Új Nógrád, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)

1990-09-10 / 135. szám

íiT’1777- r- / 1990. SZEPTEMBER 10., HÉTFŐ Mátyás királyról Fadrusz remekműve Az igazságos szülőháza ..A nagy király kegyelete - írja Szádeczky Lajos 1902- ben - sosem szűnt meg szülő­városa iránt. Uralkodása so­rán számos kiváltsággal, s külső birtokkal gazdagította a várost, amelyt ilyennemű ok­leveleiben mindig szülőváro­sának nevezett. Ezekkel a kezdeményekkel vetette meg alapját Kolozsvár felvirágo- zásának, népessége rohamos szaporodásának, ipara és ke­reskedelme fellendülésének, polgársága gazdagságának. Az ő kiváltságai tették szülő­városát »Kincses Kolozsvár­rá« Gondja volt a városépíté­sére, erődítésére is. O épí­tette a Monostor-kapu és a Híd-kapu bástyáit, ő építette a Farkas utcai templomot, amelyben a fejedelemség ko­rában számos országgyűlést tartottak... A szülőház rendbehozatala után 1889-ben emléktáblát helyeztek el a város képvise­lői a ház falán. Az esemé­nyekről a Vasárnapi Újság 1889. szeptember 8-i számá­ban - Mátyás-ünnep Kolozs­várt cím alatt - többek között ezt olvashatjuk: Szeptember 2-án leplezték le az emléktáb­lát fényes ünnepéllyel. A fő­városból (Budapest) is töb­ben lementek az ünnepélyre. Jókai maga szavalta el emel­kedett szellemű ódáját.. Az emléktábla szövege így hangzik: „Ebben a házban született 1443 március 27-én Hunyadi János és Szilágyi Er­zsébet fia Mátyás, az igazsá­gos.” (Tervezte: Pákei Lajos, Zala György, öntötte: Tur­bán Károly fia.) A ház falán álló emléktábla A fölállítandó szobor gon­dolata Kolozsvár törvényha­tósága 1882. július 21-én tar­tott közgyűlésén vetődött föl hivatalos formában. A fela­vatási ünnepély 1902. októ­ber 12-én folyt le rendkívül ünnepélyes keretek között. Az eseményt számos korabeli kiadvány örökíti meg. _ A már említett Vasárnapi Újság október 19-i számában, Mátyás-ünnepélyek Kolozs­várt című vezércikkben töb­bek között ez olvasható: „A régen »Kincses Kolozsvár« is­mét kincsessé vált: a magyar művészet remek kincsével gazdagodván a Mátyás-szo­borban. A leleplezési ünnepély a nagy király emlékezetéhez méltó kegyelettel ment vég­be. Lehetett volna még fé­nyesebb, de lelkesebb alig­ha. . . A szobor minden vára­kozást felülmúlt. Nem egy, de öt szobrot kapott egy­szerre Kolozsvár és az ország. A nagy király hatalmas alakja mellett a nemzetet jelképező mellékalakok mindegyike magában is egy-egy mű­remek. A közönség kereste is, hogy kiket ábrázolnak. Az ünnepi lakomán a Fadruszt felköszöntő szónok Szá­deczky Lajos, az egyetemen a magyar történelem tanára - a közóhajnak és a mester kí­vánságának tett eleget, min- dőn megnevezte őket. A harc viharában edzett ősz alak Ma­gyar Balázs a nagy király ked­velt vezére (erdélyi vajda, majd horvát bán), mellette Kinizsi Pál, a kenyérmezei hős, Csehország zászlójával, jobbra az első alak a másik kenyérmezei hős, Báthory István erdélyi vajda, mögötte Szapolyai István nádor, Bécs és Ausztria kormányzója, aki a kétfejű sasos zászlót tartja és hajtja meg Mátyás előtt.. (Helikon - Részletek Győr fi Dénes Mátyás és Kolozsvár című írásából) r» f / • II ^ Szobor es jelkep Mátyásról, az igazságosról mindent elmondtak, amit le­hetett. A nevéhez tapadó értel­mező jelző ma már közhely, hiába is keresnénk mögötte valami mai értelemben vett de­mokratikusát, Mátyás az erős kezű, centralizáló, de ugyan­akkor méltányos és nyílt ural­kodó mintaképe. Újdonság helyett csak újra felidézni, hangsúlyozni kell róla néha egyet-mást, fellebenteni a tu­datlanság előtt éppen időszerű fátylakat. Mátyás nevéhez fű­ződnek olyan dolgok, amit köznapi ember nem is sejt. Többször is szemünk elé kerül manapság a kolozsvári görög­keleti érsekség hagyományos megnevezése: Mitropolia Clu- jului, Vadului és Feleacului. Városunk környékének két legrégebbi ortodox templo­máról van szó: a révkolostori­ról és a felekiről. Mindkettő Mátyás engedélyére és Stefan Cel Mare adományaiból épült. Az előbbi püspökség és iskola is egyben, az utóbbiban szövegeket másolnak. Persze nem ezek voltak az egyetle­nek. Ameddig Kolozsváron, a Farkas utcai, Szebenben a Mária-templom, addig Vajda- hunyadon és Alsóbajonban is Mátyás kiváltságaival épült egy-egy görögkeleti templom. A nagy moldvai vajdának ő adományozza menedékvárul Csicsót és Küküllővárat, és noha kapcsolatuk a moldvai hadjáratkor, melyben Mátyás megsebesül, átmenetileg meg­romlik, néhány év múlva ott találjuk a magyar király se­gélycsapatait Stefan Cel Mare törökök feletti győztes csatájá­ban. Ismerjük Mátyást kegyosz­tó. méltányos