Új Nógrád, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)
1990-11-27 / 201. szám
4 KULTÚRA 1990. NOVEMBER 27.. KEDD Tv, Vélemény Földobott kő... Kezet nyújtani a visszatérőknek Placc du Tért re: a bohém művésznegyed, a Montmarte szíve, Párizs egyik szimbóliuma. Nem véletlen, hogy Enyedi Lajos kamerája viszonylag sokat időzött a Saere Coeur bazilika szomszédságában megbúvó, festőkkel és modeiljeikkel, kíváncsiskodó turistákkal teli, galériákkal, vendéglőkkel szegélyezett aránylag kis tér látványán. A sehol másütt fel nem lelhető hangulat ugyanis némiképp magyarázza, hogy a Fény Városa miért lett az egyetemes művészet Mekkája, a kultúra centruma. Évtizedek óta megszámlálhatatlanul sokan hagyják el szülőhazájukat, hogy a szabadelvű francia szellemiségben találják meg korlátlan érvényesülésük, önmegvalósításuk útját. Az viszont páratlan, hogy az áttelepüllek soraiból olyan nagy számban kerüljenek ki világhírességek, mint a magyarok közül. Paul Almássy, Cziffra György, Csernus Tibor, Frank Magda, Michel Gyarmathy. Lucien Her- vé. Nicohts Schöffer, Pierre Székely, Visy József, Viktor Vasarely: e lenyűgöző listán nyilván vannak kevésbé ismert nevek is, többségük azonban valóban előkelő helyet foglal el nemzetközi összevetésben. Ezúttal úgy kerültek együvé, hogy a - Movi Flelios Filmstúdió György István vezette - forgatócsoportja meglátogatta őket a párizsi Magyar Intézet szék házában, otthonukban, főI Iófehérkének és a törpéinek , utóélete. Bodogan éltek, uhu meg nem haltak. A happy ind sohasem kérdőjeles. Ezzel /cinben mit ír a La Repubblica ■ e/ercikke? „Kétséges, hogy !1 is meg merné ígérni a Hófe- 1 c és a 7 törpe meséjének •le teljesülését. A hét ! ucanis Lengyelország, •hnákia. Magyarország, városi vagy vidéki műtermeikben. Érdekfeszítő vallomásaikból, az általuk teremtett alkotásokból kiderült, hogy magyar származásukon, istenáldotta tehetségükön túl, számos egyéb közös vonása is van sorsuk alakulásának, művészi hitvallásuknak. A nemzeti kultúra, a magyar gondolkodásmód emlőin cseperedtek, s általában az érettségiig, az első főiskolás évekig voltak idehaza. Élni, világot látni, értelmes munkát, szakmai feladatot találni kényszerültek Franciaországba. Sok évtizeddel ezelőtt kerültek a maguk választotta új környezetbe, de zömük akcentus nélkül, hibátlanul beszél anyanyelvén. Egybehangzóan vallják: lakhelyet cseréltek, de hazát, szívet nem. Befogadta őket a toleráns francia civilizáció, szerves részei az ottani kultúrának, ugyanakkor ezernyi eltéphetet- len szállal kötődnek gyökereikhez. E viszonyt legtalálóbban az erdélyi Frank Magda fogalmazta meg, amikor ezt mondta: „Az ember csak egy helyen születik, csak egy hazája van. Francia állampolgár vagyok, de magyar művész.” Tudva, látva mai életkörülményeiket akár irigykedhetne is az egyszerű halandó. Pedig valamennyien vasakarattal dolgoztak, hallatlanul kemény munkát végeztek - a szobrászok szó szerint is - amíg a hírnévig eljutottak. Michel Gyarmathy díszlet- tervezőként kezdte, Nicolas Jugoszlávia. Románia, Bulgária, Albánia. Az erdei hírek arról regélnek, hogy a 7 törpe beteg. Lengyelországot nemzeti-népi baj puffasztja, Magyarországot hidegen hagyja a szavazás, a csehek és a szlovákok között növekszik a feszültség. Jugoszláviát szakítások kínozzák. És egyre mélyül a román, a bolgár, az albán neokommunizmus szakaSchöffer a bolhapiacon vásárolta meg későbbi fényjátékainak első elemeit. Lucien Hervé egy nap alatt 650 felvételt csinált Le Corbusier házában. Paul Almássy 325 ezer fekete-fehér és 118 ezer színes fotót készített az interjú idejéig. Pierre Székelynek 780 monumentális szobra áll szerte a világban, nem is beszélve Vasarely op-artjainak sokaságáról. Szinte valamennyien kísérletező kedvű, újító hajlamú személyiségek, akik nemcsak egy konkrét művészeti ágban tették le névjegyüket. Innen fakad, hogy többüknek sajátosan egyedi, eladdig nem is művelt műfajt sikerült teremteniük, s ezáltal lettek híres emberekké. Pedig nem ez volt a céljuk: csupán valami hasznosat akartak tenni az emberiség érdekében. S ezt teszik akk^r is, amikor alapítványokat, múzeumokat hoznak létre, gyűjteményeket patronálnak, fiatal tehetségeket menedzselnek, mint például Cziffra György. A szokatlanul hosszú - másfél órás - dokumentumfilmet 1988- ban forgatták. Az azóta bekövetkezett kelet-európai változások teljesen ledöntötték a politikai korlátáit annak, hogy ők - és bárhol élő sorstársaik - mégin- kább magyarnak tudhassák magukat, s mondhassák Adyval: „Föl-földobott kő, földre hullva,/ Kicsi országom, újra meg újra,/ Hazajön a fiad.”- csongrády déka. Az elemzések szerint a kommunizmusból a piacgazdasághoz vezető út inkább temető. Ilyen helyzetben mit tehet a nyugati Hófehérke a hét keleti törpével? Akkor, amikor úgy tűnik, Európát is törpék népesítik be, az Atlanti-óceántól az Urálig?” Nos. ha a happy end bizonytalan is, a fnagyar törpében él a remény, hogy a nyugati és a keleti törpe között az a különbség, hogy az előbbi azért nagyobb törpe... Korábban csak óvodás korú gyerekek kerülhettek a felsőpetényi nevelőotthonba. Általános iskolai tanulmányaikat azonban már más intézetben kezdték. Ez a gyakori környezetváltás megnehezítette a pedagógusok munkáját, de legfőképpen a gyerekeknek ártott. Ezen változtattak az intézet vezetői, amikor 1984-től már iskolás korúakat is fogadtak az intézet falai között. „Családias jellegű gyermekotthont” szeretnének biztosítani. Olyant, amelyben biztonságban érezhetik magukat az ott élő gyermekek és a távozók sok szállal kötődnek iskolájukhoz és szívesen visszatérnek oda. Az intézetben folyó felújítási munkák - a külső tatarozás - pénz hiányában megakadtuk, de a belső munkálatokkal elkészültek Zsebnaptár Balassagyarmat az idén ünnepelhetné török utáni újratelepítésének háromszázadik évfordulóját. De nem ünnepli. Holott ilyen alkalom valóban csak az első háromszáz évben fordulhat elő és annak is a végén. A négyszázadik is érdekes lehet, az ötszáz! különösen. De tricentenárium csak egyszer van egy város életében. Vagy egyszer sem. Mint most is. A honismereti kör persze nem feledkezett meg róla. Meghívott előadó, történész-kutató tartott érdekes előadást még valamikor a nyáron (elején?), Reiter László fotós helytörténész írt egy nagyobbacska cikket erről az alkalomról, visszatekintve a még fellelhető írásos dokumentumokra is, a cikk azonban még nem jelent meg. Majd erre is sor kerül nyilvánvalóan. De a város már nem ünnepel(het). Valahogy elszállt ez az év, ez a háromszázadik. Hátra van még egy hónap belőle. Talán még lehet valamit csinálni. Balassa Imre, az egykorvolt birtokos írta a török után „GyárHófehérke és a 7 keleti törpe Az utolsó „simítások” költözés előtt. és napokon belül a költözésre is sor kerül. A belső térben lakás jellegű egységeket alakítottak ki, öt gyermekcsoport részére. Nappali, fürdőszoba, konyha, kamra és előszoba szolgálja egy-egy gyermekcsoport mindennapi kényelmét. Kondicionálóterem, fotólabor is található az épületben. A vendégszoba a visszatérő régi diákok, otthonlakók kedvéért készült. Tricentenárium város nélkül? mat városa puszta..." Puszta- Gyarmatnak is nevezték a telepítés előtt. De város volt ez mindig - látható a középkori eredetű karcokon is. Első polgári adata így szól „Miska Mihály uram bgy. háztulajdonos volt... ” Ezt azonban a pusztulása előtti évekre kell érteni, 1511-re. Miska Mihály uram gondolta-e volna, hogy így bekerül a történelembe csak azért, mert háztulajdonos lett valamikor itten, s mert valaki valahol ezt le is írta. Fenét gondolta, éppúgy nem törődött azzal, hogy a múlt a jelennel kezdődik, mint most maga a város. Merthogy ami itt következne - a tricentenárium ékes leírása - az végképp elmarad. Könnyű lenne látványosan keseregni, hogy bé nagy kár ezért a háromszázadikért! Szétpolitizáltuk, uraim az egészet. Lelkünk rajta. Ki törődött itt (vagy bárhol) tavasszal azzal, hogy ki, meg mi leszen az idén éppen háromszáz esztendős? Aki törődhetett volna- mással volt elfoglalva, a saját éveit mentette vagy „alkotta” újra. De be nem megyek a pártok utcájába, akárhogy is csalogat a téma! Ezért csak inkább arra gondolok, hogy mit mulasztottam el jómagam az egészből. De azt meg megtartom magamnak. Csak a tényt közlöm magammal is:- Szégyelheted magad öcskös, hogy ahelyett...- Volt valaha ennél kiáltóbb alkalom arra, hogy megmutasd, mit érsz? írtál-e ódát a városhoz éppen az idén?- Hát mindenféle kutyafülű ügy el tudott téríteni?- Hát ennyit ér a te nagy városszereteted?.- Hát érdemes volt rosszabb- nál rosszabb ügyekben végig káromkodni ezt a tricentenáriumi esztendőt?- Hát aztán, hogy számolsz el vele, ha kérdik? De itt már visszakérdezhetek. Ki kérdené? És mikor? Amikor most is mással vagyunk elfoglalva. A kapu becsukódik. A város kizárta magát. A tricentenáriu- mából. Nem akármi ez sem. T. Pataki unjnznu NÓGRÁD SZÉPE • • Szavazzon On GALAXIS SPORT BUTIK ES Salgótarjáni luluuuár Salgótarjáni Szolgáltató Szövetkezet Ozsvárt Zita „Salgótarjánban születtem 1*)74-ben, a Skorpió jegyében. Hobbim: minden, nini szép az életben.” Y Kazareczki Csilla „Tizenhét éves vagyok, Somoskőújfalun élek a szüleimmel. A Salgótarjáni Öblös- üveggyárban dolgozom. A versenyre ismerőseim javaslatára jelentkeztem.” ígéretünkhöz híven, a mai naptól lapunk hasábjain megismerkedhetnek az első megyei szépségverseny résztvevőivel! Ki a legszebb, ki a legvonzóbb? A döntés az Önök kezében is ott van! Szavazzanak! Az Önök voksai döntik el: ki lesz a közönségdíjas? A szavazás módja roppant egyszerű! Nem kell mást tenniük, mint a kiválasztott hölgyről közölt fotókat kiollózni lapunkból és személyesen vagy postai úton eljuttatni a József Attila Művelődési központ címére: Salgótarján, Tanácsköztársaság tér 13. 3101. A borítékra ne felejtsék el ráírni: Nógrád szépe! Szavazzanak! Ne feledjék: a döntés a/ Önök kezében is ott van! Holnapi számunkban Babjak Mónikával (Salgótarján), Beriiulán Anettel (Salgótarján) és Márton Mónikával (Salgótarján) ismerkedhetnek ineg olvasóink. Joó Adrienn „Az egészségügyi szakközépiskola harmadik osztályos tanulója vagyok. Középiskolai tanulmányaim befejezése után főiskolára szeretnék menni, majd egészségügyi vonalon dolgozni. Szeretek olvasni és zenét hallgatni.”
