig mindenki a karácsonyi ünnepek fényében elhomályosított szemekkel fog rám tekinteni. Lesz rajtam csillagszóró, színes gömbök, angyalhaj és egyéb ilyenkor szokásos kellékek, ami nekem nagyon tetszik. Bár hozzá kell tennem, hogy ez valóban csak néhány napig tart. És ha az erdőben maradok? Amint nagykorú leszek, ugyanúgy megölnek, gépkocsikra raknak és épületek szerkezeteinek meghatározó anyaga leszek. Az igaz, hogy ez emberöltőkig tart, de én mégis a néhány napos vidáman csillogó gyermekszemek fényébe szeretnék karácsonyfa lenni. Sokba kerül az őszi erdő Többen próbálták már megmagyarázni. hogy melyik évszakban mutatja az erdő a legszebb arcát. A tavasz, a bimbóvirágzás, a kikelet, a virágnyílás időszaka, ami egyben a szerelem évszaka is—és nemcsak az erdőn. A legtöbb turista, kiránduló, legyen az hazai vagy külhoni, nyáron keresi fel a magyar magas hegyek erdőt adó lombjait, és hűsítő szellőket fu- valló völgyeit. Az ősz, nemcsak gazdaságilag hoz hasznot kis hazánknak —, lévén a nyugati féltekéről érkező vendégvadászok tisztes valutamennyiséget hagynak abban amúgy is szűkölködő országunkra eredményes vadászatok után — hanem az igazi természetjárók a természetet értők ekkor járják rendszeresen a szivárvány minden színében pompázó és igazi színorgiában lángoló hegyoldalakat. Az ősz egyben az elmúlás időszakát is jelzi, hiszen a bükkösök, tölgyesek, juharos erdők, ilyenkor fizetnek levélpénzeikkel az örök Természetnek azért, hogy egész évben táplálta őket. Vannak örök adósok, köztük például a vörösfenyő, aki nem hajlandó időben fizetni. 0 úgy döntött, akkor hullajtja levélpénzeit a földre, amikor neki tetszik. A tél a természet legtisztább időszaka, hiszen a fehér hólepel mindent beborít. Van, aki, esküszik a ködre, mert azon túl nem lehet látni. Az igazlelkű emberek a havat tartják a legtisztább dolognak a világon az érintetlen emberi lelken kívül. A hó mindent elfed, csakhogy következik a tavasz, elolvad a hó és újra előtűnik a világunk. Sólymos I.ászló Tanúm az életem Ha valaki úgy érzi, embertársai elfordultak tőle, lelke mélyén ennek okai után kutat. S ha azt találja, méltatlanul maradt magára, megkísérli sokadszorra is az elfogadtatást. Amennyiben hiába mutatja őszinte arcát, magányba vonul, de idővel ez sem nyújt számára menedéket. Ezért arra szánja el magát, hogy igaza bizonyítására kiteregesse az életét... így szeretné eloszlatni vagy legalább enyhíteni keserűségét Bátonyte- renyén egy idős asszony, a neve Tarján Lászlóné. Nem érti, miért viseltetnek iránta sokan ellenszenvvel, hiszen annyi megpróbáltatásban volt része, s keményen, elszántan valamennyit legyűrte. A legsúlyosabb csapás az egész életét beárnyékolta... Szomorú mérföldkő —Férjemet halálos baleset érte munkahelyén, a bánya mélyén. Éppen egy omlásveszélyes helyen dolgozott — és soha többé nem került elő. Bár akkor sokak szerint maga idézte elő a halálát, később kiderült, a bánya volt a hibás, s a vétkeseket elítélték, megbüntették. Húszezer forint kártérítést kaptam, de minden további igényemet elutasították, hivatkozva erre az összegre. Férje elvesztése a szomorú mérföldkő, mely kálváriáját elindította. — Magamra maradtam három apró gyerekkel. Mit tehettem? Nyeltem a keserű pirulákat, s igyekeztem megfelelni családfőnek magam és mások előtt. A gépüzemben dolgoztam, mint egyszerű hivatalnok, akit szószólójuknak tekintettek a kollégák, s bizalommal közeledtek hozzám. Nem értettem, miért lettem „ kivételes”: a többiekhez képest sokkal kevesebb prémiumot kaptam. Magyarázatuk erre mindössze annyi volt: aki mind a három fiát főiskolára, egyetemre tudja járatni, annak elég a kevés is. Fegyelmik és kitüntetések. Szavakkal elismerték a munkáját, s ennek igazán örül. Mígnem egy napon a folyosón összefutott kisírt szemű munkatársnőjével, aki elpanaszolta neki a baját, s ebből újabb bonyodalom származott. — Kolléganőm védelmére keltem, s berontottam a főnökéhez. Csupán annyit mondtam ott: tudok ám valamit, s ezzel a kijelentéssel nagy riadalmat okoztam. Ugyanis azt hitték, valami úton-módon tudomást szereztem visszaélésekről. Nemsokkal ezután összeférhetetlenség „vádjával” felfüggesztettek az állásomból. Pedig én nem voltam összeférhetetlen. Majd fegyelmi bizottság elé állítottak, ahol tisztázódott az ügyem. Hatalmas csokor virággal fogadták vissza, az összes elmaradt illetményét hiánytalanul kifizették. — Ezután tíz évig fegyelmik, kitüntetések, üdültetések váltva sorakoztak nálam. Érdemtelen bánásmódban részesültem. A nyugalom pótolhatná... — Az utcán ferdeszemmel méregettek, az ismerősök köszönés nélkül mentek el mellettem. Elítéltek, pedig nem szolgáltam rá. Ki tudja honnan szerezték információikat rólam. Ha az igazamat bizonygattam, nem hittek nekem. A szomszédok sem hagytak békén, ezért el is költöztem egy másik lakásba. De hiába, itt is útjába vagyok némelyeknek. Azt tapasztalom, hogy szándékosan zaklatnak, intrikálnak ellenem. Még attól sem riadnak vissza, hogy „idegbetegnek” tituláljanak, pedig legfeljebb nyugtalan vagyok, de az egészségemmel semmi baj. Tarján Lászlóné oly sok helyen, megannyi embertől várt, remélt már segítséget, ami — nem érti mi okból — csak nem akar jönni. Úgy érzi, erkölcsi kárát egyedül a nyugalom pótolhatná, ám ez nem adatik meg neki. Egyedül abban bízik, az eddigi életéről vallottak eljutnak azokhoz, akik félreismerik. Mert szüksége van barátokra, jó ismerősökre megértésre. _________________________________________________Mihalik Júlia Zabari kívánság A lelki kompánia brigadérosa Szerény kis porta Zabaron a Juli nénié. Az udvar sarában néhány tyúk kapirgál, lábaikat kényesen emelve a hideg latyakban. A zsebkendőnyi veranda üvegezetlen, a bejárat mellett hatalmas kosár, benne fölhasított tűzrevaló. Látszik a fán, hogy a fejszét erőtlen asszonykezek fogták. Nem számít, így is keleti kényelmet jelenthet az idős asszonynak, hogy naponta csak egyszer kell favágással bajlódnia. Mert mióta meghalt a gazda, azóta ilyen fésületlen a porta s anehéz férfimunkát kívánó feladat is özv. Lőcsei Lajosnéra Juli nénire vár, aki a 68 évével és az évek óta kísérő betegségével, mégis egy kis család, vagy ahogy néha tréfásan nevezik magukat: lelki kompánia brigadérosa. Beteg is, öreg is ez a megfáradt „katona”, mégis tartja magát keményen. Amikor négy éve elvesztette a 32 éves asszonylányát, azt hitte mindennek vége, nincs tovább. S amikor a két árva, Mária és József sorsáról volt szó és felmerült az intézeti elhelyezés lehetősége, akkor a nagyszülők oroszlánként harcoltak a gyermekekért. Nem törődtek idős korukkal és a szűkös anyagiakkal: magukhoz vették a két gyermeket. Tavaly a nagyapa is elment, s azóta hárman élnek együtt: Juli néni, a 17 éves Mária, aki a salgótarjáni közgazdasági szakközépiskola harmadikosa, és Joci, aki most nyolcadikos. Juli néni 6400 forint özvegyi nyugdíjából élnek. A két gyerek havi illetménye az utolsó fillérig takarékba kerül. Ha Juli néni ünnepi feketében kimozdul valahová, akkor vagy az orvoshoz megy, vagy Marika stafírungját rendezi, egvették már a gyönyörűszép szekrénysort. S amikor a fiatalok magnóért „leledzettek” — így mondja Juli néni — szintén kinyitotta a szigorúan őrzött bugyellárist. S ahogy Marika is tesz valamit a családért arról az alföldi kukoricatáblák mesélhetnének! Minden évben az Alföldön dolgozik, hozza haza a pénzt és a terményt. Terveihez kell a pénz és a léleke- reje. Amikor diszkóban van, vagy éppen a Mamával és Jóéival beszélgetnek a sparhelt mellett, gyakran jutnak eszébe. Az iskola befejezése után óvónő szeretne lenni, anyagi biztonságra vágyik és megkönnyíteni a mama dolgát, hogy még sokáig élhessen. Jobban, kényelmesebben, mint eddig. Jövőre már nagykorú lesz. Várja őt a Besz- terce-telepi lakás, amely szegény édesanyjuk tragikus halála után maradt a gyerekekre, s ahová szeretné gyakran elvinni a mamát. A karácsonyi .ünnepi menüt Marika készíti, ő lesz most a háziasszony. Biztos finom lesz a székelykáposzta, a kakaós lepény, a mákos beigli és a gyümölcsbólé, amit Marika büszkeségére már tavaly is megdicsértek. S ez lesz az a ritka alkalom, amikor a nagymamának nem kell csinálni semmit. Jóci, remélhetőleg nem vág a fa helyett a lábába, amikor megkészíti a többnapra való tűzrevalót. Juli néni már nem megy az éjféli misére. Az egészsége sem engedné és a templom is igen messze van. Inkább otthon imádkozgat a karácsonyfa mellett. Majd Marika és Joci ott lesznek helyette. Vigyázni kell magára. Saját élete csak azért fontos számára, hogy két unokája sorsát rendezgesse. Hatvannyolc évesen is arra kéri az Istent, hogy ajándékozza még meg néhány évvel, míg életszabta kötelezettségét teljesíti. Szabó Gy. Sándor KARÁCSONYI KONCERT A Liszt Ferenc kamarakórus karácsonyi koncertet adott a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtárban december 20- án, Gúthy Éva vezényletével. Az együttest zongorán Gedöczi Ildikó kísérte.
