Új Nógrád, 1990. október (1. évfolyam, 153-178. szám)
1990-10-27 / 175. szám
2 /iV>T>77^/ HAZAI KÖRKÉP - KÜLFÖLD 1990. OKTÓBER 27 . SZOMBAT Kora délután már szállítottak Salgótarján, 1990. október 26., deli 12 óra. Emberek, teherautók és személygépkocsik a főúton. Az utak a kilátástalanságha vezetnek Pénteken már reggel 9 óra felé jelezték az élelmiszer boltok, hogy kifogyóban a kenyér. Vásárlási pánik tört ki, négyesével, ötösével vitték a kenyeret. Dél körül, már egyáltalán nem lehetett ezt kapni, üresek vollak a polcok. Sarló Bélától, a sütőipari vállalat igazgatójától kérdeztük: mit tudnak tenni? — Az üzem dolgozik, a pékek folyamatosan sütnek. A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyárban a délelőttös műszak rendben lezajlott. Délután viszont a szereidében már nem tudták megkezdeni a munkát. A zo- máncozóban és a sajtolóban a megszokottnál jóval kevesebben dolgoztak. Az öntödébe nem is terveztek péntekre munkát. A gyár vezetése úgy döntött, hogy a pénGyalogolhattak tegnap Salgótarjánban az emberek: lehetetlenné vált az autóbuszutazás, ami Salgótarjánban különösen jelentős, hisz a hosszan elnyúló városban Mindent elkövetünk, hogy a kenyér az üzletekbe kerüljön. Vannak olyan dolgozóink, akik nem tudtak bejönni, a bentlévők viszont vállalták a túlmunkát, folyamatosan sütjük a kenyeret. Sikerült megegyezésre jutnunk a taxisokkal: a kekenvérszállító kocsikat átengedték a „záron”. Bizakodunk, hogy szombaton is el tudjuk látni a boltokat friss áruval. teki éjszakás műszakokat nem is indítják az üzemben. Szombaton céltúlórára hívták a munkásokat: aki be megy. annak lesz feladata. Az SVT két autója Pesten rekedt, kettőt visszaküldték, viszont két kamionnak sikerült útrakelnie. A számítások szerint, jó néhány milliós a kár. nagyok a távolságok. Huszák Artúr elmondta, hogy a Nógrád Volán nem csatlakozott a sztrájkhoz, de az utak lezárásával ők is tehetetlenné váltak. Ami a benMegpróbáljuk szombaton is Páldi Károly, a SALGÓ- KER élelmiszertelep igazgatója: — Hanalban tizennyolc kocsit indítottunk ■ útnak. Három kocsink nem jutott el rendeltetési helyére. Nekünk nagyon rosszkor jött ez a közlekedési bénúltság, majd a velejáró élelmiszer- felvásárlási hullám. Többek között azért is, mert szombaton túlórára rendeltük be az embereket, ugyanis új számítógépes rendszerre szeretnénk áttérni. Budapestről viszont nem tudtak kijönni a szakemberek. Lit- kére, Mátranovákra még a rhai napon elindítjuk a kocsikat. Szombaton is szállítani szeretnénk, hisz a boltok egv része kiürült. Attól tartunk, hogy magánfuvarozóink cserben hagynak minket. csatlakozva a sztrájko- lókhoz. zináremelést illeti, ez vastagon érinti a Volánt. Hivatalos értesítést még nem kaptak, várják az ezzel kapcsolatos kormánynyilatkozatot. (Folytatás az l. oldalról) A bejelentés mégis sokko- lóan hatott. Hiszen még félórával az első, tényt rögzítő híradás előtt is váltig tagadták az illetékesek, hogy bármit is tudnának az egészről. Amikor azonban nyilvánosságra hozták a minden elképzelést felülmúló mértékű konkrét adatokat, egyetlen pillanat alatt sikerült országos pánikhangulatot teremtenie az illetékes szakminisztériumnak. Irdatlanul hosz- szú autókonvojok indultak el a töltőállomások irányába. Mert közeledett az éjfél... A Csokonai úti ÁFOR-kút mindennap 20 órakor zár. Ezúttal jóval csütörtök este kilenc után is nyolcvannál több autós remélte: neki még jut az egyre fogyó kész~- letből. — Ki engedélyezte a túlórázást ? — kérdeztem a kútkezelők vezetőjét, aki gyorsan ..lerendezett” a bankó- kötegekkel való foglalatosság közepette: „Igazgatói engedély van rá, amíg a készlet tart, maradunk!” S miközben egyik irányból sem akart szűnni a csak tankba tölthető üzemanyagra várók sora, tehetetlen dühvei szidták, átkozták a kormányt, az átgondolatlan intézkedésért. — Elképesztő! Ezt a szemtől szembe hazudozást, amit az elmúlt napokban műveltek, egyetlen elődjük sem merte megtenni! — vélte Nádasdi Csaba, salgótarjáni autós. A vele várakozók buzgón helyeseltek, s puszta kampányfogásként értékelték. hogy választások utánra időzítették az árbombát. Csak az (autós) ember nem felejt. . . Csaknem éjfélig tartott a kút benzinkészlete. Furcsaságokban bővelkedett az invázió: amikor már csak 98- as. extra benzin volt. még Trabantba is tettek, csak legyen olcsó benzin. Bármi áron. . . A városszéli. zagyvapál- falvai kútnál sorozatos tumultuózus jelenetek .játszódtak le. Itt mehetett boldogboldogtalan kannával, hordóval, ami éppen volt. Alit is a sor szépen. A Szécsény felé vezetői22-es úton 1200 méteres volt az oszlop — este tizenegykor. A tűz „epicentrumában" egy fuvaros éppen hektószámra töltögette a „naftát" a platón lévő kannákba, hordókba. Így fordulhatott elő, hogy 0 óra 2 perckor iszonyatos átkozó- dásban tört ki. aki előtt lezárták a kutat. Fél hat óta várt sorára. . . Közben a város főterén az intézkedéssel teljesen kilátástalan helyzetbe sodort taxisok úgy döntenek: csatlakoznak a fővárosból kiindult demonstrációhoz. Percek alatt autók torlaszolják el a városközpontot. Egyelőre nincs döntés, Tarjánban. vagy a fővárosban tüntesse- nek-e? Aztán határoznak: maradnak. Az elvágott továbbhaladási lehetőséget úgy péntek hajnali 1 óra körül vegyes érzelmekkel fogadták: egyesek rögtön visszafordultak, mások haboznak, megkockáztassák-e a taxik összetörését — s továbbmenni akkor sem tudnak. A gépkocsivezetők pedig' hallgatják a szaporodó listát. Mely várost zárták körbe legutóbb? Hajnali kettőkor a Gábrie- lesek és a szabadúszók eg.v- egy küldöttje. Ferencz Zoltán és Kohut Károly vette fel a kapcsolatot Tóth Zoltán alezredessel, a városi rendőrkapitány helyettesével és Gégén.v István alezredessel. a megyei közlekedési alosztály vezetőjével, ők próbálták meg közelíteni az álláspontokat. A rendőrség érvei: A gyülekezésre vonatkozó III. törvény nem teszi lehetővé, hogy mellőzve a 72 órával korábbi bejelentési kötelezettséget. megbénítsák a forgalmat. Továbbá: a buszok, kamionok el terelgetése szűk utcákra katasztrófával fenyeget. És meg kell várni a minisztériumi állás- foglalást. A taxisérvek: Ha egy kétmilliós Budapestet körbe lehet zárni, it( sem elég a félpályás útlezárás! A demonstráció legyen igazi, feltűnést keltő! Csak a megkülönböztetett jelzéssel ellátott gépjármüveket engednék át. Azt viszont feltétlenül. Ha a pestiek úgy döntenek: legyen teljes a blokád. előre bejelentik, hogy felkészülhessenek rá. Hetven perc múlva felszáll a füst: a belső két sávot zárják 500 méter hosz- szan, a városközpontban, lesz blokád. A két kocsisor között „vészkijárat” mentők. rendőrök, tűzoltók számára. Lassan hajnali négy. Elkezdődött a blokád. . . G<iaIonosait . , . Ne feszítsük túl a húrt! Aligha gondolta volna bárki, még csütörtökön este sem. hogy másnap délelőttre megbénul az ország. Ugyan kérem, megint néhány taxis csinálja a feltűnést, dudál- gat. rel'lektorozik; volt már ilyen, nem is olyan régen, amikor a kormány emelte az üzemanyagárakat. Igen ám, csakhogy ez az áremelés hozzá sem hasonlítható ahhoz; most körülbelül kétharmadnyival emelkedtek az árak. és a taxisok meg más fuvarozók — családtagjaikkal együtt — megélhetése került elemi veszélybe. De nem csak az övék. Az üzemanyag ugyanis alapvető fontosságú az élet számára: az embereket el kell szállítani a munkahelyeikre, az élelmiszereket és egyéb közhasználati cikkeket, a postai küldeményeket (sorolhatnám tovább) ki kell szállítani a boltokba, a címzettekhez. Ha nincs munka, ha nincs ennivaló, akkor — a tartalékok felélése után — nincs semmi. A semmi pedig a halállal egyenlő. Ki akarhatja ezt ép, józan ésszel ebben a sokat szenvedett, felfokozott érzelmekre hajlamos hazában? A kormány, amelyik valóban nehéz örökséget vett át, de néhány hónapos működése alatt — mindenféle ígéretek ellenére — nem javított a helyzeten, és alapvető hibákat is elkövetett? A taxisok, a fuvarozók és a hozzájuk csatlakozó, szolidáris tömegek akarhatják, akik egyre nagyobb anyagi nehézségek közepette, tele ki- látástalansággal és szorongással élnek, és éppen az életért, a megélhetés nevében tiltakoznak? Bízom abban, hogy senki sem akarja a bajt, a felfordulást, hiszen mindannyiunknak óriási lehet a vesztesége. A kormány egyszerűen eleget kíván tenni a feladatának: betartani a Nemzetközi Valutaalap által meghatározott költségvetési deficit mértékét, nem átütemeztetni külföldi tartozásainkat. Ezért áremelésekre is kényszerül. Csakhogy mindezt nagyon rosszul csinálja. Előzetesen nem tárgyalja meg széles körben (vagy legalább a szakszervezetekkel), nem készíti fel a lakosságot a várható intézkedésekre — amely aztán teljesen értetlenül áll a történtek előtt, és jogos ingerültséggel fogadja. Egy önmagát demokratikusnak tartó, legitim kormány nem cselekedhet így, még akkor sem, ha olyannyira szorítja a cipő, mint a mi mostani kormányunkat. A taxisok (ne vitassuk, mennyire a törvények által meghatározottan) értünk léptek akcióba: sok millió szegény, vagy szegényedő honfitársainkért! Mert azt min- •denki pontosan tudja, hogy az üzemanyag árának emelése további áremeléseket eredményez, és növeli az amúgyis magas inflációt. Pedig ez a társadalom már nem igen képes eltűrni, elviselni további lényeges emelkedést. Emiatt van ez a mostani taxissztrájk és országúti közlekedést megbénító megmozdulás is. F.z into jel és figyelmeztetés: már ne feszítsük tovább a húrt! A kormányzat vessen jobban, reálisabban számot a lehetőségekkel és a szükségességekkel. Ne rontsa tovább az állampolgárok közhangulatát. ne mélyítse a szakadékot önmaga és a társadalom egy széles rétege kozott. Nagyon remélem — mert teljes szívemből ezt kívánom —. nem feszítik túl a húrt a taxisok, a csatlakozók, a szimpatizánsok sem. és a békés demonstráció nem csap ki medréből. Fájó és borzasztó lenne, ha nem tanultunk volna semmit sem a történelmünkből, ha indulatainkat nem tudná megfékezni a ráció, és az új Magyarország alig elindult hajója a meggondolatlanságokon, a hirtelenkedéseken és önkényeskedéseken megfe- neklene. Gondolkozzunk, és keressünk kölcsönösen kielégítő megoldást, alkotmányos eszközökkel, jogszerűen. Ne ártsunk önmagunknak. S ha nem vagyunk már és még teljesen „egészséges" nemzet, legalább öngyilkos nemzet ne legyünk! Sulyok László Délután folyamatos volt a tej- és a kenyérszállítás Salgótarján üzleteibe. Néhány milliós kár A Volán nem tud semmit