oldaláról is. Ki­váltságot kérve meghallga­tásra találtak nála Kolozsvár, Beszterce, de Hátszeg lakói is. Ez utóbbi várost Mátyás a román származású Kenderf- fynek adja, akik felemelik itt máig álló őrtornyukat. Mátyás és az erdélyi román­ság kapcsolatának történeté­hez tartozik az a részlet is, amikor a király megtiltja az utóbbiaknak, hogy gabonát szállítsanak Havasföldre, hogy itthon ne csak kölesből, árpából, zabból készüljön a i kenyér, de ugyanakkor orszá­gosan leállítja a kender és nyersbőr kivitelét is, és minde­gyik esetén elrendeli a hazai feldolgozást. A kép már csak terjedelme miatt is teljessé nem keríthető. Mátyásra kell gondolnunk sok történelmi műemlékünk megtekintésekor, mindannyi­unk elődeit érintette egész sor, az erdélyi jogrendet többször átlépő, de végül csak igazsá­gosnak, időtállónak bizo­nyuló intézkedése. A Kolozsvár főterén álló szobra egyben jelkép is. Azért jelkép, hogy mindenki szá­mára mást jelentsen, valami sajátosságot. Ez azonban csak akkor alakulhat ki róla helye­sen és minél teljesebben, ha utána is nézünk, hogy mi, il­letve ki áll a szimbólum mö­gött. Balló Áron - Szabadság Mátyás szobra a főtéren Japán gyermekrajzok Kisterenyén Közel két évtizedes már a kiste- renyei Váci Mihály Gimnázium baráti kapcsolata a japánokkal. A nemzetközi gyermekrajz-kiállí­tásra küldött anyagot a kisterenyei és a nagybátonyi szakkör. Az al­kotásokat a japánok ott tartották és helyettük japán gyermekek rajzait küldték el a szakköröknek. Japán tanárok egy csoportja lá­togatott két évvel ezelőtt a gimná­ziumba, ezzel a tárlattal fogadták őket. A tanárok azóta újabb kiál­lítási anyagot küldtek, ebből lát­ható egy válogatás az iskola föld­szinti folyosóján. Az alkotók korhatára széles, nagycsoportos óvodástól a közép- iskolásig. Ugyancsak széles ská­lán mozog a technikai felkészült­ség is, a papírtépés-ragasztásbn keresztül a tempera- és olajfesté­sig. Kovács^ Nikolettá­dnak Jónás-telepre. Na­gyon boldog névnapot kíván szerető édesa­nyád, nagymama, nagy-/ kapa, Gyurika, Albika. Nagybárkányba Dom- j bovárinénak születésnap- < jára sok boldogságot kíván- nak szeretettel szülei. Feleségemnek szüle­tésnapjára, kisfiamnak név­napjára, sok boldogságot MOrArpi (Apa). Pestiné Marika! Név­napod alkalmából sok boldogságot kíván Imre Imike, Tomika, llcsöT kApu, Anyu. / Amatőrfestő kiállítása Szécsényben 1990. szeptember 6-án Nagy László Gyula amatőr festő képeiből nyílt kiállítás a Kubinyi Ferenc Múzeumban. Az alkotó rajztanárként végzett Egerben, majd szülőfalujá­ban Lőrinciben tanított, ahol ma is él. Képei érzékeny lelkületű emberről tanúskodnak, jól érzé­keltetik meleg szeretetét hazája, a nógrádi táj, Hollókő, Szendehely a lőrinci Tulipán utca iránt. Egyértelmű könnyed­séggel kezeli a természeti jelenségek képi megfogalmazását. A tárlatot november 5-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Ab ovo Részlet Csemniczkv Zoltán kollázssorozatából Fotó: R. Tóth Élethosszabító AIDS-gyógyszer Kulturális kaleidoszkóp • - A Zenebarát Kör szeptem­beri foglalkozása 10-én 17,30 óra­kor kezdődik a salgótarjáni Ba­lassi Bálint Nógrád Megyei Könyvtárban. A tagok megis­merkedhetnek a rockzene múlt­jával és jelenével, álló- és hulló­csillagaival. * • - Kiállítás gyermekek mun­káiból. Népszerű vakációs foglal­kozásokon résztvevő gyerekek alkotó fantáziájáról és ügyes ke­zéről valló munkák legsikeresebb darabjaiból nyílt kiállítás Salgó­tarjánban a megyei gyermek- könyvtár előterében. Az alkotá­sok szeptember 30-ig tekinthetők meg. • - Diákpénteket rendeznek szeptember 14-én 19 órától Szé­csényben a II. Rákóczi Ferenc Művelődési Házban. * • - Díszállat-kiállítás és -vásár nyílik szeptember 14-én a salgó­tarjáni József Attila Művelődési Központban. Az érdeklődők a hónap végéig találkozhatnak kedvenceikkel. Az AIDS elleni gyógyszer ku­tatása lassanként abba a szaka­szába jut. amikor az AIDS már kezelhető* de még nem gyógyít­ható. Azonban ma már, ha valaki megkapja a betegséget okozó ví­rust, nem áll segítség nélkül a tünetek megjelenéséig. Egy újon­nan kifejlesztett gyógyszer nem­csak lassítja a betegség elhatal­masodását, de a tünetek megjele­nését is késlelteti, felére csök­kenti az esélyt, hogy egy fertőzött személyben a tünetek egy adott idő alatt kifejlődjenek, de sajnos a betegséget nem szünteti meg. Ám ha olyan személy szedi a gyógyszert évekig, akinél a tüne­tek még nem fejlődtek ki, akkor a vírus ellenállóvá válhat, éppen akkorral amikorra a tünetek ki­fejlődnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom