Új Nógrád, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)

1990-11-28 / 202. szám

Bátonyterenyei munkanélküliek Bátonyterenyén az utóbbi egy esztendőben csaknem két és félszeresére emelke­dett a munkanélküliek szá­ma. Tavaly novemberben még „csak" 260 helybelinek nem volt állása, jelenleg vi­szont már 620-an vannak munkahely nélkül. Igaz, egy év alatt 5650-ről 6250 forint­ra növekedett az átlagos ha­vi munkanélküli-segély. Lakásépítés - jótállással A Nógrád Megyei Állami Építőipari Vállalat az idén 149 olyan lakást ad át, amelyeket már az úgyneve­zett jótállásos rendszerben építettek. A korábbinál jó­val szigorúbb minőségi rendszer a lakók érdekeit hivatott védeni, hiszen pél­dául a házak főfalaira 10, a tetőszigetelésre, a nyílászá­rókra 5 éves jótállás jár, s ez idő alatt az építőknek ingyen kötelességük kijaví­tani a hibákat. Mivel a vál­lalatnak így több a felada­ta, ezért jótállási irodát hoz­tak létre az ilyen ügyek intézésére. Ima az esőért — Jeruzsálem. A jeruzsá- lemi rabbik az Olajfák he­gyén könyörögnek, hogy Is­ten küldjön esőt a szomjazó Szentföldre. Tiberias váro- - sának lakói az ország vízel­látásának nagy részét biz­tosító Kineret-tó partján imádkoznak az éltető csapa­dékért: a tó vízszintje há­rom éve folyamatosan süly- lyed. Izraelt évtizedek óta nem tapasztalt hatalmas szá­razság sújtja. Már hó­napok óta nem esett egy csepp eső sem, s az ég továbbra is „remény­telenül kék”. T raktorostanfoly am Szécsényben A szécsényi mezőgazdasági szakközépiskola és szakmun­kásképző intézetben eszten­dők óta különös figyelmet fordítanak a felnőttképzésre és a továbbképzésre. E fo­lyamat keretében az idén is több tanfolyamot szervez­tek, melyek közül a trak­torvezetői képzés december 3-án, 9 órakor kezdődik és erre még jelentkezéseket el­fogadnak. Vasúti közlekedési zavarok A volt NDK területén lé­vő német tartományok vas­utasainak sztrájkja a nem­zetközi vasúti közlekedés­ben, így a magyarországi forgalomban is zavart oko­zott. Kedden a Metropol ex­presszi a német vasutasok már Drezdáig sem engedték be, így csak a német—cseh­szlovák határállomásig, De- cinig közlekedhetnek, s a szerelvény onnan a Hungá­ria expresszel tér vissza Bu­dapestre. Szimpózium és gépbemutató — Szirák—Szécsény. West- falia szimpóziumot és gép­bemutatót rendez a mai napon a Szécsényi II. Rá­kóczi Ferenc Mgtsz. A né­met Agro-Industrie Projekt GmbH., az osztrák West- falia Separator Ausztria Gesselschaft mbH, az OTP Fejér Megyei Igazgatósága, valamint az agárdi Agro- komplex mezőgazdasági kombinát részvételével szer­vezett egész napos tanács­kozás délelőtt fél tízkor Szirákon, a Kastély Hotel­ban kezdődik. Itt dr. Süme­gi Sándor a szécsényi tsz elnökének köszöntője után Boródi Gábor és Krauthein Mihály az agárdi Agromilk Kft. munkatársai tartanak (Folytatás a 2. oldalon) flz Országgyűlés keddi munkanapja Foghíjas padsorok Köszönet a véradóknak II vér pótolhatatlan gyógyszer Ünnepség Salgótarjánban A rászorulókat önzetlenül segítő véradókat köszöntöt­ték kedden Salgótarjánban a József Attila Megyei Műve­lődési Központban. Az ün­nepség résztvevőit Kotrocz Gáborné, a városi Vöröske­reszt titkára üdvözölte, majd dr. Dömsödy Péter, a me­gyei Vöröskereszt elnöke be­szélt a véradás jelentőségé­ről, hisz’ a vér olyan gyógy­szer, amelyet semmi más­sal pótolni nem lehet. Az önkéntes véradók szervezése negyven eszten­dővel ezelőtt kezdődött és az évek során sok-sok ön­kéntes véradó segített a rá­szorulókon. Nógrád megye a véradásban mindig is az elsők között volt, amely az itt élő embereket dicséri. (Folytatás a 2. oldalon) Bőviz Sándor, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság dol­gozója hetvenötszörös véradásért veszi át a Kiváló Véradó kitüntetést. Fotó: Rigó Csupán egy határozatot hozott tegnap délután 17.35 óráig az Országgyűlés: el­fogadták, hogy december 1- jétől az ország húsz helysé­gét megyei jogú várossá nyilvánítják. Eszerint me­gyei jogú várossá lesz: Bé­késcsaba, Debrecen, Duna­újváros, Eger, Győr, Hód­mezővásárhely, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nagy­kanizsa, Nyíregyháza, Pécs, Sopron, Szeged, Székesfe­hérvár, Szolnok, Szombat­hely, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg. A nap másik figyelemre méltó eseménye volt Tamás Gáspár Miklós szabadde­mokrata képviselő interpel­lációja Antall JózSefhez, a kormány beharangozott át­alakításáról. Négy konkrét kérdést fogalmazott meg az interpelláló képviselő: tervezi-e a miniszterelnök a kormány szerkezetének át­alakítását; ha igen, milyen koncepció alapján; milyen minisztériumok élén tervez változást, változik-e a tár­cák elosztása a koalíciós pártok között; tárgyalt-e már az átalakításról a koa­líciós partnerekkel, illetve az MDF-fel. Antall József a kérdések­re válaszolva hangsúlyozta a megígért határidőre a Ház asztalára kerül az ország jö­vő évi költségvetése. A fel­(Folytatás a 2. oldalon) U Legfőbb Ügyészség közleménye „A Legfőbb Ügyészség tényfeltáró vizsgálatot folytat az 1945 tavaszán elkövetett úgynevezett gyömrői gyilkosságok ügyében. A történtek teljes körű és alapos felderítése érde­kében az ügyészség kéri mindazokat, akik az események­kel kapcsolatban érdemi ismerettel, dokumentummal ren­delkeznek, vagy információval szolgálhatnak, hogy jelent­kezzenek a Legfőbb Ügyészségen (Budapest V., Markó u. 16. III. em. 343. sz. szoba), személyesen vagy a 1316-150/343- as telefonszámon. írásbeli bejelentés a Legfőbb Ügyészség Budapest, 1376 Pf.: 438. címen tehető.” (MTI) Államilag biztosított fogyókúra A szegényedési folyama­tot jellemző és az ezt meg­testesítő vásárlóképesség erőteljes csökkenését jelző tények bizonyítják, hogy egyre sikeresebb az álla­milag biztosított fogyó­kúra. Például megyénk­ben, az év első kilenc hó­napjában, az áruvásárlásra fordított összeg alig emel­kedett. Hacsak ezt a tényt nézzük, és nem tekintünk mögéje, akkor téves követ­keztetésre jutunk. Ugyan­is a gyors infláció miatt, az előbbi látszólagos növe­kedés negyvenszázalékos csökkenést takar. Vonat­kozik ez mind az állami, mind a szövetkezeti keres­kedelemre. Az államilag biztosított kényszerű fogyókúra ha­tására csökkent a tőke­hús iránti kereslet, vala­mint a tejtermékek fo­gyasztása, hogy csak a két jelentősebb termékcsopor­tot említsük. Az előzetesen közreadott központi információk sze­rint nem kell aggódni, jö­vőre is biztosítva lesz az államilag kikény szerített fogyókúra. Karácsonyra készülnek a dekoratőrök A Nógródker dekorációs cso­portja november elejétől már a karácsonyi ünnepekre ké­szül. A hétfős csoport tag­jai a vállalathoz tartozó sal­gótarjáni áruházak és keres­kedelmi egységek kirakatait csinosítják, melyeket november végéig fejeznek be, így igazi ünnepi hangulatot varázsolnak az üzletekbe látogatóknak. -Rigó Tibor felvételei­MÉ’DIÁK Tinihangulatok. Érdekes­ségek. Összeállításunk a 4-5. oldalon. Kapaszkodhat a Bgy. Kábel Az edző önkritikus. A ké­zilabdázók már befejez­ték. írásunk a 7. oldalon. Rimóci rokolyák Laczkó Andrásné hagyo­mányőrző hobbija. írá­sunk a 8. oldalon. EK-képviselel Budapesten Frans Adriessen, aa Európai Közösség alelnöke csütörtökön hivatalos dele­gáció élén Budapestre érke­zik, és ünnepélyesen fel­avatja az Európai Közösség diplomáciai képviseletét. Frans Andriessen alelnök budapesti látogatása so­rán találkozik Antall József miniszterelnökkel és a kor­mány több tagjával. (MTI) lAEA-vizsgálat Irakban — Becs. Nem találtak bi* zonyítékot a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) Irakban vizsgálódó szakértői arra nézve, hogy Bagdad atomfegyver elő­állításán munkálkodnék — közölte kedden a bécsi szék­helyű nemzetközi szervezet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom