Új Nógrád, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)
1990-12-18 / 219. szám
1990. DECEMBER 1B., KEDD SPORT uhj-h-ej 7 Idényzárás — győztes rangadóval Visszafogták a kézilabdázók kezét Célok nélkül nem érdemes folytatni Berták Sándor hosszú évekig az egyik meghatározó játékosa volt a Salgótarjáni Építők kézilabdacsapatának, most viszont az őszi idény végén bejelentette, hogy visszavonul. Pedig még mindig csak huszonkilenc éves, ráérne még a búcsúval. Miért hát ez a nagy sietség? — Már négy éve is abba akartam hagyni, miután sorozatos sérülések értek, s két műtéten is átestem — mondja a jól megtermett (immár egykori) átlövő. Kérték az egyesület vezetői, folytassam, s mivel úgy éreztem akkor, sikeres a felépülésem, folytattam is. De már egyre inkább úgy érzem, vigyáznom kell magamra. Elárulta még, hogy egyéb okai is vannak visszavonulásának. — Évek óta jó csapatunk van, de soha nem engedték, hogy feljebb lépjünk, mondván, nincs pénz az NB I/B- re. Mi játékosok mindany- nyian sokat vállaltunk a kézilabdáért, egy fillér nélkül, pusztán sportszeretetből, de még csak ki sem élhettük magunkat a játékban, mert visszafogták a kezünket. CéA sí szerelmeseinek tábora az idén is biztosan gyarapszik majd. Minden bizonnyal sokan várják már a sportolásra alkalmas havat, s akik még csak szeretnék elsajátítani a sok lók ‘nélkül nem látom értelmét tovább játszani. Bertók tizenegy éves korában kezdett el kézilabdázni, majd 1978-ban lett az Építők igazolt játékosa. Azóta csak a katonaság alatt szerepelt más egyesületben. Jó kezű átlövőnek tartják, újabban szükségből jobbszélsőt is játszott. De miért éppen ezt a sportágat választotta? — A salgótarjáni Gagarin Általános Iskolába jártam, ahol Nagy István volt a testnevelő tanárom, aki akkor az Építőkben játszott, ö szerettette meg velem a kézilabdát. Az egyesületnél Mojzes Ottó volt az első edzőm. Akkoriban minden gyerek futballista akart lenügyességet igénylő sport alapjait, már keresik a kínálkozó lehetőséget a megtanulására. A Salgótarjáni Síklub — információink szerint — az idén is szervez síiskolát. ni, ezért más sportágban jobban ki lehetett tűnni. Nekem szerencsére alkatilag, fizikailag is kedvezett ez a sportág. S ahogy mondja, az sem mellékes, hogy a pálya környékén nőtt fel. Bertók egyébként legnagyobb sikerének az utóbbi két bajnokságban elért ezüst- és bronzérmet tekinti. — Nem bántam meg, hogy a kézilabdát választottam, dacára a sok sérülésnek és a kétszeri műtétemnek. Jó társaságba kerültem, eljutottam néhány helyre, és értünk el — külföldön is olyan emlékezetes sikereket, amelyek számomra örök élmények maradnak. Kérdezem tőle, hogyan tovább. Mondja, nem tud és nem is akar elszakadni a sportágtól. Megyei osztályban mérkőzéseket vezet, s ha egy-két éven belül a megyében változnak a lehetőségek, az sem elképzelhetetlen, hogy újra beszáll játszani. Mostanában fia, a kétéves Bence tölti ki minden idejét. A Síküveggyárban dolgozik, nem nagyravágyó, elégedett embernek tartja magát. — Balás R. — melynek helyszíne a Tarjá- ni Gyermektábor, az első foglalkozás kezdete december 22-én délelőtt, 10 óra. A részvételi díj fejenként 600 forint. Egyetlen nyitott kérdés maradt: lesz-e hó is mindehhez. Mert a síklub pályái pillanatnyilag hómentesek . . — KOSÁRLABDA. NB II., FÉRFIAK: SKSE—MALÉV SC 96—63 (54—35). Salgótarján, városi sportcsarnok, 200 néző, v.: Sztankovics, Tolnai. SKSE: Mészáros 25/6, Juhász 19, Magyar 13/9, Szabó 3/3, Balogh 5/3. Csere: Grenda 21, Tóth, Pintér 2, Soós 2, Dániel. Edző: Laczkó Sándor Nagy tétje volt a találkozónak, hiszen aki győztesként hagyja el a pályát, reményekkel aspirálhat az NB I.-ért vívandó osztályozóra. Az is emelte a mérkőzés fontosságát, hogy a kohászok az idén most léptek pályára utoljára. Igen. kellemesen telt a mérkőzés első félideje. A 3. perc után a hazaiak magukhoz ragadták az irányítást, és a következő 17. perc már kosárcsemegét hozott. Ebben az időszakban Juhászék a játék minden elemében felülmúlták ellenfelüket: mind támadásban, mind védekezésben, mind a lepattanó labdák megszerzésében leiskolázták a fővárosiakat. Szünet után a hazaiak a biztos előny tudatában nyugodtan, megfontoltan játszottak. A vendégek lélekben feladták a találkozót. Végül a kohászok ötletes, látványos játékukkal magabiztosan arattak győzelmet, amellyel megerősítették harmadik helyüket a táblázaton. Az együttesből kiemelkedőt produkált Mészáros és Juhász, jól játszott továbbá Magyar és Grenda. — Om aszta — MEGYEI BAJNOKSÁG FÉRFIAK: Mikszáth DSK Pásztó—Balassagyarmati Ius- titia 40—62 (29—29). Ld.: Tóth T. 21, ill. Markó 24, Kalcsó 16. NSZV-VGÜ St.