Új Nógrád, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)

1990-12-22 / 223. szám

1990. DECEMBER 22.. SZOMBAT SALGÓTARJÁN ÉS KÖRZETE innTnnu 5 Baglyason a Szamuely Tibor úti faházakban lakom, s már hetek óta nincs nálunk áram, mert az ÉMÁSZ lekapcsolta — panaszolta nemrégiben szer­kesztőségünkben Dudás István­ná. — Nem fizették a díjat? — Másról van szó. A villanyó­ra környékét, a szekrényt tönk­retették, ezért iktatták ki. S addig ez így is lesz, amíg az IKSZV meg nem csinálja, mert ez az ő dolguk lenne. — Szóltak már nekik? — Persze, de még nem tettek semmit. — Mit mondanak? — Azt, hogy nincs biztosíték arra, hogy fizetni is fogunk az ÉMÁSZ-nak. S ezt azért feltéte­lezik, mert önkényes lakásfogla­lók vagyunk. — Tehát? — Kezesek... védnökök kelle­nének, akik vállalnák értünk a felelősséget. — Kerestek ilyet? — Igen, a tarjáni családsegí­tőkhöz fordultunk egy nyilatko­zattal, aláírásokkal, melyben az áll, hogy rendszeresen eleget teszünk fizetési kötelezettsé­günknek. De eddig minden ma­radt a régiben. Gyerekeim van­nak, szívbeteg vagyok. Tegnap is rosszul lettem, de az orvos nem jött ki. _? ? — Gyertyafénynél nem lát so­kat... És itt az ünnep. — Problémák sokaságára mu­tat rá ez a sajátos párbeszéd. De úgy tűnik, van megoldás: a csa­ládsegítők közbenjártak, kérték az ingatlankezelő vállalatot, javítsa meg a szekrényt, aztán legyen meg az áram és persze a rávaló. Az ingatlan végül beadta a derekát, s az alpolgármester is a rendezést ígérte. Eddig a történet, aminek a végén már mintha pislákolna némi fény... Mihalik Júlia A térképen nem található? Van Tarjánban egy hosszú zsákutca, ahová jó ideje csak nagyritkán találnak be a szemétszállítással megbízott szak­emberek. Nem tudni, milyen norma szerint ténykednek a városgazdálko­dási üzem begyűjtői, de az vitathatat­lan tény, a szemétszállítás díjbeszedői nagyobb hatásfokkal dolgoznak, mint a kukák tartalmát kiüríteni hivatott egyének és közvetlen főnökeik. Hogy ki a felelős a kialakult helyze­tért? Mondhatnám azt is, a kormányfő. Elvégre miért tűri el a hanyag munka­végzést? Azt hiszem, mégsem odafönt kell kutatni. Hátha rálelünk ebben a vá­rosban is! Az illető úriember minden bizonnyal választ tud adni a Kazinczy Ferenc út lakóinak (odafönt a Pécskő tájékán) arra a kérdésre, ugyan miért fizetnek ők szemétszállítási díjat, ha végül nekik maguknak kell azt saját gépkocsin kivinni a szeméttelepre? És most tessék megkapaszkodni: a szó­ban forgó telep bejáratánál le kell pen­getniük minden alkalommal az 50 fo­rintot (ugye milyen jó üzlet?), amiért elvihették háztartási hulladékukat oda, és nem az erdő, vagy út szélén dobták ki az autóból. Érti ezt Ön, kedves Olvasó? Mert én nem! A sors fintora, ha nem hajlandó az ötvenest lepengetni a delikvens, fe­lírják a renitenskedő rendszámát, s akkor a büntetést kiszabók haragjától ments meg Uram, "minket! Elvégre a bírság ettől csak több lehet. Meg kell regulázni minden szemetelőt! Más valakit nem kéne legalább egy ejnye- ejnyével megdorgálni? Mit szólnának hozzá a