Új Nógrád, 1990. június (1. évfolyam, 50-75. szám)
1990-06-02 / 51. szám
6 Lélektől lélekig PÜNKÖSD 1990. JÚNIUS 2., SZOMBAT Franka Tibor hazaért Keresztállítás a Cserhátban Franka Tibor is megragadta a (eszületet. Cserhátszeoitiván és Alsótold között az út mellett ásták meg a keresztet befogadó gödröt. örökre. Franka Tibor az idevalósi, fővárosi zajban élő, egyre jobban hazahúzó. ö az egyik cserháti dombon, én a másikon, a közöttünk levő házakkal teleépített völgy nem elválaszt, összeköt. Látjuk egymást, de csak a keresztnél találkozunk először, május legelején, amikor Tibor, a tol- diak segítségével útszéli pléhkrisztusos igazi falusi feszületet állít. „Merjenek a halandók.” Minket ide a toldi iskola- ügy kötött egészen. Tibort inkább visszakötötte. Jó nyolc éve egyre többet fordul meg itthon, felment a dombra a kis házába, de gyakorta felmegy Tóidról sok jóbarát, rokon is talán. Édesanyja Lukács Sarolta volt alsótoldi, édesapja Franka Pál meg a szomszédos Cserhátszentiván szülötte. Maga Tibor, a Magyar Hírlap főmunkatársa —, ha jól jegyeztem meg a könnyű szélben azon a napon — Szolnokon született. Ide járt sokat nyaranta, nagyszülők voltak itt, sőt még régebben földek is körös-körül, ami a családjáé volt. Állt kereszt itt, a két falu útkaréjában álló ponton, de azt valahogy eltüntették az utóbbi évtizedek. A toldiak szemérmesen mondják „kirohadt annak az alja, aztán kidőlt, elvitték...” A fiú mást mond, miközben segítői ássák az újonnan faragott kereszt (Bercsényi Zoltán kezét dicséri) új helyét, de a lehető legközelebb a régiéhez a porhanyós földben. „Ne 'féljenek az emberek. .. Induljanak el bátran mások is az úton, tegyenek mások is, ne féljenek...” Bercsényi Pista bácsi, a keresztfaragó' Zoltán, Tibor András nevű bátyja, Tibor felesége, Sándor László, Deák Zoltán és maga a keresztállító gyors, biztos munkával végzik a kereszt helyretételét, rajta a hagyománynak derűvel is sugárzó, de a léleknek, még külön is szóló pléhkrisztus- sal, talán éppen Deák Zoltán volt (ha jól emlékszem), aki a mintát levette papírral Tiborral együtt a fel- sőtoldi faluszéli kereszt alakjáról, azt azután szépen kimunkálta lemezből és meg is festették, még az utolsó órában is volt igazítani való rajta. Nem esik sok szó. Inkább csak Pista bácsi emlékezik a régi időkre, a többiek úgy végzik a dolgot, mintha mindig is keresztet állítottak volna, pedig alighanem ez az első. Sokáig nem volt ember, aki megtehette volna. Segített itt mindenki, Klátyik András tanácselnök, a hely, az engedély kiadásával, a szövetkezettől Ku- csik Ervin, a jó tölgyfa kiválasztásával. Tibor asszoAz alsótoldiak a kereszt behelyezésének perceiben. Sokat hallottam róla, de kezet soha nem szorítottunk. Egy faluban élünk időmként, tudunk talán egymásról „ott fent vett kis földet, épített víkendházat Franka Tibi, a riporter” —. mondják nékem, s talán mondják neki is, hogy van ideát, a régi falu felőli dombon egy kollégája, az aki nagy lassan azt a „ré- gi-új házat” építi, a kétszáz éveset újra. a régvolt Micsutka—Mender-félét. Hát az lennék én. Jövünk Alsó- toldra, amikor a munka enged. Jövünk apránként, magam csak amolyan bevándorló, egyszer majd ideérő nya elülteti a két földlabdás tujafát, igazítanak az előre- kész kerítésen, virág kerül a tartóba meg víz, jön a szép fény a Bészma felől, sugárzik a déli nap. A táblán ez áll: „Szüleim és ittélők tiszteletére — Franka Tibor, András és családjaik.” Az emberek majd megemelik kalapjukat s ha a Háttérben a cserhátiak kedvenc hegye a Közép-hegy és a Bészma, s az út mellett az új feszület. beszentelés is meglesz, keresztet vetnek. Itt most újra hazaért valaki. Mert keresztet csak az állít, aki otthon van. T. Pataki László Fotó: Rácz András Fatimái jelenések PERESZTROJKA ÉS VILÁGVÉGE Ami mostanában Kelet- Európában történik, nem más, mint „az Isten segítsége a világ érdekében, azért, hogy megszabadítsa a pusztító atomháború veszélyétől.” Az események e látnoki megvilágítása ezúttal nem a politikai kommentárok világából származik- Egy törékeny hölgy írta le, a 88 esztendős Lucia nővér a zárda pártvillongásoktól mentes fedezékében, e.gy látnok biztonságával. Lucia nővér az utolsó élő tanúja annak a három gyermeknek, akikre 1917-ben, Fatimában, jelenés formájában rábízta titkait a Szűzanya. Részletekkel a „30 giorni” című olasz, katolikus folyóirat szolgál, új megvilágításba helyezve a politika néhány történését. Eszerint a gondviselés akarata érvényesült II. János Pál 1984. március 25-i üzenetében is, amikor Mária szívének oltalmába ajánlotta a világot, és abban is, hogy néhány hónappal később pártfőtitkárrá választották Gor- bacsovot. A katolikus lap arra is felhívta a figyelmet, hogy a fatimai jelenések időpontja egybeesik az októberi forradalom véres eseményeivel — igaz, hogy csak 1930-ban ismerte el az egyház e jelenéseket. Azóta igyekszik megtudni a világ, hogy mi is volt az a három titok, melyet a Madonna a három gyermekre bízott. A titok továbbra is titok maradt. A „30 giorni” Lucia nővér levelének közreadásával nem zárja ki a lehetőséget, hogy a harmadik — s egyben a legszörnyűbb titok — Kelet-Európa helyzetére yonatkozik. „Egyes vélemények szerint magának a Szentatyának is az a meggyőződése, hogy a keleteurópai események a fatimai ígéreteknek megfelelő- c,n alakulnak.” Konczek József: SZELÍDCSALÁN A hegylábakhoz nem lapul falu. A faluk nagy mező közepén feküsznek. S a patakvölgyet eltakarják fűszerillatú vadvirágok. Fodormenta, arcnélküli buzogány. De közte megél a szelídcsalán is. Kifejezhetetlen részletekben gondozza magát a rét. Füzbokrai éledeznek, szekfü száraz feje rezzen. A reggel talán még nem hangolta össze valamennyi létezője életét. Csak párolog, susog, szellőzik minden. Ártalmatlanul. S nem érzi. hogy levélfonákja alatt kutatott a tekintet. Egy törtgally-keritésen átvonul az özcsapat. Még visszanézi a bámulatot. Belátom a környéket. Olyan alakú, mint egy szelet kenyér. Szememben a táj karéja. Kiharapok belőle egy verset. S mindegy is, hogy fű vagy fa. ha lélegzése égig ér Újabb sorok — régiekről SZEMELVÉNYEK DR. MESZLÉNYI MIHÁLY GYÉMÁNTMISÉS KANONOK ÉLETÉBŐL Korábban közöltük, hogy dr. Meszlényi Mihály kanonok volt balassagyarmati lakos, Budapesten él és nyugdíjas korában gondolatai ma is Visszajárnak régi pátriájába, ahol legszebb fiatal napjait töltötte. ősi szokás volt Balassa- gyairmaton is. hogy minden év augusztusában zarándokok indultak Szentkútra. a Mária-búcsúra. Jeszenszky Kálmán apátplébános idejében az egyik évben megkérték Meszlényi Mihály kispa- pot, hogy ő vezesse a hívőket, akik között csupán tízen voltak férfiak, ők a lobogókat vitték, a nők száma a százat is meghaladta. Gyalogmenetben indultak Szé- csénvbe, innen Npgylócba, ahol a plébánián vacsorát kaptak. Házaknál, vagy a kazlakban aludtak. Másnap értek Szentkútra. Nagy boldogasszony ünnepén ferences barátok fogadták őket. akik fáradságot nem kímélve idegen papok segítségével éjjel-nappal gyóntattak, miséztek, szentbeszédet mondtak. A nép virrasztott, imádkozott. A körmenetben már legalább tizenötezer ember vett részt. Lelkiekben megerősödve a gyarmatiak aznap visszaindultak. Sajnos, férfiaink útközben — nyilván a bor hatására — nézeteltérésbe keveredtek a gyöngyösiekkel, melynek következtében néhány zászlórúd is eltörött. Mihály kispap. idegességében haját tépte és szörnyen izgult mikor Balassagyarmat határában találkozott az őket váró apát úrral. Sok rózsafüzért elmondott, hogyne legyen baj, ne tudódjon ki az' incidens. És az ima meghallgatásra talált. De ez az -eset, soha nem került be a plébánia história domusá- ba. * Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán a mi Mihály teológusunk bizony sokszor kény- szerböjtölt. A szemináriumban reggel rántott levest kaptáik vékony szelet kenyérrel, azt is állva ették, nemrég jöttek a szentmiséről, szobarendet is ők csinálták, elszaladt az idő, rohadtak az egyetemre. Ekkor történt megrökönyödésükre, hogy a hittudományi képzés idejét négyről öt évre emelték. Baóura László spirituális lelkivezető, szent életű ember volt, vigasztalta a papjelölteket. Furcsa stílusa volt, öt—tíz év előtti papírokból ismételt, már előre lehetett tudni, mit fog moindani. Különösen a frontot járt teológusok. korábbi katonatisztek kifogásolták a mondanivalót. A legnagyobb botrány akkor keletkezett, amikor Bobula ódon szövegében Lábatlan Szent Katalinról kezdett beszélni. Ekkor az egyik volt katonatiszt teológus felállt és azt mondta: „Hagyjuk mái Lábatlan Szent Katalint, hiszen az nem is tudott volna vétkezni! Inkább tessék Szent Lászlót emlegetni, aki nemcsak szent volt, de hős, vitéz katona is.” — Lett is ebből oilyan botrány, hogy a felszólalót „eltanácsolták” pedig diáktársai nagyon szerették. E teológusból később egyetemi tanár lett. * Nógrádmarcal községben, abban az időben a legnagyobb úr: Sztranyavszky Sándor földbirtokos-politikus volt, aki belügyminiszter korában új harangot csináltatott a katolikus templom részére. Csernoch János hercegprímást kérte fel a-szentelésre. A bíboros Meszlényi Mihály teológust magával vitte, hogy vegyen részt az asszisztenciálásban. A prímás szokása szerint pontosan étkezett, de a falu határában senki sem várta. A fogadására küldött alispán, főszolgabíró mind elkéstek. A hercegprímás nem zavartatta magát, pontosan tízkor megkezdte a, szentmisét. Már a szentmise felajánlásánál tartott, mikor a fogadóküldöttség megérkezett. Sztranyavszky szúrós szemével majd’ felnyársalta a no- tabilitásokat. Á szentmise után következett a hosszú szertartású harangszentelés és a harang felhúzása a toronyba. Az ünnepség után, a hercegprímás bevonult Sztranyavszky rezidenciájába átöltözni. Ekkor jött aztán a „mosakodás" az alispán és fogadóbizottság tagjai részéről. Ekkor is kitűnt Csernoch János bölcsessége, nem ’ engedte befejezni a gyatra szöveget és csak any- nyit mondott: „Az a fontos, hogy az örökkévalóságról ne késsetek le”. Ezzel az egy mondattal feloldódott minden harag, nyugodtan ültek le a nagy ebédhez. Mihály teológus Drahos János esztergomi irodaigazgató mellé került, aki megsúgta neki, hogy kedveli a prímás és ha kitart szép jövő áll előtte. Mihály szorgalmasan tanult, különösen kedvelte Trikál r*s József professzort, aki később Balassagyarmaton, a szalézi templomot építette, Filozófiát tanított és „meg- szerettetően" adta elő a tantárgyat. Vizsga alkalmával megnyugtatásként azt mondotta: „Néha többet ér egy szál kolbász, mintegy szekér filozófia. . .” Az akkori idők nagyjai voltak tanárai: Tóth Tihamér. Schütz Antal, Pataki Kornél, Székely—Kmos- kó—Luktits—Hanoy profesz- szorok, minden időknek talán legnagyobb professzorai. Trikál József: „Érdemes e élni? Madách tanulmánya” örök figyelmeztetés és ez maradt Meszlényi Mihály számára is: „És szülőhazám földjén, az Ipoly partjánál, hazám határánál százszorosán átérzem a kornak és hazámnak szenvedését és mégis lelkesen kiáltom: érdemes élni!” Tekintélyes, komoly tanárok munkája meghozta a kívánt eredményt, a számtalan nélkülözés megedzette. kemény életre szoktatta a kitűnő tanulót, az eminens teológust, akit még a már nagy beteg Csernoch bíboros szented pappá. A mise végén a hercegprímás rövid beszédet mondott. Szó szerint idézem: .,Legyetek jó papok! Eskütökhöz híven engedelmeskedjetek 'mindig a Fő- pásztornak. És ne igyatok, mert részeg papom van mar elég.. .” Ezzel véget ért a ceremónia és újmisés papunk azt gondolta. hogy legalább két hónapos gondtalan szabadságra mehet. De nem így történt. Már augusztus 25-én megérkezett a sürgöny Esztergomból, a főhatóságtól. hogy Rimócra nevezték ki káplánnak. A szemináriumban azzal ijesztgették egymást a kis- papok: ,.Tanulj fiam. különben Rimócra kerülsz. . .” Ugyanis abban az időben Rímóc elhanyagolt plébánia volt, primitív életkörülmények között távol a kultúrától éltek papjai és sajnos, legtöbbjük keserűségében ivásra adta fejét, Meszlényi Mihály elődje is delérium tremensben távozott a túlvilágra. A káplán szobája verandáról nyílott. Berendezése egy öreg szekrényből, szalmazsákos ágyból, rozoga lábú asztalból, egy valaha náddal bélelt székből, egy hokedliből, (rajta vörös lavór) és egy csizmahúzóból állott. Első éjszaka, — hajnali fél négykor — felzörgette a sekrestyés, haldoklóhoz hívták. Meszlényi Mihály, az oltáriszentséggel elindult első papi útjára. (Folytatjuk) (Kamarás)
