Új Nógrád, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)

1990-08-30 / 126. szám

1990. AUGUSZTUS TCL, CSÜTÖRTÖK tlEPTHl] 5 Évente 20 ezerrel kevesebben Népesedési kilátásaink Szomorú rekordot tartunk mi, magyarok: a fejlett országok kö­zött nálunk a legmagasabb a ha­landóság. Népesedési helyzetün­ket tovább rontja az a tény, hogy évről évre kevesebb gyerek szüle­tik. — Magyarországon 1981 óta na­gyobb a halálozások száma, mint a születéseké — mondja a téma ava­tott ismerője, Andorka Rudolf egyetemi tanár, a Budapesti Köz­gazdaságtudományi Egyetem szo­ciológiai tanszékének vezetője. — Ennek következtében 1983 óta évente 20 ezerrel csökken az or­szág népessége. Figyelmeztető adat: az elmúlt hónapokban az eddiginél is kevesebb gyerek jött a világra, s ha ez így megy tovább, az idén saját negatív születési re­kordunkat is megdöntjük! —Mikor kezdődött ez a folya­mat? — A születések száma először 1958-ban esett az egyszerű repro­dukcióhoz szükséges szint alá. Azóta csak négy kivételes évben — 1974. és 77. között — volt az évi termékenység és a halálozások száma között egyensúly. — Ez magyar sajátosság len­ne? Milyen tendenciák figyelhe­tők meg az oly sokat emlegetett fejlett Európában? — Az, hogy a szükségesnél ke­vesebb gyerek születik, nemcsak nálunk gond. Szinte valamennyi európai ország hasonló helyzetben van. Talán csak Írország és Len­gyelország termékenységi szintje jobb az átlagosnál. A probléma tehát azonos, de az egyes orszá­gokban más-más okokra vezethe­tő vissza. — Miről lehet szó? — Nálunk az alapvető ok, hogy egyre kevesebb a három- és több- gyermekesek száma. A magyar családok többségében két gyer­mek születik. Ez azonban nem elég, mivel vannak nők, akik éle­tük végéig gyermektelenek ma­radnak. Ez a hiány is pótlásra szo­rul. S akkormég nem beszéltünk a csecsemő- és gyermekhalandósá­gról. Más szóval több három- és többgyermekes családra lenne szükség ahhoz, hogy ezek a hiá­nyok kiegyenlítődjenek, és a né­pesség fogyása megálljon. S ha már itt tartunk, szólni kell a házasodás és a válás alakulásáról is, mert ezek is befolyásolják ané- pesedési helyzetet. Nyugat-Euró­pában azt látjuk, nagyon megcsap­pant a házasodási kedv, ugyanak­kor jelentősen megnőtt a válások száma. Egyes országokban újab­ban mind több gyerek születik házasságon kívül. Itthon, ha eltérő mértékben is, de hasonló jelek látszanak. A fiatalok házasságkö­tései csökkentek, míg a válások száma igen magas, Európában nálunk a legmagasabb. Magyar sajátosság, hogy az elváltak közül egyre kevesebben állnak újból az anyakönyvvezető elé. A házassá­gon kívüli születések aránya itthon jóval kisebb, mint Európában, de emelkedett, és 1988-ban elérte a 12 százalékot. — Mi az oka az Európa-szerte tapasztalt alacsony gyerek­számnak? — A demográfiai szakirodalom ban háromféle elméleti magyará­zat olvasható. Az első és legegy­szerűbb a gyerekszám csökkené­sét annak tulajdonítja, hogy lega­lizálták a művi abortuszt, és elter­jedtek a modem fogamzásgátló szerek. A második azt mondja, az emberek egész gondolkodásmód­ja megváltozott. Más értékek let­tek fontosabbak, mint a gyerek, s megszerzésüket nehezíti, ha több utódról kell közben gondoskodni. A harmadik vélekedés szerint az anyagi tényezők a felelősek a kia­lakult helyzetért. Megegyezés ma még nincs, a szakemberek véle­ménye megoszlik. Ha engem kérdez, szerintem az abortusz legalizálása, illetve a mo­dem fogamzásgátló szerek hozzá­férhetősége nem ok, hanem esz­köz. Eszköz, amelynek segítségé­vel a családok a korábbinál keve­sebb gyereket vállalnak. Meggyő­ződésem, s a külföldi tapasztala­tok is ezt támasztják alá, hogy anyagi szempontok igenis befo­lyásolják a gyermekvállalási ked­vet. A családok többsége meggon­dolja, el tud-e tartani egy újabb jövevényt, győzi-e pénzzel, idő­vel, energiával. Ezt látszik bizo­nyítani az a tény is, hogy az elmúlt 25 évben a gyermekes családok anyagi helyzetét javító intézkedé­sek — például a gyes és a gyed bevezetése, a családi pótlék lénye­ges emelése—után mindig emel­kedett a születések száma. Népe­sedési helyzetünk javításának, szerintem, ez lehet a kulcsa. Gyerkó Katalin i . • • WS k^tTTTTTT hOm w $ í a m V/iFi í I ^dH HÍB^SÉiííM A békebeli időkre nem kunszt hivatkozni, hogy ami­kor a csendőr kakastolia csak megvillant, máris hely­reállt a rend, és újra nyugalom volt a környéken. Vi­tathatatlan tekintélyük önmagában biztonságérzetet adhatott a békés lakosság számára. Nem küzdők semmilyen totális diktatúra vissza- csempészéséért, sőt kifejezetten ellene vagyok. De azt igenis szeretném, hogy a nap bármely Időszaká­ban (akár éjjel is), kellő biztonságérzetem lenne, s nem kellene tartanom, tartanunk egy esetleges inzul- tálástól, támadástól. Szelid, béketűrő ember vagyok, a csatákat inkább szópárbajban látom üdvözítőnek. Tudom, nem va­gyunk egyformák, éppen ezért a más természetű igények kielégítésére a küzdősportok széles skálája kínálja magát. Kiélheti hajlamait bárki a szorítóban, esetleg a tatamin. Igaz, itt fennáll annak a veszélye, hogy az „adókra” csakhamar „kapok” a válasz. A garázda, sunyi, alattomos, becstelen emberek nem ragaszkodnak ennyire görcsösen a fair play szabá­lyaihoz. Mikor leszek nyugodt? Ha a rendőrök párt- és poli­tikai indíttatástól mentesen egyaránt szolgálják az én, a te, az ő és a ml érdekeinket, a nyugalmunkat. Ha majd a jognak asztalánál mindenki egyaránt foglal helyet, megállhatunk, de addig nincs megnyugvás, addig küzdeni kell. Rettegjen az, akinek valóban van félnivalója! (sánta) Elfogyott a lakók türelme Folyt a vigalomf a sör, a vér Galaxisnyi gond a Galaxisban Kártyacsata poharakkal Sokan és sokat vitatkoznak manapság arról, hol töltse az ifjúság a szabadidejét Lehetőleg kulturáltan, sok programmal fűszerezve. Mindegy, milyen módon — csak értelmesen. A hangsúly ezen van—illetve volna. Mert hol van ilyen lehetőség. Ha nagyon keresnénk, valahol biztosan találnánkazalantleírthely azonban esetleg elrettentő példaként említhető. A Galaxis nevű “objektum” Salgótarján szívében, a József Attila Művelődési Központ működtetésében üzemel. Az alig pár hónapos múltra visszatekintő szórakoztató (?) klubot kezdetben még el lehetett viselni, úgyahogy. Rövid idő alatt azonban úgy elzüllött, hogy az párját ritkítja _ Fe l lett ez szerelve minden földi jóval, mi szem-szájnak ingere, az ifjaknál. Játékautomaták sokasága várta a látogatókat. Meg szeszes italok. Mindenféle — illetve csak ami “a”-val kezdődik: a bor, a sör, a tömény. (A “bambi” is, csak az kevéssé fogyott...) Mindaddig nem is volt baj, amíg nem az iszá­kos, duhaj ifjak vitték a prímet. Erre nem sokat kellett várni. A gyom mindig gyorsabban nő, mint a kultúrnövény... A környék lakói előbb szóban til­takoztak, hogy nem lehet aludni a heti három-négy, hajnalig tartó diszkó miatt. Eredménytelenül, mert a művelődési ház is bevételo­rientált, a kultúra pedig tudvalevő­leg áru. Ezt megelőzően ugyanis megjelentek a kísérőjelenségek is: telehányt léptesőházak a környé­ken, WC-nek használt