SZOLGÁL­TATÓ városgazdálkodási üzem még mindig a hatóságosdi felé hajló egyes dolgozói, ha a „szolgáltatás” hanyag, szerződést megszegő módon való tel­jesítéséért, azaz nem teljesítéséért kamatostul visszakövetelnék a Ka­zinczy út lakói a hiába befizetett forint­jaikat? Esetleg benyújtanák azon pluszkiadásaikról kiállított számlákat, melyeket a szerződést megszegő cég miatt kénytelenek voltak magukra vál­lalni? A Somoskőújfalui általános iskola — Somoskőújfalu. A határ menti község általános iskolájába jelenleg 238 tanuló jár. Velük 23 nevelő fog­lalkozik. A gyerekek létszáma évről évre csökken, ami nem éppen kedve­ző statisztikai adat. A se nem város, se nem falu köztes helyzet olykor előny, más alkalom­mal éppen hátrány. A Somoskőújfa­lui általános iskolában — éppen mé­reteinél fogva — biztosított a csalá­diasság, a személyre szőlő törődés, a gondok együttes megoldása. A szü­lőkkel, a családdal való rendszeres kapcsolattartás a ma még Salgótar­jánhoz tartozó községben dolgozó nevelők munkájának egyik funda­mentuma. Pál Józsefné, iskolaigazgató sze­rint ugyanakkor élnek mindazon lehetőségekkel, amit a város biztosít­hat. Lefekvéskor mesét olvasok nekik... A Szent Lázár-rend ajándéka a kórháznak — Salgótarján. Két adománnyal megrakott teherautó érkezett nemrégiben a Madzsar József megyei kórházba: A járművek a Szent Lázár-rend ajándékát hozták német földről, melyekért levélben mondott köszönetét az intézmény veze­tése. Az orvosi berendezések, ágyak, altatáshoz szükséges felszerelések értéke eléri az egymillió forintot. Ételkiosztás a Kővár előtt pasztalataink szerint sajnos, nem egyedi. íme a pontos névvel és címmel érkezett salgótarjáni olvasónk levele. „Tisztelt Új Nógrád Szerkesztősé- * ge!" Soha életemben nem írtam még új­ságcikket. Most mégis arra kérem Önöket, tegyék közzé soraimat, hátha valakinek van egy okos ötlete, összefo­gásban az erő! (Példa erre a taxisblo­Ebédidőben a Karancsban végig kelljen néznünk gyerekeink éhe­zését. Biztos, hogy nem a mi kétgyermekes családunk az egyedüli, ahol egy főre eső nettó jövedelem 3800 forint. Fér­jemnek még van munkahelye. Az ő fize­téséből és az én rokkantnyugdíjamból élünk. Most amit már tudunk a jövő évi árakról: fűtés 150 százalékos, áram 50 százalékos emelés. Az élelmiszereknél A levelemet aláírtam, nem akartam névtelenségbe burkolózni. De a Tisz­telt Szerkesztőséget mégis arra kérem, ne közöljék az újságban a nevemet, mert bizony azért vannak olyanok is, akik megmosolyogják a szegénységet, és talán el sem tudják képzelni, hogy is lehet így élni, hisz nekik több van, és ezért fel sem fogják, hogy van az övéké­től alacsonyabb életszínvonal is. Radies Gyuláné a Váci Kötöttáru- gyár kazári gyáregységében 1977 óta dolgozik. Három fiú: a tízéves Tamás, a nyolcéves Öcsi és a kis Gabi büszke édesanyja. Amikor ró­luk szól, hangjából perzsel az irán­tuk érzett olthatatlan szeretet. — Nem panaszkodhatok egyikü­kre sem. Mindegyikük jó gyerek, az iskolások jól tanulnak. Mivel min­dannyian fiúk, így hát csintalanok, s ez természetes. De nagyon szeretik az édesanyjukat, a nagyapjukat és a nagyanyjukat —. Folytatja az előbbi gondolatot, a kellemes, szavait jól megfontoló fiatalasszony. Ahogy lenni szokott, itt is a legki­sebb a legaranyosabb. Amikor rossz fát tesz a tűzre, vagy olyat csinál, amivel az édesanyjának szomorúsá­got okoz, hízelkedve odabújik hoz­zá, s a következőket mondja: — Ne haragudj rám, ilyet többet nem csi­nálok. Egy idő után, a játék hevé­ben, akárcsak a többi ilyen korú gyerek elfelejti, amit ígért. Az igen meghitt és ismétlődő napi együttlétek során az egyik visszaté­rő, de nagyon kedves és érzelem­gazdag időszaka a napnak, az esti lefekvés előtti mese. — A hetvenhét magyar népmesés könyvből meg az Ezeregy éjszaká­ból olvasok fel nekik. Fél óra múlva az igazak álmát alusszák. Megpu­szilom őket, utána továbbvégzem a dolgomat. Nem sokkal később a karácsonyi ünnepekre, az előkészületekre tere­lődik a szó. — Valamivel szegényebb lesz, mint az eddigiek. Vonatkozik ez az ajándékokra, amit már megvettem nekik, azt amit ők kértek. Ruhát, ci­pőt, már korábban megvásároltam. Lesz karácsonyfánk, disznót is vá­gunk, így hát lesz mit ennünk is. A fiatalasszony egyedül neveli gyermekeit. Akaratlanul is kibukik belőlem, a feltehetően nem éppen kellemes érzést kiváltó kérdés: — Nem hiányzik a gyerekeknek az édesapjuk? Kicsit összerezzen, pár pillanatig hallgat, miközben rendezi gondola­tait. — Jól viselik el a hiányát, mert a nagypapával nagyon jól megértik egymást. Jól van így ahogy van, zárja le tömören, ezzel kapcsolatos gondolatait a fiatalasszony. Kisvár­tatva pedig a következőkkel egészíti ki: — Nem vagyok egyedül. Gond­jaimat, elképzeléseimet mindig megbeszélem a nagyszülőkkel. Tő­lük eddig is sok tanácsot kaptam és kapok most is. Elszomorul viszont az arca, ami­kor a jövő kilátásai kerülnek szóba. — Láthatja nem panaszkodom, ez azónban nem jelenti azt, hogy nin­csenek bennem engem izgató kérdé­sek. Végtelenül bánt, hogy minden ugrásszerűen drágul. Akárhogy is dolgozunk, képtelenek vagyunk a keresetünkkel az áremelkedéseket utolérni. A legjobban az izgat, hogy jövőre mi lesz velünk? Tudunk-e dolgozni? Lesz-e munkánk? Meg tudunk-e élni belőle? Olyan kérdések ezek, amelyekre azoknak kellene egyértelműen vá­laszt adni, akik állandóan a legitimi­tásukra hivatkoznak, akik vállalták, hogy kivezetik az országot a mosta­ni nehéz, válságos helyzetből. A karácsonyt a nagyszülőkkel Három fiúgyermek büszke édesanyja együtt, a kétszobás lakásban tölti együtt a család. Az ünnep, az aján­dékozás teremtette öröm, az egész napos együttlét a gyerekekkel fő­nyereményt jelent a fiúknak. Ők szerencsére még nem érzik azokat a gondokat, amelyek egyre jobban befészkelődnek a szülők érzés- és gondolatvilágába. A védőszárnyak alatt nyugodtan játszhatnak, örül­hetnek az ajándékoknak. Ha az ünnepek alatt nem is, de az azt köve­tő munkanapokon bizonyára előto­lakodik a bizonytalan jövőt firtató kérdés: — Meg tudunk-e élni mun­kánkból 1991-ben? Venesz Károly egyelőre nem tudni, hány százalékos