Új Nógrád, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)
1990-07-07 / 81. szám
1990. JÚLIUS 7,, SZOMBAT tuzpnnu 5 film/,/r,/ Halálos 2. Richard Donner jó rendező. Ezt igazolják a filmjei is. Az 1976-ban forgatott, nálunk is nagy sikert aratott Ómen, a két évvel későbbi Szuperember, vagy a Belső mozdulatok. A legjobban sikerült alkotása vételek a publikum oldaláról, az év legjobb USA bűnügyi filmje kitüntető cím odaítélése a kritikusok részéről. Nem vitás: a Halálos fegyver a műfaj egyik korszakos, klasszikus alapműve, amely minden maazonban kétségkívül a Halálos fegyver. Az 1986-ban, Mel Gibson és Danny Glover főszereplésével készült film valódi remekmű. Nem mindennapi sikerként a közönség és a szakma körében is egyértelmű elismerést aratott. Hatalmas közönségsiker, fantasztikus begára valamit is adó mozirajongó tetszési listájának élén szerepel. Ezért nem kellett volna vállalnia Donnernak a folytatás rendezését. Mert tökéletesre sikerült az első rész. Ezzel olyan magasra került a léc, amit másodjára átugrani — nem túlszárnyalni, hiszen a csúcsnál többet és magasabbat nem lehet elérni — lehetetlen feladatnak tűnt. Hiszen ami örök, az egyszeri és — megismételhetetlen. Richard Donner közel fél év vívódás után elvállalta a folytatást. Győzött a pénz hatalma. Sokat tapasztalt, profi szakember lévén tudta, hogy az első rész színvonalát nem tudja ismét szalagra vinni. Gyenge utánzatot, sémafilmet pedig nem akart készíteni, fgy hát azt tette, amit tehetett: mást csinált. Teljesen mást, mint az első epizódban. Rengeteg humort, tréfát, bohóckodást vitt a folytatásba. Mind a 105 percet uralja a könnyedség. A lazaság. Minden jelenetben ott van egy kis cinkos mosoly: nem kell ezt olyan komolyan venni! Hiszen ez csak mese. Az. Mese. A jók megbüntetik a gonoszokat és minden megy tovább a maga útján. Nagyon egyszerű ez, de a néző mindezzel nem törődik. Hiszen a két főszereplő ezúttal is elsőrangú teljesítményt nyújt, a fényképezés ezúttal is kifogástalan, az akciók ezúttal is lélegzetelállítóan kimunkáltak és a zene is remek. A film tehát jó. Az első résszel történő összehasonlítás azonban elkerülhetetlen. Ahhoz képest a Halálos fegyver 2. már csak egy film. Egy a sok közül. Amiből tizenkettő egy tucat. Szilágyi Norbert Kétnyelvű névtáblák Szlovákiában? Gyakran utazom Salgótarjánból Dél-Szlovákiába, főleg a Medvesaljót és Rimaszombat környékét ismerem. Ősi 'fnagyar falvakon haladok át, de a falvak nevét csak szlovákul olvashattam mindeddig: Siatoros, Razdovce, Cakanovce, Beilina, Filakovo, Camovce, Surice, Hajnácka, Gemers- ke, Jablonec, Nova Basta, Studena, Ode.jova... Hány magyar autó suhan erre s a tájékozatlan vezetője nem tudja, hogy a falvak sok évszázados neve így hangzik: Sátoros, Ragyolc. Csákányháza, Béna, Fülek, Csorna, Sőreg, Ajnácskő, Al- mágv, Egyházasbást, Med- veshidegkút, Dobfenek, Vár- gede. Most, hogy szabadabb szelek fújdogálnak Szlovákiában is, három falu szélén már ott csillog a magyar név is, mégpedig Balogfalván, Egyházasbáston, és Várge.dén. Bizonyára lelkes magyarok készítették, a szlovák név alá rakták, így jelezve a közakaratot. Csakhogy Várgedén nem tetszett a magyar falunév valakinek. A gyűlölet kezébe adott egy festékszórót, és telefröcskölte a magyar táblát. Pár nap múlva egy kemény magyar lopakodott arra az éj leple alatt és bosszúból a szlovák nevet tette olvashatatlanná. Mi értelme a festékháborúnak? Magyarországon 1— egykét évtizede — megszokottak a kétnyelvű feliratok. Békésen megférnek egymás meJlett. Ebben tényleg követhetnék a tót