Új Nógrád, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)

1990-07-26 / 97. szám

1990. JULIUS 26., CSÜTÖRTÖK UEzm-j 3 A nagy nyomású öntőgép munka közben. Precíz munka t A Saljpótarjóni Vasöntöde és Tűzhelygyár magas nyo­mású ontőberendezése óránként több tucat öntött alkat­részt képes előállítani. A gépen olajadagoló házakat készí­tenek nagy mennyiségben. Felvételeinken a gyártási folya­matból mutatunk be néhány részletet. Az elkészült öntvények gépi ellenőrzése, a kész darab ez esetben víz alatt van. Fotó: Gyurián Tibor A málnások védelme A málna letermett vesz- szöi az új sarjak számára veszélyes fertőzési forrá­sok, mivel a különböző ro­varokat, gombákat terjesz­tik. Ezért ezeket és a fe­lesleges sarjakat minél ha­marabb el kell távolítani és ajánlatos elégetni. A málna egyik leggyakoribb betegsége a vesszőfoltosság, amely a vessző tövénél megjelenő barnás foltokról ismerhető fel. Az ilyen fer­tőzött sarjakat szintén el kell távolítani. A didimellás ve.sszőfol- tosság a másik gyakori megbetegedés, amely li/lás- baj-na foltokat okoz, a fer­tőzött rügyek tavasszal alig vagy egyáltalán nem haj­tanak ki. A sarjak alsó ré­szén károsít a vesszőszú- nvog lárvája, ennek jelen­létét hosszanti felrepedés jelzi. Még rajzik a málna- gubacsszúnyog, s mivel a vegyszeres védekezés ellene igen nehéz, a gubacsos ré­szeket el kell égetni. A kimetszés után fontos a védekezések elvégzése, erre a Miltox-spe.cial vagy rézoxi-klorid 50 WP, illetve a Dithane M—45 nyújt vé­delmet. Kombinálni lehet ezeket Bi—58, Unifosz 50 EC készítményekkel. Augusz­tus végén csak a gombaölő szeres védekezést ajánlatos megismételni. Verseny az utakon Már több a magánfuvaros, mint az állami A magánfuvarozói szektor a legdinamikusabban fejlődő szolgáltatói ágazat. 1982-tól. a magánszemély- és -áru- szállítás engedélyezésétől kezdve hihetetlen gyorsa­sággal szaporodtak meg a magántaxik és -teherautók közútjainkon. Az első évben a személytaxisok száma még nem érte el a három-. a teherfuvarozóké pedig a két­ezret. 1990. január elsején már több mint 17, illetve 22 ezren voltak. A magánsze­mély- és -árufuvarozók, a 89 1988-as minisztertanácsi rendelet hatályba lépése óta csaknem egyenrangú félként vehetnek részt a fuvarpiaci versenyben. Azért fogalma­zok óvatosan, mert a tör­vényerejű rendelettel ugyan utat nyitottak a magánfuva­rozók számára a piac na­gyobb részéhez, megenged­ték nekik, hogy közületek- nek is dolgozzanak, egyszer­re több szállítóeszközt tart­hassanak, az országhatáron kívül is vállalhassanak fu­vart, részt vehessenek az ide­genforgalomban, autóbuszo­kat üzemeltethessenek stb. Ám e jogok gyakorlását gát­ló számtalan jogszabályt el­felejtettek eltörölni. A nem­zetközi fuvarozás rendkívül sok magánfuvarozót érdekelt, csak éppen senki nem tudta, hogyan lehet devizahatósági engedélyhez jutni, milyen jogon adhat az MNB járat- ellátmányt. Az akkor ér­vényben lévő alsóbb szintű jogszabályok ugyanis még el­lentmondottak az említett, kétségtelenül korszerű tör­vényerejű rendeletnek. A fuvarosok azonban igen szívósak és kitartóak. Pon­tosan tudják, hogy nélkülük már sem a lakossági, sem a közületi szolgáltatási igé­nyeket nem lehet kielégíteni. Magabiztosságuk többek között azon a fényen ala­pul, hogy a személyszállítás­ban már vitathatatlan a pi­aci fölényük. A Volán már csak 600 személytaxit üze­meltet, a Főtaxinál 1989. vé­gén alig több mint kétezer taxi futott, ma pedig egyre* másra szállingóznak a hírek arról hogy a nagy múltú cég felszámolni készül a sze- mél.vtaxi üzletágát. Tehát hazánkban is — mint ahogyan a tőlünk nyugatra fekvő országokban már ré­gen — bebizonyosodott, hogy a lakossági szolgáltatásra a magánszektor alkalmasabb, mint az állami. Az árufuva­rozásban ezt az igazságot már jóval nehezebb volt beláttatni az állami nagyfu- varozókkal, és az. érdekeiket körömszakadtáig védő mi­nisztériummal. A Volán-vál­lalatok kezelésében körül­belül tizenötezer tehergép­jármű van. Már a magán- és teherfuvarozók száma is jóval több ennél, az általuk üzemeltetett járművek szá­ma pedig szinte napról nap­ra gyarapodik, amióta egy iparos több járművet is tart­hat. A belföldön tehát, főleg az utóbbi évben, a fuvar­piac igen erős átrendeződé­se figyelhető meg a magán­szektor javára. A kövületek is lassan rászoknak a ma­szekra, mivel rájuk az ese­tek többségében azonnal szá­mítani lehet. Gyorsabbak, rugalmasabbak. megbízha­tóbbak, sőt néha olcsóbbak állami partnereiknél. A belföldi fuvarpiacon te­hát — hála a magánszektor megerősödésének — igazi verseny van. A telítődött pi­acról előbb az állami, majd — a jogszabályi korlátok mi­att kicsit késve — a magán- szektor is kifelé tekinget. Egyelőre jó üzletnek számít a nemzetközi fuvarozás. A sokáig monopolhelyzetben levő Hungarocamion babér­jaira sokan — köztük állami és magánfuvarozók egyaránt — áhítoznak. Nem kell fél­teni a mamutcéget! A fu­varengedélyek odaítélése­kor még mindig abszolút el­sőséget élvez. A különböző országokba irányuló fuvarok számát ugyanis kétoldalú kontingen­sek szabályozzák. Valakinek tehát előbb-utóbb sorba kell állni, mert a fuvarengedé- lvek iránti igény, főleg Nyu- gat-Európába nagyobb, mint a lehetőségek. Versenysem­legesség ide vagy oda, Bu­dapesten a Mecset utcában (ahol a fuvarengedélyeket osztják) csak a maszekok állnak sorban. Az elmúlt he­tekben hiába vártak a so­rukra, a magánszektornak ez évre odaítélt fuvarengedé­lyek ugyanis már az első ne­gyedévben elfogytak. A hazai fuvarpiacon való­di a verseny. Folyik a harc (néha igazi árharc) a fuva­rokért, nemcsak az állami és magánszektor között, ha­nem a szektorokon belül is. A régi fuvarosok érthetően nem nézik jó szemmel a piacra „betolakodó” új ver­senytársaikat, hát még azo­kat, akik a szakmához sem értenek és a gyors meggaz­dagodás reményében tisz­tességtelenül nagy árat kér­nek. Egyre erősödnek azok a hangok, amelyek a magán- fuvarozói szakma liberalizá­lásának végét követelik, és koncessziót, sürgetnek. A fuvarozói szakmából hosszú távon is megélhetést remélők — a nyugati min­tához hasonlóan — szigorú követelményekhez szeretnék köttetni a szakma gyakorlá­sát, és területenként maxi­málnák az ipart gyakorlók számát. A fejlett piacgazda­ságú országokban is ez volt a részpiacok fejlődésének útja. Mégpedig a tapasztala­tok, nem pedig a felső szin­tű gazdaságirányítás felis­merésének okán. D. M. A politika központja a család — Milyen kérdések foglalkoztatják most önöket? — kérdeztük dr. Marton Tibort, a Kereszténydemokrata Nép­párt salgótarjáni csoportjának vezetőjét. — Természetesen az ön­kormányzatok felépítése és működése, valamint ezek önfinanszírozása. Egy valamikori falu ön­kormányzatának alapja az önellátás volt. Egy község­nek fenn kellett tudni tar­tania papot, jegyzőt, tanítót, bábát, orvost. Hozzátarto­zott a falu életéhez. hogy legyen elegendő mesterem­ber, és állami feladat volt az apaállattartás. Ezek vol­tak a létalapjai egy mező- gazdasági településnek, és úgy gondolom, erre vissza lehet állni valahogyan. — A falu régi strukturá­lis felépítésében látja a megoldást? — Döntő körülmény, ha a falut elhagyja az értelmi­ség, fennáll a „kihalás” ve­szélye. Ha visszatér, és jól érzi ott magát, visszatérnek az emberek és visszatér az élet. Az önfinanszírozást úgy képzeljük el, hogy min­den településnek lehet ke­reskedelmi hálózata, szállí­tási vállalata, vagy bármi­lyen üzeme. Mindegy, mi­lyen ipari vagy mezőgazda- sági tevékenységgel oldják meg. a lényeg, hogy az ön­finanszírozás nyereséges le­gyen, és az a közösség tu­lajdonát képezze. — Önök elfogadják az MDF önkormányzati tör­vényjavaslatát? — Hiszünk abban, ez olyan keret lesz, amire min­den helyi önkormányzat maga készíthet még a helyi, sajátosságoknak megfelelő „különkiadást”, amelyben tud működni, el tudja látni a feladatait. Ezt a keretet jónak kell tartani, természetesen van­nak részletkérdések, amik javításra, kiegészítésre szo­rulnak. Ezzel a tervezettel egyrészt visszanyúlunk a múltunkba, másrészt átme­gyünk a szomszédba. Meg kell tanulnunk a demokra­tikus önkormányzást, a de­mokráciát. Nem titok, mi nagyobb je­lentőséget szánunk az ifjú­ságról és az idősekről való gondoskodásnak. Fő szem­pontunk a család. A politi­ka gondolatmenetét a család léte hassa át! Amit a csa­ládban lehet tanulni — em­pátiát, megértést, ellátást, szeretetet —, arra mind­mind szüksége van a társa­dalomnak. A családnak kel­lene be- és visszafogadnia az öregeket és a fiatalokat. Mi ma a család tragédiá­ja? A fiatal nem érzi jól magát, az öreg nem fér be­le. Megoldásnak látnánk, ha adott lenne a többgeneráci­ós együttélés lehetősége. A munkanélküliség egyik le­hetséges megoldása az anya­ság kérdésének rendezése. Ismerjék el főfoglalkozás­nak, ugyanígy az időskorú­ak gondozását is családon belül. — Mi a véleményük a hitoktatásról? — Az ifjúság erkölcsi ne­velése nagyon fontos. Sem­milyen véleményterrort nem kívánunk ráerőltetni senki­re. távol álljon tőlünk. Ügy tűnik, van erre igény, amit eddig visszaszorítot­tak, és nem kapott lehető­séget. Az embereknek isme­rethiányaik, érzelmi kiesé­seik vannak. A szülők azt szeretnék, olyan kezekbe kerüljön a cseperedő gyer­mek, ahol erkölcsi és hit­beli neveltetése jó. Ennek többletköltségei a szülőkre hárulnak, hiszen ha a gyer­meküket egyéb neveltetés­ben kívánják részesíteni, akár a zene, akár a sport területén, az oda szerződte­tett szakembert külön meg kell fizetni. — Mi az elképzelésük az egészségnevelésről? — Hívei vagyunk a bizto­sítási ellátásnak. Maradná­nak kötelező jellegű állami feladatok, mint például az alapellátás, másik része vi­szont átkerül a biztosítási szférába. Ki-ki igénye sze­rint köthet biztosítási szer­ződést. Ettől válik eredményessé az eddig teljesen sikertelen egészségnevelés. Az embe­rek nem voltak érdekeltek, hogy egészségesek legyenek. Hiszen a biztosítás rizikó, .és a biztosítónak az jó, ha az illető egészséges. Ez fog­ja serkenteni az embereket az egészséges életvitelre, a szülőket, hogy egészséges gyerekeket neveljenek, a munkavállalókat, akik majd örülnek, ha álláshoz jutnak. — Ezzel a biztosítási rend­szerrel megszűnik az a je­lenlegi állapot, hogy ha be­teg vagyok, mehetek ugyan az SZTK-ba, de jobban já­rok, ha fizetek egy orvost, arra viszont rámegy a ke­nyerem? — Igen. A társadalombiz­tosítás intézménye a mai formájában nem tud tovább működni. — Hogyan látja, mi a leg­nagyobb gond ma a város­ban? — Az emberek bizonyta­lansága, bizalmatlansága. Tartanak a helyi rendszer- változás tényétől. Ez na­gyon fájó lesz. nagyon ne­héz lesz, de végre kell haj­tani ! — Mikor múlik el a bi­zonytalanság? — Amikor majd itt is vér nélkül végbemegy a rendszerváltozás, távoznak a kiskirályok, és helyi szinten is megvalósul a demokrá­cia. Dudellai Ildikó „Kakaógyár” asszonyoknak Az ügyes kezű asszonyok a mérleg mellett. Ki hinné, hogy Pilinyben valóságos kis ikalkaógyár működik? Pedig így van. Az Endrefalvai Aranykalász Termelőszövetkezet mun­kahelyet létesített tizenhat asszonynak. Melléküzemági tevékenységként szorgosan csomagolják a budapesti Csemege Édesipari Gyár ál­tal Pilinybe szállított ka­kaóport. Az asszonyok — zömében kismamák — négy hosszú asztal mellett ülnek, állnak. Előttük mérleg, ezen mérik, hogy pontosan 10 deka kerüljön egy-egy do­bozba. Pifka Vince üzemve­zető arról is beszámolt, hogy mivel kisgyerekes anyákról van szó, a munkaidőt egy kicsit a gyerekneveléshez is igazították. Reggel nyolckor kezdenek, addig a gyereke­ket az anyukák útba indít­ják az óvodába, vagy isko­lába. Ez jó a termelőszö­vetkezetnek, de főként az asszonyoknak, hisz kelle­mes, jó környezetben meg­felelő munkájuk van. Min­dent összevetve egy hónap alatt átlagosan 15 tonna ka­kaóport csomagolnak dobo­zokba, majd küldik vissza Budapestre, hogy következő lépésként az üzletekbe ke­rüljön a kakaópor. — cs — Fotó: Rigó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom