Új Nógrád, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)
1990-05-31 / 49. szám
2 un-mu 1990. MÁJUS 31.. CSÜTÖRTÖK Ülésezik az Országgyűlés Nógrádi honatyák, balról jobbra: Juhász Péter, Herczeg János és Kovács Gábor. Amerikai javaslatok a csúcsra (Folytatás az 1. oldalról.) „Meg kell szilárdítani a parlamenti munkarendet!” — vonta meg a történtek tanulságát délután fél háromkor Szabad György megbízott házelnök, majd látható tanácstalanságában újabb szünetet rendelt el. Sorrendben már a harmadikat, mert előtte fél 12-kor és 13 óra 15 perckor is kénytelen volt felfüggeszteni a törvényhozást. Mégpedig azért, mert az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi, valamint az emberi jogi. kisebbségi, vallásügyi bizottságok összevontan „elfeledkeztek” megtárgyalni három, egyébként szorosan összetartozó törvényjavaslatot, s így megbénult a munka. Nos, ilyen állapotok jellemezték a parlament múlt héten félbeszakadt és tegnap folytatott ülését. A tétlenségre kárhoztatott tudósítók mérgelődtek, a honatyák pedig vérmérsékletük szerint, csendes belenyugvással, vagy enyhe méitat- lankodással vették tudomásul az átmeneti zavart. Aztán akadt olyan vélemény is. hogy ez a természetes velejárója a többpártrendszeri Országgyűlésnek. Meglehet, de a T. Házban jelenlévő két amerikai kongresszusi delegáció tagjai nem biztos, hogy ilyen megértéssel fogadták a kapkodást, a zűrzavart. Holott a felszámolásról szóló törvényerejű rendelet kiegészítését szinte pillanatok alatt, teljes egyetértésben fogadták el a képviselők, akiknek a 85 százaléka foglalt helyet a tanácskozó- teremben. Dr. Szabó Iván (MDF) a gazdasági, a költségvetési, adó- és pénzügyi, valamint az alkotmányügyi, törvény-ele készítő és igazságügyi bizottságok közös álláspontját tolmácsolva kifejtette: a módosítási törvény- javaslat a pénzügyi fegyelem megszilárdítását szolgálja, a kis- és a közepes vállalatokat kívánja védeni. Közismert, hogy hazánkban manapság 2—3 ezerre tehető a fizetésképtelen gazdasági szervezet, s a kimutatható kintlévőség eléri a 200 milliárd forintot. Kétar- cúak vállalataink. hiszen egyazon időben adósak és hitelezők is. Mindössze 30— 40 azonban azoknak a nagy- vállalatoknak a száma, akik a tényleges csőd szélén állnak. A szakemberek úgy vélik, hogy inkább ezek a nagy monopóliumok menjenek tönkre, mintsem a kis és közepes gazdálkodóegységek százai, ezrei, egyfajta dominóelv alapján. Ebből a meggondolásból kívánták módosítani a fel- számolási rendeletet, amely kimondta: a fizetőképtelen vállalat köteles önmagával szemben csődeljárást kérni. A változtatás megszünteti ezt a kötelezettséget, s a fizetésképtelenség megállapításakor mérlegelik, mit tett az illető cég a fizetőképesség újbóli megteremtése érdekében. Nem kell önmaga ellen ■ felszámolást kérnie például annak . a vállalatnak. amelyiknek a kintlévősége meghaladja az adósságát* vagy azért nem tudja adósa ellen az eljárást megindítani mert a felszámolása már folyamatban van. Vitára nem került sor, mert csak Palotás János (MDF), a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke fejtette ki a véleményét. Mint mondotta, fel kell deríteni azt a 30—40 legnagyobb fizetésképtelen vállalatot, s- meg kell kezdeni a felszámolásukat. Ugyanakkor hozzátette: csak átmeneti intézkedésről van szó, ezzel még nem sikerül megoldani a sok feszültséget hordozó problémakört. Második napirendként terjesztette elő dr. Dörnbach Alajos (SZDSZ) a földről szóló törvényt módosító javaslatát. Ez pedig azért került terítékre, mert a tulajdonviszonyok megváltoztatása eldöntött tény. Ugyanakkor alapvető társadalmi érdek, hogy az állami tulajdonban lévő ingatlanokat ne kótyavetyéljék el. Kívánatos tehát a leendő önkor(Folytatás az 1. oldalról) dettel író-olvasó találkozót rendeznek Ferdinandy György költő, kritikus, irodalomtörténésszel, „Beszélgetés a nyugat-európai magyar irodalomról” címmel, melynek házigazdája Pál József, a Palócföld főszerkesztője. Június 5-én, 16 órakor Choli Daróczi József költővel beszélgethetnek az érdeklődők. Az alkotóművész fordította először cigány