atyafiak a jó palócok példáját. Nagy Zoltán Közös érdekünk: Ne a tűz arasson! Gseppben a tenger — mondják azért, hogy az alkotórész sem különbözhet az egésztől. Sebzett az ország gazdasága, s ennek következményei, mint a tények igazolják, érezhetők a tűzvédelem területén is. Még bennünk él a korábbi kifejezés, miután egy- egy ellenőrzés kapcsán a jegyzőkönyvekben azt rögzítették, hogy „elfogadható szint”. A hivatalos minősítés annyit jelent, hogy a dolgok mehetnek a maguk útján. Tehát jobb mint az elmúlt évi, de nem olyan, mint az elvárás... Közismert, hogy megyénk néhány térségében a mező- gazdaság a meghatározó. Az rákövetkező hetek a legnagyobb erőpróbára késztetik megyénk termelőszövetkezeteit, az állami gazdaságokat. Sajnos, csak a betakarítás közben kerülnek a felszínre a megelőző tűzvédelem hiányosságai. Nógrád megyében évente 15—20 tűz keletkezik aratás közben, a gabonában, és a gépekben keletkezett kár milliós nagyságrendű. Az is közismert, hogy a tűzeseteknél közrejátszik az elöregedett, nem megfelelő műszaki állapotú géppark. Űj erőgépek vásárlására a mezőgazdasági üzemeink nem vállalkoznak, így ez évben is az erőgépek, és a betakarítógépek többsége a „száz forint értékben nyilvántartott”. Szakemberek sokasága próbálja működőképes állapotban tartani őket, gyakran olyan alkatrészek pótlásával, amely később tűzkárt is előidézhet. Csak egy példa: az NDK*s fűkasza egyik ékszíjából csak magyar gyártmányú kapható, s bár „papír szerinti”, mégis alkalmazása eddig már számtalan tűzesetet idézett elő. Bízunk abban, hogy az aratás szervezői, a gépek kezelői és mindazok, akik a nyári gabonabetakarításban részt vesznek, ismerik a tűzvédelmi szabályokat. Intő példa viszont az, hogy az eddigi tűzesetek szakvizsgálatából az tűnik ki, hogy nagy részük megelőzhető volt: azokat gondatlanság, felelőtlenség idézte elő. Mi, az elkövetkező időszakban arról szeretnénk tájékoztatni. hogy a legnagyobb mezőgazdasági munka — az aratás — tűz esetek nélkül zajlik megyénkben. A változás jele, hogy az állami tűzoltóság szakemberei az aratás előtti gépszemléken nem a számon* kérő — ellenőrző hatóságként vettek részt, hanem jelenlétüket a szakmai tanácsok adására, a megtörtént tűzesetek okainak a bemutatására, érzékeltetésére használták föl, azért hogy újra ne ismétlődhessenek. Tudjuk, Hogy a tűzvédelmi ismeretek fölfrissítése, törvényes kötelessége a munkáltatóknak, és a munkahelyi vezetőknek. Mindez akkor eredményesebb, ha gyakorlatiasan hajtják végre. Közös érdekünk, hogy az aratás időszakában ne a tűz, hanem a gépek végezzék a „betakarítást”. Közös érdekünk, hogy a megtermelt kenyérnekvaló és a takarmánygabona minden szem a magtárba kerüljön, és ne a fekete pernye emlékeztessen a gondatlanságra. R. A. Archív-fotók Önnek milyen a közérzete? Tanulni a jobbtól soha nem szégyen. A fenti kérdésre felelhetné azt is dr. Vekszler György főorvos, hogy a napi rohanástól függetlenül, egészen tűrhető. Ebben minden bizonnyal belejátszik az is, hogy a baleseti sebészet vezetője a közelmúltban érkezett haza Bécsből, két hónapig tartó szakmai tapasztalatcseréről. Az ott töltött nyolc hét alatt sok érdekeset látott, hallott. Miként dolgoznak az osztrák baleseti sebészek, a munkájuk során szerzett tapasztalatokból mit és hogyan lehet itthon hasznosítani? Ezekről beszélgettünk Vekszler főorvossal. — Hogyan került sor utazására? — A mai baleseti sebészet már nem csupán a csonttörések hagyományos helyretételét jelenti. Kialakult egy olyan irányzat, amely bizonyos töréseknél a lemezes csontműtéteket alkalmazza. Vagyis olyan módszereket kerestek — ezt még is találták —, hogy csavarral, szöggel, lemezzel rögzítik az eltört csontokat, milliméteres pontossággal illesztve ösz- sze azokat. Így lerövidíthető a gyógyulás ideje is. Ezeknek a módszereknek a kidolgozására alakult meg jó harminc esztendővel ezelőtt egy svájci munkacsoport, amelynek szakemberei a csontegyesítő műtétek kérdéseivel foglalkoznak. Ez a nemzetközi csoport ösztöndíjat biztosít a világ sok országának, köztük Magyar- országnak is, hogy a honi baleseti sebészek megismerhessék a legkorszerűbb gyógyászati eljárásokat. Ilyen ösztöndíjat kaptam én is, két hónap időtartamra. — Hogyan teltek a bécsi napok? — A városi kórház baleseti sebészetén tanulmányoztam az ottani orvosok napi munkáját. Egyébként az osztály vezető főorvosa a magyar származású Vécsei Vilmos professzor, nem volt ismeretlen számomra, hisz' ő gyakran vesz részt magyarországi orvoskongresszusokon, ahol sok érdekes előadást tartott már. A kórházról még annyit el kell mondanom, hogy a baleseti sebészet 166 ággyal várja a betegeket, tehát jóval nagyobb, mint a mi 58 ágyas „bal- esetink”. A feladatom elsősorban az volt, hogy megismerkedjek a műtétek lefolyásával, és amennyire lehet, bekapcsolódjak a kórházban folyó tudományos munkába. Közel hatvan műtétnél asszisztáltam. A kollégák barátságr gal fogadtak, sikerült be-,, illeszkedni a mindennapi munkába. — Mit tapasztalt? — Sokat és sokfelét. Először is, az orvosok jobb szakmai feltételek között dolgoznak, bár a műszerezettség hasonló. Az viszont a mi javunkra írható, hogy egy-két fajta műtét kivételével tulajdonképpen mi is ugyanezt csináljuk. Csak hát az említett feltételek... Amíg mi az egy szem műtőnkben tavaly 1034 műtétet végeztünk, Bécsben, a városi kórház baleseti sebészetén öt műtőben 6 ezer 200 beteget operáltak. Amit pedig nagyon irigyeltem, azok az úgynevezett egyszer használatos műtéti eszközök. Hogy példát is mondjak, ott természetes, hogy a műtőköpenyeket, lepedőket, maszkokat, sapkákat, amik papírból készülnek, és a kesztyűket csak egyszer veszi fel az orvos, műtét után eldobják. Teljes sterilitás, szinte „zsilipkamra” választja el a műtőt a külvilágtól. A sebészek első számú rémképe ugyanis az operációt követő szövődmény. Így a beteg jobban védhető. De az orvos védelmét is szolgálja, hisz jóformán nincs is sebész, aki már ne esett volna keresztül a fertőző májgyulladáson. Most meg itt van az AIDS. Minden beteget „megszűrnek”, így az operáló orvos tudja, mivel áll szembe. — Mi hol tartunk ez ügyben? — Az egyszer használatos ruhadarabok, gumikesztyűk beszerzése nem olcsó mulatság. Az első évben ez ráfizetés, a második évben kiegyenlítődik, a harmadik évben pedig már megtérülnek a ráfordított pénzek. A tapasztalataimat leírtam, amelyekkel rövidesen foglalkozik az igazgatótanács. Érdekes a biztosítási rendszerük is. A bécsi kórházban egy beteg napi ellátása 1700 schillingbe kerül. Ebből hétszázat térít a biztosító — aki dolgozik, mindenképp biztosított —, ezret a városi költségvetés. — Űjfajta műtéti eljárással találkozott-e? — Igen, elsősorban a csípőtáji törések műtéti gyógyításának módszereiben. Ezeket mi is átvesz- szük, a hozzájuk szükséges műszereket már megrendeltük. — Akkor nem volt haszontalan az ott töltött nyolc hét? — Semmiként. A megismert újdonságok mellett, azért kiderült, hogy nekünk sincs szégyellni valónk, a jobbtól tanulni pedig mindenkor érdemes. Emellett a jövőben a németül tudó munkatársaimnak is lehetőségük nyílik hasonló továbbképzésre. Csatai Erzsébet Fotó: Bábel J \