lesz az áremelés. Itt már semmilyen igényből nem lehet leadni, hiszen akik hasonló cipőben járnak, tudják, hogy ennyi pénzből már nem lehet igénye az embernek. Ugye, Tisztelt Édesanyák, ott a,,Tisz­telt Házban" is ezt papír és ceruza segítségével ki kellene tudni számolni, hogy megítélésem szerint ez nagyon sok családot taszít egyenesen a nyo­morba. De, mi édesanyák, fejben is ki tudjuk számolni, hogy ilyen mértékű áreme­lést már semmilyen, a kormány által beígért, homályos,an rpég, csak nem is körvonalazott ellentételezés sem tud elviselhetővé tenni. Kérem asszonytár­saimat, ha valaki velem 'egyetért, és van egy okos ötlete, valamiképpen fogjunk össze! Ennyi pénzből? Családi pótlék helyett mérget? Az alábbi olvasói levél közreadása nem kis töprengést jelentett számunk­ra. Nem tudunk azonosulni azon bizo­nyos tabletta bevételére tett javaslatá­val. Am hangulatot fejez ki, mely to­kád.) Én az újságban a velem hasonló sorsú Magyar Édesanyákhoz szeret­nék szólni. Kérjük a kormánytól, hogy a novem­ber és december hónapra beígért gye­rekenként 100—100 forint családi- pótlék-emelés helyen tegyék a követke­zőt! Kapjon minden család, aki ezt ><ű- lasztja, fejenként egy plyan taplettát,. hogy egyszerre pusztuljunk el! Úgyis ez lesz a vége. És akkor legalább meg­kíméljük magunkat attól, hogy jövőre Salgótarján Város Önkormányzatának tagjai 1. Dr. Angyal Dávid 17. M. Szabó Gyula 2. Dr. Balogh Miklós 18. Nándori Ferencné 3. Bánházi György 19. Nyerges István 4. Dr. Bercsényi Lajos 20. Ponyi Zsolt 5. Cserháti József 21. Dr. Szabó Sándor — alpolgármester — alpolgármester 6. Eötvös Mihály 22. Szigetvári János 7. Ercsénvi Ferenc 23. Tamássy István 8. Dr. Fancsik János 24. Tolmácsi Ferenc 9. Gusztos István — polgármester 10. Hranek Ferenc 25. Tordainé 11. Kadlót Vilmos dr. Sztráska Erzsébet 12. Kocsárdi Nándor 26. Dr. Várkonyi József 13. Dr. Kovács József 27. Dr. Zsély András, 14. Kun Zsuzsa valamint Oláh Béla, mint 15. Dr. Kuti István a cigány etnikai kisebbség 16. Molnárné Gyepesi Edit helyi szószólója. Egyedül nem megy Thürmer Gyula szerint ma nem az a lényeg, hogy szocializ­mus vagy kapitalizmus lesz-e Magyarországon, hanem az, hogy sikerül-e megóvni az or­szágot a fenyegető gazdasági és, politikai anarchiától. Egyedül sem az MDF, sem az SZDSZ nem képes megoldani a problé­mákat. A munkáspárt elnöke — aki a héten Salgótarjánban járt — népi összefogást szorgalmaz, amelyet a társadalmi gondokra érzékeny és jórészt szakértőkből álló kormány létrehozása, to­vábbá a köztársaság elnöke melletti konzultatív tanács felál­lítása testesíthetne meg. Új gazdaságpolitikára van szükség, amely az infláció meg­állítását tűzné ki célul. Hazánk nemzetközi kapcsola­taival összefüggésben pedig a munkáspárt (MSZMP) vezére arra számított, hogy az MDF kongresszusa megpróbálja kor­rigálni a kormány téves külpoli­tikáját. A szekrény, az áram és a lakásfoglalók esete A képeket Gyurián Tibor és Rigó Tibor készítették. Az összeállítást szerkesztette Sánta János Apad a létszám

Next

/
Oldalképek
Tartalom