Új Nógrád, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)
1990-09-20 / 144. szám
4 LZEPmU 1990. SZEPTEMBER 20.. CSÜTÖRTÖK Miért volt okos Rákosi és Kádár? Interjú Verebes Istvánnal Verebes István humorista a rádiókabaré műsorvezetőiéként szerzett magának igazi népszerűséget az országban. Azután nem sokkal a rendszerváltás előtt egy meglehetősen keserűnek tűnő értékelést követően megvált a konferanszié hálás szerepkörétől.- Mi állt a döntés hátterében? - kérdeztük az ismert személyiséget.- Úgy gondoltam, hogy magamtól kell félreállni, mert ellenkező esetben vagy félreállítanak mások, vagy a helyemen hagynak, s akkor az még rosszabb - válaszolt sokatmondóan Verebes István. - Utáltam már a kibérelt helyemet, azt, hogy kockázat- mentesen dolgozom, hogy nem vagyok versenyben.- A bérelt helyről nem az jut sok ember eszébe, hogy ön ezek szerint kollaboráns volt, azaz kiszolgálta a régi rendszert?- Abszolút nem tartom magam kollaboránsnak. Nekem az volt a dolgom, amit én tettem. Ha én kiszolgáltam a régi rendszert, akkor az országban még tízmillió ember tette ugyanezt. A demokratikus ellenzékről pedig az a véleményem, hogy bár tisztességesen helytálltak, ám azért a falak nem voltak olyan nagyon erősek nálunk. Amíg Lengyelországban, Romániában, a Szovjetunióban az amerikai újságírók eldugott helyeken, erdőkben találkoztak az ellenzékkel, addig Magyarországon a pártközpont adta meg a címüket, s a Gellért Szálló teraszán beszélgettek.- Mindez azonban nem szolgálhat mentségként...- Persze, hogy nem! Csakhogy aki elmegy egy tüntetésre bármelyik korban vagy rendszerben, az a következő alternatíva közül választhat: vagy csattan a nyakán a gumibot, vagy nem. Én, miután nem szeretem, ha fejbevágnak, ma sem megyek tüntetni, mint ahogyan korábban sem voltam. Gyáva típus vagyok, de ezért szerintem nem lehet szemrehányást tenni.- Mikor érezte úgy Verebes István, hogy minden olyan szálat el kell vágnia, ami esetleg kapcscr- lódhat az előző rendszerhez?- Az utolsó csepp a pohárban a Carlos-ügy volt. Kiderült, számomra, hogy hazugságra épült minden. Vezetőink a békéről beszéltek, elítélték a terrorizmust, s közben brigantiknak adtak szállást. Innentől kezdve ezt a berendezkedést felmenteni nem tudom. S igenis, aki a Carlost bújtatta, azt bíróság elé kell állítani.- A hatalomváltás könnyebbé tette a humorista sorsát?- Nem tartom magam csak humoristának, de ha ezt a műfajt gyakorlom, akkor az a dolgom, ami az elmúlt húsz évben. Tehát tükröt tartani a hatalom elé, függetlenül attól, hogy melyik hatalomról van szó. Nekik pedig az a dolguk, hogy ezt pénzeljék - ha okosak. A Kádár-rezsim ebből a szempontból rendkívül okos volt, nem is beszélve Rákosiról. Rákosi úgy megfizette a színészeket. a művészeket, ahogyan az elmúlt száz évben senki. A kérdés az, hogy a művész mennyire hajlandó korrumpálódni.- A jelenlegi helyzetben nem áll fenn az a veszély, hogy a művészre nehezedő korábbi, pártállami nyomás több pólusúvá válik?- De igen. Azt hiszem, hogy aki művészként elkötelezi magát bármelyik pártmozgalom mellett, az megszűnik művésznek lenni. Ez vonatkozik az általam igen becsült, illetve kevésbé becsült kollégáimra. A művész ne politizáljon, hanem a politikából kiindulva moralizáljon.- Ez is egyfajta politizálás, nem?- Pontosabban a politika a politikusok dolga, mert az egy szakma. A művész adjon alkalmat a felismerésekre, hogy ezáltal az ember jobban megismerje magát. Ahogyan a politika a legkülönfélébb módon ad erkölcsi válaszokat a konfliktusok megoldására, úgy a művésznek is minden művével a saját bibliáját kell megírnia. Még akkor is, ha poénokat mond, ha szórakoztat.- S vajon hol van Verebes István, azaz hol helyezi el magát ebben a világban, mely Shakespeare szerint nem más, mint színház?- Tipikusan az a személy vagyok, aki kívül áll a partvonalon, s elmondja a véleményét arról, ami bent történik. Ez kényelmes álláspontnak tűnik, csakhogy akik belül vannak, gólt is lőhetnek, s felállhatnak a dobogóra. Engem nem érdekel a dobogó. Én nem a Hamlet vagyok, hanem Horatio, aki kíséri, de egyúttal sajnálja a dán királyfit és a történetét. Szeri Árpád A keszi iskola legkisebb diákjai: Baksa Erika, Egyed Tamás, Oláh Ferenc, Gál Péter, Tőzsér Adrienn, Tóth Tamás, Fekete Gyula, Plánka Krisztina, Márton Máté (ülő sor, balról jobbra) Egyed Linda, Rácz Elek, Nagy Hajnalka, Ludányi Sándor, Tóth Ágnes, Orsós Attila, Romhányi Natália, Kiss Zoltán (álló sor, balról jobbra) • A várva várt jutalom a játék A tavalyi 36 végzős diák „helyére” idén csak tizennyolc elsős érkezett a Karancskeszi Általános Iskolába. Csinos, felszerelt intézményben kezdhették meg a tanulást, bár - tornaterem híján - tornaórára el kell ballagniuk a kultúrházba, csakúgy mint a többi 198 gyereknek. A legkisebbeket a tizenöt tagú tantestületből csak az osztályfőnökük, Lászlóné Torják Erzsébet tanítja, aki nyolc éve itt dolgozik. így őket nem, de a nagyobbakat érinti, hogy - amint évek óta - most sincs testnevelés szakos tanáruk. Nyelvoktatásban előrelépést jelent a hetedikben fakultatív tárgyként bevezetett angol nyelv, mely jövőre már „órarendi” tanulni- való lesz. A pedagógusok tervei szerint a későbbiekben ezt követi majd a némettel való ismerkedés. „Szépséghibája" az iskolának, hogy a gyakorlóműhely túl messze, innen csaknem egy kilométerre van. Ezen úgy segítenek, hogy egyszerre több órát tartanak meg a csoportoknak, megkímélve ezzel a tanulókat az utazgatástól, időkieséstől. A hittanoktatás már megkezdődött, az érdeklődés nem csekély az új tantárgy iránt. Szünet végen olvasásórára csöngettek be az elsősöknek, akik hamar elcsendesednek. Előttük a szépen bekötött Olvasni tanulok, aminek segítségével az u és az o hangok kiejtését gyakorolják. Figyelmesen követik tanárnőjük szájmozgását, s ha feladatot kapnak, gyorsan nyújtják a kezüket. Legtöbbet talán Fekete Gyuszi szerepel, de szorgoskodik Tamás, Adrienn, Nati és Sanyi is. Jól tudják, melyek a háziállatok, néhányon el is sorolják szüleik, nagyszüleik miket tartanak otthon. Az ó mintha kifogna kicsit rajtuk. Főleg mikor ezzel kezdődő szavakat kell mondani. Kutatnak emlékezetükben, de csak az ólom, óriás jut eszükbe. S mivel egyéb nem, hát kreálnak - értelmetlen, sosem hallott - újakat. Kár, hogy ma nem született siker, mert így elmarad a jutalom: a „bújj, bújj zöld ág”-játék, amit várnak és nagyon szeretnek. A jó szereplést ezzel ünnepük meg, ami nekik nagyobb öröm még, mint a piros pont. Bíró - Milialik Holnapi számunkban az Érsekvadkerti Általános Iskola mutatkozik be. Megállapodás hitoktatásban Megállapodás jött létre a Magyarnándori Általános Iskola, valamint a helybeli és a mohora-cserháthalápi egyházközségek között a hitoktatásban. Eszerint a heti két hittanóra közül az egyiket az órarendben is szerepeltetik, míg a másikat az órák után tartják, közösségi foglalkozásként. A megállapodás értelmében a tantestület és az egyházközségek vezetői a jövőben még inkább segíteni kívánják egymás munkáját. (DÍSZ/TÁVl^m11 ,»nGcSS,o“eTcKaGRKA: «■pjyaggjfflt TULIERE DIR ZUM GE- Molo An R Anf,P J. BURSTAG! Udo, Msms, Anyu, Apu. Istvánnak Pásztora! film Homo novus és a minőségi szórakozás A televízió, a video, az égi csatornák filmdömpingjének korszakában a nézők többsége igen szigorúan és igen egyértelműen válogat a mozifilmek köréből. A jegyváltók (ahogy világszerte) a magas színvonalú profizmust kérik számon mind a művészfilmek, mind a kommersz művek kiválasztásánál. Meggyőző nagy kaland. Feszültség. Látványos akció! Sosem látott eredetiség. Másfelől a jó mulatság, a nagy nevelés ígérete a vonzó: szupertempójú bohózat legyen! Csillogó párbeszédek poénjai, kabarépoentírozás frissessége, aktualitása garantálják, hogy mai mozifilm pereg a vásznon. Mindezek mellé megjelent vagy másfél éve a zsilipek felnyitásával együtt járó szerencsétlen szokásdeformáció is a moziba járási szokások terén: abszurd előítéletek befolyásolják a választást. Ami régebben (1989 tavaszáig) tilos volt (szex. horror, kegyetlenség), még akkor is kell, ha bizonytalan értékű az általában megkövetelt profizmusmérlegen, de a jellegzetes üzenetű, pedagogizáló, a szocialista kultúra körében ránk erőltetett filmtípus akkor se kell. ha egy-egy sikeres alkotás ebből a körből, hiteles, igaz, szép vagy akár szórakoztató is lehet. A ma, holnap nézője kizárólag minőségi szórakoztatásért hajlandó fizetni. Nincs türelem, fizetőképes megértés, elfogadás a kísérletezés térén sem, nemhogy a felületesen kimunkált művek iránt lenne. A magyar filmgyártás, az értékforgalmazó moziközvetítés erre a helyzetre egyáltalán nincs felkészülve. Sem az alkotói lehetőségek, szellemi munka, menedzseri tevékenység terén, sem az ezekkel szorosan összefüggő moziüzemeltetés körében. A mostanában mozikba kerülő, vagy a közeljövőben bemutatásra váró új magyar művek (Erdőss Pál: Homo novus, Deák Krisztina: Észter- könyv, Szőke András: Vattatyúk, Xantus János: Szoba kiállítással) a hagyományos értelmezésükben hiába hordoznak jelentős értékeket, hiába áll mögöttük tehetséges, ígéretes rendezőszemélyiség. .. A mai átmeneti helyzetben alig fognak találkozni a közönséggel. Sőt. A városi mozikban (a fővárostól eltekintve) még elfogadható kínálati előa dásszámot sem kapnak, be sem kerülnek a nagytermekbe. A moziüzemeltetők ismerni vélik a közönség várható reagálását. így semmi esély sem marad. Pedig egy-egy film esetében ez nagy kár! Még akkor is, ha pédául Erdőss Pál: Homo novus című filmjének még azt a nehezéket is hordoznia kell, hogy magyarszovjet koprodukcióban készült: és a történet keserű realizmusa orosz-szovjet emberek lepusztuló életéből épül fel. A film szerencsétlen sorsú tanárnője az eszmék csődjét, magánélete elemi válságát is képtelen valóságosnak felfogni, elfogadni, amíg csak tanítványai sajátos gyermeki kegyetlenséggel rá nem kényszerítik... Sötét tónusok. Reménytelenség. Fájdalmas emberi sóhajok... S mindez természetesen egy csöppet sem szórakoztató. Ellenkezőleg: inkább nagyon is kényelmetlen. Álizgalom és mulattatás máskor, máshol! Most táblácskát a nyakunkba: hagyjatok békén! Erdős István Mi is vágyunk a szépre és a jóra A Nap már lemenőben, de még fénye huncutul verődik vissza Salgótarján belvárosának nagyfelületű üvegfalain. A város szívében lévő téren fiatalok csevegnek egymással. Nézelődnek, várnak valamire, valakire. Kedvesek, előzékenyek, barátkozók, csöppet sem elutasítóak, szívesen válaszolnak a számukra nyilván csacskaságnak tűnő kérdéseimre is. Azon az estén az IMPULZUS és a DANCE rockzenekaroké volt a művelődési ház pódiuma. Bent tombolnak a decibelek. A székeken békésen üldögélő, egyivású, vagy ahogy ők mondják, dögösen öltözködő fiatalok. Zenét hallgatnak. A kedvenceiket. Éjszakai emberekről, útvesztőkről, elvarázsolt éjszakákról, emberekről, akik járják a várost, keresik a holnapot. Figyelem őket. Szeretném megfejteni titkukat. Azt hiszem, ahhoz köztük kellene egy ideig élni. GILYEN TÍMEA megszán, s legnagyobb meglepetésemre, mintha csak a lányommal beszélgetnék, közvetlenül folyik köztünk a társalgás. Megtudom tőle, hogy ő balassagyarmati. Itt Salgótarjánban kollégista. Eddig a Centrum Áruház előtti parkban volt a találkozóhelyük, de hogy ne zavarják a belváros nvugalmát, a Báthori-szo- borlioz költöztek. Érezték, nincs már helyük az üveg szökőkút körül. Megnyugtat, akik iskolások, cppúgy nem lógnak a suliból, mini a dolgozó rocker társaik sem a munkahelyeikről. A több mint két éve, egy május elsejei fellépésük után betiltott BITOX zenekar egyik tagja, KOZAL ZOLTÁN arról beszél, milyen sikereik voltak. Másra terelve a szót, szomorúan mondja, hogy bosszantja, milyen előítéletekkel élnek az emberek a megszokottól eltérő öltözéket és frizurát viselőkkel szemben. Csak azért megszólni, elítélni valakit, mert ő szakadt nadrágban, bőrdzsekiben jár, nem ildomos! Inkább azt kellene észrevenni, milyen szív lakozik belül. Általánosítani sem lenne célszerű, mert vannak köztük nagyszájúak, tehetségtelenek, hőzöngők, akiknek nem ártott volna időben egy-két atyai pofon. De nem mindenki ilyen. Mások egyszerűen fajgyűlölők, nem kedvelik a cigányokat. Vannak, akik felemelik szavukat a protekciózás ellen, megvetik a kiváltságaikra oly büszke felnőtteket, legyen az illető pap, párt-, vagy állami vezető. Köztük sok a vidékről bejáró. Itt találnak barátokra, kedves szavakra, simogatás- ra, amit a családi házban, otthon rég nem kap(hat)nak meg.
