Új Nógrád, 1990. október (1. évfolyam, 153-178. szám)

1990-10-16 / 166. szám

KULTÚRA 1990. OKTÓBER 16., KEDD nnzmu Hol tartanak most a vizsgálatok? Á nehézségek ellenére (főleg Nyugat-Európában) évtizedek óta vizsgálják ezeket a jelensége­ket, persze nem túl nagy erőbe­dobással. Az Egyesült Államok­ban több laboratóriumban is vizs­gálják a telepátiát, prekogniciót és clairvoyance-t, részben azért, mert hírszerzéshez is föl lehet használni, de részben azért is, mert a jelenségek kihívást jelen­tenek és önmagukban is érdeke­sek. Ilyen laboratóriumok mű­ködnek a Stanford Research In­ternational nevű kaliforniai nagy kutatóközpontban, vagy a prin- cetoni egyetemen is. Texasi olaj­pénzen is működnek ilyen kuta­tólaboratóriumok, a durhami egyetem mellett is működik egy ilyen kutatóközpont és számos kisebb-nagyobb magánalapít­vány is ad pénzt a kutatásra. Ang­liában az edinburghi egyetem foglalkozik ezzel a témával. Nyu­gat-Európában még Hollandiá­ban és az NSZK-ban működik egyetemi szintű kutatócsoport ebben a témában. Kelet-Európá- ban hosszú ideig nem lehetett nagyon tudni, hogy hol folynak ilyen kutatások, mára azonban már tisztább a kép: a legtöbbet a Szovjetunióban foglalkoznak a kérdéssel - körülbelül 30 kisebb- nagyobb kutatócsoport műkö­dik. Ma már a Szovjet Tudomá­nyos Akadémia koordinálása mellett folyik ez a munka. Tavaly novemberben volt az első konfe­rencia a Szovjetunióban, ahol a téma iránt érdeklődők kb. ezer kutató és parafenomén vett részt. Oldódni kezdenek a Szovjetunió­ban azok az eddig beépített ideo­lógiái görcsök és titkolózási má­niák, amelyek megnehezítették a tájékozódást és a kommunikációt ezen a téren. Lengyelországban egy több ezer fős társaság foglal­kozik ezzel a témával, Csehszlo­vákiában pedig Prágában és Po­zsony mellett Szencen alakult egy külön kutatóintézet körülbelül 10 éve ezen kérdések tanulmányo­zására. A szenei kutatóintézet­nek az a feladata, hogy a nálunk tiltott „varázsvesszős" kutatást a mezőgazdaság és az egészségügy szolgálatába állítsa és ez a kutató­állomás ma már önfenntartó, eredményeikből élnek meg. A romániai forradalom óta Romá­niában sem tilos ezzel a témával foglalkozni - most kezdte meg működését egy csoport, ahol ki­fejezetten parajelenségek kutatá­sával foglalkoznak. Bulgáriában már 10-15 éves múltra tekint vissza a téma kutatása és több, sikeres .gyógyító is működik eb­ben az országban. Néhány évvel ezelőtt magam is láttam talán a leghíresebb bolgár gyógyítót, a vak Vanga Dimitrovát, aki regge­lente betegek tucatjait fogadta. Vanga tizenéves korában fokoza­tosan vesztette el látását és ezzel együtt tett szert arra a furcsa képességre, hogy ha valaki elő­állt, vakon is megmondja, hogy mi az illetőnek a baja, vagy mi­lyen testrésze gyenge, valószínű­lég néhány év múlva milyen be­tegségre számíthat. Tucatjával keresték föl Vangát olyan nók, akik szerették volna megtudni, hogy meddőségük gyógyítható-e, várhatnak-e még gyereket. Az eddigi statisztikák szerint a vak Vanga kb. 80%-os biztonsággal tudja a diagnózisait elkészíteni anélkül, hogy valamilyen vizsgá­lati módszert, vagy laboreredmé­nyeket kérne, vagy használna. Kínában régi hagyománya van a tradicionális gyógyításnak és eb­ben az akupunktúrától kezdve a Chi-Kungon (kézrátételes gyó­gyítás) át - sok minden nálunk teljesen tiltott módszer - használ­ható, gyakorolható. Kelet-Euró- pában csak Albániában és Ma­gyarországon nem szabad ezek­kel a kérdésekkel foglalkozni. Néhány évvel ezelőtt az Akadé­mia ülésén Szentágothay profesz- szor úgy nyilatkozott, hogy a pa­rajelenségek (pl. a telekinézis, telepátia) nem más, mint nyilván­való csalás. Ekkor nagy kampány indult meg a jelenségek ellen és a hivatalos álláspont azóta sem vál­tozott. Itt tartunk ma. Ván-e remény arra, hogy megértjük ezeket a jelenségeket? Bizonyos, hogy az egyszerűbb jelenségeket például fémhajlítás, vagy pszichokinézis, viszonylag kisebb erőfeszítések árán aránylag jól meg fogjuk tudni érteni, tisztába fogunk jönni az alapvető fizikai folyama­tokkal. Az már erősen kérdéses, hogy mikor fogjuk megérteni az emberi testben lezajló folyamato­kat gazokat, melyeknek folytán ez a furcsa „bioenergia” keletke­zik. Ez annál is valószínűbb, mi­vel hatalmas pénz-, ember- és energiabefektetések ellenére sem sikerült olyan, az előbbi kér­désekhez képest egyszerű dolgo­kat megismerni, megfejteni, mint például, hogyan működik az, idegrendszer, vagy hogyan le­hetne biztonságosan gyógyítani a daganatos betegségeket. Egy biz­tos, addig amíg tilalmak és előíté­letek veszik körül ezt a témát, látványos haladásra nem lehet számítani. Vége - Egei) ­Meghalt Leonard Bernstein Életének 72. évében, New York-i lakásán vasárnap elhunyt a XX. század egyik legnagyobb zeneszerzője és karmestere, Leo­nard Bernstein. A hírt Bernstein szóvivője jelentette be. A nagyszerű karmester halála sajnos nem érte váratlanul a világ zeneszerző közvéleményét, mi­vel az utóbbi napokban mind több hír érkezett súlyos betegsé­géről. Múlt kedden a zeneszerző kénytelen volt bejelenteni, hogy megromlott egészségi állapota miatt többé nem lép a karmesteri emelvényre.. Bernstein mellhár- tyadaganattal súlyosbított tüdő­tágulásban szenvedett, ám halá­lának közvetlen oka végül a szív leállása volt. A világhírű zeneszerző 1918- ban az amerikai Massachusetts állambeli Lawrence-ben látta meg a napvilágot egy oroszor­szági zsidó bevándorló gyerme­keként. Már fiatal korában rend­kívül sokoldalú zenei zseninek bizonyult. Kiváló zongorista és karmester volt, s számos szimfó­niát, kamaradarabot, balettzenét komponált. Legismertebb műve a West Side Story című musical. A New York-i szimfonikusok karmestereként lemezfelvételek sora tanúskodik zseniális művé­szetéről. Kulturális kaleidoszkóp • A Harlekin Bábszínház október 18-án, 9, 11 és 15 órai kezdettel bemutatja a Mese a két kis borzról című mesejátékát a salgótarjáni József Attila Műve­lődési Központban. • A salgótarjáni József At­tila Művelődési Központ Mesélő muzsika hangversenysorozatá­nak keretében kerül bemutatásra Ravel: Lúdanyó meséi című műve október 19-én, 11 óra 15 perckor a művelődési központ színházter­mében. Közreműködik a Salgó­tarjáni Szimfonikus Zenekar. Holnapi számunkban a salgótarjáni J. A. Gagarin Általános Iskoláról olvashatnak. Bemutatkoznak a dregelypalanki elsősök Guggolnak: Fábián Tamás, Vidák Mária, Varga Krisztián, Koncz Mariann, Trol Julianna. Középső sor: Kovács István, Janik Mária, Janik Nikoletta, Tóka Balázs, Mestra Bernadett, Sebján Orsolya, Varga Helga. Hátsó sor: Kiss Dianna, Németh Barbara, Mészáros Melinda, Rados Betti, Rigó Dávid, Miskolci Melinda. Osztályfőnök: Csizmadia Jánosné. Dániának segített talpra állni Éledő népfőiskolák Az állam a támogató Népfőiskola. Különös, kétarcú emlékeket ébresztő fogalom. Egyszerre juttatja eszünkbe a „fényes szeleket”, a hitet, a biza­kodást és a hazugságot, a szerte- foszló, hamis illúziókat. Ma újraéled ez a legenda. Or­szágszerte alakulnak népfőisko­lák, fiatalok és idősek egyre sza­porodó közösségei szorgalmaz­zák létrehozásukat. Persze nem magyar találmány ez az oktatási forma. Például Dá­niában már a múlt századtól mű­ködnek ilyen intézmények. E gazdag tapasztalatokkal rendel­kező ország két népfőiskolái ta­nára, Lars Greve és Anna Dis- sing látogatott el Magyarország­ra, hogy előadásokat tartsanak a hazájukban kibontakozott ha­sonlójellegű mozgalomról.- Milyen hasonlóságokat és különbségeket fedezhetünk föl a magyar és a dán népfőiskolái mozgalom között? - kérdeztem két vendégünktől, akik útjuk so­rán Salgótarjánba is eljutottak.- A legnagyobb különbség - kezdte válaszát Lars Greve -, hogy nálunk ez a főiskolai rend­szer már 150 éve működik, míg önöknél - eltekintve rövid életű előfutáraitól - lényegében új. Abban viszont nagyon hason­lóak vagyunk, hogy a dán politi­kai, társadalmi fejlődés az 1840-es években ugyanabban a fázisban tartott, mint ma Magyarországon. Ekkor kezdtük a demokratikus intézményrendszer kiépítését, nálunk is ekkor került előtérbe a nemzeti identitás kérdése, s ek­kor döbbentünk rá milyen óriási szakadék tátong falu és város kö­zött. Minden fontos dolog a vá­rosban történt, s a falusi embe­reknek lényegesen kevesebb le­hetőségük volt arra, hogy képez­zék magukat. Ezek a felismeré­sek vezettek bennünket arra, hogy kitűzzük magunk elé a célt: erősítsük meg falvainkat! így in­dult meg a népfőiskolák szerve­zése az egész országban. Ezekben az iskolákban külön­böző vidékekről érkezett „diá­kok” az 5-6 hónapos kurzusok alatt nem speciális, szakmai kép­zést kaptak, hanem történelmet, irodalmat tanultak és más, általá- -nos jellegű ismereteket szerez­tek. Aztán amikor visszatértek saját településükre, aktívan részt vettek a helyi közösségek formá­lásában, szervezetek alakításá­ban és a kulturális életben. Lényeges momentum, hogy a mezőgazdaság - hasonlóan a mai magyar helyzethez - súlyos vál­sággal küs/ködoii. es a kilábalást nagyban elősegítette azoknak az embereknek a munkája, akik a népfőiskolákon bővítették tudá­sukat, szélesítették látókörüket. Ez a tény talán a legfényesebb bizonyítéka annak, és egyben örök tanulság mindenkinek, hogy az oktatás, a művelődés olyan befektetés, amely kézzelfog­ható anyagi, gazdasági hasznot is hozhat. Persze a mi szempon­tunkból mindez csak következ­ménye volt a népfőiskolák tevé­kenységének, legfontosabb cé­lunknak azt tekintettük, hogy be­vonjuk az embereket a demokrá­cia új rendszerébe, s megtanítsuk őket hinni önmagukban.- Gondolja, hogy a magyar kezdeményezésekből kifejlődhet egy hasonlóan eredményes iskola- hálózat?- Úgy tapasztaltam az itt töl­tött rövid idő alatt, hogy a ma­gyar emberekben megvan az igény arra, hogy összejöjjenek, gondjaikat közösen megvitassák, együttgondolkodjanak. Ez a leg­fontosabb. A Magyarországon működő kultúrházak nagyon jó alapjai le­hetnek a népfőiskoláknak, hisz majd mindegyikben dolgozik egy-egy öntevékeny csoport, * rendelkezik színházteremmel, s mozgalmunk lényege éppen az, hogy a helyi közösségek önma­guk, önállóan alkossanak, hozza­nak létre értékeket.- Mondjon néhány szót a mai dán népfőiskolákról.- Jelenleg 101 iskolánk műkö­dik, melyek teljesen önállóak, s melyek mögött egy kis, helyi tár­sadalmi bázis áll, biztosítva a de­mokratikus működést. Tevékenységük alapját a hosz- szabb - 1-től 9 hónapig terjedő - kurzusok adják, de vannak 1-2 heztes tanfolyamok is, melyek általában egy-egy speciális réte­get céloznak meg. A főiskolák diplomát, szakmát nem adnak, feladatuk az általá­nos képzés folytatása, a művelt­ség magasabb szintre emelése. Évente körülbelül 60 000-en kap­csolódnak be ebbe a munkába.- S honnan van minderre pén­zük?- Függetlenül attól, hogy az is­kola milyen politikai, ideológiai platformon áll, illetve mennyire kritikus az ország vezetőivel szem­ben, a kormány, a költségek leg­alább 80%-át fedezi. Piacgazdaság, szabadkereske­delem, gazdasági érdekeltség farkastörvények. A kultúrának és az oktatásnak nem lehetnek kizárólagos meghatározói ezek a fogalmak. Ezt nálunk erősebb, fejlettebb országok már felismer­ték. Vajon mi felismerjük-e? Lénárd Tamás Vélemény Síremlék A hetvenes évek végén egy jugoszláv nemzetközi színházi fesztivál műsorfüzetében lehetett olvasni az alábbiakat: „Felkérjük a nézőket, hogy racionális szem­léletüket hagyják a ruhatárban”. E sorok jutottak eszembe, ami­kor Pilinszky János Síremlék című színművét végignéztem a televízióban. A hagyományos, pláne konzervatív gondolkodás- móddal ugyanis vagy ki-, vagy - másik csatornára a sok közül - átkapcsolni lehetett volna a ké­szüléket. Egyiket sem tettem, mert tudatosan végig akartam nézni, meg akartam érteni a szer­zőt, az alkotókat. Ehhez azonban tényleg mellőzni kellett vala­mennyi sablont, az ítéletalkotás minden megszokott elemét. Pilinszky elsősorban költőként jegyezte be magát a huszadik szá­zadi magyar irodalom arany­könyvébe, de műfajilag rendkí­vül változatos munkássága során színműveket is írt. Párizsban lá­tott avantgárd színházi élményei nyomán 1972-ben vetette papírra a Síremlék-et, amely magán viseli további három drámakísérleté­nek jellemzőit is. Mindenekelőtt rövid, alig hét oldal. Ennél azon­ban fontosabbak a tartalmi je­gyek, amelyek radikálisan eltér­nek a klasszikus színművek dra­maturgiájától. Nincsenek individuális jelle­meket megjelenítő szereplők, hő­sök. A megnevezett figurák - Nő, Medve, Láthatatlan férfi stb. - egy álomvilág szimbólumai, bizo­nyos lét- és sorshelyzetek szócsö­vei, kétségek, remények, vágyak megszemélyesítői. Megszólalá­suk vallomásszerű, látszólag összefüggéstelen monológokra, mondatfoszlányokra korlátozó­dik a párbeszéd helyett. A cselek­ményt, a történést egyidejű álló­képek sorozata, a konfliktust la­zán kapcsolódó filozofikus refle­xiók halmaza helyettesíti. A Síremlék lírai parabola, amelynek születését Pilinszky egy véletlenül kezébe került fényképnek tulajdonította: „Önöknek talán nem sokat mond: fiatal napfürdőző nő egy szőlólugasban. Számomra bo­nyolult szomorúságot idézett fel, jelenlétnek és távollétnek, tragi­kumnak és idillnek pontosan azt az ötvözetét, amire szükségem volt ahhoz, hogy megírjam egy- felvonásosomat...” Tulajdon­képpen a modern ember egyik legkeservesebb problémája a je- lenlétvesztés - amely József Atti­lánál a „világhiány”, másoknál az elidegenedés fogalmában ölt testet - tükröződik Pilinszkynél is. „Az életet még el lehetne rendeznünk, de a léttel nincs mit tennünk” - mondja a Fehér ruhás férfi arra késztetvén a nézőket, hogy szembesüljenek az emberi létezés legvégső kérdéseivel. A szépség és a pusztulás feloldha­tatlan ellentétét a Medve szavai emígyen summázzák: „A tél megígérte, hogy idén is eljön. Hát legvégül is bízzunk ebben az ígéretben. Hogy végül is minden és mindenki fehér lesz, egyenle­tesen fehér. Egyszóval: gyönyörű és semmilyen. Amen.” Maár Gyula - a televíziós vál­tozat avatott rendezője - Pi­linszky közeli barátjának tud­hatta magát. A népszínházi elő­adás életre keltésénél még együtt bábáskodtak. L produkcióba is „átmentette” a Pilinszkyt látha­tóan jól értő Iglódi István, de a többieknek - főként Eszenyi Eni­kőnek - is sikerült érzékeltetniök az irracionalista, misztikus darab sajátos hangulatát. A képernyőre komponált Sír­emlék elvont, nehezen követhető alkotás, de méltó a szerzőhöz, a budapesti művészeti hetek prog­ramjához.- csongrády -

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom