Új Nógrád, 1990. október (1. évfolyam, 153-178. szám)

1990-10-31 / 178. szám

MOZAIK 1990. OKTÓBER 31.. SZERDA 8 /íY*Tf77?r?/ 5ocsfer(jcék Vizeink védelmébe l'jra és újra haliam azok hangját, akik a nagyüzem, mezőgazdaság előnyeit ecsetelik. Érvként felhozzák a valóban jó élelmiszer-ellátást, a falu viszonylagos fej­lődését. exportunkat és lehetne sorolni tovább. El­lenérvként csak egy dolgot hoznék fel. Ez a mezőgaz­daság tönkretette vízkészleteink nagy részét. Az or­szág szinte egész területén az udvari kutak elnitráto- sodtak. Nincs statisztika, hogy ettől a víztől évente hány kisgyerek halt meg, de erről nem illik beszélni. Azt sem tudja senki, hogy ennek a folyamatnak a megállítása, esetleg megfordítása hány százmilliárdba kerülne. Félek, több mint amennyit a mezőgazdaság hozott. A vezetékes víz díját több mint tízszeresére emelték fel. éppen azért, mert a jó minőségű ivóvíz egyre kevesebb, és a kitermelés is egyre drágább. Egy­szerűen arról van szó, hogy a mezőgazdaság termé- szelrombolásának egy részét velünk, fogyasztókkal fi­zettetik meg. Erről nem beszélnek az illetékesek, er­ről bölcsen hallgatnak. Leszögezem most, hogy a jó szövetkezetét kár lenne szétverni, de a termelési költségbe számoljuk be azt a természclpusztítást, ami 30 éve ebben az országban tudatosan folyik, és akkor már nem olyan szép a menyasszony. —Géza Várható időjárás Naptár Délnyugat felől újabb fel­hőzet növekedésre, majd eső­re lehet számítani. Elénk, gyakran erős. a Dunántúlon időnként viharos szél várha­tó. A szél iránya délnyuga­ti és északnyugati között vál­tozik. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma 10—15 fok közölt lesz. Szerkesztőségi ügyelet: Tel.: 32/16-455. — Temetőrendezés. Fel­újítják a ravatalozót Kállón. Ezzel egyidőben társadalmi munkában temetőrendezést végeznek. A felújítási mun­ka költsége mintegy 400 ezer forint. 1990. október 31. Szerda. A Nap kel 0.20 — nyugszik .10.30 órakor. A Hold kel 14.52 — nyugszik 3.11 órakor. — Boldog névnapot kívá­nunk minden kedves FAR­KAS nevű olvasónknak. Ne­vük régi magyar személy­név változata, a névmagya­rázók szerint azok a szülők adták az újszülött fiúgyer­meknek ezt a nevet, akiknek az volt a kívánsága, hogy gyermekük bátor.és vakme­rő legyen, mint a farkas. — Elmaradt közgyűlését november 10-én. 10 órai kezdettel. Salgótarjánban, a Rákóczi út 13. szám alatt tartja meg az Értelmi Fogya­tékosok Nógrád Megyei Ér­dekvédelmi Szervezete. Az összejövetelen az eddigi mun­káról, személyi kérdésekről lesz szó, többek közt. Bővítik az óvodát Mátraszelén Várhatóan még ebben az évben átadják a mátrasze- lei óvoda kibővített kony­háját. Az új rész birtokba vétele nemcsak az óvodai, de a szociális étkeztetés megoldását is elősegíti. Eddig a szociális étkezte­tésre szorulók számára Mi­zserfáról hozták az ételt, az új konyha átadása után azonban helyben kielégít­hetik az ilyen irányú igé­nyeket. Ez a létesítmény az óvodások mellett, mintegy 200 idős ember számára je­lent segítséget. MOZIMŰSOR Salgótarjáni Apolló Mozi: Fél 4, 3/4 6-tól: Hóbortos hétvége. Színes, szinkronizált, amerikai vígjáték. Este 8-tól: A phila­delphiai zsaru (16). Színes, ame­rikai krími. — Kamara: 17 órá­tól: Kiesi, de nagyon erős. Szí­nes magyar krimi. )9 órától: Aranyláz. Amerikai burlesz.k- fllm. — Videoklubmozi: Dühös vendég. Színes, hongkongi ka- landfílm. — Balassagyarmati Ma­dách: Fél 4 és 3(4 6-tól: Meta­morfózis (16). Színes amerikai sci-fí horror. Este 8-tól: A sza­kács. a tolvaj, a feleség és a szeretője (16). Színes, szinkro­nizált angol film. — Kamara: Eszterkönyv. Színes magyar film. — Nagybátonyi Bányász: Szörnyecskék 2. — Az új fatka. Színes, szinkronizált, amerikai rémmese. — Pásztói Mátra: Csa­ládi ügy. Színes, szinkronizált amerikai krimi. — Nagybátonyi Petőfi: Legénybúcsú (16), Szí­nes amerikai film. GYÉR! Összeállítás :yafény a halottak napján Milyen irigylésre méltó a Miss Worldok élete! Világ­hírnév, tévé, sajtó, — még­hozzá a címlapokon! A szép­ség olyan adottság, melyet nem érdemes rejtegetni. El kell indulni a legközelebbi szépségversenyen, minden­kinek, aki úgy érzi: most jött el számára a nagy le­hetőség! Hogy ez éppen Nógrád megyében lesz legközelebb? A megyei szépségversenyen? Épp ezért nevezzen! A vi­lágszépét is mindig lakóhe­lyén fedezték fel először! Az idén első Ízben sorra kerülő Nográd szépe vá­lasztást az Axel Springer— Budapest Kiadói Kft. Nog­rád Megyei Irodája és a salgótarjani József Attila Művelődési Központ ren­dezi. Illusztris a sorra bő­vülő szponzoráló cégek név­sora is! A Centrum Aruház. a Karancs Szálló, a Pécskö Aruház, a Salgótarjáni Ru­hagyár és a Typo—Team Kft. támogatja a szépség­versenyt — eddig. . . Mert a reklám lehetősége minden vállalat, minden gazdasági társulás előtt nyitva áll! Természetesen önöknek is tisztelt 16—30 év közötti lá­nyok, asszonyok! A vilá­gért se hagyják magukat le­beszélni, hiszen az első há­rom helyezett jelentős ju­talomban részesül. A zsű­riben elismert országos szaktekintélyek pontoznak! Amiről még nem szól­tunk! Akik jelentkezni kí­vánnak. készítsenek rövid életrajzot, s gondoskodja­nak arról, hogy minél job­ban álló fürdőruhában és estélyiben jelenhessenek meg a verseny napján a kifu­tón! Sporolni nem nagyon kell. (legfeljebb a kalóriák­kal), mert az 500 forintos nevezési díj busásan meg­térül a díjazottaknak. Aki nevezni szeretne, ma már a jelentkezési lapot is itt találja, j Ha még habo­zik, az nem baj. hiszen ezt a lapot november 5-ig (hét­főig) valamennyi számunk­ban megtalálja. Mellette természetesen mindig más és más új, hasznos infor­mációval. Ha egy lapszámot kihagy, lehet, hogy nagyon fontos tudnivalóról marad le! Tehát mindennap: Új Nógrád. új információ, új lehetőség! Ne hagyja ki' Jelentkezzen! rotel roncs Salgótarjáni Ruhagyár Név: _ L akcím: Születési Dátum: Telefons. idő am: Van-e öltöztető sponzőra? (Butik, vállalat, varrónő) Igen Nem Saját ruhakreációban akar bemutatkozni? Igen Nem Igényt tart-e az előzőek hiányában öltöztető sponzorra? Igen Nem Van vezetője a megyei könyvtárnak Kíváncsiskodónk legutób­bi kérdése így hangzott: Van-e végre igazgatója a salgótarjáni Balassi Bálint megyei könyvtárnak? A választ Szilasi András­tól, a megyei művelődési osztály illetékes munkatár­sától kaptuk meg: . — A megyei könyvtár igazgatójának lemondását követően, az intézmény szer­vezeti és működési szabály­zatát figyelembe véve. a könyvtár irányításában jár­tas. kellő szakmai felkészült­séggel és tapasztalattal ren­delkező Szabó Ernőnét bíz­tuk- meg a könyvtár vezeté­sével. Az intézmény hosszú távú fejlesztésére alkalmas igaz­gató megtalálására pályáza­tot irtunk ki. A pályázók kö­A huszonhárom esztendős, nógrádmarcali Szőrös József fiatal kora ellenére már régi ismerőse a rendőröknek. A büntetett előéletű fiatalem­ber mintegy fél esztendeje szabadult a börtönből, s az­óta sem töltötte tétlenül a hónapokat. Kedvenc időtöltése a lopás. Tevékenységekor külön előnyben részesíti a gépjár­műveket. Előszeretettel tu­lajdonít el motorkerékpáro­kat és személyautókat. Leg­kevésbé sem hátráltatja Sző­röst, hogy nem rendelkezik jogosítvánnyal. Hiába, a szo­kás nagy úr... Október 22-én munkaszü­neti nap volt. Nem ígv hő­sünknek. Betört a szügyi mű­velődési házba. Egyszerű zül kiválasztott személy azonban nem fogadta el a Salgótarjánba település ál­talunk biztosított feltételeit. Az újabb pályázat sikertelen volt, mert a pályázó nem fe­lelt meg a pályázati kiírás egyik feltételének, ugyanis nem rendelkezett az előírt 5 éves könyvtárosi gyakorlat­tal. Megítélésünk szerint a gyér vállalkozási kedvet (egyetlen pályázó) az magya­rázza. hogy a megyei könyv­módszerrel: addig rugdosta a bejárati ajtót, míg ki nem nyílt. Odabennt kiforgatta a fiókokat, szétdobált mindent. Nem távozott üres kézzel. Az igazgatói irodában vett magához egy Sanyo márká­jú hordozható magnót és egy videorecordert. Hamar túladott szerzemé­nyein. Tizenötezer forintot azonnal kapott az összesen negyvenötezret érő elektro­nikai cikkekért. További nyolcezer forintot egy ké­sőbbi időpontban kapott vol­na meg a vásárlótól. Erre azonban már nem került sor, a balassagyarmati rendőrség letartóztatta Szőrös Józsefet. Szőrös beismerte tettét. Még azt is megmagyarázta, mi indokolta a betöréses lo­lárak jövőjével kapcsolatos szakmai, működési, szerve­zeti helyzet bizonytalan. Megnyugtató lehet a köz­vélemény számára, hogy a kérdésben felvetett problé­mák, a belső feszültségek ol­dódnak. A megbízott igaz­gató, Szabó Ernőné irányí­tásával zavartalan a könyv­tár szolgáltatótevékenysége és tervszerűen folyik az in­tézmény működésének kor­szerűsítését megalapozó szá­pást. Néhány héttel ezelőtt autót vezetett. Mint tudjuk, engedély nélkül, hiszen nin­csen jogosítványa. A rendőr­ség megfogta őt, s ötezer fo­rintos bírsággal sújtotta. Ezt a büntetést akarta befizetni Szőrös, ezért kellett neki sürgősen pénz. A munkával történő pénzkeresést nem neki találták ki... A rendőrség szakértői to­vábbi bűnügyekben vizsgál­ják Szőrös József részvéte­lét. Több hasonló bűntény is történt az elmúlt hónapok­ban, ami a módszereket te­kintve szintén a nógrádmar­cali fiatalemberre tereli a gyanút. Mindegyik lopás, be­töréses lopás. Szőrös specia­litása. — sz — mítógépes rendszer bevezeté­sét előkészítő munka. A könyvtár igazgatójának kinevezése, a megyei könyv­tár jövőjére vonatkozó kér­dések rendezése után az új önkormányzatra vár. A Kíváncsiskodó újabb kérdését Szilasj András tet­te fel: Néhány héttel ezelőtt felröppent a hír, hogy a SZOT tulajdonában levő, volt oktatási bázist, mely jelenleg Strand Hotel néven működik, értékesíteni akar­ják. Szeretném megkérdez­ni Salgótarján önkormányza­tától. hogy a növekvő mun­kanélküliség megelőzésére átképző központként, vagy szociális célokra nem len- ne-e hasznosítható a város lakossága számára ez az épület? „Szomszédunk” a Karancshűs... — Tessék, Üj Nógrád Szerkesztősége. — Jó napot kívánok, 15 kiló belsőségre lenne szüksé­gem. — Kérem, ez nem a Ka- rancshús, hanem a megyei lap szerkesztősége.. . — Pedig én a lfi-455-öt tárcsáztam! — Igen, ez a mi számunk, a 17-455 pedig a Karancs- húsé. Ez a párbeszéd bizony — — kis különbséggel — igen gyakran elhangzik mosta­nában, vagyis amióta a te­lefonszámok változtatásá­nak idejét éljük. Legutóbb egy hölgy panaszolta, hogy neki Karancshús-ügyben a szerkesztőség számát adta meg a tudakozó. Nos, utána néztünk: az érdeklődőknek a húsüzem helyes hívószá­mát adják meg. Marad te­hát az összes többi hibale­hetőség, mint például az elhallás, a mellétárcsázás... — m — RÁCSON INNEN RÁCSON TÚL Megyei napilap. Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. Főszerkesztő-helyettes: KELEMEN GÁBOR. Kiadja: az Axél Springer - Budapest Kiadói Kft. Nógrád Megyei Irodája. Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 32/16-455. Telefax: 32/12-542. Telex: 22 9109. Főszerkesztő: 32/10-589. Sportrovat: 32/14-596. Irodavezető: 32/12-542. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) - Budapest XIII., Lehel út 10/a. 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, negyedévre 435 forint, egy évre 1740 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR Igazgató, HU ISSN 0865-9095. Kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk vissza! KERESSÜK NG&RÄB SZÉPÉT Ne titkolja el bájait! Szőrös nem szőrözik o betöréseknél

Next

/
Oldalképek
Tartalom