Új Nógrád, 1990. október (1. évfolyam, 153-178. szám)

1990-10-21 / 171. szám

6 izEjTnnu TÖRTÉNELEM 1990. OKTÓBER 21.. VASÁRNAP [ Köztársasági elnökeink | „Én Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke eskü­szöm, minden erőmet annak szentelem, hogy Magyaror­szág függetlenségét, demokratikus kormányzati rendszerét megőrizzem, a polgári és politikai jogok érvényesülését biz­tosítsam. A köztársaság alkotmányát és törvényeit hűsége­sen megtartom. Elnöki tisztemet lelkiismeretesen, legjobb tudásom szerint a nép javára gyakorlom. Isten engem úgy segéljen.” Göncz Árpád légkörét. S nem, hogy a vi­tákat szüntesse meg.” Hasonló törekvései vol­tak elődjének is. Szűrös Mátyás ugyan mindvégig ideiglenesen töltötte be az elnöki funkciót, azonban sze­repe, tevékenysége jelentős az átmenet időszakában. Mint az Országgyűlés el­nöke, 1989. október. 23-án ő jelentette be az államfor­ma megváltozását. Ezzel együtt az államfői feladato­kat is átvette. Dimplomáciai tapasztalatait »féléves el­nöksége alatt bőven kama­toztathatta az átmeneti idő­szak politikai tojástáncai kö­szág első embere. A gya­korlatban azonban a tiszt­ségnek és személyes kálvá­riájának is egyik stációját járja be. Tevékenységi köre korlátozott, a mindennapi politikában alig több mint reprezentáció, hasonlóan ko­rábbi — valamivel több mint egy hónapig letöltött — pozíciójához, amikor a Magyar Dolgozók Pártja el­nöke volt. A két munkás­párt egyesülési kongresszu­sáig a Szociáldemokrata Párt meghatározó személyisége, főtitkára, s tagja — külön­böző posztokon — a koalí­ciós kormányoknak is. Az Szűrös Mátyás A köztársaság kikiáltása 1918. november 16. 1990. augusztus 3-án dél­előtt hangzottak el ezek a mondatok a Parlamentben, miután a magyar történe­lem immáron harmadik köz­társaságának elnökét öt év­re megválasztották a „hon­atyák”. Göncz Árpádot a közvélemény május óta is? merte meg szélesebb körben. A tavaszi választások után összeülő Országgyűlés elnö­keként ellátta ideiglenesen a köztársaság elnökének fel­adatait is. A 68 éves író, aki 1989. december 20-tól az Írószövetség elnöke volt, a Szabad Demokraták Szö­vetségének budapesti lista­vezetőjeként lett képviselő. Magának a pártnak, illetve az alapjául szolgáló Szabad Kezdeményezések Hálóza­tának is alapító tagja. Po­litikusi pályáját azonban már korábban kezdte: a Független Kisgazdapárt if­júsági szervezetének, a Füg­getlen Ifjúságnak budapesti vezetője volt 1945 után, s felelős szerkesztője a Nem­zedék című hetilapnak. A párttal való kapcsolatát munkája is befolyásolta, hisz a Pázmány Péter Egye­temen szerzett jogi dokto­rátus után a földhitelinté­zetnél helyezkedett el tiszt­viselőként. Az 1950-es évek­ben is megmaradt az a tí­pusú kötődés, mert a Gö­döllői Agrártudományi Egye­temen tanult. Négy év el­végzése után azonban eltá­volították az egyetemről, s nem sokkal később, 1957- ben Bibó István perének másodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítél­ték. A nagy amnesztiahul­lámmal, 1963-ban szabadult. Ezután — ahogy Mester Ákosnak válaszolva fogal­mazta — „voltam ipari mun­Szakasits Árpád kás, dolgoztam a mezőgaz­daságban és elmondhatom, hogy ismerem az ország egy- harmadát egy méter húszas mélységig, az emberekkel együtt. Voltam értelmiségi, ezen belül voltam újságíró, tisztviselő, szabadúszó író.” A Magvető Kiadó 1974-ben jelentette meg Sarusok cí­mű regényét, amelyben egy XV. századi magyarországi eretnekmozgalom vezetőjé­nek emberi tragédiáját dol­gozza föl, öt évvel később három dráma látott napvi­lágot egy kötetben, 1980- ban pedig Találkozások cí­mű elbeszélésgyűjteménye. Közben fordított, s ennek elismeréseként kapta meg a Wheatland-díjat, melyet az angol irodalom színvonalas tolmácsolásáért ítéltek oda nem angol anyanyelvű írók­nak. 1983-tól pedig a József Attila-díj birtokosa is. Nyi­latkozataiból kiderül, hogy a közszereplés időszakát is igyekszik kamatoztatni to­vábbi írói tevékenységéhez, mint élményszerzést, tapasz­talatok gyűjtését. Köztársa­sági elnök feladatát — amit legtömörebben a Ma­gyar Nemzetnek adott in­terjúban foglalt össze — abban látja, hogy „ ... az ország politikai életének hangnemét határozza meg. A közös cél érdekében foly­tatott viták stílusát. S hogy megteremtse, az egyetértés nélkülözhetetlen emberi zött. Helyzetét valamivel megkönnyítette, hogy május végétől a parlament elnö­keként már közvetítő szere­pet játszott az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal kö­zötti tárgyalásokban. Az itt mutatott rugalmasság és kompromisszumkészség alap­ja hosszabb külpolitikai tevékenység során alakult ki. Azok közé a diplomaták közé tartozik, akik a nyolc­vanas évek elejétől lassú, szívós munkával igyekeztek mind nagyobb mozgásteret biztosítani Magyarország­nak a nemzetközi kapcsola­tok alakításával. Szűrös Mátyás olyan jog­köröket is átvett mint el­nök, amely egy megszűnt grénium, a Népköztársasági Elnöki Tanácsának hatás­körébe tartoztak. Ezt a szer­vezetét, mint kollektív ál­lamfői testületet az 1949-es alkotmány alapján hozták létre. Az Elnöki Tanács el­ső elnöke, 1949. augusztus 25-től 1950 áprilisáig, letar­tóztatásáig, Szakasits Árpád volt. Szakasits 1948. augusz­tus 3'tól köztársasági elnöki minőségben elvileg az or­egykori kőfaragósegéd a szo­ciáldemokrata mozgalomba a két világháború közötti tevékenységével nagy tekin­télyre tett szert. A párt fel­ső vezetésében a XXIII. kongresszus, 1925 óta a bal­oldali irányzat képviselője volt. Ezért is távolítjálk el 1942 augusztusában a főtit­kári tisztségből, amelyet négy évig töltött be. Ez idő alatt törekedett a népfront­politika pártjában való mind tágabb érvényesítésére, amelyhez eszközül szolgált az, hogy a Népszava fő- szerkesztője is egy személy­ben. Ö szerkesztette a ne­vezetes 1941-es karácsonyi számot. A kommunista párt­tal való hol lazább, hol kö­zelebbi kapcsolata régebbi időre megy vissza: szak- szervezeti tevékenysége so­rán is — mikor a Magyar­országi Építőmunkások Or­szágos Szövetségének alel- nöke, majd elnöke — már létezett, de ez a Tanácsköz­társaság idején alapozódik meg. A harmincéves fiatal­ember ekkor a belügyi nép­biztosság közigazgatási osz­tályának vezetője. Más életút után kerül a köztársasági elnöki székbe Szakasits Árpád elődje, Til- dy Zoltán. 1948. július 30-i lemondatása azonban már annak a politikának meg­nyilvánulása, amely Szaka- sitsot is a börtönbe juttat­ta. A kisgazda politikus — ha szerepe már háttérbe szorult is — kényelmetlen a köztársasági elnöki székben. Eltávolítását vejének Csor- noki Viktornak, aki kairói nagykövet volt, perbe fogása útján érték el. Ez már ke­gyelemdöfés volt, mivel a kulisszák mögötti hatalmi vetélkedés során fokozato­san kihúzták lába alól a ta­lajt. A Független Kisgazda- párt szétbomlasztásával — melyet a Magyar Közösség ügye nyomán Nagy Ferenc miniszterelnök lemondatá- sával megalapoztak — Tildy is elveszítette politikai hát­terét, súlyát. Az 1945-ös vá­lasztások után kormányt alakító politikus a Függet­len Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt alapító tag­ja volt, s e párt színeiben 1936-tól 1944-ig országgyű­lési képviselő is. A pápai teológiai akadémiát és a belfasti egyetemet végzett református lelkész már az I. világháború alatt kapcso­latba került Nagyatádi Sza­bó Istvánnal. (Nagyatádi Sza­bó István nevéhez fűződik az 1920-as évek közepé­nek korlátozott földosztása). Tildy Zoltán Nógrádhoz is kötődik: 1889-ben Losoncon látta meg a napvilágot, s gyermekkorának egy részét az akkori megyeszékhelyen, Balassagyarmaton töltötte. Édesanyja is ott van elte­metve. Ezért nem véletlen, hogy köztársasági elnöksé­ge alatt — hivatalosan és magánemberként — is több­ször megfordult Nógrádban. Tildy államfővé választása kompromisszum eredménye, amelyben a térség nagyha­talmi politikája nagy mér­tékben közrejátszott. Mu­tatja ezt Szakasits Árpád­nak, a Szociáldemokrata Párt parlamenti csoportjá­nak 1946. január 31-i ülé­sén tett megjegyzése: „...Egyébként az államfő személyére még pártközi megállapodás nincs... Tildy bírja a szövetségesek bizal­mát is, szemben Nagy Fe­renccel.” (idézi Füglein Gi­zella, Magyarország 1990/30.) A pártközi tárgyalásokon, melyeken a Független Kis­gazdapárt, mint a koalíció vezető ereje, ragaszkodott hozzá, hogy soraiból kerül­jön ki az államfő, tehát ezt a szempontot is mérlegelték. Harmadik jelöltként azon­ban szóba jött még egy po­litikus: Károlyi Mihály. Az akkor még emigrációban élő politikusnak itthon és kül­földön is nagy tekintélye volt. Mint visszaemlékezé­seiben (Hit, illúziók nélkül) leírja, már korábban fel­merült az a lehetőség, hogy ő foglalja el az elnöki posz­tot. Ezt Csicsajev, a londoni csehszlovák kormány mel­lé rendelt szovjet követ vetette fel. „A szovjet dip­lomata kijelentette, hogy szeretné, ha minél előbb ha­zatérnék, és biztosított róla, hogy kormánya szívesen lát­ná, ha engem választaná­nak a Magyar Köztársaság elnökévé. Erre roppant ke­véssé diplomatikusan vá­laszoltam. Csicsajev erre is csak mosolygott, de el­nökségem kérdése soha többé nem került szóba kö­zöttünk. Nem csodálkoznék, ha Tildy Zoltán az én ak­kor tanúsított nyíltságom­nak köszönhette volna köz- társasági elnökké jelölését. Ha így volt, e tulajdonsá­gom ez egyszer jó szolgála­tot tett nekem.” Minden bizonnyal azonban az el­utasításban közrejátszott a huszonöt évvel korábbi ta­pasztalat, amelyet mint a Magyar Népköztársaság el­ső elnöke szerzett. Ezt a posztot 1919. január 11-től töltötte be, s bár nem mon­dott le — visszaemlékezé­seiben is nagyon határozot­tan állítja, hogy a terjesz­tett lemondási nyilatkozat alá odahamisították a ne­vét —, tevékenysége már­cius 21-ével megszűnt. Az akkor 44 éves neves csa­ládból származó gróf élet­pályája csúcsát érte el ezen rövid idő alatt. Az 1918. ok­tóberi forradalom egyik ve­zéralakja, majd később mi­niszterelnök, már az I. világ­háború alatti parlamenti te­vékenységben is kitűnt, oly­annyira, hogy Tisza István miniszterelnök hazaáruló­nak minősítette. Politikai pályának korábbi szakasza — mondhatjuk — egyenesen vezetett ide: 1906-tól (függet­lenségi képviselő, s tevé­kenysége nyomán egyre ra­dikálisabb — természetesen képviselőtársaihoz viszo­nyítva — programmal lép fel. Nem csoda, hogy kor­társai között is „vörös gróf’-ként emlegették. A magyar történelem ed­digi köztársaságai rövid életűek voltak. Nem sze­rencsésebb a köztársasági elnökök sorsa sem. De ne vonjunk le ezekből messze­menő következtetéseket. Mindkét esetben — mind 1918—19-ben, mind 1945—49- ben — a nagyhatalmi poli­tika alapvetően befolyásol­ta a magyarországi demok­ratikus rendszer kiépülé­sét, megszilárdulását. A XX. század vége felé más a konstelláció. Cs. Sebestyén Kálmán A fotóreprodukciókat készítette: 1 Koósné Kupka Edith Tildy Zoltán Károlyi Mihály

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom