Új Nógrád, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)
1990-07-18 / 90. szám
1990. JÚLIUS 18.. SZERDA iLEumn I s Kelet felé...II. Május elseje a Nagy Falon Adni vagy nem adni? A műtőasztalnál nem lehet várni... A Fal - Badalingnál, Pekingiül 40 kilométerre Első délelőttünk Pekingben a visszafelé szóló vonatjegy megvétele után a kínai császárok Nyári Palotájában folytatódott. Útikönyvünk szerint egy teljes nap szükséges a megtekintésére, valóban, mikor odaértünk a bejárathoz, a hatalmas park térképét átnézve nem tudtuk, hogyan induljunk el, mivel kezdjük a kirándulást. A tájékozódás azért is volt nehezebb, mivel angol (vagy más európai nyelvű) feliratot csak elelvétve találtunk. Angolul beszélő embert pedig csak egyet, aki idegenvezetőnknek ajánlkozott pár jüanért. Ezt 10 hiábavaló perc után kifizettük neki, és egyedül folytattuk utunkat a Nyári Palota dombjain. A kínai császárok kedvenc szórakozásának, a színháznak szentelt épület után a Feltámadt Buddha templomához értünk, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a park háromnegyedét alkotó tóra. A hatalmas tó nagyrészét ki- sebb-nagyobb csónakok lepték el, és a Pekingben sosem hiányzó zene, zsivaly is felhallatszott a dombtetőre. A templomban egész más hangulat fogadott minket: csend, félhomály-ésatercm mélyén egy embernagyságú Buddha-szobor több kézzel és arccal, ajkán pedig titokzatos mosoly. Ugyanezt a vonást újra láthattuk a többi szobornál is: a „fekvő Buddhánál” csakúgy, mint a Lámatemplom „óriás Buddhájánál”. Mivel útikönyvünk azt írta, hogy ezen a tavon mindenkinek ki kell próbálni a csónakázást, aki erre jár, mi is lesétáltunk, és áthajóztunk a park másik felén található félszigetre. Alaposan elfáradtunk, pedig másnap még nagyobb feladatra vállalkoztunk: a falramászásra. Természetesen a Nagy Fal „megmászásáról” van szó. Többen kérdezték tőlem: Végig mentetek a Nagy Falon? Be kell vallanom, nem. De ezt nem érzem szégyennek, hiszen a fal hossza körülbelül hatezer kilométer. Azt is megtudtuk, hogy ezt a létesítményt a világ hét csodájának egyikeként tartják számon, és hogy a Holdról is látható. Meg is követelte tőlünk a magunkét: harminc percig tartott, míg badalingi szakaszának legmagasabb bástyájához felértünk a hegy lábától. Nem csak a hegymászás nehezítette meg a gyönyörködést, jóval inkább a május elsejei szabadságukat itt töltő turistahad akadályozott minket abban, hogy igazi megilletődést tanúsítsunk a helyhez méltóan. Az össznépi majálisból innen távozva sem vonhattuk ki magun- kai> a további három napon a Mennyei Béke terén, a Bei Hai parkban, az Illatos hegyen vagy a szállodánk melletti utcán mindenütt megtaláltuk a léggömbárusokat, a békésen sétáló családokat, cs a kínai vásáros bódékat. Ezenkívül más jele nem volt az ünnepnek, a boltok nyitva voltak. a közlekedés, ellátás zavartalan volt. Vagyis ugyanolyan biciklishad az utcákon, ugyanolyan kevés és zsúfolt busz. A boltokban és a piacokon nem várt bőség. Az időjárás egy esős napot kivéve kedvezett nekünk, kellemes nyári melegben néztük végig Peking nevezetességeit. Ez a Nagy Fal után először a hozzánk közel eső Ég Templomát jelentette. Ezt a műemléket is mint minden templomot - hatalmas park veszi körül kis vásári bódékkal, vidámpark jellegű játékokkal. Alapos sétát kell tenni. hoü\ a tacl\ össa"> épületet megnézze, bejárja az ember, de mindenképpen megéri. A főtemplom, az Ég Temploma magasodik a központi helyen, onnan már a Mennyei Béke terére is ellátni. Érdekessége, hogy nem lehet egyetlen szeget. vasdarabot sem találni az építményben (ezt több műemlékükről is leírják, méltán dicsérve a régi kínai építészeket). Hasonló szépségű templomokat láttunk a Nyári Palota mellett lévő Illatos hegyen, ahol az épületeknél már csak a környezet volt szebb: előttünk a város, mögöttünk a Nagy Fal hegyei, közben gondosan ápolt park, botanikus kert, kis tavak. Itt először a nyugalmat, békét sugárzó „Alvó Buddha” szobrát néztük meg, majd tovább mentünk a csonka fehér gúlákból álló „Öt Pagoda Temploma” felé, ahová szintén felmásztunk. Aztán elkövetkezett a Tiltott Város meglátogatása is, amit az ünnepek miatt a kirándulások végére hagytunk. Egyikünk, aki látta az Utolsó kínai császár címú filmet, e helyen sok filmbeli helyszínre ráismert. De mi is el tudtuk képzelni, ahogy felfelé halad a császár a csak általa használatos úton („A császár útja”), s az egyik sárga tetős templomban megkezdődik a követek fogadása. A szolgák (a köznépből kiválasztott kiváltságos ezrek) az oldalfolyosókon, udvarokon szorgosan tevékenykednek, az egész vízzel körülvett komplexumot pedig ezer katona védelmezi az esetleges támadástól. Gyönyörű kiállításokat néztünk végig - például az óragyújteményt, ahol nyugati uralkodók felbecsülhetetlen ajándékai és a császárok fejében fogant elképesztő óracsodák is megtalálhatók. és szomorúan vettük észre, milyen hamar elment a nap. Ottlétünk két utolsó programja a lámakolostor és a pekingi állatkcrt volt. Az előbbi a városközpontban található, metróval is el lehet érni. Gondoltuk, ez egy-két órás program lesz, és nagyon meglepődtünk, amikor kapuján belépve a megszokott sok kis épületet találtunk. Annál is inkább, érdekes volt ez a hely, mivel itt igazi szerzetesek is élnek. A templomok tele voltak füstölőkkel, amelyek elé az utca embere is letérdelhetett imára. Maga az ima nagyon hasonlított a keresztényi hitgyakorlatra. A hely főtemplomában állt az „Óriás Buddha”, három emelet magasan, a fejünk fölé emelkedve. (A földszinten csak a lábai voltak). A kapun kilépve értettük meg, miért gyakorolt ránk olyan nagy hatást ez a kolostor: az utcán biciklisták, nyugati autók, jobbra-balra magas irodák és szállodaépületek - belül pedig több ezer év bölcsessége, békéje, tisztasága. Megint fölmerült bennem a kérdés: Meg tudnánk-e ma csinálni ezeket az épületeket? Lenne-e ember, aki egész életét templom részének kifaragásával, vagy kidíszítésével töltené? Egész másfajta benyomást gyakorolt rám az állatkert. Egy-két fajt most láttam először élőben: flamingót, pandát, ezek előtt hosszú perceket töltöttem. Viszont a majomházból kimenekültünk, olyan nyomorúságos körülmények között találtuk a szerencsétlen „rokonokat”. Visszafelé, a városközpontba tartva, érdekes élményünk volt: egy kínai fiú angol tudását felhasználva beszédbe elegyedett velünk. Megkérdezte: beszélünk-e angolul. Közölte: honnan érkezett, mit csinál itt (valahonnan vidékről, és dolgozik), majd áttért arra, hogy mi kik vagyunk? Hosszabb magyarázás után megértette: Magyarországról jöttünk. Széles mosoly, majd-a következő kérdés: Magyarország socialist? Ráztuk a fejünket - nem, nem vagyunk márs szocialisták. - Nem? - Arca elkomolyodik, valamit motyog, és elfordul. Beszélgetést befejezettnek tekinti. A Pekingben töltött nyolc nap kiváló volt arra, (az aktív pihenésen kívül), hogy felmérjem, erre az országra egy élet kell: hogy a többeurópányi területet és az igazán nehéz nyelvet megismerje, megszeresse az ember. Sok-sok élménnyel telve köszöntem el: Viszlát Peking, vagy kínaiul: Zagyién, Bei Jing! Kovách Judit Regina A Nyári Palota egyik impozáns épülete Bobrovics Árpádot tulajdonképpen nem is a véletlen, hanem a józan megfontolás vitte a véradók népes táborába.- Jó tizenöt esztendeje hívtak be katonának. A magamféle sla- aj persze igyekezett körbenézni, ogyan és mint lehetne a katonáskodás mellett minél több időt otthon tölteni. No, erre volt jó a véradás. Akkoriban két nap szabadságjárt minden véradás után, így jelentkeztem én is. Aztán ahogy az embernek egyre inkább benő a feje lágya, rájön, hogy nem csak ez a fontos. A későbbiekben ót sem kerülték el a kisebb-nagyobb bajok, akadt műtétje is. Egy ízben vért is kapott Azóta is rendszeres véradó, az ötvenszeres megjelenést igazoló jelvényt már megkapta, a hozzá való elismeréssel együtt. Lassan-lassan közeledik az ötvenötszörös véradói ranghoz, egyelőre nem is akarja abbahagyni. Bobrovics Árpád Pásztóit a polgári védelem vezetője, törzsparancsnok. így aztán nem csoda, hogy „hivatalból” is tudja, mennyire fontos a vér az egészségügyben. Mostanában sokat beszélünk róla, mondhatnám azt is. siránkozunk, hogy egyre kevesebb a véradó. Előfordul olyan eset, hogy össze kell kéregetni a megfelelő mennyiséget, Pedig aki a műtőasztalon fekszik éppen, az nem várhat, az operáló orvos sem. Vér nélkül nincs gyógyítás, ez olyan igazság, amivel vitatkozni nem lehet. Valamilyen tehetetlenséget is érzek a dologban.- Mégpedig?- Mindenki rohan, mindenki fut. jajgatunk, hogy nem tudunk megélni. Sok igazság van ebben, az tagadhatatlan. Meggyőződésem viszont az is, hogyha egy gyár vagy szövetkezet, vagy akármilyen vállalat egy-egy napra öt- nyolc-tíz vagy akár tizenöt ember néhány órai távollétét nem tudja pótolni, akkor azt nyugodtan meg is lehetne szüntetni. Nem szórakozni mennek, többségük régi véradó, és aki esetleg meggátolja a részvételüket gazdasági helyzetre meg nehézségekre hivatkozva, az gondoljon arra, hogy ne adj isten még neki avagy bármelyik hozzátartozójának is szüksége lehet segítségre. Mit szólna vajon, ha a betegágy mellett azt felelnék az orvosok, sajnos nem tudunk segíteni, nincs vér, elfogyott... Ugye még viccnek is rossz?- Talán a véradás fontossága siklik el, vagy talán nem is gondolunk rá idejében.- Elképzelhetőnek tartanám azt is, hogy azok, akik súlyos helyzetben vért kaptak, netán a halálból hozták vissza őket, valahogyan „viszonoznák" ezt. No nem arra gondolok, hogy a legyengült, gvógyulófélben lévő beteg adjon vért, hanem esetleg van olyan hozzátartozója, rokona, aki szívesen megteszi ezt helyette. Biztos vagyok benne, ily módon is növekedhetne sok százzal, netán ezerrel a véradók száma.- Talán sokan az AIDS-től is tartanak...- Eszembe sem jut. Biztos vagyok benne, hogy a magyar egészségügyben az egyszer használatos injekcióstúk mellett fertőzés nem lehet. Aki meg nagyon „virgonc”, elkaphatja más úton- módon is. Nálunk, a megyei parancsnokságon becsülete van a véradásnak és a véradónak, nem feledkeznek meg az elismerésről.- A családja tudja, hogy véradó?- Hogyne. A fiam most hat- esztendős, amikor megjövök a véradásból, mindig megkérdezi: - Apa milyen volt, fájt-e, amikor megszúrtak? Az meg a kedvenc játékai közé tartozik, hogy előszedi a jelvényeimet, magára tűz- ködi. és nagy büszkén feszítve mondja: Na milyen vagyok?... —cs— Fotó: I)áhcl „Do you speak English? Hangzott a hét végén Zagyva- pálfalván a Gerelyes Endre Művelődési Ház színpadán. A kérdést egy tízéves fiú tette föl egy hasonló korú kislánynak, aki magabiztosan vágta rá: Yes. Ezek a percek az idén másodszor megrendezett angol nyelvi tábor végét jelentették. A művelődési házban az ilyenfajta, kéthetes intenzív nyelvtanfolyamnak ötéves hagyománya van már, s remélik, jövőre sem szakad meg a sor. Az itt 40 angolórát végigtanuló, s mellette sokat pihenő általános iskolások nagy lelkesedéssel fogadták a színes programokat: a két héten át tartó versenyt fiúk cs lányok között, az uszodalátogatást, kirándulást és mozinézést. Legnagyobb élménynek mégis a 30 személyes, hálónak berendezett színházteremben kempingágyakon, hálózsákokban töltött esték, éjszakai zsíroskenyérpar- tyk maradtak meg számukra. Á tábor zárómúsora végeztével a gyerekek - aktivitásuktól függően - különböző kis ajándékokkal és szép emlékekkel térhettek haza Pásztóra, Érsekvad- kertre, Szécsénybe. Monorra. Balassagyarmatra, Alsó- és Fel- sőtoldra és Salgótarjánba. Felújítás a rendházban A szentkút! ferences rendház mögötti dombon 50-60 éves kereszt áll, amelyet világító keresztként ismertek, de mára tönkrement. A tíz méter magas, öt méter széles keresztet fosz- foreszkáló anyaggal akarták bevonni, de a számítások szerint az összes költség több mint 200 ezer forint lett volna, így lemondtak róla. Az udvar támfalait viszont kijavították, és karácsonyra felújítják a 250 éves barokk templom tetőszerkezetét. [postánkból ! Válasz a „Királyi akció” című írásra! Tisztelt Adorján Úr! Olvasván cikkét, engedjen meg néhány megjegyzést. On szerint Király Zoltán kierőszakolta a népszavazást és támogatást kapott a volt elvtársaitól, az MSZMP-t és az MSZP-t említi - kissé ez ellentmond a valóságnak. A Király-féle csapat, melyet Ön emleget, már akkor fel akart szállni a „kelet felé” robogó vonatra és meg merték húzni a „vészféket” amikor még a mostanában oly sokat hallott hángzatos reformerek nagyon távol voltak ettől a vonattól. És most, mikor Záhonynál a vonat megállt, hirtelen megtelt a reform embereivel, és azokat akarják most kidobni a vonatból, akik először szólni mertek. Szembe szállva az akkori kommunista vezetéssel Király, Pozsgay, Horn és Németh egyaránt a reform elindítóinak tekinthetők. Ók a népet képviselve, most segítségül hívnak bennünket. Király és csapata felvállalta a népakaratot, nem csupán kezdeményezve, hanem képviselve azt. Hiszen ők is nép által választott képviselők! A sakktáblán a „parasztok mögül” eléjük lépve megtette a csikólépést, védve azokat. Ön. mint írja SZDSZ-es, azt is jól tudja, hogy 350 millióba kerül a választás. Tudom, nagy ez az összeg ebben a gazdasági helyzetben, de úgy gondolom, hogy egy nemzet sorsát meghatározó, a nép által kimondott igen, vagy nem döntés mellett eltörpül ez az összeg. Hiszen az elmúlt évtizedekben dollármilliárdokat sikerült a nép tudta nélkül elherdálni. És ha már demokráciáról beszélünk, akkor válasszunk úgy köz- társasági elnököt, hogy döntsön és válasszon a nép. On szerint bízzuk a parlamentre a választást. Hogyan bízzunk a honatyáinkban, amikor a néhány nappal ezelőtti országgyűlési tudósításból kicsit Odafigyelve kitűnt. hogy 90-100 képviselő átlagban nem szavazott. Talán évi szabadságukat töltik? Vagy nem tudták eldönteni, hogy igen vagy nem? Vagy talán megunták azt a vitát, ami sokszor az utcai árusokéra hasonlít, nem tartva tiszteletben egymást, lehurrogják a hozzászólót, mert MSZP-s vagy éppen FIDESZ-cs! ^ Ön túl optimista, hiszen azt gondolja, ez a parlament alkalmas a választásra. Szerintem nem, hiszen Ön sem hiszi komolyan, hogy egy MSZP-jelöltet az Ön pártja támogat, vagy éppen fordítva. Majd ha minden képviselő nemzetben tud gondolkodni, nem pedig pártban - tisztelet a kivételnek -, majd akkor megkapják a nép bizalmát. Addig pedig igen is válasszon elnököt a nép. Noskó Sándor