—Bgy. Ius- titia 58—49 (39—20). Ld.: Svantner 17, Bóka 14, ill. Markó 18, Csapó 13. PSZF St.—211. ISZI DSK St. 123—88 (58—38). Ld.: Nagy L. 29/3, Vörös 24/18, Lajkó és Tamás 16/3, ill. Klug 35, Marosszéky 30/12, Csurgai 11. PSZF St—SKSE II. 64—54 (38—25). Ld.: Mészáros 34/6, ill. Fekete Cs. 15, Kiss Z. 14/3. SKSE-serdülő—211. Sz. ISZI DSK St. 54—87 (25—44). Ld.: Molnár V. 25 15, Pet- ró 17, ill. Klug 56, Papp Sz. 16/3. Mikszáth DSK Pásztó— SKSE II. 51—69 (24—38). Ld.: Tóth T. 29/3, ill. Fekete Cs. 20 6, Tornyos 12. SKSE-serdülő—NSZV-VGÜ 62—72 (37—31). Ld.: Klug 24, Csurgai 13, Kicsiny 12, Molnár V. 11, ill. Selmeczi 24, Pongrácz 16. A bajnokság állása: 1. PSZF 6 6 - 568-350 82 2. NSZV-VGÜ St. 6 5 1 386-341 11 3. SKSE II. 6 4 2 494-355 10 4. Balassagyarmat 6 3 3 419-320 9 5. SKSE-serdülő 6 1 5 394-550 7 6. 211. Sz. ISZI DSK 5 1 4 345-478 6 7. M. DSK Pásztó 5 - 5 269-391 5 A legjobb pontátlagot elért játékosok: Klug (211. sz. ISZI DSK) 28, Mészáros (PSZF) 27, Markó (Balassagyarmat) 24,5 pont mérkőzésenként. — Miskolczi I. — Síiskola lesz — hó talán Vívó OB, Budapest A KÖSZIG-kupáért folyó vívó OB küzdelmei vasárnap fejeződtek be a Budapest Sportcsarnokban. Ezen az utolsó napon dőlt el az elsőség kérdése és a további helyezések sorsa a női tőr-, és a férfi kardcsapatok vetélkedésében. Az SKSE vívóira nagy feladat várt, hiszen a bizonyítási vágytól fűtött fiatalok vállára rakták a terhet, mindössze egy-egy „idegen- légióssal” kiegészítve kellett mind jobban helytállniuk. A célt elérték: a lányok a hetedik, a fiúk a kilencedik' helyen fejezték be a versenyt, s biztosan maradtak az első osztályban! ■Az első tízmenetes! Botos-bravúr Bécsújhelyen Profi pályafutásának első tízmenetes összecsapását vívta a hét végén Botos Tibor, az SBTC korábbi amatőr országos bajnoka. Az ellenfél az osztrákok harmatsúlyú bajnoka, Johann Lu- pu volt, aki keményen megizzasztotta a tarjáni fiút, hiszen a pofonok völgyében eltöltött fél óra során padlóra is küldte Botost. Ám, kiderült: az a legény, aki állja. Még mindig... Botos Tibi a harmadik menetben kapott nagy ütés után fokozatosan magára talált, és a végelszámolásnál 2—1 arányban őt látták jobbnak az éles szemű pontozók. A „sógorok” harmatsúlyúja harmatos szemmel távozott a szorítóbői. C € ^ flnero-tti / Az AMERO-HUNR Kft., mint a SLICK-50R termékcsalád kizárólagos forgalmazója és a védjegy kizárólagos hasznosítója, valamint a CarbonCleanR belső megbontás nélküli vegyszeres égéstértisztítók és az AquaBrookR víztisztítók forgalmazója, ezúton hívjukfel a T. vásárlók, a kis- és-nagykereskedő cégek szíves figyelmét, hogy a törvény értelmében védjegybitorlást követ el, aki jogosulatlanul használja a más javára bejegyzett védjegyet, vagy hamisított megjelöléssel hoz forgalomba terméket. Az AMERO-HUNR Kft., — mint a gyártó SOCOPAR LIMITED kizárólagos képviselője Magyarországon — polgári és büntetőjogi eljárást kezdeményez védjegyjogaink megsértőivel szemben. A SLICK 50R teljes választékban és garantált minőségben beszerezhető: NÉPSZAVA ANGYALFÖLDI KARÁCSONYI VÁSÁR (kék metró Árpád híd megállójában az autóparkolóban) CSILLAG EXPO (BNV területén az F pavilonban) Magánszemélyeknek és viszonteladóknak: eLggif SIMA ÚGY 50 KARÁCSONYI SZUPERKEDVEZMÉNY CSAK 1990. DECEMBER 23-IG! KARÁCSONYI VÁSÁR ideje alatt: 1990. november 23-tól december 23-ig SZUPERKEDVEZMÉNNYEL!! KÖZPONTI RAKTÁRUNKBAN 2335 Taksony, Solt u. 5. BAJAI BOLTUNKBAN 6500 Baja, Piac tér 2. Pl. Eladási ár Karácsonyi ár dec. 23-ig Négyütemű motorokhoz (benzin, Diesel) 500 ml 3310.— 2648.— 200 ml 9741.— 7793.— Kétütemű motorokhoz (Trabant, Wartburg, Barkas) 60 ml 1104.— 883.— Váltó, differenciálmű 350 ml 2950.— 2360.— Zsír 400 g 1350.— 964.—