Új Nógrád, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)

1990-09-04 / 130. szám

8 1990. SZEPTEMBER 4., KEDD ioosferßcek Ront óm szomszéd Perben és haragban vagyunk. Pedig már mi nem is haragszunk. Szívesen békejobbot nyújtanánk, de ed­dig nem volt, aki kezet szorítson velünk. A vita nem ma keletkezett. Lakásunk keleti szárnyát, egy részre­hajló, igazságosnak nem nevezhető bíróság nekik ítél­te. A bentlevő rokonsággal együtt. Nagyon fájt ez ne­künk. Nehezen, de tudomásul vettük az ítéletet. Ab­ból indultunk ki, hogy a házban egyszer és minden­korra véget kell veitni a másik kárára történő terjesz­kedésnek, még akkor is, ha ez minket hozott hát­rányba. Cserében viszont elvártuk, hogy családtagja­ink ott otthon érezzék magukat, és ne albérlőként, vagy ágybérlőként tengessék életüket. Megtarthassák nyelvüket, és szokásaikat, és a közős ajtót ne zárják hét lakattal, átjöhessenek szomszédolni, vagy a gyere­kek játszani. A családfő (akit saját gyerekei öltek meg) ezt nem engedte, sőt, azt is megszabta, hogy mikor, mit és mennyit egyenek. Gonosz egy ember volt, af­féle kukkolós fajta, a lefekvés után személyesen el­lenőrizte a család szexuális életét, hogy aztán a gyer­mekáldást ugyanolyan nyomorba taszítsa, mint a szü­lőket. A család fellázadt, és a drága nagypapit, és nagymamit szitává lőtte. Mi úgy gondoltuk, ezzel meg­oldódtak rokonaink problémái, de tévedtünk. Nincs más hátra, mint várni (de nem szó nélkül) és remény­kedni, hátha keleti szomszédunk is kedvet kap átköl­tözni az új Európa-házba, és akkor rá is kötelezőek lesznek az együttélés elemi szabályai. — Géza Várható időjárás Naptár A 81-97 válaszol! Kétperces felszólalás 4 Bilecz Endre képviselő úr engem arra a „kedves” ven­dégre emlékeztet, akiről ré­misztőket tudtak álmodni a régi(es) pincérek. Jenő úr például, a Savaria Szálló ét­termének főpincére. Ö gyak­ran álmodott egy bizonyos vendégről. Az illető bement az étterembe, helyet foglalt a szobapálma alatt a megte­rített asztalnál, Jenő úr elé­je perdült, illendően köszönt, majd megkérdezte a leg­szebb hangján — ,,Míf pa­rancsol a kedves vendég”? — Hozza nekem a panasz­könyvet! Jenő úr vitte, a vendég beírta: ,,a pincér tűrhetetlen, nem hozta ki a levest. . . ” — De hiszen a vendég úr nem is rendelt semmit. . . ! — Az nem számít. A vendég úrnak mindig igaza van, akkor is, ha nincs. Bilecz Endre, a balassa­gyarmati SZDSZ-napok egyik közeli rendezvényén (ágráríórum volt) nyilvános­ság előtt reklamálóan szólt a Önkormányzati kérdések a munkaértekezleten sajtóról, „aki” nem jelent meg a rendezvényen. Mindazoknak és persze Bilecz úrnak, akik rendelés nélkül beírogatnak a panasz­könyvbe (gyarmati művelő­dési központ, városi könyv­tár. újabban a tanács!) ille­ne figyelembe venni, amit más rendes vendégek már régen tudnak. Ha valamit szeretnének — rendelnek! Szólnak. telefonálnak a 81-97-re, amely az Üj Nógrád egyetlen félhivatalos szer­kesztőségének száma (azért félhivatalos, mert szolgálati lakás is egyben és így a ma­gánéletet kellemesen kiegé­szíti a helyben zajló közélet). így talált meg csak az utóbbi napokban: a mohorai plébános, a Volán személy- forgalmi csoportvezetője, az MDF elnöksége, egy B—13- ban üzenő kellemes hangú hölgy, számos ismert városi polgár, a mozgóárusok kis csapata. Sándor István ta­nácselnök Magyarnándorból. a Vas házaspár, Majdán Bé­la muzeológus, fráter Kamill Pannonhalmáról, Márffy At­tila, a Magyar Élet felelős szerkesztője, Ausztráliából, ugyanonnan a rádió munka­társa Pintér Károly, Varga János karnagy úr, a Szent Felícián kórus vezetője. Lá­bosa Lajos volt tarjám főis­kolás Tatabányáról, ugyan­onnan Leblancné Kelemen Mária levéltáros, Szombathy Viktor magyar író, amíg élt. . . de innen már nem folytatom a valóban kedves vendégek listáját — ők min­dig „rendeltek” is. Nemcsak panaszkodtak Nem néztek sem Jenő úrnak, sem rendőrkutyának. aki majd kinvomozza-megérzi, mit szeretne a „kedves” ven­dég úr! Mindez az olvasó­nak is szól. hogy tudja — miért, kik miatt nem szere­pel ez vagy az az Új Nóg- rádban! S még annyit, — ha valóban lesz rendelés (érte­sítés, meghívó stb.), akkor sem írhatja elő senki, kiről írjak, mikor és mennyit. Ez különbözteti meg ugyanis a szabad sajtót Jenő úrtól. T. Pataki László VT, A kivAncjiskopő Délutántól nyugaton vár­ható kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél gyakran lesz erős, majd mérséklő­dik, és a Dunántúlon dél­nyugatira fordul. A leg­alacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 7—12. a legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között alakul. Szerkesztőségi ügyelet: Tel.: 32/10-977 Totónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 35. játékhetén. 13 plusz egy találatos szel­vény 2034 darab, nyeremé­nyük egyenként 4512 forint; 13 találatos szelvény 399 da­rab, nyereményük egyen­ként 3226 forint; 12 talála­tos szelvény 33 771 darab, nyereményük egyenként 155 forint; 11 találatos szelvény 204 312 darab, nyereményük egyenként 64 forint. A 10 találatos szelvények nyere­ménye nem érte el a 20 fo­rintot, ezért ezt az összeget a 11 találatos szelvények között osztották fel. 1990. szeptember 4. Kedd. A Nap kel 6.06 — nyugszik 19.21 órakor. A Hold kel 18.51 — nyugszik 5.12 órakor. — Sok boldogságot kívá­nunk minden kedves Rozália nevű Olvasónknak. Nevük az olasz Rosalia névből szár­mazik, mely valószínűleg a Rosa (Róza) továbbképzése. Ennek eredete latin, ma­gyar megfelelője a Rózsa név. Ne feledkezzünk meg a szintén ma ünneplő Ida. Mór, Móric, Mózes. Muriel, Regina. Ruszalka és a Tó­dor nevet viselőkről sem. — A biztonságos fűtés érdekében hőtárolós kály­hákat szereltek be az ér­sekvadkerti óvodába, a helyi tanács kezdeményezésére. A nyolc fűtőtest mintegy 200 ezer forintba került. Az ál­talános iskolában pedig a balassagyarmati kémény­seprő és tüzeléstechnikai vállalat kivitelezésében a kazánt újították fel 600 ezer forintos költséggel. MOZIMŰSOR Salgótarjáni Apolló Mozi: Se­gítség, felnőttem! (Fél 4-től.) Színes, szinkr. amerikai film­vígjáték. Háromnegyed 6 és 8- tól: Csőre töltve. Színes, szinkr. amerikai kalandfilm-vígjáték. Apolló Kamara: És Isten meg- teremté a nőt (16). Színes, ame­rikai erotikus film. — Balassa­gyarmati Madách: Fél 4, három­negyed 6 és 8-tól: Total recall — Az emlékmás. Színes, szinkr. amerikai fantasztikus akciófilm. — Madách Kamara: A kantoni futár. Színes, szinkr. kínai ak­ciófilm. — Nagybátonyi Bányász: Rendőrakadémia V. Színes, szinkr. amerikai filmvígjáték. — Pásztói Mátra: Furfangos gálya- rabok. Színes, olasz kalandfilm- vígjáték. — Szécsényi Rákóczi: A hal neve: Wanda. Színes, szinkr. angol krimikomédia. — Rétság: Micsoda nő! Színes, szinkr. amerikai film. Napi Intervideo-ajánlat Russicum — A gonosz napjai Magyar felirattal. Rendezte: Pasquale Squitieri. Főszereplők: Treat Williams, F. Murray Ab­raham. A látszólag banális gyilkosság szálai Russicumba, azaz a Pápai Keleti Intézetbe vezetnek. Szabadok vagytok! Amnesztia: csapás vagy lehetőség ? A kérdés marad Hétfőn délelőtt a helyi ta­nácsok elnökei számára tar­tottak munkaértekezletet a megyei tanács épületében Aktuális tanácsi kérdések­kel foglalkoztak, majd az új önkormányzati törvény fon­tosabb elemeivel. Ennek elő­adója dr. Szabó Lajos, a Bel­ügyminisztérium önkormány­zati főosztályvezetője volt Kérdésként felvetődött, mi az önkormányzat, hogyan kel értelmezni? Mik lesznek a feladataik? Mikor jelennek meg az önkormányzatok mű­ködését szabályozó törvé­nyek? Mi lesz a jelenlegi ta­nácselnökök sorsa? Szóba került az önkor­mányzatok döntéseinek bíró­ság előtti megtámadása is. Mikor lesz látogatható a bujáki várrom? — Ezt a so­kakat érdeklő kérdést Kenye­res István, a megyei tanács építési osztályvezetője tette fel a Kíváncsiskodónak. Vá­laszért több illetékest keres­tünk, azonban érdemleges in­formációkat nem kaptunk. A vagyon elleni bűncse­lekmények számának emel­kedése miatt a Nógrád Me­gyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya és a gyulai VAGYONVILL-szö- vet kezet közös vagyon- és tűzvédelmi jelző- és riasztó­Ezért ezt a témát egy külön- írásban dolgozzuk fel, me­lyet hamarosan olvashatnak Tolmácsoljuk azonban a bujáki lakosok kérdését, méh így szól: Mikor épül meg az Ecseget, Bujákot és Bért ösz- szekötő út? készülék-bemutatót tart, öt­leteket adva a bűncselekmé­nyek elleni védekezéshez. Szeptember 4-én 13-tól 16 óra 30 percig minden érdek­lődő megtekintheti a főkapi­tányság épületében a kiállí­tást. Vagyonvédelmi kiállítás Fekete krónika Támadásban az alvilág Az elmúlt hét vége a bűnügyi események tekintetében a rekordok könyvébe illő eredményeket hozott. Ismeretlen tet­tesek soha nem tapasztalt számban követtek el betöréses lo­pásokat és egyéb bűncselekményeket Salgótarjánban, vala­mint Bátonyterenyén és vonzáskörzetében. A betörők célpontja igen széles skálán mozgott. Meg­található közöttük irodaépü­let, kereskedelmi és vendég­látó-ipari egység, szolgáltató- szövetkezet, magánlakás és garázs. Behatoltak az 1. számú ügyvédi munkaközösség Ka- rancs úti irodáiba, ahonnan 18 000 forintot loptak el. Ugyanitt található a Nógrád Volán irodája, ahol a helyi­ségek vandál módon történő átkutatása után 30 000 forin­tot zsákmányoltak. Számos vendéglátóegység is a betörők áldozatául esett A Borsodi Sörözőbe az el­húzható teraszajtó kifeszíté­sével jutottak be, ahonnan különféle italokat loptak el valamint két játékautomata feltörésével összesen 30 000 forint kárt okoztak. Innen száz méter távol­ságra van a salgótarjáni áfész játékterme, ahol a tízforin­tosokkal kövérre hizlalt valamennyi automatát ki­fosztották. Az üzemelte­tő szerint az okozott kár jóval meghaladja a százezer forintot. Ennél jóval kisebb zsák­mányra találtak a síküveg­gyár sporttelepén levő büfé betörői, mivel csupán né­hány száz forintot, valamint hasonló értékű italt és édes­séget tulajdonítottak el. A Jánosaknán ]evő Páva presszóba az ablakot betör­ve hatoltak be, majd vegyes pálinkától a Camparyig sok­féle italt, dohányárut és édességet vittek el 12 700 fo­rint értékben. A fentivel azonos mód­szerre] jutottak be a Dorog- háza Újtelepen levő élelmi­szerboltba. Az ügyben kihall­gatott tanúk szerint a betö­rők nem voltak megeléged­ve az üzlet árukészletével. A kívül álló tettes hangos szó­val utasítgatta bentlevő tár­sát, hogy mit adjon ki, de az gyakran a kereskedők megszokott válaszával felelt hogy „nincs”. A túlzottan magabiztos társaságot a szomszédban lakók megza­varták, így menekülni kény­szerültek. Vannak olyan helyek, aho­vá a betörők rendszeresen visszajárnak. Ezek közé tar­tozik a mátraverebélyi ipar­cikküzlet, melynek raktárá­ból faliórákat vittek 35 000 forint értékben. Felte­hető, hogy a tettes az ello­pott órákat értékesíteni kí­vánja, amiből haszna lehet, de, hogy miért tört össze a helyszínen húsz-huszonöt da­rab órát, arra aligha tudna magyarázatot adni. Visszatértek a pavilonsori édességbolt raktárába, vala­mint a Pécskő fodrászatba is. melynek ablaka tovább­ra sem nyújt védelmet a jog­talan behatolókkal szemben. Az itt működő órástól na­gyobb mennyiségű óraele­met loptak el. B. Béla Salgó­tarján, Úttörők úti lakásába ajtókifeszítés módszerével hatoltak be, ahonnan kész­pénzt és egy magnósrádiót mini hangszórókkal együtt vittek el hétezer forint ér­tékben. A Pécskő utca 1. szám alatt a VII. emeleti tároló ajta­ját befeszítették, majd grill­sütőt, mosóport és különféle élelmiszert loptak el. A vasút területén is min­dennaposak a bűnügyi ese­mények. Legutóbb 73 pár bolgár gyártmányú edzőcipőt Elindultunk iskolába. Fotó: Biró Megkezdődött... Kapható a Volán- menetrend Lapunk már hírül adta hogy a megyeszékhely helyi járatú közlekedésében válto­zásokra került sor. A fenn­akadások elkerülésére, az uta­sok tájékoztatására a Volán új helyi járati menetrendet adott ki. A PoliPress Kft. vállalta a menetrendek meg­jelentetését. Megállapodtak az UNIPRINT Kft. nyomdá­jával, amely azonban sajná­latos módon nem tartotta be a szerződést. Ezért mutatko­zott zavar az árusításban. A PoliPress azonnal „vál­tott", felvette a kapcsolatot a karancssági és a szécsényi tsz-nyomdákkal, amelyek fo­lyamatosan készítik a kere­sett könyvecskéket. ötezer példány már gazdára talált, összesen tizenháromezer da­rabot nyomnak, bőven jut mindenkinek. Kapható Sal­gótarjánban, a Nógrád Volán északi és déli buszfordulójá­ban. valamint a helyközi ál­lomáson. és 270 doboz görög gyü­mölcslét tulajdonítottak el összesen százezer forint ér­tékben. Továbbra is sláger a szí­nesfémlopás. A mátramind- szenti és homokterenyei vas­úti átjáróknál levő fényso­rompó kábeleit ismét ellop­ták. A tolvajok arra bizo­nyára nem gondolnak, hogy a pár száz forintos haszon­ná] nem áll arányban az a veszélyhelyzet, melynek kö­vetkezménye akár tömeges szerencsétlenség is lehet. A Fűtőber bátonyterenyei gyáregységébe ugyancsak visszatértek a színesfém meg. szerzéséért bármire kész tol­vajok. Kibontották a raktár falát, és a tenyérnyi résen benyúlva, 200 kg rezet, bron­zot vittek el 103 000 forint értékben. Egy zagyvapálfalvai garázs, ból két MZ motorkerékpárt loptak el, a Beszterce-lakóte- lepi orvosi rendelő várójában pedig egy őrizetlenül hagyott 10 000 Ft-ot tartalmazó tás­kának lett új gazdája. A Karancs kőbánya éjjeli­őrét több segédmotoros su- hanc karókkal támadta meg és a bántalmazás következ­tében nyolc napon túl gyó­gyuló sérüléseket szenvedett. A leírtak jól bizonyítják a címben foglaltakat A bűnö­zők egyre gátlástalanabbak, a rendőrség lépéshátrányban van, lehetőségei erősen kor. látozottak, így a helyzet ja­vulására aligha számíthatunk Ba— Na Megyei napilap. Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. Főszerkesztő-helyettes: KELEMEN GÁBOR. Kiadja: az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. Nógrád Megyei Irodája. Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 32/10-977. Telefax: 32/12-542. Telex: 22 9109. Főszerkesztő: 32/10-589. Sportrovat: 32/14-596. Irodavezető: 32/12-542. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR)-Budapest XIII., Lehel út 10/a. 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 101 forint, negyedévre 303 forint, egy évre 1212 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0865-9095. Kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk vissza!

Next

/
Oldalképek
Tartalom