Új Nógrád, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)
1990-11-01 / 179. szám
1990. NOVEMBER 1.. CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG 3 Kommentár Öt perc Nagy kincs a telefontudakozó. Helyettünk tartja nyilván az emlékezet" bői „kihulló" telefonszámokat. A körülményekhez képest gyorsan, precízen működik. Névtelenül, többnyire udvariasan, személytelenül. öt perc nem hosszú idő, tartja a mondás. Pedig olykor sok is. A postáskisasszonytól fél hat előtt öt perccel pesti számot kérnek. Fontosat. Már nincs ügyelet, fél hat. Lerakja a kagylót. Hívják rnég egyszer, nincs még fél hat. . . De annyi van! Aztán csattanás, kész, befejeztetett. Szám nincs. Mindenkinek van munkaideje, amit igyekszik betartani. Van, aki másodpercekre pontosan. Ám jogos az elvárás, hogy még az utolsó per cekben is foglalkozzanak az ügyfelekkel, szolgálják ki, engedjék fel a buszra, intézzék el az ügyét, ne csukják be az orra előtt az ajtót. Példabeszédnek hat, de igaz; aki ma lélektelen ügyintéző, abból holnap vásárló lesz, utas, sorban álló, kérdezősködő. Akkor pedig már igen érzékenyen érinti a közöny. A másoké. .-csHattyúdal avagy: Az érsekvadkerti szerelde végnapjai Változtat az Aeroflot A szovjet légitársaság hamarosan nem Kubánw, hanem a floridai Miamin keresztül közlekedteti közép- és dél-amerikai járatait. A miami sajtóban megjelent hír szerint az Aeroflot 90 napon belül szeretné áthelyezni térségbeli megállóját az amerikai városba Havannából. A szovjet cég New York-i képviselője az egyik helyi lapnak nyilatkozva kijelentette: Kubában igen rosszak a feltételek, üzemanyaghoz ritkán és drágán lehet csak hozzájutni. Mondják, nagy bajban van az Érsekvadkerti Építőipari Szövetkezet. Ráfizetéses a gazdálkodása, nehéz lesz talpon maradnia. Kevés a megrendelés, akadozik a munkaellátottság, az emberek félnek a jövőtől. Különösképpen vonatkozik ez a televízió-részegységeket szerelő üzemegységre, melyről úgy hírlik, hogy hamarosan megszüntetik. — Sajnos, a hír igaz — mondta látogatásunkkor Be- recz Károly művezető. — Már csak egy hónapra elegendő a munka, utána lehúzhatjuk a rolót. Az Orionnak szállítunk, de mivel nincs szovjet piac, így a megrendelő is válságos helyzetbe került. Nem is olyan régen jóval szebb napokat élt meg az itteni kollektíva. Tizenöt évvel ezelőtt létesítették a szereidét, s volt idő, amikor 120-an keresték itt kenyerüket. Ma már mindössze 24-en vannak. A többség lassacskán átkerült a varrodába, a még maradókra is valószínűleg ez a sors vár. viseli az idegrendszert. Minden egyes apróságot kézbe kell venni, a helyére illeszteni. Türelem, fegyelmezettség szükséges ehhez az aprólékos, manuális munkához. Aztán a pénz sem valami sok. . . — A havi négyezer forint megállít bennünket — magyarázta Híves Ignácné, aki ugyancsak 15 évvel ezelőtt lépte át először a szerelde ajtaját. — Hajdanán jobban kerestünk. Azt a művezetőtől tudom, hogy másutt már gépesítették ezt a munkát. A gép magától értetődően sokkal gyorsabb, hatékonyabb. Ebből következően a lassúbb kézi szereléssel kevésbé lehet keresni. A negatívumok ellenére senki nem örül a soron következő változásnak. Már- csak azért sem, mert az ember olyan: ragaszkodik a megszokotthoz, s tart az újtól. Pláne akkor, ha nem is tudja bizonyosan, mi vár rá. — ötvenegy éves vagyok — így Hívesné. — Tehát még négy évem van hátra a nyugdíjig. TételezTokodi Lászlóné: „Nagyon fogom sajnálni a szerelde bezárását.” — Természetesen nagyon fogom sajnálni a szerelde bezárását — felelte kérdésemre Tokodi Lászlóné. — Alapító tagnak számítok, az indítása óta itt dolgozom. Öröm az ürömben, hogy 55 éves leszek márciusban. A nyugdíjig hátralévő néhány hónapot már akárhol kibírom. Tiszta, ülőmunka a szerelés, amely azonban megzük fel, hogy átirányítanak a varrodába. De könyörgöm, mikorra tanulom meg én olyan szinten a varrást, hogy teljesítménybérben legalább a mostani pénzt megkeressem?! Senki nem válaszolt. A kérdés megválaszolatlan mamaradt. .. Kolaj László Fotó: R. Tóth Sándor Beruházók összefogásával Megnyílt az ÉVI ll-es Ozletház Az első kapavágástól másfél év elteltével ezekben a napokban folyamatosan nyitnak a kisebb-nagyobb boltok a salgótarjáni ÉVI II. Uzletházban. Az újonnan kialakult kereskedelmi negyed szemre is igen tetszetős épületében október közepén tartották a műszaki átadást, de ezt követően még folyik az út-, a parkoló-, a járda- és a kertépítés. A tulajdonosok folyamatosan veszik át az üzlethelyiségeket. Tíá üzlet kulcsait már átvette a kivitelezést irányító Palócker képviselője, hogy azt továbbítsa a tulajdonosoknak. Az üzletek belső kialakításán még dolgoznak a szakemberek. A gyakorlatban mindez annyit jelent, hogy november közepén — két egység kivételével — az egész üzletház működik. Az építkezés 90 millió forintba került, ehhez járulnak a belsőépítészeti költségek. A legnagyobb társberuházó, a Palócker, az OTP Nógrád Megyei Igazgatósága és a Gála Kereskedelmi Vállalat. Rákérdeztünk: A posta használja a lakosság pénzét? Bejött szerkesztőségünkbe Jambrich Pál, a Salgótarjáni Csillagházi Társasházi Közösség elnöke és kérte, adjunk hangot a felháborodásának. Íme: — Égbekiáltó, hogy ma, 1990-ben hazánkban ilyesmi előfordulhat! Arról van szó, hogy a lakók által az 1-es postán befizetett közös költségek legjobb esetben is csak két hét múlva érkeznek be az OTP-be, a csekkszámlánkra. Nézze meg ezeket a pénzesutalványoVelünk élő pályaudvari nyomor (Folytatás az 1. oldalról) A budapesti és vidéki nagyobb állomásokon minden változatlan. Vagy legalábbis majdnem. Mert néhány helyen még súlyosabbá vált a Helyzet. Igaz ugyan, hogy az elmúlt hetek közbiztonsági razziái nyomán sokan eltűntek, de jöttek helyettük újabb hullámban lengyel, szovjet, román „turisták”. Sőt, azok közül is jó néhány visszatért, akiket államköltségen, úticsomaggal ellátva, egyszer már a határra szállítottak. Mi sem egyszerűbb ugyanis hazaérve, mint bejelenteni, hogy elveszett az okmány, újat kérni és mélyen hallgatni a külországi kalandokról, s máris kezdődhet ismét, immár tiszta lappal a játék. Csoportokba verődve elzavarják az időközben odate- lepedőket, esetleg kicserélik a papírkarton-ágyneműt, villongások elkerülése végett egyeztetik a „felségterület” határait a szomszéddal, azután folytatódik az élet ott, ahol félbehagyták. Melléjük pedig egyre inkább beszorulnak a „csillaghotelből”, vagyis a közterek padjairól — és az aluljárókból, kapualjakból — azok is, akik eddig nehezen viselték a fedett-zárt környezet hátrányait, a zajt, bűzt, piszkot. Így válnak aztán „kéz a kézben” szerzőivé és nézőivé egyszerre annak a nonstopműsornak, amelyet cirkusznak is nevezhetne bárki, ha nem lenne annyira életszerű és drámai. Mert belelátnak egymás nejlonszatyrába, tűnődnek azon, hogy melyik üzletből sikerült a másiknak előcsomagolt téliszalámit, vagy „kétdekás” pálinkát lopnia, adóznak elismeréssel a vékony asszonykának, aki naponta négyszer a szemük láttára él házaséletet, s fordítják el unottan tekintetüket a rabbiátus élettársról, aki párját újabb kék foltokban részesíti, vagy a fogatlan vénasszonyról, amikor természetes szükségletét a nemzetközi pénztár sarkában végzi. Többé-kevésbé azért elhatárolják magukat a tárolóvágányok kemény legényeitől, akik fittyet hányva a várótermek és folyosók akolmelegének, félreeső vasúti személykocsik mélyén osztják el zsákmányukat, tervezik újabb betörések, rablások részleteit, bújtatnak és árusítanak intézetből szökött, vagy otthonról elcsavargott gyereklányokat. Évek óta húzódó vitának vetett véget a MÁV, amikor úgy döntött, hogy éjszakai vonatmentes időszakra részlegesen bezárja a pályaudvarokat. A húr pattanásig feszült. Nincs más megoldás — és nem lehet. Kétségtelen, hogy a másfél ezernyi hajléktalan menekült, illetve otthontalan magyar munkanélküli egyaránt ember. Végső el- esettségükben kell, hogy legyenek emberi jogaik. De a 220 millió évenkénti utas is ember — és jogaik nekik is vannak! A vasút feladata pedig nem az, hogy — saját elkeseredett dolgozóit és a méltán felháborodott utazóközönséget egyaránt nyugtatgatva — tovább tűrje a várótermi nyomorúság terjedését. Idei anyagi kára már most sokmilliós és még nem érkezett el se a hideg tél, se az év végi csúcsforgalom. Az erkölcsi veszteséget pedig nem is lehet kiszámítani! Persze, aki eddig is akart, azért talált megoldást a tarthatatlan helyzet felszámolására. A MÁV, a Népjóléti Minisztérium, a Vöröskereszt és a Menhely Alapítvány összefogásával megnyílt a közelmúltban a Banhof Misszió. A Keletiben forró italt, egy tál ételt, jó szót kaphat a rászoruló. A meleg ruha mellé pedig tanácsot, eligazítást az új személyi igazolvány és munkakönyv soron kívüli beszerzéséhez, vagy éppen munka- lehetőséget javasolnak. Mindezt díjtalanul kapja bárki — ha kéri. Akad is, aki boldogan igénybe veszi, de egyelőre sajnos még kevesen. Sőt van, akit zavar, hogy ilyen is van, mert így nincs kifogás: „mennék én dolgozni is szívesen, de...” Pedig ez az egyetlen értelmes és hatékony megoldás. Idegenből jött, a magyar alvilággal a kapcsolatot hamar megtaláló, a munka elől fél világon át menekülő csavargóknak nálunk ne legyen se helye, se nyugta. Ugyanígy „saját” csibészeinknek se. A szerencsétlenül járt, bármilyen ok miatt munka és fedél nélkül maradt embertársainknak pedig nemzetiségükre tekintet nélkül a misszió teljes kiépítésével kell elesettsé- gükben segíteni. A magukra maradtakat segíteni, nekik kivezető utat mutatni és kezet nyújtani, kötelességünk. Ebben a MÁV már eddig is erején felül vállalt költséget, munkát, gondot magára. Tette azt, ami a legkevésbé volt feladata, vagyis, a nyomorenyhítést, a karitatív tevékenységet. Az ön- kormányzatok — pártállásra, vagy függetlenségre tekintet nélkül — még mindig mélyen hallgatnak. Az érdekelt szervezetek, egyesületek jelentős hányada szintén. Meddig?!! G. Szűcs László kát — mutatta —: valamennyin az október 1-i feladási dátum szerepel. Itt az OTP-ből kapott számlakivonat, amely regisztrálja: 15-re „futottak be” a pénzek. Az a meggyőződésem: ez idő alatt a posta használta a lakók pénzét. Ez kérem, tűrhetetlen! Továbbítottam a panaszt Fent Attilához, a salgótarjáni 1-es postahivatal vezetőjéhez,^ aki a következőket válaszolta: — A sárga színű csekken befizetett pénzek valóban két-három hétig „utaznak”. Mégpedig azért, mert több bankon, sok kézen mennek keresztül. Mi fel- küldjük a pénzeket Budapestre, a posta csekkleszámoló hivatalába, ahonnan még meglehetősen hosszú az út az OTP-ig. Azt viszont kijelenthetem: a posta nem használja a lakosság pénzét! Jambrich Pál ingerülten ve'tte tudomásul a hivatal- vezetőtől hallottakat: — Kérem, engem nem lehet félrevezetni. A hivatalvezető védi a mundér becsületét. Kitartok az álláspontom mellett: a posta igenis használja a lakosság pénzét! Különben engem egyáltalán nem érdekel, hogy miért utazik két-három hétig a pénzünk. A lényeg: utazik! Fent Attila viszontválasza : — A postának van any- nyi pénze, hogy nincs szüksége a lakók pár száz forintjára. Mivel a vitában nem tudunk igazságot tenni, ezért javasoljuk: a lakók fizessék be a közös költségeket az OTP-ben. Megtehetik. Ezáltal kiesik néhány láncszem a mechanizmusból. (kolaj) fl Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamai Érvényben: 1990. november 1. Devizanem Vételi Közép árfolyam 100 egységre, Eladási forintban Angol font 1)945,79 11957,75 11969,71 Ausztrál dollár 4804,26 4809,07 4813,88 Belga frank 196,21 196,41 196,61 Dán korona 1058,86 1059,92 1060,98 Finn márka 1698,00 1699,70 1701,40 Francia frank 1206,50 1207,71 1208,92 Holland forint 3584,02 3587,61 3591,20 Ír font 10823,23 10834,06 10844,89 Japán yen (1000) 477,46 477,94 478,42 Kanadai dollár 5243,79 5249,04 5254,29 Kuvaiti dinár árfolyamjegyzés szünetel Német márka 4039,91 4043,95 4047,99 Norvég korona 1039,12 1040,16 1041,20 Olasz líra (1000) 53,93 53,98 54,03 Osztrák schilling 574,23 574,80 575,37 Portugál escudo 45,94 45,99 46,04 Spanyol peseta 64,48 64,54 64,60 Svájci frank 4772,71 4777,49 4782,27 Svéd korona 1088,79 1089,88 1090,97 Tr. és Cl. rubel 2747,25 2750,00 2752,75 USA-dollár 6104,30 6110.41 6116,52 ECU (Közös Piac) 8365,50 8373,87 8382,24
