Új Nógrád, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)
1990-09-17 / 141. szám
2 1990. SZEPTEMBER 17.. HÉTFŐ íinznzu Bush beszéde a bagdadi televízióban Az iraki televízió vasárnap este sugározta Bush amerikai elnöknek az iraki néphez intézett beszédét, amely videokazettán, némi huzavona után jutott el Bagdadba. Az iraki vezetés ezzel teljesítette azt az ígéretét, hogy Bush megszólalhat az iraki televízióban, abból a célból, hogy ne csak Szaddam Húszéin iraki elnök nyilatkozatai hangozzanak el az amerikai tévéműsorokban. Az irakiak azonban szükségesnek látták, hogy a nézőknek megmagyarázzák Bush beszédét. Egyébként már a beszéd sugárzása előtt nagyszabású Washington-ellenes tüntetésekre került sor Bagdadban és más iraki váro- sokbsn. A román újságok írnak, írnak, írnak. Nehéz megítélni, hogy érdemes őket olvasni, vagy sem. Talán a kis vér- nyomásúak számára ezentúl felírhatja az orvos például a NAGY ROMÁNIA című lapot. Külön magyarázni nem kell a következő fordítást. De tény és való. S nem az egyetlen. Tehát most következik a csemege magyar fordításban: IDEGEN ÜGYNÖKÖK, aláírás: Nagy Románia szerkesztősége. „A decemberi" eseményekre vonatkozóan az alapvető kérdés számunkra így hangzik: ez volt vajon az egyetlen módja annak, hogy megszabaduljunk Ceausescutól? Valóban meg kellett halnia annyi ártatlan embernek, egyeseknek igen különleges körülmények között, némelyek már nem tartoznak a forradalmi küzdelemhez, hanem beteg elmék forgató- könyveihez? Amiként a temesvári események lezajlottak, világos Bush azt hangsúlyozta, hogy Irak szörnyű hibát követett el Kuvait megszállásával. A szimultán arab tolmácsolással és felirattal közvetített beszédben Bush kifejtette, hogy szomszédja le- rohanásával Irak a háború szélére sodródott. Egyúttal annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a háború nem kívánatos, és hogy a válságot még meg lehet oldani békés úton. — Szaddám Húszéin azt mondja önöknek, hogy Irak és az Egyesült Államok között folyik harc, pedig valójában Irak és a világ áll szemben egymással — mondta Bush. — A világ közvéleménye még soha nem volt ilyen egységes egy agresszió hogy legalább egy idegen kéz benne volt a dologban. Tudnivaló volt, hogy Ceau- sescu valósággal tüzet okád, ha erdélyi magyar nyugtalanságokról hall híreket. Így hát minden abból a szemer- s nyi veszekedésből indult ki egy magyar pap és felettese között, hogy aztán a hógolyó útja következzék, amelyből lavina lesz, és elpusztít mindent, ami útjába kerül. Ma már mind több vélemény, egyesek, még hivatalosak is. azt állítják, hogy Tőkés László egy olyan ország titkosszolgálatának magas rangú tisztje, amely igen rég izgat bennünket revizionista rátartásaival — eredetileg ezredes volt, de az év kezdetén tábornoki rangra emelték. Nos, nem ő lenne az első reverendás, akinek övében pisztoly, ám most azt tanácsoljuk neki. hogy szép csendesen foglalkozzék elsősor- beli dolgaival, vagyis a papelítélésében — állapította meg. Rámutatott, hogy az ENSZ által meghirdetett gazdasági embargó naponta 20 millió dollár veszteséget okoz Iraknak. A közvetítés után egy bemondó magyarázó nyilatkozatot olvasott fel. — Bush az egész világ diktátora kíván lenni — állította. — Azt hiszi, hogy a világ elfogad olyan új világrendet, amelyben az Egyesült Államok az egyedüli vezető. Irak nem foe kivonulni Kuvaitból, mert az mindig is Irak része volt. Bush naiv, ha azt hiszi. hogy éket verhet az iraki nép és elnöke közé — hangzott a Bush beszéde után felolvasott iraki nyilatkozat. jaikkal, és hagyjon fel meglehetősen veszélyes cselekvéseivel. Kívánatos lenne, ha mind ő maga, mind a hozzá hasonló, valamint honfitársaik ne lépjenek abba a csapdába, amely szerint továbbra is hitelt adnak ama gondolatnak, hogy a romániai magyarságot üldözték a régi rendszerben — se jobban, se rosszabbul nem éltek. mint az ország egész lakossága, és meglehetősen hamis dolog lenne most az elsődleges áldozatok szerepében tetszelegniük.” Talán elég is ennyi ebből, hogy a hatását megtegye. Egyesek így értik a dialógus fontosságát. Mármint arról beszélgessünk: Tőkés a magyar titkosszolgálat generálisa. vagy sem? Túl sok itt a „degenerális” ahhoz, hogy két értelmes szót lehessen váltani egymás után. De hát ez még talán csak a kezdet... L. P. Tüntetés Moszkvában A moszkvai rendőrség becslése szerint több mint 70 ezer ember tüntetett vasárnap Moszkva központjában a Rizskov-kormánv ellen és a radikális gazdasági reformökért. A tömeg a Gorkij-parkból indult el és a Kreml közvetlen közelében lévő Manyézs előtti térig vonult Nyikolaj Rizsko- vot bíráló és Borisz Jelcint az orosz parlament elnökét éltető táblákkal. A rendőrség szóvivője „nyugodt, normális légkörűnek” minősítette a megmozdulást. Moszkvában ez volt a legnagyobb méretű ellenzéki megmozdulás 1917 óta. A tüntetést a főbb ellenzéki csoportok szervezték, hogy követeljék a kormány távozását és a piacgazdálkodásra való áttérést. A hatóságok a megmozdulást engedélyezték, s azt támogatta Gavriil Popov moszkvai tanácselnök is. Megalakult a társadalmi egyesillések megyei szövetsége (Folytatás az 1. oldalról.) ügyvivő testületének 11 tagját. A megyegyűlés társadalmi elnöknek választotta meg Juhászné Kincses He- lén tanítónőt, a Salgótarjáni TESZ küldöttjét, alelnöknek Herczeg István bányai nyugdíjast, Nemtiből, a Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének megyei elnökét és Molnár Béláné tanítónőt, a Bátonvterenyei TESZ ügyvivőjét. A TESZ megyegyűlése kéri a csatlakozni kívánó egyesületeket, baráti köröket és helyi szervezeteket, hogy jelentkezésüket a szövetségbe Salgótarjánba a pf. 127. címre küldjék. Nagy Románia szerint Idegen ügynökök Kérdések Mohoráról 1990. szeptember 10-én a megyei lap első oldalán NeM-D-FM címmel egy cikk jelent meg, melynek szerzője Fajcsik József úr. Nyílt levelében leírt és jól megfogalmazott vádaskodások tömegét visszautasítom. Az önkormányzati választások előtt nem kívánok érdemi vitába szállni, s még a látszatát is el akarom kerülni, hogy a lap hasábjait használjam fel saját kampányom céljára. Ellenben nem zárkózom el az elől, hogy 1990. szeptember 30-a után a választási eredményektől függetlenül visszatérjek a levélben megfogalmazott vádaskodásokra. Bízom abban, hogy a .mohorai választópolgárokat a megjelent cikk nem fogja befolyásolni és egy kampányfogásnak tekintik. Vidámi Józsefné tanácselnök Hát én immár kit válasszak? (Folytatás az 1. oldalról.) a közéleti szembenállásból felekezeti szembenállást akar csinálni, ami eddig Mohorán sosem volt, és most sem indokolt semmi miatt. Mindez viszont nem ok arra, hogy a békesség kedvéért akár én, akár más ne fejthesse ki a véleményét arról, hogy Mohora óvodástól, mindenestől Ma- gvarnándorhoz, Szügyhöz, Cserháthaláphoz viszonyítva pillanatnyilag rendkívül elmaradott falu. A levélíró Fajcsik Józsefet többen kérték, hogy vállalja egy felemelkedő Mohora vezetését, hiszen a régi vezetés bemutatkozhatott két év alatt. Nekem pedig, bár sokan vallási spanyolfal mögé kényszerítenének, tanácsot kell adnom híveimnek sorsdöntő kérdéseikben: őt támogatom-e, vagy mást? Szempontjaimat a józan ész kell, hogy diktálja: egy polgármesternek legyen koncepciója, általános tekintélye, kiegyensúlyozott családi élete, kulturált megjelenése, és álljon a részegeskedés legcsekélyebb gyanúja felett. A múlt tisztasága nem elég. A jelenlegi mentalitásnak is múltmentesnek kell lennie. Mindezeket köteles vagyok kinyilvánítani, de a bűnbak szerepét semmiben sem vállalom. Mind kampányszerű rágalmazásom, mind pedig, hogy a csatározásokban állandó viszonyítási pontként szerepeljek, erkölcstelen tendencia. Nóg- rád-szerte úgy hihetik, itt vallási téren semmi sem történik, mert a lelkipásztor belemélyedt a politikába. Jó, a lelki élet nem kirakat, de talán nem is titok, hogy a mi házunk táján a gyors felfelé ívelést az eredményezi, hogy az emberek kezdeményezőképességüket most még csak itt tudják kibontakoztatni. Miért szabnék ennek gátakat? Tisztelettel kérek újságírókat, tanácselnököket, kampányfőnököket, merénylőket és önkéntes testőröket, névtelen levélírókat, rágalmazókat, politikai látogatókat: hagyjanak békén amiatt, ami a kötelességem, noha e témakörben még gondolkodni is rendkívül kényelmetlen kötelesség. Kötelességeim határait viszont ne kívülállók óhajtsák megszabni. Előre is köszönöm : Pajor András mohorai plébános A felháborodva és elkeseredve olvasott szeptember 10-i, falunkat érintő, választással kapcsolatos cikk nyomán kérem a mellékelt gondolatok közlését. A leírtak, bár egyes szám első személyben fogalmazódtak, sok-sok helyi lakos véleményét tükrözik. Nagyon sokan fontolgatják szavazástól való távolmaradásukat. Tisztelt szerkesztőség! Jómagam csak mint lakó vagyok érintett „hátvédek” nélkül, ezért kérem a gondolataim név nélküli megjelentetését. Bármely jelölt „befutása” esetén sérülékeny vagyok! Amennyiben név nélküli megjelenés lehetetlen lenne. Ügy kérem levelemet tárgytalanként kezelni. A szeptember 10-i számban megismerhettük Mohora jövendő polgármesterét .— ha megválasztjuk valamelyiküket. Én szeretnék választani, de ezek után? A jelenlegi, a győző az MDF köré csoportosuló fa- luvezetőkröl elhangzott vádak egy „rendes” demokratikus társadalomban igazuk esetén elnökök bukását is okozhatják. Sőt! Itt mit látunk? Ismét indulnak nyugodtan az erő jegyében. Ha nem igaz, mert mint megtudtuk, egyelőre „ellenőrizhetetlen”, hogyan veszi magát akárki, hogy nyilvánosan pocskondiázzon? Milyen viselkedés ez? Hatalom esetén ez a módszer mivé változhat? Én szeretnék választani, de nem tudok annyi más polgártársammal együtt. Uraim! Itt ki képviseli (jobban) a nyugati polgártársadalmak értékeit, a szociális érzékenységet, a keresztény moralitást? Hogy választani tudjak, tudnom kellene jövőbeni elképzeléseiket (programjukat), ha van ilyen. Javaslom, tartsanak egy nyilvános programismertetést a falu előtt, a falu művelődési házában, „kivezetés” veszélye nélkül, európai polgárhoz illően. Addig, hölgyeim és uraim, félek Önöktől, és féltem a jövőnket! Nyugtassanak meg, hogy választhassak! Egy TANÁCS-talan választó Országos atlétikai bajnokság Az ezüstérmes Kadlótnak Angyal János, az SKSE vezető edzője gratulál. (Folytatás az 1. oldalról.) zőnyben, taktikai versenyben a harmadik helyen érkezett a célba. A bronzérmet 3:51,06 mp-es időeredménnyel szerezte meg. összességében elmondhatjuk, hogy a kohászok élversenyzői hozták magukat, az elvárható legjobb helyezéseket érték el az országos bajnokságon. Az már az egész magyar atlétikának a problémája, hogy a futószámok időeredményei — enyhén szólva — meglehetősen közepesre sikeredtek. Hozzá kell tenni, hogy az ob-t a versenyidény legvégére rakták... KiSvacaknak! Rohanj, ha hörcsögöd megszökött! Nedves kedvesed. ★ Csabának a hegyre! Még mindig imádom a hóesést. Kabóca. * Vizesnek! Ne csak olts! Én még égek. Siess, mert kialszom. Tűzvirág. * Pécskö kávéházba a főnökasszonynak! Nagyon köszönünk mindent! A három ördög: Bea, Rita, Éva. * V. Góbinak Mátranovákra! Szeretném, ha szeretnél! Cuci Mókus. * Talpai Józsefnek üzenem: Nagyon jó edzéseket tartasz. Csuberda Judit. B-13 Katikának a Déryné útra! Ne idegesíts! Feró. * „Szellőnek" Benczúrfalvá- ra! Még most sem tudod, hogy ki vagyok? „A barna hajú lány!” * Két Editnek Mátraszelére! Legyetek nagyon boldogok! Két Laci. * Az irigy Editnek üzeni egy kollegája: A számológép veszélyes dolog, pláne ha. .. * Csorinak üzenem: szeretlek, és nem foglak megcsalni októberben. A Te Árpid. * V. Tibinek Szurdokpüspökibe! Tényleg nagyon jól éreztem magamat hétfőn. Csak meg ne bánd! Mucikád. Totóeredmények 1. Siófok—Ferencváros 0—0 X Szeged—Ü. Dózsa megállapított tipp: 2 3. Bochum—Hertha BSC 4—2 1 4. Düsseldorf—B. Münch. 1-2 2 5. Mönchengl.—Frankfurt 1-1 X 6. Mannheim—Homburg 1-1 X 7. Saarbrücken—Essen 2-0 1 8. Schweinfurt—Oldenb. 2-3 2 9. Cesena—Milan 0-1 2 10. Fiorentina—Sampdoria 0-0 X 11. Genoa—Roma 3-0 1 12. Barletta—Ascoli 0-0 X 13. Cosenza—Verona 0-0 X Pluszmérkőzés: 14. Modena—Foggia 1-3 2 x. KERESKEDŐK, VISZONTELADÓK FIGYELEM! Értesítjük régi és új partnereinket, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően folytatjuk az import bálás ruhák nagybani eladását. 400-25 kg-os bálázott, ill. zsákos kiszerelésben, I., II. oszt. minőségben. Készpénzfizetés esetén árengedményt adunk. Érdeklődni: 157-0566. ITINER Kft. (1281 /Sz)