Új Nógrád, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)

1990-05-12 / 33. szám

1990. MÁJUS 12.. SZOMBAT

3

„A szellemi érvágás megsebzi a nemzetet!”

Füst van, por nincs

(Folytatás az 1. oldalról.)

Van még egy kérdésem Agárdi Károlyhoz, mégpedig a gyár kéményei által kibocsátott por mennyiségéről. A főmérnök újra nyugodtan válaszol, mert ez ügyben sincs gondjuk. Egyébiránt pedig elmondja: a magyar szabvány szerinti megengedett porkibocsátás 21 kilogramm óránként. Ez az arány náluk — mérések sokasága bizonyítja: — 1,5 kg óránként.

Gratulálni lenne kedvem, minthogy lakossági bejelentés és panasz alapján a Salgótarjáni Üveggyapot Rt. milliókat költött — ráadásul igen hatékonyan — környezetvédelmi célokra. Ám nem teszem, mert talán „állandó levelezőik” is nyugodtak lesznek Agárdi Károly információi után, s az rt. ez irányú munkáját megköszönik. ..

*

Ahogy kijövök az üveg- gyapot-rt.-ből, körülnézek. A cég szomszédságában lévő gyár kéményeit fürkészem, s látom: hatalmas füstfelhők somolyognak...

Vaskor István

(Folytmtáa az 1. oldalról.)

dött az ösztönzőerő, hiszen a találmányi díjat is megadóztatják. A visszaesés harmadik tényezője: kék útlevéllel a zsebében a kiváló szakember abban a nyugati országban dolgozza ki az ötletét, ahol jóval kedvezőbb feltételeket biztosítanak számára. Márpedig a szellemi érvágás megse.bzi a nemzetet!

— Szükséges tehát olyan érdekvédelemről gondoskodnunk, hogy aki elkezdi a fejét törni és valamit kitalál, lássa azt: feltörhet az alkotása révén! Tehát legyen tudatában annak, hogy nem kell neki ezer kilométerrel nyugatra feltalálnia, hiszen itt is lehet belőle valaki. Amíg ezt a lehetőséget a szakemberek nem látják, addig ezt a lyukas zsákot bármennyi kölcsönnel sem tudjuk megtölteni. Ez kizárólag akkor lesz lehetséges, ha a lyukas zsákot előbb befoltozzuk, utána extra profitot eredményező termékeke.t hozunk létre, ez viszont elképzelhetetlen újdonságok, találmányok nélkül. Szeretnénk elérni: a magyar feltaláló viselje olyan büszkén a titulusát, mint a francia a becsületrendet a gomblyukában.

— Tehát szélesíteni akarják a táborukat, erősíteni az érdekvédelmet. Ha jól tudom, május 30-án, a budapesti Jurta Színházban rendezik első országos közgyűlésüket.

— Igen, s az eseményre meghívtuk a parlamenti pártok és az érdekképviseleti szervek képviselőit is. A feltalálók a helyszínen csatlakozhatnak az egyesületünkhöz. Kaptunk némi állami támogatást, a közgyűlés kiadásainak fedezésére, később azonban önfinanszírozók leszünk, s némi tagdíjat fogunk* fizetni. A bejegyzésünk arra is fel- logosít bennünket, hogy később menedzseléssel is foglalkozzunk, de egyelőre az érdekvédelem a leglényegesebb teendőnk. Hiszen nemcsak a rendszerváltás időszakát éljük, hanem az Európához való csatlakozásunk is küszöbön áll, s a szabadalomjogi és az ipar- jogvédelmi gondok megoldása óriási feladatot ró ránk.- Kolaj László

■ / agy, hogy stílszerű le- “ gyek. hiszen éppen most köszönthettük hazánkban a rokonszenves Károly herceget, Nagy-Britannia trónörökösét és hitvesét, Lady Dianát: Keep smiling. Tudom, tudom, ez inkább amerikai ízű óhaj, és nem angol, de most tekintsünk el ettől a kis különbségtől, annál is inkább, mert azért a Lajtától nyugatra általában mosolyognak a politikusok, s talán nem véletlenül, többnyire még az emberek is. Mi pedig egy idő óta már úgy járunk-ke- lünk saját országunkban, mint akiket folyamatosan az evangéliumi hétfájdalom jár át. Szinte mindegy, hogy valaki beszél-e a televízióban vagy csak nézi. Az biztos, hogy senki se mosolyog. Rámerevedett arcunkra a fene nagy méltóság, a történelmi helyzet, ami az Istennek se akar csökkenni. Egyik történelmi pillanatból a másikba esünk.

Hol van a mosoly országa? Hát ez az. Éppen ez a kérdés. Meg az, hogy van-c okunk mosolyogni. Szerintem pedig majdnem mindegy, hogy van- e vagy nincs? Ez ké[külMV^mény;

Tessék

mosolyogni

rém, csak stílus. Mint a választási kampány, habár más. Ha ugyanis ezzel a jelenlegi, merő történelmi métóságtól merev ábrázattal kezdjük nemsokára a helyhatósági választásokat, félő, hogy előbb-utóbb csupa könny lesz a szobánk. Ha pedig ezek után még a köztársasági elnököt is megint nekem kellene megválasztani, kijelenthetem, rám ne számítsanak. Az ok kézenfekvő. Úgy döntöttem, hogy eddig én választottam — jól-e. rosszul-e, az később derül ki —, most megvárom, amíg valaki engem választ. Nem vagyok egyedül. Erre vár az ország 96 százalékát kitevő pártokon kívüli lakossága, aki tudja ugyan, hogy egyelőre nem jön el a mosoly országa, de azt is. pusztán politikából nem él meg.

Könyörgök, legalább néha juttassanak nekem odaföntröl pár pillanatot, amikor nem kell a nemzet sorsáért aggódnom, hanem a magaméra is gondolhatok. Es kérem szépen, legalább néha mo- solyodjanak el, különben még beledöglünk ebbe a fene nagy méltóságba.

Még az se baj, ha nem őszinte ez a mosoly, csak stílus. Különben is, lehet könny nélkül sírni, ahol senki se lát. A nyilvánosság előtt időnként tessék mosolyogni.

(bte)

Sokszor a padlón

Kétségbeesésre csak néhány másodperc maradt

— A bizonytalanság, ami körülvesz, nem jelent jó közérzetet. IVem tudjuk mi lesz a mezőgazdasági nagyüzemekkel? Nálunk eddig még nincs földvisszaigénylő, sőt, amikot szóba került ez a téma, azt kérdezték tőlem: miért haragszom rájuk, nem dolgoznak eleget. . . ? Ilyen technikai, műszaki feltételek mellett, ezeken a földeken, magángazdálkodást vállalni, nyereségesen termelni, hallatlan bátorságot jelent. Aztán félnek is. Annyi sok mindent mondtak nekik, hogy nem tudják eldönteni: melyik az igazi igazság — mondja bevezetésképpen, rátérve a lényegre, a megnyerő külsejű, ősz szálakkal tarkított szakállú, szemüveges fiatalember, Mészáros László agrármérnök és közgazdász, a szandai termelő- szövetkezet elnöke, aki öt évvel ezelőtt szakember társainak és a tagság aktív közreműködésének segítségével hozta fel a közös gazdaságot a mélypontról a legjobbak közé.

*

— Tudod mi volt a legnagyobb baj? — kérdi felém fordulva. — Elhittem, hogy nekem kell itt elnöknek lenni, amennyiben a tagság rám voksol. Így hát nem volt más választásom — utal az akkori időszak fontos epizódjára.

Mivel egy kicsit értetlenkedve nézek rá, hisz’ jelen voltam a megválasztásánál, s ha jól emlékszem „Ha ilyen lesz a végrehajtás, mint amilyen a mostani fogadkozás, lelkesedés” címmel írt riportomban, ismerve az előzményeket, a többszöri győz- ködést, a vállald el unszolást — kérdem tőle: — Megmagyaráznád az előbbieket?

— Később tudtam meg, hogy megválasztásom előtt már szétosztották a szövetkezetét abban a hiszemben, hogy majd csak megbukok. . .

Az ellenkezője történt. Az igazi alkotó, segítő társakkal és a tagság segítségével, a mindenre való odafigyeléssel, ördöngösség nélkül a következő évben 2 millió 200 ezer forint nyereséggel zárták az esztendőt. Ez az ösz- szeg utána 3 millióra, majd 4 millióra, később 9 millióra, tavaly pedig 6,9 millióra ugrott, guruló forintban. De csak azért, mert a meglevő jogszabályi keretek között nem lehetett többet tartalékolni.

*

Az öt év alatt sokszor került a padlóra. Felállt, leporolta magát, aztán újra nekifeszült, magával ragadva az ugyancsak bizonyítani

akaró fiatal szakember- gárdát. Amikor 1985-ben, a határ kellemes képét a babszem nagyságú jégverés pillanatok alatt tönkretette, csak néhány másodperc maradt a kétségbeesésre.

Abban az esztendőben ki kellett szántani 110 hektár mustárt, a 40 hektár napraforgót is mással kellett pótolni, a tervezett gabona mennyisége pedig csupán 40 százalékát' hozta az elkép- zeltnek. Ebből az akármiből kellett várat építenie, miközben évenként, az igen szigorodó közgazdasági szabályozók következményeit igyekezett ellensúlyozni oly’ módon, hogy gyarapodjék a közös, évenként növekedjék az innen származó személyi jövedelem.

*

— Kemény húsdarálót jelent ma termelőszövetkezetet irányítani — veszi vissza a szót az elnök. — Kétszáz főnek biztos megélhetést nyújtani, 150 milliós árbevételt elérni, az ipari árak — a műtrágya, a tápok stb. —, továbbá a kamat folyamatos és erőteljes emelkedése közepette nem könnyű dolog. Például a tojásfertőtlenítő vegyszer a korábbi ezer forintról 70 ezer forintra ugrott. Az újabb emelés érkezését már előre jelezték. Ezt az ipari áremelkedést, a mezőgazdasági termékek szabad árainak bevezetésével sem tudjuk ellensúlyozni.

Ráadásul a mai hitelpolitika kimondottan vállalkozóellenes. Kissé félve vág neki az ember egy-egy új vállalkozásnak. Csak kiérlelt, jól

előkészített döntéseket szabad hozni, mert nem csak naponként, hanem azon belül is változnak a feltételek. Eddig még sikerült a nagyobb buktatókat elkerülni. Valószínű, ebben a jó megérzésünknek és a kollektív bölcsességnek is szerepe volt — állítja Mészáros László, akinek életrevalóságát, talpraesettségét, alapos, sokirányú szakmai felkészültségét, jólinformáltságát, a lehetőségekre való okos reagálását mutatja, hogy eddig minden évben 20 millió forintot költöttek beruházásokra, fejlesztésekre.

*

— Ha meg tudnám mondani, hogy milyen évet zárunk, akkor most. nem itt ülnék — érzékelteti mai valóságukat, a bizonytalan légkört, annak hatását, az energikus szakember. — Talpon kívánunk maradni. Szeretnénk megtartani az eddigi hagyományunkat, hogy jó munkával előteremtsük a tizenharmadik fizetéshez szükséges összeget, a nyugdíjasainknak pedig az évente ezer-ezerötszáz forint juttatásához kívánatos fedezetet, A mélypontot jellemző 1984. évi egy főre eső 48 ezer forintról a közösből származó jövedelem 1989-ben elérte az évi több mint 120 ezer forint átlagot.

*

— Kívánságaim? — ismétli a kérdést. — Az új kormány viselje szívén a népgazdaságot, ma is stabilizá • ló, devizát hozó mezőgazdaságot, s további fejlődéséhez teremtse meg a szükséges feltételeket. Ne tegye tönkre, ami jó, ami érték, re zi- látja szét, amit külföldön sokkal, de sokkal jobban becsülnek, mint idehaza. A bankrendszer átalakítása 600 millióba került. „Előnyét” viszont csak a magas kamatban érezzük. Megint átestünk a ló túlsó oldalára.

Venesz Károly

VISSZHANG

A kisgazdapárti vezetés leváltása a „szakadárokat” igazolta

A tehetetlen és tehetségtelen emberre jellemző, hogy kudarcának okait mindig másokban keresi, eladdig, hogy még a rágalmazástól sem riad vissza. Ez történt azon a bizonyos nagygyűlésen is, április 21-én, amelyről az Új Nógrád április 24-i száma közölt tudósítást.

Nyilván a helyi szervezetek „vezéreik”-ben eddig vakon bízó küldöttei maguk is ráébredtek végre, hogy valami aggasztóan nincs rendben sem a megyei, de még inkább az országos pártvezetésben. Számon kérték a párt választási sikertelenségének okait, mely Hutyán Pál (akkor még) megyei elnök szerint elsősorban a szűnni nem akaró személyeskedéssel, a vezetésen belüli ádáz pozícióharccal, a széthúzással magyarázható. Azonban Dragon Pál (akkor még) főtitkárhelyettes, akinek mégiscsak sikerült az országos listáról a Parlamentbe kerülnie, „megnyugtatta” (vagy ismét elandalította?) a küldötteket, a régi és az új megyei vezetőket: itt Nógrádban kizárólag, sőt nagymértékben az országban is, a gyenge FKgP-s eredményekért szerénységem és a választási kampány küszöbén kiszakadt nemzeti kisgazdapárti vezetőtársaim a felelősek.

Majd gátlástalanul meg is

rágalmazott. Azt állította, hogy egy-egy beszervezett kisgazdapárti tag szervezési költségeként ezer forintot kértem, s hogy Herczeg János, a kisgazdapárt egykori (egyik) megyei vezetője, miattam lépett át a keresztény- demokrata pártba!? Azt is a szememre vetette most, hogy 1989 első felében, csupán 63 párttagot tudtam Nógrádban beszervezni.

*

Ami a tényeket illeti, azok az alábbiak:

0 1989 júliusáig (az érdi nagyválasztmányig) valóban mintegy 70 főből állt (öt helyi szervezettel) Nógrádban a kisgazdapárt. Szépíthettük volna a számokat, mint tették ezt sokan.

Ilyenféle lakkozásra azonban nem volt szükség, mert — ezt ahogyan akkoriban igen sokat hangoztattam a párt országos vezetőtestüle- teiben — Nógrádot csak Nógráddal lehet összehasonlítani. Az ilyen összehasonlítás szerint pedig (ma ezen lehet derülni és mosolyogni!) mi erős ellentétnek számítottunk. Sőt, ha ehhez hozzáteszem, hogy mi adtuk ki az első (talán egyetlen) röp- iratot a megyében akkor (1989 január!), amikor ebben a megyében 1 ilyesmit még olvasni is csak kevesen merjek.

Ha felidézem, hogy ebben az időszakban a mi szervezeteink mellett csupán három MDF helyi szervezet működött, s azok egyike is nyilvánosan elhatárolta magát az akkor még igen szilárdan és magabiztosan működő Devcsics-diktatúrát támadó röpiratünktől...

Igen, ha mindezt felidézem, akkor ma sem a szégyen és a lelkiismeret-furda- lás az, amit érzek ezek kapcsán.

Sőt. még szeptember végén is csupán a mi maroknyi csapatunk gyűlt össze a fegyveres erők napján az „oroszlánbarlangban”, az egykori pufajkás-vérengzés dicstelen színhelyén, hogy tüntessen a munkásőrség megszüntetése érdekében... (Azokat az írásaimat, amelyek a Mai Nap és a DÁTUM című napilapokban ironikus kritikával hozták az ország nyilvánosságának tudomására a Grósz—Devcsics flört hatalomátmentési mesterkedéseit, már nem is számítom ide, mivel azok egyéni újságírói tevékenységemhez tartoztak.)

O

Nem 63 ezer forint szervezési költséget számoltam fel, amikor Dragon úrék már zsíros javadalmazásokat vettek fel, hanem csupán alig tízezret, a megyében keletkezett, több mint féléves időszak sok- sok utazásaiért, valamint alig valamivel többet ugyanennyi időszakra a heti rendszerességgel megtett budapesti utazási költségeim megtérítésére. Mint az akkori országos pártvezetőség tagja, szóvivője, akinek igen gyakran más megyékben is meg kellett jelennie. Ehhez jött (volna) az említett röp- irat kiadásának költsége és a megye másik legtöbbet utazó aktivistájának, Herczeg Jánosnak — aki szintén tagja volt az országos pártvezetőségnek — az. ugyancsak

alig több mint tízezer forintos útlköltségszámlája.

Mindez együttesen alig haladta meg az ötvenezer forintot, s amely számlát éppen Dragon úr körlevele alapján küldtük be, akit jellemzően az unos-untalan hangoztatott „erős egységre” Bejczi úr (az akkor volt) pártigazgató az ilyen ügyekben illetéktelennek minősített.

Így nem is fizettek. Helyette ezzel példázódtak, gúnyolódtak a párt fórumain, noha az ilyen költségek fedezetére több millió forintot kapott a párt az állami költségvetéstől (is).

©

Herczeg János, mint régi kisgazdavezető, már az érdi nagyválasztmányon látottak-hallottak-ta- pasztaltak után, kiábrándult a Prepeliczay—Dragon— Bejczi—Balogh-féle stílustól — s módszerek miatt — még előbb, mint mi, a „szakadá- rok”-nak nevezett nemzeti kisgazdák — miattuk és nem miattam! — kilépett a pártból. Nekem ma is atyai jó barátom és (amint ez a

régi Nógrádban is olvasható volt az április 6-i lapszám, 2. oldalán!) politikai szövetségesek a pártjaink, megyei szervezeteink.

Talán lehetne további oda- vissza oktondi vitát tartani, ha időközben (április 29-én) azok az alulról szerveződő erők. amelyek a szakadás előtt velünk az azóta oly’ sokat kárhoztatott „szakadá- rokkal” voltak egy táborban, el nem söpri k a teljes régi „vezérkart”.

Dragon listás képviselő úrral együtt... Hogy miért? Ugyanazért, amiért mi nem tudtunk és kívántunk velük együtt tevékenykedni. Azért

— amint az Új Nógrád április 27-i számában olvasható az időközben ügyvezető alelnökké megválasztott Bakos István nyilatkozatából

— ....... Ezek az emberek

n

em alkalmasak arra, hogy kormányzati feladatokat lássanak el. A jelenlegi vezetésnek ugyanis semmi más célja nincs, minthogy elfoglalhassák helyüket a bársonyszékekben !”

A parlamenti székeket többüknek így is sikerült elfoglalni. A kérdés csupán az, hogy ott mit, kiket fog a párt irányító posztjaira immár alkalmatlannak minősi- tett akarnok képviselni?

Es végül: Dragon urat rágalmazásért és hitelrontáséit természetesen feljelentem.

Faludi Sándor