Új Nógrád, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)

1990-11-14 / 190. szám

IGAZGATÓ I. ÉVF., 190. SZÁM ÁRA: 5,80 FORINT 1990. NOVEMBER 14.. SZERDA M E G Y E I NAPI LAP Önkéntesek Mátraverebélyben önkéntes közbiztonsági csoport alakult a község­ben, mely a településen rendszeres járőrszolgálatot teljesít, és szükség esetén riasztja a rendőrséget. Ve- rebélyben az utóbbi idő­ben rendkívüli módon meg­szaporodtak a betörések, az ott élők ezért is szorgal­mazták a csoport megalakí­tását. Szécsényi nyomdatervek Ktt.-vé kívánják alakíta­ni a szécsényi termelőszö­vetkezet nyomdaüzemét, a legnagyobb megrendelő, a Magyar Hitelbank Műszaki Ellátó Vállalat kezdeménye­zésére és közreműködésé­vel. A tervek között szere­pel, hogy az üzem idei 40 millió forintos árbevételét három év alatt megdup­lázzák. Senna helikopteren közlekedik Ayrton Senna újabban csak helikopteren, szigorú biztonsági emberek őrize­tében közlekedik. A For­ma—1 kétszeres világbajno­kára emberrablók pályáz­nak, akik a múlt csü­törtökön már el is akarták fogni. Parasztpárti agrárprogram? A Magyar Néppárt — Nemzeti Parasztpárt agrár- programot szeretne a par­lamenti gazdasági bizottsá­ga elé terjeszteni — tájé­koztatta az MTI-t kedden Skultéti János pártfőügyész. A szándék a párt novem­ber 10-i, Fekete Gyula el­nökletével megtartott nagy­választmányi ülésen kapott hangot, vált határozottá. A párt Szolnok megyei szer­vezetének szakemberei ál­tal készített tervezet az 1945-ös földreform, a pa­raszti földtulajdon alapján áll, de figyelembe veszi a mai idők realitásait is. Kiutasított külföldiek — Budapest. Kedden a reg­geli órákban a MALÉV kü- löngépén elhagyta az or­szágot az a 33 libanoni és pakisztáni állampolgár, köz­te 7 gyermek, akiket az ok­tóberi idegenrendészeti ak­ció keretében vettek őrizet­be, 'mivel nem volt tartóz­kodási engedélyük. A műveseállomásért !'?[•!• líiTU Jótékonysági akció az Axel Springer—Budapest Kft. kezdeményezésére Az Axel Springer—Buda­pest Kiadói Kft. Nógrád Megyei Irodája jótékonysá­gi akciót indít a megyei műveseállomás javára. Kér­jük mindazokat, akik se­gíteni kívánnak, hogy fe­leslegessé vált, használt, de jó állapotban lévő férfi-, női és gyermekruhákat no­vember végéig juttassák el az alábbi gyűjtőhelyekre: Salgótarjánban az Üj Nóg­rád Szerkesztőség hirdetés­felvételi irodájába várjuk az adakozókat hétfőtől pén­tekig 8—15 óra 30-ig. A Vö­röskereszt irodahelyiségei­be (szombat, vasárnap kivé­telével naponta 8—12 óráig), Kisterenye, mozgalmi ház,- Népköztársaság út 37., Szé- csény, Rákóczi út 74., Pász­tó, Szabadság út 20. (Tele­fon: 291.). Rétságon a pol­gármesteri hivatalban Mik­iién Attila, a gamesz veze­tője veszi át az adományo­kat, ugyancsak 8—12 óráig. Az összegyűlt ruhákból a Társadalmi Egyesülések Szö­vetsége megyei irodájával közösen kedvezményes vá­sárt rendezünk, melynek ide­jét és helyét közöljük la­punkban. A bevételt a mű­veseállomás céljára ajánl­juk fel. Segítő közreműködésükre számítunk! ♦ Tanácskozott az Országgyűlés Ritka eset: korai befejezés MÉ’DIÁK Középiskolások írják. Összeállításunk a 4-5. ol­dalon. Lepofozta az olaszt is Botos Tibor Anconában bizonyított. Háromezren tapsoltak neki. írásunk a 7. oldalon. Tele hassal szebb a világ Divat a tyúklopás. Szom­szédok csetepatéja. Bűnügyek a 8. oldalon. Csupán az Európai Újjá­építési és Fejlesztési Bank­ban való tagság elfogadásá­ról és az ezzel kapcsolatos más kérdésekről szóló or­szággyűlési határozatot fo­gadta el keddi ülésén az Országgyűlés, a többi tör­vényjavaslatról a határoza­tot elnapolták. Délután há­romnegyed ötkor fejeződött be a munkanap. Az építési tilalom felol­dásának elhalasztása érde­kében tett javaslatot az építésügyről szóló törvény módosítására a környezet- védelmi bizottság, vala­mint Kádár Péter. Kedden — az érdemi munka meg­kezdése előtt — a parlament úgy döntött: az indítványt sürgősséggel tárgyalja majd. Ezután a plénum ott foly­tatta, ahol hétfőn este abba­hagyta: az illetékekről szó­ló törvényjavaslat általá­nos vitájában szót kérők véleményét hallgatta meg. Az öt hozzászóló mindegyi­(Folytatás a 2. oldalon.) Megnyílik a PRAKTIKUM- Wolford harisnyanadrágok- LUWA-WOLF fehérneműk- TISSOT-WATCH-AQUA STAR órák- REEBOK sportruhák, cipők OLCSÓ, MERT P üzlete Salgótarjánban, az ÉVI II. Áruházban NOVEMBER 16-án, pénteken. MINŐSÉG AZ IGÉNYESEKNEK! Megértették Pozsgayt Dr. Rozgonyi József véleménye a szocialisták kongresszusáról Pluralista politikai rendszerben a pártkongresszusok vele* járói, megszokott eseményei a közéletnek. A szocialista párt múlt heti kongresszusának ön szerint melyek voltak a megkülönböztető, sajátos vonásai? — kérdeztük dr. Roz­gonyi József küldöttet, a párt salgótarjáni elnökét. (Folytatás a 2. oldalon) „Locsolóautók” a legkeményebb fagyban A közúti igazgatóságtól már jöhet a tél IUIíC nettünk?” Eladták az egykori káderpalotát — Salgótarján. A legke­ményebb fagyban, ónos eső­ben indulnak majd útnak télen a „locsolóautók” — je­lentették be kedden a télre való készülődésről szóló tá­jékoztatón a Budapesti Köz­úti Igazgatóság salgótarjáni koordinációs főmérnöksé­gén. E különös jelenésnek persze jó oka van. Az autók ugyanis nem vizet, hanem sóoldatot permeteznek majd a síkos utakra — köszönhe­tően annak a saját műszaki fejlesztésnek, mely igazán ezen a télen mutatkozik majd be a megyében. Az eljárást eddig inkább csak az autópályákon alkal­mazták. Megyei üzemeltetési tapasztalatok — lévén a leg­utóbbi tél enyhe — jószeri­vel nincsenek, a szakemberek azonban nagy reményeket fűznek hozzá. A sóoldattal való permetezéssel ugyanis mínusz nyolc foknál hide­gebb időjárásban is meg le­het szüntetni az út csúszós­ságát, amikor a sóhintés már nem használ. A közúti üzem télre való átállítása a takarékosság je­gyében történt meg. Jóllehet a saját kutakban 2—3 havi benzinkészlet áll rendelke­zésre, ára miatt spórolni kell az üzemanyaggal. Hogy a sószóró autók találomra még (Folytatás a 2. oldalon) Negyedszázada Salgótar­ján talán legkorszerűbb la­kóháza volt a Főtér 13-as jelű épület — a mai Kis- marty utca 2—12. Azok a szerencsések, akik ideköl­tözhettek évekig hallgathat­ták a megjegyzéseket: „Te is a kádergettóban laksz?” „Könnyű neki, a városköz­ponti káderpalotában van lakása!” Az évek azonban elsza­ladtak, s a hat lépcsőházas épületből sok káder távo­zott. A legtöbben kacsalá­bon forgó családi palotát varázsoltak maguknak, vagy egy újabb korszerűbb lakás­hoz pártoltak. A törzs­gárda azonban maradt, s végigélte — -éli — az egy­kori csodaház lassú lerom­lását. S most, amikor hosz­szú várakozás és nagy huza­vona után a lakók végre megvásárolhatták a házat kiderült, hogy sok minden nincs rendben... A ház eladásával kapcso­latban két alkalommal is rendezett lakógyűlést a volt városi tanács, amikor is az üzletben érdekelt lakók, a tanács, a lakásokat kezelő ingatlankezelő vállalat, s az ügyletet bonyolító AMÉTA Kft. képviselői találkoztak. Ne részletezzük a vitákat és a veszekedéseket, végül is a ház lakói eljutottak odáig, hogy megvehették a lakásu­kat. Dönteni kellett, hogy a jövőben társasházként, vagy szövetkezetként működte- tik-e a falu lélekszámnagy- ságú épületet. Az e szándék­kal összehívott megbeszé­lésen a résztvevők döntöt­tek : szövetkezetét alakí­tanak, s felvételüket kérik a Salgótarjáni Egyesült La­kásépítő és Fenntartó Szö­vetkezetbe. E pillanattól kezdve ismét van gazdája az épületnek, noha akad­nak lakók, akik ebből nem kérnek, sőt ellenpropagan­dát folytatnak. A továbbiakról egy beszél­getés keretében szólunk, amelyet Várhelyi Bélával, a lakásszövetkezet elnökével folytattunk. — Tulajdonképpen mikor kerültek kapcsolatba a szó­ban forgó épülettel? Saját elhatározásból vállalták, vagy netán önökre osztották? (Folytatás a 3. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom