Új Nógrád, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)

1990-08-29 / 125. szám

4 Luzunm 1990. AUGUSZTUS 29., SZERDA Mellbevágó ötlet A tizedik tv-elnököt szolgálja Vitray Tamás most boldog A dombóvári újságírótá­borba nagy izgalommal vár­tuk Vitray Tamást, napjaink egyik legnépszerűbb tv-s egyé­niségét. — Ki is ő? — kérdezték Er­délyből jött kollégáink. — Egy fogalom — szögeztük le többen. Kedvünk azonban lelo­hadt, amikor felfedeztük, hogy a vendég a Magyar Rádió stábjának kíséretével érkezik. — No, vége a baráti csevegés­nek — gondoltuk. De a fagyos légkör csakhamar melegedett: maga Vitray érte ezt el közvetlenségével, bámulatos természetességével. Mi a népsze­rűségről faggattuk, sokoldalú­ságról és specializálódásról, a nyilvánosság erejéről, a tv-s mű­fajról, az ő műsorairól és termé­szetesen a sportról. — Mennyire politikamentes a sport? — Teljesen. Oly koldussze­gény a magyar sport, hogy nem telik politizálásra. Furcsa ellent­mondásnak látszik, de akkor volt politikus, amikor sikereket értünk el, például a 48-as és 52-es olim­pián. Az akkori rezsimnek szük­sége volt rá, hogy a sporttal is si­kereket mutasson fel. Ma a sport inkább üzlet, miután a tv révén felfedezték reklámhordozó szere­pét. Ez nemzetközi jelentség. — Van-e és jó-e a profizmus? — Abszolút profizmus létezik. A sport elveszíti játék jellegét. Egy jól futó néger atléta 12 ezer dollárt kapott azért, hogy eljött Budapestre, a Grand Prix-ver- senyre. De ezért csak “kiküldte a cipőjét a pályára”. Jobb helyeken 40—50 ezreket fizetnek, hogy csúcs is legyen. Jó a profizmus, ha mindkét oldalát vállalják: a “ho- ciért” a “nesze” is járjon! — Egy időben szó volt arról, hogy Ön lesz a Tv 2 igazgatója. Min bukott ez meg? — Rajtam. Úgy látszik, szokat­lan tervet készítettem. Ennek vi­táján két órán keresztül záporoz­tak a kérdések, amik azt sugallták, hogy a koncepció miért nem jó? Akkor kértem, ha valakinek van még kérdése, álljon el tőle, mert én már elálltam a poszttól. S hiába győzködtek, gyorsan döntöttem. — Mit szól Hankiss Elemér kinevezéséhez? — O már a tizedik elnök, kinek irányítása alatt dolgozom. Soha nem volt tv-s, legfeljebb vendég­ként fordult meg a házban. Érde­kes módon korábban a tv-elnök- ség politikai pozíció volt, nem a szaktudás döntött ennek betölté­séről. Volt olyan elnököm, aki a spanyol polgárháborúban harcolt: olyan, aki a koncentrációs tábor­ban kommunista pártsejtet alakí­tott: vagy Aczél Györgynek útjá­ban volt és a tv-hez helyezte. Az­tán az egyik nem felelt meg me­gyei párttitkámak, a másik Ság- vári Endre húgát vette el felesé­gül... A mostanra felnőtt “ősbölé­nyek” miatt nem lett volna sze­rencsés belső embert választani. Hankiss nagyon művelt, nagyon európai gondolkodású. S ha a baletthoz is ért, s át tud táncolni a gáncsoló lábakon, akkor van esé­lye. — Régebben vezetőemberek­kel készített riportot, híres sze­mélyiségekről portrét. Mosta­nában miért nem? — Az az elmúlt rendszer megrendelésére történt. Lefutott dolgok. Különben is sok a “duma” a tv-ben. Ennyire nem lehetünk szegények. Ezért hagytam abba ezeket a műsorokat. — Ha kapna egv felkérést, készítene-e riportot Antall Jó­zseffel? — Boldogan. — Mi történt a Kapcsoltam­mal? — Ez volt az egyetlen saját ötlet, amit A-tól Z-ig én találtam ki. Egyszerűen azért adtam át, mert ráment a vasárnapom. Két év után én mondtam Rózsa György­nek: “Hagyd már abba, ez már unalmas”. Nekem viszont akadt olyan műsorom is, amit a vizsgá­lódások miatt hagytam abba. Mindég rosszul tűrtem a macerát, a kicsit is. — Most ismét a sportosztá­lyon dolgozik. Miért? — Annak idején onnan kese­rűenjöttem el: tanítványaim meg­bántottak. Most az előző osztály- vezető nyugdíjba vonult. Mond­tam az elnökünknek, hogy ne hozzon külső embert, mert a két “nagyágyú” menten bekapja. A kettő közül én Gyulai Istvánra gondoltam, de neki már oly sok nemzetközi funkciója van. Erre mondta az elnök: Akkor legyél te! S én elvállaltam. Most boldog vagyok.-- Mi a véleménye a közönség és az újságíró kapcsolatáról? Milyen mértékben orientálhat a népszerűség?-— Véleményem van, mércém nincs. Fontos, hogy a közeg roko­nunk legyen. Le kell mondani saját fontosságérzetünkről. Az optimumot akkor érheti el az ember, ha a privát és a szakmai magatartása nem tér el. Úgy igyekszem, hogy állandó dialó­gust folytassak a nézőkkel. En­gem általában elkényeztetett a kritika. Ez mégsem orientálhat. Itt állok hovatovább a nyugdíj előtt, és senkinek nem hiszek. Nincs mércém... Picit gondolkodik. — Magamnak szeretnék meg­felelni. Ez a legfontosabb. Boros Ágnes A műremekek városában, Firenzében különös kiállítás nyílott július közepén. Samuele Mázzá divattervező mutatta be magángyűjteményét, több mint ezer melltartót. Voltaképpen elhatározás és pénz kérdése, hogy milyen ütemben gyarapszik a kollekció, hiszen az ipar folyamatosan dolgozik ezen a téren gondolhatná bárki. Signor Mázzá hobbi­ja azonban úgy kezdődött, hogy három éve hóbortos meghívót küldött egy fehér­nemű-kiállítás válogatott vendégeinek: belépés egy darab melltartóval. Meglep­te, hogy még a férfiak is kötelezőnek vették a “belépőjegyet”, bár az nem de­rült ki, hogy kiét hozták... A Mazza-gyűj- temény tehát gazdagodott, s ma már mellbevágó példatárat láthat a néző az intim ruhadarabok világából. Tisztelt olvasóim! A mai jókívánságokat egy hibaigazítással kell kezdenem, mert az augusztus 15-én megjelent üzenetek között sajnos egynél hiba csúszott be. A helyes változatot ma újból leközöljük, így próbálunk valamit jóvá tenni hibánkból. Csoki tortán őzike, Hároméves Gergőké. Szeretettel gratulálnak, és minden jót kívánnak: szüleid. Révai Ferencnének és Észter- kének közelgő születésnapjuk al­kalmából sok boldogságot kíván: Erzsi mami. Laci papa. Harsányi Józsefnét, édesa­nyánkat, születésnapján szeretet­tel köszöntjük, jó egészséget kívá­nunk neki: Öcsiék, Magdiék, Eri- káék. Drága férjemnek 35. születés­napja alkalmából minden jót kíván felesége és gyermekei. Angyal Katalinnak! Szünna­podra mindent, amit el lehet érni az életben, érd el! Anya és Karesz. Galambosi Marcinak, a Mali- novszkij útra sok boldog születés­napot kíván Viki, Tata, Erika, Szilvi. Papának Ságújfaluba sok bol­dog névnapot kíván a Kőműves család. Nagy Kristófnak Vizslásra! Születésnapod alkalmából jó egészséget kíván: Papa, Mama, Gyuszika és Ágnes. Szerémi Csabának 25. szüle­tésnapja alkalmából sok boldogsá­got kíván felesége, kisfia és kislá­nya. Bistei Istvánt születésnapja al­kalmából nagyon sok szeretettel köszöntik a Somosi fogadó dolgo­zói. Czene Annamáriának 3. szüle­tésnapja alkalmából sok boldogsá­got kívánnak keresztanyádék és a gyerekek. Kopri Amoldnak születésnapja alkalmából nagyon sok boldogsá­got kíván, Imre! Gyurika Magyargécben! Szü­letésnapod alkalmából sok boldog­ságot kívánunk: Tímea, Tibor, Györgyike. Kecskés Beatrixnek sok bol­dog névnapot kíván és magy ambí­ciót az iskola kezdéshez barátnője Bernadett és Zsuzsa néni. Drága szerelmem, Tibor! Ma­gyargécben születésnapod alkal­mából sok boldogságot kíván ked­vesed Tímea. Ozsvárt László Péter nagyapá­nak Somoskőbe születésnapja al­kalmából sok boldogságot kíván­nak Editék. Szabóné Nagy Katalin Veroni­kának! Sok boldog születésnapot kíván: szerető férje, gyermekei és Ildikó. Bocsi Zsoltnak 19. születés­napjára sok boldogságot kíván családja, húga és barátnője. ■i Egy mesterség művészete Balti halászok A Balti-tenger halászait eddig nem fogad­ta kegyeibe az idei időjárás. Sarbinovo sárga ho­mokpartjait méteres, fehéren tajtékzó hullámok ostromolják az apró halászhajók után nyúlkálva a széles fövenyen. Harmadnapra azután kitisztul az idő, megszelí­dült a nagy sós víz és vízre szánhattak a halászok: kemény, cserzett arcú, sokat átélt emberek. A kis bárkák sárga és piros zászlóit barátságos szellő borzolgatja, a viharvert öreg hajótestet langyosra melegíti a nap. A csörlő motorja araszról araszra vonszolja a süppedős homokban a víz felé a halászhajókat, hogy hamarosan tengerbe merülhessenek és aprócska zsörtölődő, dohogó hangú motorjaik a nyílt víz felé hajtsák őket. A Balti-tenger gazdagon fizet azoknak, akik nem bánnak szükmarkúan erejükkel, helyén van az eszük és a szívük. A ha­lászat soha nem volt könnyű mesterség, s most sem az, a biztosnál mindig több a bizonytalan, a valóságnál a remény. A hajók nekiindulnak, hogy halászaik megke­ressék távoli hálóikat, s csak hosszú és nehéz munka után derül ki: érdemes volt-e kivetni előző nap. Álmában minden halász a mesebeli óriási halról álmodik, egy minden eddiginél hatalmasabb, pik­kelyes, ezüstös lényről, ébren azonban megelég­szenek a sok kicsivel is, amelyek hálóikon fenn­akadnak. És másnap új nap kezdődik: új arcú ten­gerrel, más tapintású széllel és talán nagyobb fogással... Csak a mesterség marad ugyanaz...

Next

/
Oldalképek
Tartalom