Új Nógrád, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)
1990-09-15 / 140. szám
Vo, 1990. SZEPTEMBER 15., SZÓMBA! A Művelődési és Közoktatási Minisztérium közvetlen irányítása alá tartozó költségvetési intézmények — idei gondjaik enyhítésére, működőképességük fenntartására — további 300 millió forintot kapnak a kormánytól. Ezt az összeget a közgyűjtemények és a felsőoktatási intézmények dologi kiadásaira fordíthatják, s ez szolgál fedezetül a közgyűjteményben dolgozók bérének — szeptember 1-jé- től érvényes — 16 százalékos emelésére is. Az Országos Sporthivatal — szigorú elszámolási kötelezettség mellett — 100 millió forintos támogatást kap — közölte a kormány heti ülését követő szokásos pénteki sajtóértekezletén László Balázs szóvivő. A hazai és a nemzetközi sajtó képviselői előtt bejelentette: hazánknak jó esélye van arra hogy még az idén, feltehetőleg novemberben felvegyék az Európa Tanács tagjai sorába, a keleteurópai országok közül elsőként. Az NDK Varsói Szerződésből történő kiválásával kapcsolatos kormányállásfoglalással összefüggésben, a szóvivő közölte: a külügyminiszter diplomáciai úton tájékoztatja az NDK, illetve a Lengyel Köztársaság kormányát a magyar hozzájárulásról. László Balázs a kormány csütörtöki ülésén szereplő kérdések közül ezután az adózási helyzet rendezéséről szólt. Mint mondta, kormányrendelet készül az adó- és illetékkötelezettséget megállapító határozatok bírósági felülbírálhatósága tárgyában. A kormány foglalkozott a bírósági hálózat helyzetével is. László Balázs közölte: valószínűleg 1991, január 1" jétől 13 új bíróságot állítanak fel az ország kisebb városaiban. A kormány elfogadta a büntető jogszabályokat módosító törvényjavaslatot. A szóvivő ezt azzal indokolta hogy számos, a Btk-ban szereplő, a gazdasági bűncselekményt meghatározó fogalom elavult, megváltozott a piacgazdaságra való áttérés folyamatában. A szóvivő ezután arról szólt, hogy a kormány foglalkozott az augusztus elsején megalakult Érdekegyeztető Tanács tevékenységével. László Balázs elmondta hogy a kormány a törvény- alkotó munka előkészítéseGöncz Árpád New Yorkban (Folytatás az 1. oldalról.) hogy nem nagyhangú nyilatkozatokra, hanem türelmes diplomáciára van szükség. A sajtó magyarországi helyzetével kapcsolatos kérdésekre az államfő kifejtette: nézete szerint sajtónk, minden idegességével. következetlenségével együtt lényegében pozitív szerepet játszik, miközben egyfajta hetedik párttá nőtte ki magát. Technikai helyzete — tette hozzá — elkerülhetetlenné teszi, hogy a külföldi tőkét is bevonják. A magyar—amerikai viszonnyal kapcsolatban, az államelnök szólt arról, hogy beható és sikert ígérő tárgyalások folynak a két kormány között a vízumeljárás könnyítéseiről, s ugyancsak előrehaladott szakaszban vannak a megbeszélések a csúcs- technológia COCOM-korlá- tainak további csökkentéséről. TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR! Tartson velünk: saját jövőjét is alakítva vegyen részt a szeptember 30-i önkormányzati választásokon! Szavazzon a Szocialista Párt jelölij eire, mert: köztiszteletben álló személyiségek, kiváló szakemberek; jól ismerik a helyi közösségek, a lakóterületek problémáit, van személyes hangú, konstruktiv programjuk, de - okulva a múltból - nem ígérnek felelőtlenül; átérzik a munkavállalók gondjait, vállalják a bérből és fizetésből élő dolgozók, a nehéz helyzetű rétegek érdekeinek képviseletét; biztosíthatják az önkormányzati hatalom egyensúlyát, a baloldali gondolat érvényesülését. Szocialisták nélkül nincs európai demokrácia! Ezért kérjük, várjuk az On szavazatát is! t SZOCIALISTA PÁRT Nógrád Megyei Koordinációs