léptcsők, falak, liftek, folyosók. Amikor a szó már nem használt, száz aláírással levelet küldtek a Városházára. Államptolgári jogon tiltakoztak a Kismarty Ödön út lakói, hogy minden pténteken és szombaton egészen hajnalig le kell mondaniuk a tévézésről, beszélge­tésről, rádióhallgatásról és másfé­le zenék hallgatásáról egyaránt. Meg az alvásról. Mert ez ekkora hangzavarban lehetetlen. A házmesterek ugyancsak felhá­borodtak, mert az emberi ürülék lépcsőházból való eltávolítása nem a legfelemelőbb feladatuk, noha—mint “koszt” — természe­tesen (?) el kell, hogy tüntessék. Mentek a telefonok arendőrségre, előfordult, hogy vér folyt a téren egy-egy csetepaté alkalmával. Ezt azok láthatták, akik a környe­ző erkélyekről nézegettek estén­ként. Az utca képre felért egy RTL- szexfilmmel. (Főleg azoknak, akiknek az utóbbit koruk miatt nem engedték megnézni). A levél vége tanulságos: “Több százan rettegünk a hét végétől. Nekünk nem jár ki állampolgári jogon a pihenés, csak a tolerancia. De meddig? Ezt azoktól kérdez­tük, akik nem gondolták végig a működési engedély kiadását! Va­jon miért? Az ifjúság sincs teljesen oda a Galaxis lehetőségeitől. Talán egy bolyais diák nekünk címzett leve­le is mond valamit, amit ugyan nem írtak alá százan, csak a levélí­ró: Érdekes lenne lapozgatni az ügyeleti naplót. Történt már egy, s más. Loptak kabátot a ruhatárból, feszítettek fel ablakokat, volt, hogy be is törték. Rengeteg a rés­zeg gyerek (!). A többi ugyanaz, mint fent: Ital, erőszak, szex és fo­lyamatos köztéri vécézés. A leg- klasszabb sztorit belső embertől, egy ügyeletestől hallottam: Haté­ves forma kissrác szájában a ve- leérkező nagyobbaktól kapxttt égő cigivel, kezében három bányász- kortynyit még tartalmazó sörös­üveggel így szólította meg”Bácsi, tessék nekem adni ‘plajbolt’ (betű szerinti idézet.)” Lehetett ugyan tévézni, videózni is, de a fent említett szolgáltatások (érthetően?) háttérbe szorították ezeket. Hogy volt igazuk a leve­leknek, ezt bizonyítja, hogy a fél Városházának (legalább is a vb- tiik árnak és három osztályvezető­nek) elküldött levél után ki vizsgá- lásra került sor. A hatóság szigorával léptek fel a most már haladékot nem tűrő ügyben, azon túl, hogy a diszkók számát heti egyben maximálták és 24 órában jelölték meg a zárást. Felhívták a művelődési ház igaz­gatójának figyelmét, hogy végső esetként újabb panaszok esetén betiltatják a Galaxis működését. A városi rendőrkapitányt pedig arra kérték, a diszkók alkalmával foko­zottabban figyeljék a környéket, sűrítsék a járőrözést. Most csend van a Galaxis körül. Talán nem a végső vihar előtti csend. A betiltás érzékenyen érin­tené a József Attila nevével fém­jelzett művelődési intézményt, lévén (ugyancsak belső informá­ció), csak a játék automaták heti forgalma 60 ezer forint! + az ital (a leggazdagabb családok gyerekei Két pénzes — egy pénznyelő is idejárnak), ami napxmta ugyan­csak jó pár ezres. Az érintettek készséggel el­mondták véleményüket, csak a környék lakói nem járultak hozzá nevük közléséhez, amit a rémisztő közállapotokkal magyaráznak — érthetően. Egy lakó: “Ez még mindig József Attila nevének meggyalázása! Noha azt kapjuk, hogy ezt a nem­zedéket mi neveltük ilyenné, ezt visszautasítom! Ha nem itatják őket, mint az állatot, és nem adják alájuk a lovat naponta, akkor nem jutottak volna ide! ” Városi rendőrkapitányság, Tóth Zoltán alezredes, bűnüldözési osztályvezető: —Erőnkhöz mérten igyekszünk alaposabban körülnézni a rendez­vények idején. Ha ismételtek lesz­nek a rendbontások, szigorúan fel lépünk ellene! Szabó Károly, a művelődési ház igazgatója: Ezen a problémán nem cikkek segítenek! Az ifjúság olyan amilyen, és a szülők, pedagógusok tették ilyen­né! Mi csak lehetőséget adunk arra, hogy legyen hol szórakoz­niuk. A bűnözés predig mindenhol növekszik, országszerte! Ehhez a Galaxisnak semmi köze! A tanács levelében foglaltakat tudomásul vettem, a továbbiakban pedig bár­mikor hajlandó vagyok leülni bár­kikkel a probléma megvitatására. A Városházáról csak a leveleket kiküldő Szabó Zoltán közművelő­dési felügyelőt sikerült megszólal­tatnunk: — Azért kellett az azonnali in­tézkedés a radikális lépesek kilá- tásbahelyezésével, mert a közálla- potok már gyalázatosak voltak. Hogy az igazgató miként oldja meg majd feladatát, az az ő gond­ja. Az intézkedés már régóta érett... Mint említettem, pillanatnyilag csend van. Megrendszabályozzák a renitenseket, előfordult már, ki­tiltás is. Csak a gond eredetileg is az volt, hogy a bűnözésre hajlamo­sak kerekedtek felül. És a játékau­tomatákba hetente dobált hatvan­ezret valahogy ezekután is meg kell szerezni. A hogyannal viszont már voltak bajok... Balázs József Fotó: Gyurián Tibor Autóroncsok Karnevál a,,halálát” mentén Közlekedési balesetekben totál­károssá vált autóroncsokat helyez­tek ki az M—1-es autóút Komá­rom—Esztergom megyei szakas­zának különböző pxmtjaira. A megyei közlekedésbiztonsági ta­nács ötlete valóban sokkoló hatá­sú. Ez is volt a céljuk vele. Mint ismeretes, az elmúlt években a Tatabánya—Győr közötti útsza­kaszon ugrásszerűen megnőtt a halálos kimenetelű balesetek szá­ma. Ezért is kapta a nem éppen hízelgő .Jtalálút” titulust. Az M—1-es autópályán, illetve autóúton egyébként május 21. óta az első fél év végéig az előző év azonos időszakához képtest — ha kis mértékben is, de — csökkent a balesetek száma. Atelevízió „Ablak” című műso­rában is bemutatott próbálkozás, az ott nyilatkozó rendőrtiszt sze­rint is igen hatásos. Mint emlékez­nek rá, azon ahéten nem volt halá­los kimenetelű baleset a kritikus szakaszon. Akkormégis csak volt értelme! Most valakik hirtelen ag- gályoskodókká váltak, bombáz­zák a sikert hozó kezdeményezést. A tv szolgáltató műsorában pténte­ken szándékozzák megszólaltatni Nyíregyházán Szombaton, szeptember elsején kar­nevállal kezdődik a “Nyírségi ősz". A gyümölcsökből kés zült kompozíciók a város főutcáin át a stadionba történő felvonultatása csupán a színpompás nyitány. A legsikerültebb alkotások díjazását követően a stadionbeli tom­bolasorsoláson fény derül arra is, kié lesz az égből pottyant Dacia. A repülés, a gépmadarak szerelmesei is legjobb tudásuk szerint készülnek, hogy az égre rajzolják az általuk meg­valósítható bravúros légi figurákat. Délután nemzetközi díjugrató- és fo­gatversenyt rendeznek. Este tűzijáték­ban gyönyörködhetnek, akik az eget kilenckor megyebál kezdődik, ahol a Bergendy szalonzenekar hívja meg majd a táncparkettre a résztvevőket., A bálon választják meg a “Nyírség szé­pét" is. Kulturális, gazdasági és sportprogra­mok kínálják magukat nemcsak szep­tember első napján, de később is. így például szeptember 23-án a nyíregyhá­zi evangélikus templomban bluesmisét tartanak, Mike Vax és Joe Murany amerikai vendégművészek közremű­ködésével. Másnap, szeptember 24-én a II. Nyírségi dixieland fesztivál a fő attrakció, ahol Bepkó Sándor, az előbb említett két amerikai művész, valamint várhatóan több külföldi és hazai együt-

Next

/
Oldalképek
Tartalom