Új Nógrád, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)

1990-09-13 / 138. szám

8 unmatu 1990. SZEPTEMBER 13.. CSÜTÖRTÖK Socs-'perOcek Ligeti padok Gyarmat benépesült. Igazi iskolavároshoz méltón, a diákok ellepték a várost. De nem csak a városban találhatók, hanem szép számban délutánonként a li­getben is. Utam során naponta látom őket ott ülni a pádon, igen kényelmetlen pózban, úgy, hogy a fiú ül a pádon, a lány meg az ölében. Sokat gondolkoztam, miért van ez, hiszen a pad hosszú is meg széles is, kényelmesen elférnének rajta. Több elképzelésem is van eme furcsa szokás mi­att. Talán piszkos a pad, hiszen nem takarítja senki, és a szegény kislány ülepén csúnya poros folt ma­radna. De az is elképzelhető, hogy hideg, ugye a mai lányok könnyedén öltözködnek, és így több az esély, hogy megfáznak. Egy vesegyulladás nem gyerekjáték. No persze az is lehet, hogy szálkás az a pad. Gondol­junk bele egy ilyen csúnya szálka belemegy a ..., na szóval belemegy, szegény fiú piszkálhatja egy tűvel napestig, és mit gondolnak ilyenkor az arra járók. Ezek jutottak hirtelen eszembe, meg az, hogy a mai lányok nagyon előrelátók, és praktikusak, mert egye­dül nem mennek a ligetbe. Érdekes, most, hogy visz- szagondolok, több mint húsz éve én is ültem a pádon, és az a huncut kislány nekem is az ölembe ült. Csak azt nem tudom, hogy miért? — Géza Várható időjárás A többórás napsütés mel­lett csupán néha növekszik meg a felhőzet, és már csak jelentéktelen zápor fordul­hat elő. A gyakran erős, időnként viharos lökésekkel kísért északi szél je­lentősen mérséklődik. A csúcshőmérséklet 14 és 18 fok között várható. Szerkesztőségi ügyelet: Tel.: 32/10-977 — Óvodafelújítás. Bor- sosberényben befejeződött az óvoda felújítása. A mű­emléképület állagának meg­óvása céljából szükséges munkálatokat az érsekvad­kerti ÉPSZÖV végezte el, határidőre. A megvalósítás 1 millió 400 ezer forintba került. A szülők társadalmi munkában lambériát készí­tettek, gyermekjátékokat az udvarba és segítettek a ta­karításban is. — Csőüzlet. Befejezéshez közeledik a második csőüz­let vállalásainak teljesíté­se a Vegyépszer salgótarjáni gyárában, s már csak 35 va­gon csőizometria előállítása van hátra. A program ke­retében tehát 3150 tonna szálcsövet és 1100 tonna cső- izcmetriát szállítanak a vegyépszeresek a tengizi be­ruházáshoz. Naptár 1990. szeptember 13. Csütörtök. A Nap kél 6.18 — nyugszik 19.03 órakor. A Hold kél 0.37 — nyugszik 16.13 órakor. — Boldog névnapot! Sze­retettel köszöntjük Kornél nevű kedves olvasóinkat. Ne­vük a latin Cornelius nem­zetségnév rövidülése, ez pe­dig a cornus (somfa), eset­leg a cornu (szarv) szó szár­mazéka. — A Pásztói Állarnj Ze­neiskola 1990. szeptember 14- én. 17 órakor tartja tanév­nyitó ünnepségét a Lovász József Művelődési Központ­ban. — Szeptember 14-én dél­után 6 órai kezdettel ismét MDF-eseményen vehetnek részt az érdeklődők. Ezen a napon a karancssági köz­ségi kultúrotthonban Pál József országgyűlési képvi­selő tart előadást a parla­ment munkájáról, valamint a közelgő helyhatósági vá­lasztásokról. — Telelottó nyereményei. A Sportfogadási és' Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a szeptemberi Tele­lottó nyereményei az illeték levonása után a következők: 5 találatcs nem volt. A négyesek száma 76 da­rab, ezekre egyenként 112 243 forintot fizetnek. A hármasok száma 6556 darab, ezekre 727 forintot fizetnek. A kettesek száma 157 152 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. MOZIMŰSOR Salgótarjáni Apolló Mozi: fél 4 és háromnegyed 6-tól: Heves jeges. Színes, szinkronizált fran. cia filmvígjáték. Este 8-tól: Ro­botzsaru 2. (16) Színes, szinkro­nizált amerikai akciófilm. — Apolló Kamara: Veszedelmes viszonyok. Színes, szinkronizált amerikai kosztümös film. — Ba­lassagyarmati Madách: fél 4 háromnegyed 6 és 8-tól: Segít­ség- felnőttem! Színes, szinkro­nizált amerikai filmvígjáték. — Madách Kamara: Kincsecském. (16) Színes, angol krimi. — Pásztó: Porsche-tolvajok. Szí­nes, szinkronizált amerikai kri­mi. — Szécsény: Lángoló Missi­ssippi. Színes, szinkronizált ame­rikai film. — Jobbágyi: Bestsel­ler — Egy bárgyilkos vallomá­sai. (16) Színes. szinkronizált amerikai krimi. Adós fizess, mert kikapcsolnak! Az ÉMÁSZ fut a milliói után Á Palócföld idei negyedik száma Megjelent a Palócföld leg­újabb, azaz idei negyedik száma Salgótarjánban. A szépirodalom iránt ér­deklődőknek Bíró József és Ádám Tamás verseit, Marno János A titok rendje című pályarajzát, valamint Lő- rinczy István A skótszok­nyás felügyelő című mini­krimijének második részét kínálja a lap. Külön figyelmet érdemel­nek ezúttal is a Valóságunk rovat tanulmányai: Kalocsai Péter Politikai graffiti, Né­meth János István A politi­Hag\f ma- háború Ezúttal a hagyma lett az összeütközés célpont' ja. A Salgótarjáni Sík­üveggyárból jött a felhá­borodott telefon. A gyár szakszervezeti bizottsága olcsó hagymát biztosított dolgozóinak. A szállítóko­csi meg is érkezett, a ti­zenkét forintos hagymá­nak viszont csak elenyé­sző része jutott a síküveg- gyáriaknak. Jöttek ugyanis az élelmes magánkeres­kedők, akik nagy tételben vették és pakolták autó­jukba a portékát. Hogy mennyiért adják majd to­vább, az titok marad. Hogy nem fizetnek rá. az biztos. A kérdés csak annyi, ha már egyszer megindítottak ilyen akci­ót, akkor valamilyen mó­don arról is gondoskodni kellene, hogy azok vehes­senek belőle, akik miatt az egész történik. Jelen esetben a gyáriak. És az akció rögvest eléri cél­ját. ..-cs­ka áldozata, Löffler Tibor Lukács György trónfosztá­sa? és Brunda Gusztáv Gaz­dakörök, olvasóegyletek, tár­saskörök, kaszinók a két vi­lágháború között Nógrádban. Nemcsak időszerűségénél, hanem súlyánál fogva is szá­mot tarthat az érdeklődésre Kuti Éva, Marschall Miklós és Nyilas György tanulmá­nya, amelyben a helyi kultú­ra állapotát elemzik, mecé­nások nélkül. A Személyes történelem cí­mű rovatba sorolták a szer­kesztők Németi Gábor írását — Azt reméljük, hogy a 21-es párhuzamos út máso­dik ütemének átadásával, amely várhatóan ez év vé­gén kerül forgalomba, két csomópontban (a litkeinél és az Arany János útnál) for­galomirányító készülékek lesznek. Az lenne a tökéletes megoldás, ha valamennyi kérdéses helyen olyan lám­a hatvani vasutasok interná­lásáról az ötvenes években, Kováts Gyula tudományos beszámolóját a Nógrád me­gyei koncepciós perekről, valamint Horváth Gyula visszaemlékezését a doni ma­gyar apokalipszisre, Szabó Péter történész közlésében. E szám illusztrációs anya­gát Földi Péter Munkácsy- díjas festőművész, a Nógrá­di Történeti Múzeumban rendezett gyűjteményes ki­állításának anyagából vá­logatták. — t — parendszer lenne, ami össze­hangoltan működik. Ez öt csomópontot és 35 milliót jelentene. Ez a két készülék összehangoltan működik majd, és 7 millióba kerül. Fráter Istvánnak köszön­jük az információkat, s tol­mácsoljuk az ő kérdését a meteorológiai intézethez: — Milyen telet jósolnak? Autó­sorszámok Trabant Hyc. Lim. (Bp.) 724 Trabant Hyc. C. (Bp.) 156 Trabant Lim. 1,1 (Bp.) 2196 Trabant Lim. 1,1 (D.) 1891 Trabant Lim. 1,1 (Gy.) 1£19 Trabant Lim. 1,1 (Sz.) 637 Trabant C. Spec. (Bp.) 10 001 Trabant C. Spec. (D.) 8841 Trabant C. 1,1 (Gy.) 147 Wartburg Stand. (Bp.) 7473 Wartburg Stand. (D.) 5214 Wartburg Stand. (Gy.) 5056 Wartburg Spec. (Bp.) 8090 Wartburg Spec. (D.) 6411 Wartburg Spec. (Gy.) \ 5808 Wartburg Tourist (Bp.) 7054 Wartburg T. (D.) 4060 Lada 1200 S (Bp.) 54 498 Lada 1200 S (D.) 38 793 Lada 1200 S (Gy.) 20 120 Lada 1300 S (Bp.) 26 099 Lada 1300 S (D.) 21 440 Lada 1300 S (Gy.) 10 745 Lada Szamara 2Í08 (3 ajtós) (Bp.) 11 200 Lada Szamara 2108 (3 ajtós) (D., 7860 Lada Szamara 2108 (3 ajtós) (Gy.) I 5446 Lada Szamara 2109 (5 ajtós) (Bp.) 1407 Lada Szamara 2109 (5 ajtós) (D.) 1533 Lada Szamara 2109 (5 ajtós) (Gy.) 1007 Lada 1500 L (2107) (Bp.) 28 061 Lada 1500 L (2107) (D.) 22 442 Lada 1500 L (2107) (Gy.) 9926 .Lada Combi (2*04) (Bp.) 2885 Lada Combi (2104) (D.) 1629 Lada Combi (2104) (Gy.) 1244 Lada Niva (2121) (Bp.) 1535 Skoda 105 L (Bp.) 13 297 Skoda 105 L (D.) 11 108 Skoda 105 L (Gy.) 10 218 Skoda 120 L (Bp.) 38 688 Skoda 120 L (D.) 20 221 Skoda 120 L (Gy.) 24 779 Polski F. 126 (Bp.) 17 015 Polski F. 126 (D.) 9186 Polski F. 126 (Gy.) 8390 Dacia TLE 1310 (Bp.) 342 Dacia TLE 1310 (D.) 339 Dacia TLE 1310 (Gy.) 41 Dacia TLE 1310 (Sz.) 151 Dacia Combi 1310 (Bp.) io 091 Dacia Combi 1310 (D.) 5777 Dacia Combi 1310 (Gy.) 4585 Dacia Combi 1310 (Sz.) 28 Dacia TLX 1310 (Bp.) 22 368 Dacia TLX 1310 (D.) 13 61* Dacia TLX 1310 (Gy.) 13 784 Zastava Jugó S. (Bp.) 5409 Zastava Jugó S. (D.) 2568 Zastava Jugó S. (Gy.) 2777 Volga Lim. 91 Volga Combi 62 Opel Kadett 1575 Volkswagen Golf 823 Maruti 1715 Moszkvics 822 Q Salgótarjáni Síküveggyár munkástanácsának nyilatkozata A Salgótar jáni Síküveggyár dolgozói 1990. szeptember 11- én megalapították a Salgótarjáni Síküveggyár munkástaná­csát és megkezdték a tagtoborzást. Gaál Tamás és Zichy László ideiglenes ügyvivők eljuttatták szerkesztőségünkbe a munkástanács nyilatkozatát, amely kimondja, hogy a mun­kástanács elsődleges célja a gyár megmentése és kivezetése a válságból. A munkástanács üdvözli a miniszteri vizsgálatot. Ezen túl­menően szeretnének megnyugtató választ kapni arra, kik azok a személyek, akik a gyár jelenlegi helyzetéért felelő­sek. IK99Ö _______wJtmíám______ L esz lámpás forgalomirányítás — Mikor irányítják Salgótarján forgalmát újra lámpák­kal, mint régen? — ezt kérdezte Ádám László, a Nógrád Megyei Távközlési Vállalat főközpontjának vezetője. Fráter István, a közúti igazgatóság koordinációs főmérnöke vá­laszol. A bátonyterenyei ÉMÁSZ szakemberei, a közvilágítási lám­pák ellenőrzését, illetve cseréjét végzik az elkövetkezendő hetekben, hogy a hosszú téli éjszakák közeledtével megfe­lelő legyen a települések kivilágítása. Fotó: Mikuska A Salgótarjáni Városi Televízió műsora Ütköző I. — Választási magazin 17.55 Műsorismertetés, reklám 18.00 Hírek 18.03 MOVI-híradó 18.13 Videoújság 18.15 A mindentjaró malmoeska (mesefilm) 18.27 Reklám 18.30 Ütköző I. — Választási magazin (bemutatkoznak ismét a pártok, riport a salgótarjáni választópolgárokkal) 19.30 Harc Rómáért X. (NSZK—román film) 21.11 Ütköző I. — Választási magazin. (Ism.) 22.11 Reklám 22.14 Műsorzárás Kapósak a FOTOLUX fényképezőgépei A doboz a polcon, a kamera a raktárban Mint lapunkban beszámol­tunk róla, rövid idő lefor­gása alatt három fényképe­zőgépet loptak el ismeretlen tettesek a salgótarjáni Ta­nácsköztársaság téri pavi­lonsor FOTOLUX-FŐNIX szaküzletéből. A recept mindhárom alkalommal ha­sonló volt: fényképezőgép­nézőbe benézett egy-egy' többtagú csoport, valaki kö­zülük lefoglalta a kiszólgár lót — filmetil vásárolt, vagy kész képekért érdeklődött, — ezalatt a többiek közül valaki a bemutatópolcokra kirakott fényképezőgépek­ből egyet a táskájába ejtett. Észerevenni ezt képtelenség, így az üzletet rövid idő alatt egy Kodak S 300 típusú gép­től (értéke 6400 forint), egy Chipon Glaf géptől — 9900 forint az ára, — valamint egy 3990 forintot érő Chinon GL típusú géptől „szabadították meg”. A húszezer forintot meg­haladó lopás kapcsán meg­kérdeztük Graser Csaba ügy­vezetőt : Okultunk a keserű ta­pasztalatból, így ma már nem rakunk ki gépeket a polcokra, csak azok doboza­it. • Egyszerűen képtelenek vagyunk állandóan a fény­képezőgépekre, erősítőkre, audiovizuális berendezések­re figyelni. Reméljük ezzel az apró trükkel elvesszük a tolvajok kedvét. —sólymos— Megyei napilap. Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. Főszerkesztő-helyettes: KELEMEN GÁBOR. Kiadja: az Axel Springer -Budapest Kiadói Kft. Nógrád Megyei Irodája. Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Palóez Imre tér 4. Telefon: 32/10-977. Telefax: 32/12-542. Telex: 22 9109. Főszerkesztő: 32/10-589. Sportrovat: 32/14-596. Irodavezető: 32/12-542. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR)- Budapest XIII., Lehel út 10/a. 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 101 forint, negyedévre 303 forint, egy évre 1212 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palóez Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0865-9095. Kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk vissza!

Next

/
Oldalképek
Tartalom