Tanácsa (Politikai hirdetés) kor kész konzultálni az Érdekegyeztető Tanáccsal. A kormány foglalkozott az új csődjogi szabályozás leendő koncepciójával, amelynek lényege: az állami szanálás intézménye megszűnne, a csődeljárás a tulajdonosok és a gazdasági partnerek hatáskörébe tartozna. László Balázs közölte azt is, hogy a kormány az önálló Országos Természetvédelmi Hivatal létrehozása érdekében módosított a környezetvédelmi miniszter feladat- és hatásköréről szóló rendeletet. A kormány személvi kérdésekben is döntött: október 1-jei hatállyal az OMFB elnökhelyettesévé dr. Veress Gábort, az Országos Atomenergia Bizottság elnökévé pedig Pungor Ernő akadémikust nevezte ki. A szóvivő végezetül — Antall József miniszterelnök olaszországi látogatása kapcsán — bejelentette: várhatóan aláírják az új magyar— olasz gazdasági, ipari és műszaki megállapodást. B-13 Bozsik Editet üdvözli 1ő-án Anya. * Tóth László és Mihály Veronika! Gratulálunk révbe jutásotokhoz! Salgótarjánból. Ezúton kérem kedves Olvasóimat, hogy ne adjanak fül olyan üzeneteket rovatunkba, melyeknek se füle, se farka. Ezt azért kell hangsúlyoznom, mert e héten rengeteg reklamációt kaptunk, sokan személyes sértésnek érezték némelyik szöveget. Nem akarjuk rovatunkat bezárni, ezért több üzenetet kihagytunk, nehogy a legkisebb félreértésre is okot adjunk. Mindezek ellenére várjuk leveleiket, hívásaikat. A szépsé- szerényséEgy Hangnak! günknél, csak a günk nagyobb. B. Ildi és barátnője. * Nem szeretlek. Hagyj békén! Husika a 10-esből. Gizinek Szécsénybel 820 915. Ugye emlékszel még? Düsid. * Rájöttem, levegő nélkül nem tudok élni. Itt fogok üzenni, amikor nálam várlak. Szeretlek! * 1 Az illetékeseknek! Balassagyarmaton a Lenin-lakóte- lepen régen kigödrösödött utat ideje lenne helyreállítani I * Zupának üzenjük, ne járjon télen minibe! Vera és Kati. * Egy fiúnak üzenem, aki Balassagyarmaton a Nógrá- din lakik: - Tetszik nekem. Ott nyaraló lány. 80-ban az egészségügyi szakközépben végzetteknek! Október 6-án osztálytalálkozó! Jelentkezni: Lacrkóné, Vincze Angéla, Kazár, Árpád út 29. Tücskének üzenjük: - Ne igyon annyit, mert meg fog aszusodni! Gondoskodó rokonok. * Államigazgatási jog különös részének MNME kiadású tankönyvét keresem államvizsgához! Ajánlatot a B-13 címére kérem. Lányoki Este 8-kor Kazáron a XENON-bólba újra találkozzunk! Szürke Barátok. P. Attilának Karancslapuj- tőre! Az akácvirág elhervadt szerelmünkkel együtt. Mátra- cserpuszta. Nem akarnak harsány kampányt (Folytatás az 1. oldalról.) esetén a József Attila téren tartják, ifjú Rajk László közreműködésével. Közben 24-én egy Salgótarjánhoz hasonló nagyságú, szintén ipari város liberális polgár- mestere tesz eleget az SZDSZ meghívásának és látogat el megyeszékhelyünkre, akinek egész napos programot szerveznek. Többek között találkozik tanácsi dolgozókkal és ipari munkások^ kai. Az egyelőre még ismeretlen nyugat-európai város polgármesterének látogatása arra is jó lesz, hogy kapcsolat jöjjön létre a két helység között. Figyelemre méltó megjegyzést tett Skoda Róbert; pártjuk nem akar harsány kampányt. Márcsak azért sem, mert az emberek belefáradtak a túlzott politizálásba, de még inkább a választásokba. Kérdésekre válaszolva, elhangzott: az SZDSZ nem akar Justitia-programot, kerülni kívánja a mindenáron való felelősségre vonást, netán leszámolást. A polgármesterjelölt rövid programbeszédében kifejtette: nyílt, demokratikus légkört alakítana ki megválasztása esetén, olyat, amely kedvez az alkotásnak, a vállalkozásnak. A tanácsi apparátusra a jövőben is szükség lesz, a dolgozók megítélésében elsőszámú szempont a szakmai tudás. Mire számít a helyhatósági választásokon az SZDSZ salgótarjáni csoportja? A kérdésre azt a feleletet kaptuk, hogy három- négv képviselőnek a testületbe való bejuttatására mindenképpen. Nos, ez ügyben a választók mondják ki a döntő szót! (K. L.) Rákérdeztünk Megkapják a szénpénzt a bányásznyugdíjasok Felkereste szerkesztőségünket egy nyugdíjas bányász, s kétségbeesetten elpanaszolta : — Ügy hallottam, hogy nem kapjuk meg a nekünk járó szénpénzt. Márpedig ez ugyancsak érzékenyen érintene bennünket, hiszen legtöbben havi 5—6000 forintból tengetjük életünket. Közeledik a tél, vásárolni kellene a tüzelőt, de nincs miből. Hajdanán, a kapitalista időszakban a nyugdíjasnak házhoz szállították az őt megillető szenet, mert akkoriban még törődtek a volt bányászdolgozókkal. Manapság a bánya vezetői felveszik a hatalmas fizetéseket, a 40— 50 ezer forintos hűségjutalmat, rólunk, nyugdíjasokról viszont elfeledkeznek. Ez felháborító, kérem! — mérgelődött a férfi, s kérte, tegyünk valamit az érdekükben. — ígérem, megtudakolom, mi az igazság — próbáltam megnyugtatni, s máris hívtam Balázs Ernőt, a Nógrádi Szénbányák szakszervezeti bizottságának titkárát. — Téves az információ — válaszolta, miután végighallgatta mondandómat. — Miként egv korábbi újságcikkben is megígértem, nyugdíjasaink megkapják az 1938 forintjukat. Ám a kifizetéshez bankkölcsönt kell felvennünk, éppen azt intézik vállalatunk vezetői. Türelmet kérünk nyugdíjasainktól, legyenek nyugodtak. lesz miből megvenniük a tűzrevalót. A jó hírt az érintettek nevében is köszönjük! K. L. Járműszerelvénnyel ütközött a motoros Súlyos közúti baleset történt tegnap délelőtt Salgótarján belterületén. A salgótarjáni Csik Miklós motorkerékpárjával nem adta meg az elsőbbséget a miskolci illetőségű Markovics Béla által vezetett pótkocsis járműszerelvénynek, s ösz- szeütköztek. Csik és utasa, Kalas Antal egyaránt nyolc napon túl gyógyuló combcsonttörést szenvedett. Az anyagi kár nem jelentős. Tisztelt Olvasóim I Köszönöm a hozzánk eljuttatott jóki- vánságaikat. Igazából szeretteiknek jár a köszönet, hiszen ők adták föl .rovatunkban az önöknek szóló kedves sorokat, mi csak tovóbbitottuk. T. Jenőnek és feleségének 25. házassági évfordulójára hosszú boldog életet kíván; két lánya, Magdus mama. ^ * Drávái Jánosnénak Ecsegre, édesanyjának Ke- merovóra! Névnapotok alkalmából sok boldogságot kívánnak: Viki és Apuf y Keszthelyi Enikőnek nagyon sok boldog névnapot kíván: anya, apa, Timiké, mama, papa, keresztanyáéi Nenének és Pistának! Sok örömöt és boldogságot kívánunk 25. házassági évfordulótokra! Hanga- nyi család. > Somoskői Dórának, a kis pipacsnak 8. születésnapján sok boldogságot ú~kíván: Apa, Anya, és Ka- I 'Min. Maq Györgynek Etesre! Nagyon sok boldogságot, jó tanulást kívánunk: Pappék, Majorosék és Anyu. _ - ' ‘7? Toroczkay Imréné- nek és kislányának Somosra! Editkék! Mindkettőtöknek boldog névnapot kívánunk: Jain. Etuka. Majoros Editnek Kiskőrösre! Nagyon boldog születésnapot, jó tanulást kfs! vánunk! Kalmárék és Majorosék. — Szécsénybe Enikőnek és Hajnalkának! Névnapotok alkalmából sok boldogságot kívó- -ntink: Apu, Anyu, valamint Babatról Édes- Ifi mamáék és Kicsimama. Márton Tibornak a Lőwy útra! 50. születésnapjára sok boldogságot, hosz- szú életet kíván családja. * A legdrágább édesanyának, sok boldogságot kíván születésnapja alkalmából: férje, Sanyi „ és Katika. * A kisördöq Kovács Krisztinek nagyon sok boldog születésnapot kíván: MaBodor Arpádnénak Salgótarjánba I Névnapod alkalmából sok boldogságot kíván: Anyu, Apu, keresztlányod és testvéreid. mája és Papája Szouitfoi tájékoztató •■■■■■■■■■■MOMOOOZOOBOHBOOi a kormány üléséről