Új Nógrád, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)

1990-11-24 / 199. szám

unmnu KULTUR A 1990. NOVEMBER 24., SZOMBAT A csoda nem kizárt A Pánsíp szól a parton ciklus verseit, amelyek 1986-ban megje­lent második kötetembe - egy ki­vételével - már nem kerülhettek be, 1985-ben és 86-ban írtam. Mára nyilvánvaló, nem hiába járt e szazadban másodszor fölöttünk a Halley-üstökös, éppen a versek írása idején olyan folyamatok' kezdődtek a Szovjetunióban, amelyek következményeként maga a keleti nagyhatalom, Eu­rópa és a világ átalakulóban van, Kelet-Európa országaiban 1989- ben és 90-ben politikai rendszer- váltás történhetett,'létrejött az egy­séges Németország, és így tovább. Miután a világtörténelmi folyamat kezdetén vagyunk, a változások mélysége, iránya és kimenetele egyelőre nem jósolható meg. Úgy tetszik, a világ- és országállapotok ilyen viharos gyorsaságú változá­saira sem a Nyugat, sem a Kelet nem készült föl. Ezért most már nemcsak a Dél, hanem a Kelet is társadalmi nyugtalanságokkal, éhséglázadásokkal s a belőlük kö­vetkező globális méretű népván- dorlási hullámokkal fenyeget, nem is szólva a forró Ráktérítő olajtartalékokat őrző környéké­nek fundamentalizmusaiból és az európaitól merőben eltérő civili­zációs fejlődéséből következő ve­szélyekről, amelyek ellenőrizhe­tetlen és ugyancsak irracionális folyamatok elszabadulásával fenyegetik a világot, ha nem lenne elegendő neki a saját civilizációjá­ból eredő alapvető gond, az élő bolygó rohamos pusztulása. Múlt nyáron a Vörös-tenger partjáról bámultam a Ráktérítő felé, és most sem tudom, sikerül-e átkel­nie a megosztott emberi nemnek önmaga okozta gondjai Vörös tengerén, ami korántsem olyan tündöklőén kék, mint a valóságos tenger. Szétnyílnak-e még egyszer a hullámok, mint annak idején Mózes előtt, hogy száraz lábbal átmasírozhasson a másik partra a nép? Á ciklus versei már megjelentek az irodalmi heti- és havilapokban, többségük az ÉS-ben. Együtt itt' olvashatóak először. Ó-Új címmel 1988-ban ínam egy terjedelmesebb ciklust, 1989- ben kezdtem el a következőt, ez még nincs készen. Úgy látszik, már csak cikluso­kat írok, nagy időközönként. Közben legalább tucatnyi tár­cát, publicisztikát, ugyanennyi kisesszét, könyvrecenziót adtam közre az ÉS-ben, a nyolcvanas évek második felének közérzete- magánérzete jegyében. Pillanat­nyilag ezeket nem folytatom, in­kább csak figyelek, ami minden bizonnyal kényelmesebb is. A kelet-európai változtunk egyelőre nem teszik egyértelművé számomra annak megválaszolá­sát, hogy milyen formában és mi­kor lesznek képesek az itt élők önmaguk árnyékának átugrására. vagyis az e században már több­ször megkísérelt gazdasági, társa­dalmi modernizációra, a polgáro­sodásra. Egyáltalán, képesek lesznek-e? Vagy növekvő gazda­sági nyomorúságuk közepette is­mét belesüllyednek az e tájakon oly ismerős népi, nemzeti konzer- vatizmusaikba, egymást kölcsö­nösen kirekesztgető romantikus önmeghatározásaik terméketlen ismételgetésbe, nemzeti, etni­kai, vallási és más gyűlölködése­ikbe. Tagadhatatlan, ez lenne a legrosszabb, ami történhetne ve­lük. van rá hajlamuk és esélyük. Mint látható, valószínűleg ki­csit szkeptikus vagyok, mind­azonáltal készülök a kilencvenes évekre, mi mást tehetnék? Végső soron, a régi, jó szkepszis is több a semminél, és a csoda sem kizárt, habár nem túl gyakori. Minden­képpen csoda, hogy az ember él. 1990. november Hódi Tóth Kleiner Módi Tóth Tlemér Pánsíp szól a parton, 1985-1986 című, egyetlen rövid ciklust tartalmazó versesfüzetét - címlapján Czinkc Ferenc rajzával - a salgótarjáni Balassi Bálint Nógrád Megyei Könyvtár jelentette meg, a Ba­lassi Bálint Asztaltársaság tegnap rendezett irodalmi estjére, ahol a költő találkozott az érdeklődők­kel. A füzet a ciklus versein kívül tartalmazza a fenti jegyzetet, va­lamint a költő munkásságával kapcsolatos válogatott - inkább csak jelzésnek tekinthető - iroda­lomjegyzéket, köztük nemzet­közi és hazai lexikonokat, kézi­könyveket a rá vonatkozó élet­rajzi adatokkal. Népfőiskolák Nógrád vármegyében A Nógrád Megyei Közművelő­dési Központ gondozásában je­lent meg a Nógrádi Közművelő­dési Füzetek harmadik száma, mely a nógrádi népfőiskolákkal foglalkozik. Napjainkban, a mozgalom új- rafellendülésének idején hasznos és tanulságos olvasmány lehet ez a majd százoldalas kiadvány a népfőiskolák iránt érdeklődők­nek, azoknak, akik kimaradtak belőle és azoknak akik aktívan részt vettek szervezésükben. Az olvasó megismerkedhet a népfőiskolái mozgalom kezdetei­vel, korszakaival és a Nógrád megyében működő mátranováki, etesi, szandai, tereskei. balassa­gyarmati és érsekvadkerti iskolák krónikájával, illetve a létrehozá­sukra történt kísérletek kudarcá­val. A kötet gazdag bibliográfiai jegyzéke jó kiindulópontot je­lenthet azoknak, akik mélyebben szeretnének megismerkedni a magyar népfőiskolái mozgalom történetével. Zsebnaptár Fejlődéstörténet és „csüggetlenek Be kellett látnom, hogy nem lehetek mozdíthatatlan. Nem jár­kálhatok örökké egy olyan mér- cével-méterrúddal. amelyen Lyka Károly múlt századi esztéta neve a márkajelzés; hogy van és volt is mindig, amit nem „ezzel” a mércével lehet vagy pláne kell mérni... Ez így aztán saját fejlő­déstörténetem részévé vált. A felismerés, amelyben volt felis­mertetés is részemre mások részé­ről. Azoktól kaptam leckét, aki­ket korábban megleckéztettem. Ez így majdnem gyönyörű. De mindenesetre érdekes. Fejlődé- ses. Ami nem mindenkinek ada­tott meg. Nekem sikerült valame­lyest. Nézzük akkor. Volt egyszer nyáron (az idén) egy kollektív tárlat Balassagyar­maton, ahol mindenki kiállított. Az is, akinek régen neve van a piktúrában és az is, akinek talán soha nem lesz. Ezt szóvá tenni kézenfekvő volt. Akadt néhány alkotás, amit azért nem tartottam ott helyesnek vagy jónak, mert nem különállóan jelent meg. mert a „lykai” mérőrúd, a hagyo­mányos esztétizálás nem Tudott mit kezdeni velük. Néhány helybeli fiatalember­ről van szó, ők magukat Csügget­lenek Szalonjának nevezik, ez nem egy avantgárd egyesülés mint kiderült, nem mindenáron költők, írók, festők és rendezők akarnak lenni tagjai. Hanem mi? Mert hiszen a megszólalásuk ha­gyományos eszközökkel törté­nik; festmények, film, színpadi „dráma”, zene (féle) és mindeb­ben a környezet, a régi (volt) szerb templom a-kiállítótér. Va­lamilyen tér, amit hol szűkítenek megfestett drapériákkal, hol bő­vítenék, hol oválissá, hol szögle­tessé alakítanak. Nos, tehát írtam egy kritikát arról a kollektív tárlatról. Volt, aki megkérdezte „nem vernek meg téged ottan?” S miközben tovább járkáltam a mérőrúddal, jött egy fiatalember vagy kettő, akikről rosszat írtam és visszakö­szönt. sőt előreköszönt! Nem akarta kicsavarni a kezemből (vagy pláne nem kiütni) a „lykai” mércét. Csak egyszerűen meghí­vott (vagy kihívott?) egy hepe- ningre, egy tárlatra, filmre, da­rabra. bemutatóra, valamire, ami újra a szerb templomban történt, amit nekem kellett megnyitnom. Addig azonban két hetembe tel­lett, amíg rájöttem néhány dolog­ra. Hogy nem feltétlen rossz, amit nem értek azonnal. Hogy lehet másfajta nézőpont is, mint az enyém (sokunké esetleg), hogy már az sem szerencsés, ha egy városban mereven kettéválnak a dolgok: úgynevezett érthetőkre és kísérletiekre, hogy a legjobb talán az lenne, ha igyekeznénk a dolgo­kat egymásba járatni. Amennyire ez lehetséges. Hogy tágabb le­gyen a horizont. Akkor is, ha városi. Akkor is. ha itt már van egy régi érték neves festők, szob­rászok, rendezők, amatőr színé­szek, Komjáthy társaság stb. „személyében”. Hogy nem ko­molytalan az sem, ami ezeken a kereteken kívül történik, hogy a Csüggetlenek Szalonja a város értékeinek része. Hogy komoly vizsgálatot érdemel, jelenléte né­hány fiatalnak, hogy tőlük ta­nulni is lehet. Szellemi kalandot, merész ön­kifejezést és egy kevés polgár- pukkasztást, ami soha nem árt. Úgy döntöttem, hogy a megnyi­tón „kibeszélek” a kiállításból. Ami sokak szerint sikerült. (T. Pataki) s Érdekességek innen-onnan A Balaton vizének szennye­zettsége napjaink „örök témái” közé tartozik, az évek óta tartó, indulatos viták és bűnbakkereső elemzések ellenére a helyzet nem sokat javult. Ezért érdemes idéz­ni régebbi korok elemzéseit a tó vizének minőségéről. Evlija Cse­lebi török útleíró, utazó a 17. században magyarországi tapasz­talatai kapcsán a Balatonról is ír. Tudni kell, hogy a török tudós mohamedán vallású, tehát a Ba­laton híres bora helyett a vizet dicséri: „Olyan tiszta vize van, hogy az ember, ha egy egész bá­Gárdonyi Géza körzeti álta­lános iskola 1/a. Felső sor: Szabó Gergő, Deák Péter, Sí­pos Brigitta, Fekete Mária, Zeke Katalin, Tóth Darinka. Balogh Mónika, Toldi Gábor, kárpáti Kornél. Alsó sor: Szu­szai Éva, Alapi László, Klagyi- vik Viktor, Balogh Szilárd, Perce Erzsébet, Szklcnár Ág­nes, Molnár Mónika, Szlobod- nyik János. Tanítónő: Gáspár Bálintné. A pásztói Gárdonyi elsősei A pásztói Gárdonyi Géza körzeti általános iskolában kot első osztály működik. Az „A” osztályban Romankovics- niódszerrel tanulnak a gyere­kek. a ,.B” osztályban pedig a Tolnay-program segítségével sajátítják el az írás-olvasást. Az iskola ének-zene tagoza­tos, de nem hanyagolják el az idegen nyelvek oktatását sem, a diákok negyediktől németet ta­nulhatnak. Az intézmény függetlenített könyvtárral rendelkezik, mű­ködik ai diáksportkör és a diák­önkormányzat is. Hétfői számunkban a Varsányi Álta­lános Iskoláról olvashatnak. T *' üs if : P . " ■ % i £ m m üß m A* % y -mim 1/b. osztály. Felső sor balról: Oláh Zsolt, Kiss Gyula, Alapi Norbert, Szőke Richárd. Sándor Krisztina, Bődi Gabriella, Szabó Brigitta, Tari Gábor Balázs, Teréki Adrien, Horváth László, Bihari Balázs, Domonkos Lajos. Alsó sor: Tari Éva, Illés Krisztina, Juhász Réka, Prezenszki Edina, Gubola Petra. Berkes Brigitta, Molnár Roland, Maksó Róbert, Mucsina Gábor. Tanítónő: Andráska Jánosné. rányt megeszik, és iszik rá ebből az éltető vízből, egy kis idő múlva újra éhes: tehát az emésztést elő­segítő, tiszta, üde víz ez.” * Új divat hódít Japánban: sok helyen kezdenek átállni az euró­pai stílusú és hangulatú esküvők megrendezésére. Mostanában a Tokiótól 200 kilométerre fekvő Karuizava a felkapott hely, ahol európai körülmények között rendezik meg a fiatalok egybeke­lését. Az örömszülőknek mélyen a zsebükbe kell nyúlni, hiszen potom 35 ezer dollárnak megfe­lelő jent kell leszurkolniok egy ötvenszemélyes lagzi rendezésé­ért. Viszont a ceremónia látvá­nyos. Az esküvőre fehér lovas bécsi hintón érkezik az ifjú pár, Olaszországból hozatott haran­gok szólnak. Még nagyobb a fel­hajtás, ha a vendégsereg Velen­céből importált gondolán utazik a vacsora színhelyére, az előkelő szállodába, ahol egy negyven­személyes vacsora csekély 10 ezer dollárba kerül. * . Régen megkülönböztetett tisz­telettel vette körül a falu népe a haldoklót. A beteg mellett min­dig volt valaki, aki figyelte, vigyá­zott rá. Ha a betegsége válsá­gosra fordult, a család, a helyben lakó rokonság egyre több tagja gyűlt köré. Kimeszelték, kitaka­rították az első szobát, és ott vetettek ágyat neki. Az ágyban nem lehetett tollal töltött ágyne­mű, mert abban a beteg nem tud meghalni. A beteget a férfiak vitték át a hátsó házból, szobá­ból, az istállóból, ahol addig a rendes fekhelye volt. A halálát közeledni érző beteg üzent régi haragosának, hogy béküljenek ki, vagy a betegség elhatalmaso­dása hallatán maga a haragos ment el békülni a betegágyhoz. Középkorból eredő szokás volt, hogy a haldoklóval búcsúpoharat itattak, s ezt János-bornak nevez­ték. ‘DÍSZfTÁ‘Vl‘X^‘T Hegyesinének Nagybá­tonyba! Névnapod alkalmából jó egészséget kíván: Anyu és Apu! Györki Lászlónak Zagyva- pálfalvára! Születésnapod al­kalmából sok boldogságot, jó egészséget kíván: Adrienn, Zsuzsa és Miska! Kaszás Katikának Jobbágyiba! Névnapod alkalmából jó egészsé­get, hosszú, boldog Rietet kíván Ecsegről Mama! agyon sok boldog név­napot kívánok Varga Lász- lóné Joli, Szöilősi Katalin és Ozsvátné M. Katalin óvó néniknek: Dinnyés Mó­nika! Rimóczinénak Balassa­gyarmatra! Nagyon sok boldog születésnapot kíván, és sok­szor csókolja a két Erzsikét Dejtárról édesanyád és a Dédi! Fakán Jánosnak! Sok bol­dogságot kívánunk születésna­pod alkalmából: F. R. és D. M.!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom