Új Nógrád, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)
1990-07-19 / 91. szám
1990. JÚLIUS 19., CSÜTÖRTÖK lmnnzy 5 A Egy teljes hétig Zenélt a tábor Szorospatakon még be sem léptünk a tábor területére, de máris tudtuk, jó helyen járunk. Útbaigazított a zene, amely szinte áradt a zöld fák között. Alkalmi hangverseny kellős közepébe csöppentünk. A gyerekek kezében hangszerek, az arcokon figyelem, áhitat. A zenélés rövid időre abbamaradt, Venter László, a bá- tonyterenyei zeneiskola igazgatója meséli el a zenei tábor történetét.- Mi most első ízben rendeztünk ilyet, a megyében egyszer Balassagyarmaton már volt hasonló összejövetel, aminek nagyon jó híre volt. Ez késztetett arra bennünket, hogy egy hétre kihozzuk a gyerekeinket ide a szorospataki ifjúsági táborba. A zeneiskola tanulói a környező községekből utazgatnak, ezért aztán elég nehéz összehozni a zenekari próbát. Itt viszont egy teljes hétig együtt voltunk valameny- nyien.- A muzsikálás töltötte ki az egész napot?- Elsősorban természetesen az volt a cél, hogy a különféle hangszereken játszó csoportok együtt muzsikáljanak. Nagyon jó időt fogtunk ki, ezért aztán kint a szabadban a jó levegőn próbáltak a gyerekeink. Persze emellett jutott idő a focira, vívtak nagy pingpong csatákat, volt szellemi vetélkedő, ügyességi verseny. Egyébként vendégeink is vannak.- A beregszászi járásból Kaszonyból érkeztek, az ottani zeneiskola nyolc növendéke és két tanárnő vendégeskedett a zenei táborban. Nagyon jól érezték magukat, kiválóan beilleszkedtek az itteni közösségbe. Az egyik kárpátaljai kislány, Tar Marianna, aki hegedülni tanul, rábólint:- Nagyszerű volt itt Szorospatakon, jó lenne jövőre is eljönni. A táborozó gyerekek rövid időre félreteszik a hangszereket, mindnek van mondanivalója, egymás szavába vágva áradoznak a gyönyörű környezetben töltött hétről. Bodor Krisztián most megy nyolcadik osztályba, a fúvósötös oszlopos tagja, ahogy a többiek vihán- colva megjegyzik, a lányok kedvence. Ő csak mosolyog ezen, bizonygatván, nagyszerű volt az együttmuzsikálás öröme, ritkaság, hogy ilyen jó csoport jött össze. Nem megvetendő Horváth Attila teljesítménye sem, aki a csokíevőver- senyt nyerte. Ez nem akármilyen dolog volt, ugyanis késsel, villával kellett megenni egy szelet csokit. Amíg a többiek azzal küszködtek, hogy bele- szurkálják a villát, ő már el is tüntette az egészet. Rácz Eszter, az iskola igazgatóhelyettese, a pótmama szerepét töltötte be a zenei táborban, hisz hattól egészen tizennyolc éves korig voltak itt gyerekek.- Nagyon jó volt az ellátásunk, a Fűtőberből hozták a kosztat. De a jó levegő megtette a hatását, olyan étvágyuk volt a gyerekeknek, hogy még este tízkor is kentük a zsíroskenyeret. A szorospataki zenei tábor kedden este nagyszabású hangversennyel zárult, ahol mind az ötvenhárom résztvevő gyerek tudása legjavát adta. Aztán megegyeztek abban, hogy ezt meg kell ismételni, legyen hát tábor jövőre, ugyanitt...-cs- 'fotó: Bábel Több tárgyilagosságot, keményebb munkát! Hiszem és vallom, hogy minden vita - ha azt egyenlő eséllyel, a tisztesség szabályait betartva vívják - csak előre viheti közös ügyeinket. A szombati számban (Új Nőgrád jól. 14.) olvashattuk megyei képviselőink levelét és a szerkesztőség válaszát. Végre dicsérendő nyíltsággal, helyenként óvatos célzásokkal megfogalmazott mondatokból megtudhattuk - amiről eddig már sokszor és sok helyen beszéltünk - hogy mi fáj az országgyűlési képviselőinknek, és mi a szerkesztőségnek. A demokratikusan választott, többpárti, tehát ellenzékkel is rendelkező parlament munkájáról ismereteink, tapasztalataink az elmúlt négy évtized alatt nem lehettek, mert ilyen nem volt. Az országgyűlésnek nevezett szavazógép, amely a pártállam intézkedéseit tudomásul vette, hű szolgája volt a diktatúrának, és a látszatdemokrácia legmagasabb intézményeként működött, nem volt valódi törvényalkotó testület. Ritka ülései idején pedig a sajtó - mit is tehetett mást — dicséretét zengte. Mindenki előtt ismert, hogy a számszerűen is megnövekedett jogalkotói munka mellett a lényegi változás a tartalomban és a működés formájában van. A nemzeti megújúlást, a demokratikus intézmények felállítását, a rendszerváltozással együttjáró társadalmi és gazdasági igen lényeges kérdések megoldását szolgáló törvényekről kell dönteni. Mindezt az ellenzék erős ellenőrzése, ellenállása, saját politikájának érvényrejuttatásának szándéka mellett. Az új ország- gyűlés az ország sorsának jobbra fordítására vállalkozott, erre kapta a megbízatását minden párt képviselője a választóktól. A feladat és felelősség történelmi. Ennek kell a meghatározó szempontnak lennie, amikor a testület munkájáról, működéséről, a képviselők tevékenységéről van szó, és akkor is amikor minderről az erre hivatottak beszámolnak. Meggyőződésem, hogy a parlament felelősséggel, nagy .intenzitással, és a demokrácia szabályainak betartásával végzi munkáját. Az országgyűlésről, mint testületről mondom, írom ezt. Közismert, hogy egy csapat akkor is lehet jó és eredményes, ha nem minden tagja nyújt azonos teljesítményt. Deciről később. A sajtótól, mely a függetlenség friss zászlaját magasan lengeti, joggal elvárható, hogy erről a munkáról tárgyilagosan számoljon be. Megyei napilapunknál az elmúlt két hónap alatt a miről, mit és hogyan kérdésében egy értelmű szereptévesztés volt tapasztalható. Ironikus hangnem, a lényeg elhagyása, a hangsúlyáthelyezés, a szenzációszagú kis, lényegtelen ügyek kiemelése, hangzatos címek mögött sovány tartalom jellemezte az országgyűlési beszámolókat. A közvélemény elsősorban azt várja a sajtótól, hogy az ország házában folyó munkáról hűen, tárgyilagosan, az ügyek súlyához illő felelősséggel, és azok ismeretéről is számot adv’a írjon. Ebben igazuk van megyénk országgyűlési képviselőinek. Szó sincs arról, hogy a sajtó ne bíráljon. Ez nemcsak joga, hanem kötelessége is. Amennyiben a felszólalások gyakoriságából ítéljük meg a kép- vielői munkát, úgy Torgyán József úr, és még páran, no meg hivatalból a frakcióvezetők, viszik el a pálmát. Mikor kérjen szót a képviselő? Amikor van lényeges mondanivalója a napirenden szereplő kérdésről, erről megalapozott véleménye, kritikája, jobbító javaslata, és az ehhez szükséges ismeretanyaga. Időthúzó, obstrukciónak is számító történelmi, filozófiai eszmefuttatásra, üres fecsegésre, öncélú ügyrendi vita kezdeményezésére ebben a feszített, a naptárral is versenytfutó és nagy felelősséggel is járó munkában nincs szükség. Lehet, hogy mindez kisebb-nagyobb pártpolitikai érdekeket szolgál, de nem viszi előbbre országos ügyeinket. A választópolgárok az ország, sorsunkat formáló legfontosabb és legnagyobb „műhelyébe” küldték szavazataikkal a képviselőket. Ott sem szabad szerepet téveszteni! Ezért nem tetszik, sőt elítélendő; az igazolatlanul mulasztó, az újságot olvasgató, az iskolás módszereket idéző idegen gombokat nyomogató, a bóbiskoló képviselői magatartás. Persze ők is emberek, mondhatjuk megbocsátóan. Igaz, de több tartásra, keményebb munkára van szükség. Egy egész ország figyeli munkájukat, és ettől várja életének javulását. Tudjuk azt is, hogy a képviselőknek azon kívül, hogy a hét két, újabban három napján egyre hosszabb ideig tartó üléseken kell részt venniük, még számtalan feladatuk van. Bizottsági ülések, a pártfunkciók megbeszélései, kerületükben részt venni a közéletben, fogadónapokat tartani, és saját pártjuk is ad, vagy inkább adna munkát képviselőinek. A törvényjavaslatokat is legalább egyszer el kell olvasni. Ezért egész emberre van szükség. Nem képzelhető el, hogy ilyen elvárás mellett, bá^ki a képviselői munkán kívül még más kereső foglalkozást is becsülettel elláthasson. Ez csak mindkét felvállalt munka rovására történhet. Úgy tudom, hogy egyik megyei képviselőnk már felszólalt a parlamentben, a másik fontos ügyben írt levelet a belügyminisztérium államtitkárának, egyik kép^ viselőnk munkahelyek létesítését szolgain pénzügyi tárgyaláson vett részt. Találkozhatunk velük tanácsüléseken, és közéleti, kulturális eseményeken is feladatot vállalnak. Tehát dolgoznak képviselőink. Lehetne látványosabban? Igen. De talán inkább tartalmasabban! Ezt teljes joggal várják a választó- polgárok. Bízunk abban, hogy ami késik, nem múlik. Az országos ügyek mellett, vállalják fel a helyi gondokat is. Legyenek megyénk lakosságának fáradhatatlan képviselői! Minderről pedig kapjunk hű és tárgyilagos tájékoztatást megyénk egyetlen napilapjában. Sok ez a kívánság? Nem. Mindez megtehető az ellentéteket feloldó nyílt, korrekt vitával, kölcsönös megértéssel, a személyes indítékok csatabárdjának elásásával, és a nagy közös ügyeinkre figyelő munkával, a parlamentben és a szerkesztőségben egyaránt. Dr. Várkonyi József Sárga lapot kaptak a képviselők Hatalmi túltengés, nagyképűség, elbizakodottság, általánosítás, munkájukat és magatartásukat jellemző kritikátlanság csendült ki a képviselők által megfogalmazott, az Új Nógrádnak címzett levélből. A válaszadás tartalmával - merem hangsúlyozni - nagyon sokan egyetértünk. Az őszinte igazság, a tárgyilagosság szólalt meg a reagálásban. Többek között arra is választ kaphattak a képviselők, amit a parlamenti tudósítások kapcsán kifejtettek. A cikk írója ezt célbataláló példákkal támasztotta alá. A szókimondó véleményt mi se rejtjük véka alá! Ezzel a válasszal maximálisan elégedettek vagyunk. Mi nem tapsban kifejeződő képviselői gépezetre szavaztunk, hanem harcos szellemű, tárgyilagos, a realitásokat ismerő, ha szükséges az igent és nemet is kimondani tudó és merő , nyíltszívű képviselőkre voksoltunk annak idején. Nem szabad elfeledni, hogy „mentelmi jog” a hevenyészett, érdektelen mondandónak a bliccelő, vállakat rángató, a kényesebb kérdéseket megkerülő, véleményt nem mondó - népet és munkást csak látszatban képviselő - honatyáknak nem jár. Amennyiben - tisztelet a kivételnek - a képviselők csak a jogot birtokolják, a kötelességet pedig nem gyakorolják, akkor a piros lap felmutatására a választó jogosult. Gy. T. Salgótarján, Rákóczi út 93. Előremutató bírálat Úgy érzem, itt az igazi demokrácia. Korábban szinte elképzelhetetlen volt, hogy a megyei lap ilyen logikusan, közérthetően tárja fel a képviselők eddigi elég passzív munkáját. Ezt nagyon tudom becsülni, hiszen a megjelent kritika előremutató, rátapintott azokra a negatív tendenciákra, amelyek - úgy vélem - az új képviselők gyermekbetegségei. Remélem, ők is így értékelik a kritikát, és nem személyük elleni támadásnak tekintik, mint ahogy a szerkesztőség sem veszi a napilapot bíráló levelet a megyei lap elleni támadásnak. Mindenesetre a két cikk rendkívül nagy visszhangot váltott ki. Egy amatőr tollforgató a népre nem hivatkozhat, de azt mondhatom, hogy a város lakosságának jó része így van ezzel. Bizonyítékul annyit, hogy a pavilonokból „eltűnt” az Új Nógrád, az én előfizetett példányomat pedig nyolc-tíz ismerősöm kérte kölcsön. Igaz, hogy már a pártállami időszakában is - elvétve - előfordult hasonló bírálat, melyben épen az egyik képviselő, Speidl Zoltán, a volt megyei pártbizottság elsőtitkárát kritizálta igen , élesen. Én a magam részéről gratulálok a kitűnő válaszhoz. Reméljük, hogy a képviselők is építő jellegűnek és nem személyük elleni támadásnak tekintik a kritikát. Mucsi Lajos Salgótarján