nyelvre József Attila verseit. * A pásztói ünnepi könyvhét házigazdája a Teleki László Városi Könyvtár. mányzatok megválasztásáig, illetve az önkormányzati törvény megszületéséig fokozott védelemben részesíteni az állami tulajdont. Ebből a meggondolásból megyénként, illetve a fővárosban vagyonellenőrző bizottságot hoznak létre, melynek a tanácsok vb-tit- kárai lesznek a vezetői, akik felett a Belügyminisztérium munkáltatói jogot gyakorol. A helyi szakemberekből és a társadalmi szervezetek tagjaiból álló bizottságok engedélyeznék az állami tulajdonú ingatlanok eladását. Kivétel ez alól az állami bérlakások, valamint a lakásépítési célra szolgáló telkek értékesítése képezne. Idekapcsolódott dr. Zsíros Gézának (FKgP) az a törvényjavaslata, hogy átmenetileg tiltsák meg az állami és a szövetkezeti tulajdonban lévő termőföldek eladását. Továbbá a volt egyházi tulajdonú ingatlanok eladásának tiltását célzó törvényjavaslat. Ez a törvényjavaslat az egyházaktól, vallásfelekezetektől, vallási közösségektől, illetve szervezetektől ellenérték nélkül állami tulajdonba vett elsősorban olyan ingatlanokra vonatkozó szabályozást kívánja elősegíteni, amelyek hitéleti, oktatási-nevelési, egészségügyi, vagy szociális célt szolgálnak. Hogy miképpen foglalnak majd állást a képviselők az utóbbi három törvényjavaslattal kapcsolatban, azt lapunk zártakor még nem tudni. -Ami biztos: az Országgyűlés ma folytatja munkáját. Remélhetően a tegnapi napnál sikeresebben ! Kolaj László Fotó; Rigó Tibor Programjukból kiemelkedik Marék Veronika ifjúsági szerző író-olvasó találkozója, melyet Pásztón 10 ófakor, Mátraszőlősön pedig 14 órakor rendeznek az általános iskolás diákok számára. A rendezvénysorozat egész ideje alatt az általános és középiskolákban könyvpremier és játékos irodalmi vetélkedő szórakoztatja a fiatal olvasókat. Ugyanezen a napon 18 órakor a felnőtt érdeklődők Palócföld-anké- ton vehetnek részt, melynek meghívott vendégei: Pál József főszerkesztő, Zsibói Béla főszerkesztőhelyettes és Erdős István, akinek a közelmúltban „Párkányjárás” címmel jelent meg kötete. A csúcstalálkozó küszöbén az amerikai sajtó túlnyomó része (akárcsak a Fehér Ház) mérsékelt várakozásokat fűz a tárgyalásokhoz, de támogatja a kormányt abban, hogy a Szovjetunió, Mihail Gorbacsov súlyos nehézségei ellenére, az álláspontok közelítésére, megállapodásra törekedjen. Általános vélemény, hogy a csúcs középpontjában a német egyesülés és annak következményei, az európai helyzet állanak majd. Míg a korábbi csúcstalálkozók konfrontációt, legjobb esetben válságkezelést jelentettek, a jelenlegi új utakat nyithat, amennyiben a két vezető az együttműködés történelmi lehetőségére összpontosít — írta szerdai szerkesztőségi kommentárjában a The Washington Post, A lap érthetetlennek minősítette, hogy Bush elnök ismét megadta a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt Kínának, amelynek vezetői brutálisan megsértették az emberi jogokat, s nem adta meg a Szovjetuniónak, ahol a zsidók példátlan méretű kivándorlását engedélyezik, s ahol Gorbacsov megegyezésre törekszik Litvániával. Az amerikai lapértesülés szerint Bush kész tárgyalni a szovjet elnökkel a NATO atomfegyvereken alapuló katonai stratégiájának módosításáról. és sürgetni fogja Gorbacsovot: fogadja el az — Készletező élelmiszerfelvásárlás kezdődött Csehszlovákiában, miután a kormány bejelentette, hogy július elsejétől megszüntetik a legtöbb élelmiszer állami ártámogatását. A CTK csehszlovák hírügynökség jelentése szerint az utóbbi időben feltűnően megnövekedett a cukor és a húskonzervek vásárlása. Cukorból ezekben a napokban 50 százalékkal többet adnak el, mint máskor. Észak-Cseh- ország egyes vidékein korlátozásokat vezettek be a cukoreladásban, hogy elejét vegyék a felhalmozásnak. — Nem érthetünk egyet azokkal a kijelentésekkel, melyek szerint megszűnt a Szovjetunió katonai fenyegetettsége. Éppen ezért a napirenden levő katonapolitikai reform megvalósításában abból kell kiindulni, hogy jóllehet a közvetlen háborús veszélyt sikerült elhárítani, a Szovjetuniót továbbra is fenyegeti katonai veszély — jelentette ki a TASZSZ tudósítójának adott nyilatkozatában Dmitrij Jazov, a Szovjetunió marsallja. — Václav Havel csehszlovák köztársasági elnök személyes meghívására tegNSZK felajánlotta anyagi támogatást a szovjet csapatok állomásozásához az NDK- ban. Bush hajlandó beszélni e csapatok további állomásozásáról, illetve jövendő kivonásuk módozatairól. A szovjet államfő. aki szerdán befejezi rövid kanadai látogatását, aznap, közép-európai idő szerint az éjjeli órákban érkezik meg a Washington melletti Andrews légitámaszpontra. A hivatalos fogadtatás ma délelőtt lesz, maijd Bush és Gorbacsov a nap első és második felében ösz- szesen három órát tárgyal, este a fehér házi díszvacsorán folytatják a megbeszéléseket. Pénteken ismét többórás tárgyalások szerepelnek a napirenden s késő délután aláírják a találkozó dokumentumait. A legfontosabb gazdasági döntés, a kereskedelmi szerződés, a legnagyobb kedvezményes elbánás megadása minden jel szerint várat még magára, mivel a Szovjetunióban eddig nem iktatták törvénybe a szabad kivándorlást. A két elnök szombaton a Camp David-i üdülőben kötetlen formában folytatja megbeszéléseit, majd vasárnap. helyi idő szerint délelőtt. közös sajtóértekezlettel zárják a csúcstalálkozót. Mihail Gorbacsov vasárnap Minneapolisban, hétfőn San Franciscóban tesz látogatást, s onnan repül haza. nap kétnapos látogatásra Prágába érkezett Vytautas Landsbergis, a Litván Legfelsőbb Tanács elnöke. — A PFSZ-hez tartozó Palesztinái Felszabadítási Front Abu al-Abbasz vezette szárnyának kommandói hajtották végre tegnap reggel a két izraeli tengerparti strand elleni fegyveres támadást — közöltté tel-avivi sajtóértekezletén Dán Scmron tábornok, az izraeli fegyveres erők vezérkari főnöke. — A Varsói Szerződés szervezetének tagállamai június 11—15. között az NDK-beli Strausbergen tartják következő csúcstalálkozójukat — jelentette be tegnap Bertin- ben a keletnémet védelkni minisztérium szóvivője. A tanácskozáson elsősorban a VSZ jövőjéről és az új európai biztonsági rendszer kialakításáról lesz szó. — „Nem tudok arról, hogy az Egye.sült Államok titokban Magyarországtól vásárolt volna szovjet fegyvereket” — jelentette ki kedden az MTI washingtoni tudósítójának William Colby, a CIA, az amerikai hírszerzési hivatal korábbi vezetője. Zárt ajtók mögött? A sajtóprivatizációt vizsgáló bizottság felállítását kezdeményező szabaddemokraták i sem a zárt ülések előtérbe helyezésével, sem a kommünikékre szorítkozó tájékoztatással nem értenek egyet. Ez kizárná a kisebbségi vélemények nyilvánosságra kerülését, s azzal fenyeget, hogy a vizsgálóbizottság zárt ajtók mögött működő „szavazógépezetté” válna. Haraszti Miklós az SZDSZ nevében kijelentette: „amennyiben az ügyrend elfogadásakor a bizottság kormánypárti többsége — amely eleve abszolútnak mondható — a zárt ülések munkamódszere mellett dönt, a szabaddemokraták fenntartják annak a jogát, hogy a bizottság eredményes munkavégzésének lehetőségét mérlegeljék”. „R hiteles politika ökumenikus szolgálat Kedves vendége volt az Országgyűlés tegnapi ülésének Tőkés László nagyváradi református püspök személyében, dki rövid beszédet intézett a törvény- hozáshoz. Elöljáróban emlékeztette a jelenlévőket az áprilisi, Václav Havel által összehívott pozsonyi találkozóra, is kimelte: itt bizonyossá vált. hogy a közép-kelet-európai országok politikájában is létjogosultságot nyert az erkölcs. Európa újabb tavaszát éli, s az erkölcs térhódítása a politikában és az egész társadalomban a megújulás alapját jelenti. Tőkés László rámutatott: a sorra megbukott keleteurópai zsarnoki rendszerekben a társadalom értékrendjéből szinte teljesen kiiktatták az erkölcsi dimenziót. Mindezt kétszeresen is megszenvedték a kisebbségek. A hiteles politika voltaképpen ökumenikus szolgálat. A népképviseleti parlamentekben megtestesülő társadalmi igazságosság jelzi az erkölcs visszatérését a keleteurópai társadalmakba — mondotta végezetül. majd megáldotta a honatyákat. Ünnepi könifvhéi mm r .. . / f Tárgyán Józsefet (jobbról) képviselőtársai „ugratják”.