Új Nógrád, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)
1990-07-12 / 85. szám
1990. JÚLIUS 12., CSÜTÖRTÖK imnmu 7 Utcai futóversenyek futószalagon Kadlót németországi sikerei „Karneváli hangulat uralkodik ilyenkor a városokban!” A TS—2000 futamát — ahol megyei csúcsot ért eT —, valamint a HB—Aluker- kupát követően — ahol meg' nyerte a tízezer méteres szá' mot —, Kadlót Zoltán, az SKSE válogatott közép- és hosszútávfutója az elmúlt napokban-hetekben nyugatnémetországi versenykör* úton vett részt, s úti élményeiről immár itthon, ő maga számolt be. — Három utcai futóversenyen indultam el, s úgy érzem, jól sikerült szereplésem — kezdte a 27 esztendős sportember. Először Braunschweigben álltam rajthoz, ahol a 12 kilométeres távot negyedikként teljesítettem. Az erős nemzetközi mezőnyben a svájci Ryf- fel, a lengyel Dolunga és a tanzániai Nyambui előzött meg; a legjobb NDK-beli futó, egyszersmind a németek sztárja, Peter Jörg a hátam mögött futott be a célba. — Ha jól tudjuk, a kővetkező állomás Stuttgart volt. — Igen, és hasonlóan erős mezőnyben, ezúttal 15 kilométert futottunk. Itt sikerült Nyambuival helyet cserélnem, így a harmadik lettem. Végül a napokban GarFutballban is megszűnik az NDK? Abban, hogy előbb-utóbb a labdarúgásban is létrejön a közös német csapat, aligha kételkedhet bárki is. Sokakat meglepett azonban, hogy Hans-Georg Moldenhauer, a NDK szövetségének elnöke Herzogenaurachban, az Adidas sportszergyártó cég központjában tartott sajtótájékoztatón bejelentette: mindenképpen el kell kerülni, hogy az Európa-bajnoki selejtező ötödik csoportjában megrendezzék a két német állam közötti összecsapást. (Legutóbb tétmérkőzésen 1974-ben találkoztak a két ország futballistái, méghozzá a világbajnokságon. Akkor a keletnémetek nem kis meglepetésre 1—0-ra legyőzték későbbi vb-arany- érmes honfitársaikat.) — Nem hiszem, hogy a mai helyzetben hajlandók lennének egymás ellen küzdeni a német játékosok — mondta Moldenhauer. — Javasolni fogom, hogy az Európa-bajnoki selejtező mérkőzés hf.’yett rendezzünk egy „búcsútalálkozót” az NDK együttesének, amelyen az ellenfél a világ legnevesebb labdarúgóiból összeállított „All Star” csapat lenne, például Európa- vagy világválogatott. Szupermaraton Szegeden Nem mindennapi futóeseményt rendeznek a hét végén Szegeden: a DM 80—Piért szupermaraton mezőnye ugyanis pénteken rajtol, s szombatra virradóra ér célba. A nemzetközi egyéni és váltófutás résztvevői pénteken 12 órakor a Móra parkból indulnák, és 12 óra múlva ugyanoda érkeznek vissza. A helyezéseket az dönti el, hogy ezalatt ki tette meg a leghosszabb távot. Érdemes „gyűjteni” a kilométereket, mert a férfiviadal 1—6.. a női verseny 1—3. helyezettje pénzdíjban részesül. A hatfős váltók dobogósai tiszteletdíjat kapnák. misch—Partenkirchenben egy, a korábbi kettőnél köny- nyebb versengésben a már említett Jörg mögött a második helyen futottam be a célba. — Milyen hangulata van ezeknek az utcai versenyeknek7 — Fantasztikus! Minden futamot késő este rendeznek, s ilyenkor kint van a város apraja-nagyja. Stuttgartban legalább 25—30 ezren figyelték az eseményeket, de 10—15 ezernél sehol sem volt Ügy látszik, Bemard Ta- pie, a francia Olympique Marseille labdarúgócsapatának az elnöke naponta hallat magáról. A múlt héten felvásárolta az Adidas sportszergyártó eég részvényeinek nyolcvan százalékát, nemrégiben pedig elterjedt: Franz Beckenbauer, a világbajnok nyugatnémet válogatott búcsúzó szövetségi kapitánya a kikötővárosban folytatja kevesebb nézőnk. Szinte karneváli hangulat uralkodik ilyenkor a városokban; sokan beöltöznek maskarába, úgy csatlakoznak a mezőnyhöz, s egyáltalán, tömegek álnak rajthoz, képviselve minden korosztályt. Sajnálom, hogy nálunk ez még kevésbé került divatba. Ugyanakkor köszönet illeti az SKÜ-t, hogy támogatásával lehetővié tette, hogy ilyen élményekben legyen részem. Mind a három verseny menedzserem, a még ma is aktív, sokszoros országos bajnok Tóth László jóvoltából jött létre. — Hogyan alakul Kadlót Zoltán további versenyprogramja? — Most háromhetes kemény felkészülés következik itthon, majd július 28—29- én a vidékbajnokság keretében rendezik meg a következő Hungária Biztosító-ku- pafutamot, ahol ismét nyerni szeretnék. Szeptember közepén lesz a legfontosabb versenyem, az országos bajnokság. Rendeznek közben Európa-bajnokságot is, de a kiküldetési szint olyan magas, hogy szerintem oda nem jut el magyar közép-, hosz- szútávfutó... — Balás R. — pályafutását. Mint kiderült, ennek a szóbeszédnek semmi alapja nem volt, célja is legfeljebb csak az lehetett, hogy Tapie neve tovább forogjon... A marseille-i klubvezető határozottan cáfolta a híreket, s kijelentette: soha nem gondolt arra, hogy Becken- bauert mint sportigazgatót szerződtesse. Minden lépés nehéz A sakk az elmélyültek tudománya — mondaná a kislány — ha éppen nem azon töprengene, hogy a bástyával vagy a lóval lépjen-e? — B — Tapie-nak nem kell Beckenbauer... Sorsoltak az európai kupákban Maradona, Careca, Álemao Budapesten! A BEK-ben: SSC Napoli—Ú. Dózsa, a KEK-ben: Manchester United—PMSC, az UEFA-kupában: MTK-VM—Luzern, Antwerpen—FTC Az Európai Labdarúgószövetség végrehajtó bizottsága kedden úgy határozott, hogy az angol klubok ötévi szünet után, az 1990— 91-es idénytől visszatérhetnek a nemzetközi kupákba. A genfi Lakeside Hotelban megtartott szerdai sorsoláson egyelőre két angol együttes nevét helyezték be a megfelelő urnákba. Az Aston Villa az UEFA-kupá- ban, a Manchester a KEK- ben képviselheti hazája színeit. Hogy ml győzte meg az UEFA vezetőit? Colin Moy- linhan angol sportminiszter levélben kérte Lennart Johansson UEFA-elnököt: oldják fel az ötéves tilalmat, amelyet az emlékezetes Heysel-tragédiát követően hoztak meg, amikor is 39 halálos áldozatot követelt az angol szurkolók ámokfutása. „Nagyon meghatott minket, hogy az angol futballisták a pályán tanúsított magatartásukkal kiérdemelték a világbajnokság fair play díját” — írta levelében a miniszter, majd hozCareca (SSC Napoli, itt a brazil válogatott mezében) klasszis csatárjátékát Budapesten is megcsodálhatjuk! zátette, miszerint „Nincs az a kormány, amelyik biztosíthatná, hogy állampolgárai nem követnek el kihágást külföldön.” Nos, ez utóbbi bizonyára nem nyugtatja meg Pécs városának lakóit, hiszen a PMSC-nek a sorsolás szeszélye éppen a Manchester United gárdáját osztotta ellenfélül a KEK első fordulójában. Mint ismeretes, a Bryan Robson által vezérelt manchesteri együttes röviddel az angolok kizárása előtt kétszer is szembekerült magyar csapatokkal. A Videoton az emlékezetes kupamenetelése során kiverte a briteket, majd a Rába ETO a következő kiíráskor már elbukott a jelenlegi angol kupagyőztessel szemben. A pécsiek miben reménykedhetnek? Legfeljebb a tisztes helytállásban... Nem tudni, az újpestiek áldják-e, vagy átkozzák Fortuna istenasszony kezét. Mindenesetre tény, hogy a magyar bajnok Újpesti Dózsa a BEK első fordulójában, az SSC Napolival kerül szembe. Az újpesti visz- szavágón nem akármilyen parádét tartogat a honi íüt- ballhíveknek a Maradoná- val, Carecával. Alemaóval, Carnevaleval, Ferrarával, s a többi sztárral kiálló olasz bajnokcsapat vendégszereplése. Más kérdés, hogy a derék dózsás fiúknak szemernyi esélyük sincs a továbbjutásra. Nagy Lajos királyunk óta nem nagyon akar sikeredni nekünk Nápoly meghódítása... Az UEFA-kupában sze- tencsére nem kaptak eny- nyire életveszélyes ellenfelet a magyar érdekeltek, így nekünk is van némi reményünk arra, hogy a második forduló sorsolásakor is lesz még némi izgulniva- lónk. Az MTK-VM számára a svájci Luzern korántsem tűnik- legyőzhetetlen ellenfélnek, mondhatni, keresve se találhattak volna kellemesebb partnert Verebesék a hatvannégyes mezőnyben. A Ferencváros számára már keményebb Rudi Völler (AS Roma, itt német színekben) netán a sorsolásnak örül? Az első forduló slágerösszecsapásán, az UEFA-kupában az „Örök Város” gárdája a Benficá* val találkozik! diónak ígérkezik a belga Royal Antwerpen gárdája, de azért a németalföldi legénység — Fazekas és Müller egykori, Géléi jelenlegi csapata — egyáltalán nem tartozik a világverők közé; Nyilasi Tibor fiaitól méltán remélhetünk továbbjutást az abszolút kétesélyes összecsapás során. Az első kupafordulóban egyébként a korábbi eredmények alapján több klubot is kiemeltek, így az elmúlt évekhez képest, kevesebb az igazi slágerösszecsapás. A BEK-ben a kupavédő AC Milan mindjárt erőnyerő; csak a második körben kapcsolódik a küzdelmekbe. Érdekesnek ígérkezik a KEK-ben a Kaiserslautern és a Sampdoria, valamint a Montpellier és a PSV Eindhoven összecsapása. Az UEFA-kupában már igazi rangadó is akad: a legutóbb BEK-döntőt játszó Benfica az AS Roma gárdájával csap össze. Kisebb szenzációnak számít, hogy összesorsolták a nyugatnémet Borussia Dortmundot a keletnémet Chemnitzer FC- vel, valószínű, hogy ez lesz az utolsó nemzetközi tétmérkőzés, amelyen a még kettéosztott ország csapatai csapnak össze. Az első forduló játéknapjai: szeptember 19. és október 3. A magyarok közül az MTK-VM itthon, a PMSC, az FTC és az Újpesti Dózsa idegenben kezd. Új színfolt a bajnokságban: Ä bolondok küzdelme A gyarmati kórház azon osztályán volt dolgom, ahol a betegek mozgását saját és mások testi épségének megőrzése végett picit korlátozzák. Régen ezt csak bolondokházának nevezték, ma természetesen egy jó latin szóval sokkal tapintatosabban írják körül. Amíg várakoztam, furcsa gondolatok keringtek a fejemben. Úgy látszik, bennem is van valami beütés, mert egy olyan örült gondolatom támadt, hogy meg kellene rendezni a bolondok futballbajnokságát. Ehhez kellene egy vezérkar, MBLSZ (Magyar Bolondok Labdarúgó-szövetsége), melynek két dologhoz nem szabadna értenie: a futballhoz és a pszichés megbetegedéshez. Ha ez megvan, indulhat a bajnokság. Vigyázni kell arra, hogy egyetlen játékos se tudjon egyenesei rúgni, mert akkor átveszi a nemzeti bajnokság. A lényeg az. hogy a színvonalat ha belegebedünk is levigyük a rendes bajnokság színvonala alá, nehogy a kettőt összekeverjék. Egy idő után szomszédainkkal is megmérkőzhetünk, ehhez kell egy válogatott. A válogatott felkészítéséhez kell egy szövetségi kapitány. A kapitánnyal két évre kötünk szerződést, de az első kudarcnál ezt felbontjuk. Az új szövetségi kapitány az lesz, akinek a bundák terén van némi tapasztalata, és remekül tudja szidni a tévén keresztül a játékosok édesanyját. A régi szövetségi kapitány először a Pszichopaták Munkaügyi Döntőbizottságához fordul, majd a Pszichopaták Munkaügyi Bíróságához. Tudom, ez kissé bonyolult, de mint a kedves olvasó is tudja, a normális világban ilyen nem fordulhat elő. Miközben az első szövetségi kapitány pereskedik, a második sorra veszíti el a meccseket. Ezen az sem segít, hogy a fa szintén a csapatban játszik. lria is a külföldi sajtó, ezek a bolondok, teljesen bolondok, és a hasukat fogják a nevetéstől. A Munkaügyi Bíróság az első szövetségi kapitányt visszahelyezi posztjára, melyet az MBLSZ nem fogad el. Felajánlja, vegye fel két évig a fizetést, mintegy hárommillió forintot, de ne járjon be dolgozni. A szövetségi kapitány nem bolond, hogy ezt az ajánlatot elfogadja, tovább pereskedik. Annak a hárommilliónak ezer helye lenne, például a szellemileg visszamaradt ifjúsági tömeg sportjára, de bolon- déknál nem számit a pénz. Itt tartottam gondolataimban, mikor megveregette a vállam Napóleon, és vigyorogva kérdezte. — Te vagy az új fiú? — Nem, nem, csak a főorvos urat várom. — Ne szégyenlős- ködj, én már három éve várom. Végül is szerencsém volt, nem tartottak bent, sőt elintéztem amit akartam, és örültem. hogy végre szabad levegőt szívok, később megnyugodtam, eny- nyi őrültség csak ott bent juthat eszembe. Soós Géza